Itt és most szerzői jogokat fogok sérteni. Fogalmam sincs, hogy kiét, mivel az értékes művön, amit közreadok, semmiféle utalás nincs arról, hogy kik követték el, kik adták ki, ugyanis abban az időben, mikor megjelent, az ilyen jellegű kiadványok esetében ez teljesen nyilvánvaló volt. A PÁRT adta ki. Nem volt több párt, így nem volt lehetőség az összekeverésre.
A "Hej az én kertecskémben" című dalosfüzet borítóját nagyon ízléses grafika díszíti, rajta a susványosban enyelgő, ám eközben is a párt iránt nyilvánvalóan elkötelezett mozgalmár fiatalokkal. Azért az '50-es vagy '60-as években is értettek már az árukapcsoláshoz, mert a füzet aljára egészen apró betűkkel írták csak fel, hogy "Szovjet népek dalai". Ugyanis nem feltétlenül ilyesmit keresni jártak akkoriban sem az emberek a kottásboltba. Árat se találtam a kiadványon, lehet, hogy aki jó elvtárs volt, az azért kapta ingyen, aki pedig nem volt elég jó elvtárs, az azért kapta, hogy ideológiailag fejlődhessen.
Az is egy fajta árukápcsolás, hogy a füzet elején valóban a Szovjetunióba önként (khmmm...) becsatlakozott népek népdalait találjuk, kicsit beljebb azonban már forradalmi és katonadalok vannak. A füzet harmadik részében pedig "mai szovjet dalok" díszelegnek. Enyhítésül belerakták a "Moszkvaparti estéket" (Padmaszkovnüje vecsera, znajetye), ez az egyetlen sláger, amit ismerek belőle. De példaképpen lássunk egy szép dalt, ami felidézi a kor hangulatát!
Na, erre csapjon le most vas ököllel az Artisjus! Egyedül a magyar fordítást végző szakember neve ismert. A kíséret harmonikához van lejegyezve, természetesen, mihez máshoz. A fordítók között a magyar irodalomban ismert nevek is előfordulnak. Nyilván akkoriban "célszerű" volt ilyen jellegű munkákat bevállalniuk.
Felmerülhet a kérdés, hogy honnét a bánatból került elő ez az archiv kotta? Nos, egykori kollégám, főnököm a régi harmonikája mellett találta az értékes relikviát. A régi cégnél azzal szoktuk szívatni egymást, hogy különféle mozgalmi emlékeket helyeztünk kéretlenül egymás munkaasztalára, autó ülésére, tűztünk a cetlik közé a falra. Egy alkalommal például szert tettem egy jó nagy (kb. 1 négyzetméteres) Lenin képre. Jó későig dolgoztam a cégnél, és éjjel, mielőtt utolsóként távoztam, kiraktam szépen a képet a főnököm irodájának falára, szemben az ajtóval, hogy reggel, mikor bejön, egyből felviduljon. Sajnos nem tudtam, hogy másnap reggel hétre beszélt meg egy találkozót egyik fontos ügyfelünkkel...
Azt hiszem, azzal, hogy most nekem ajándékozta ezt a kis füzetet, az akkori meglepetésre szeretett volna visszautalni :)
A sztori meg a füzet arról jutott eszembe, hogy most van november hetedike. Régen ekkor ünnepeltük a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Az elvben jó volt, hogy nem kellett suliba menni, de ha az ünnepséget nem tudták előző napon megorganizálni, akkor pusztán amiatt be kellett mégis csak menni. Nem ismertem olyan gyereket, aki ennek örült volna. Valahogy nem igazán vágtuk, hogy mit is ünneplünk mi az oroszok egykori forradalmán, ami miatt mindenki csak szív ebben az országban. A szülők persze pusmogtak és óvatosságra intettek bennünket, hogy ne járassuk a szánkat, mert baj lehet, a tanárok próbálták a fegyelmet fenntartani, de gyakran röhögések szakították meg a forradalmi megemlékezéseket, meg átköltöttük a mozgalmi dalokat számunkra érthetőbb verziókra.
Egy alkalommal megkértek a gimiben, hogy mivel én ismerem a szalagos magnók és a lemezjátszók ördöngösségeit, készítsek zenei aláfestést az ünnepi műsor alá az iskolarádióban. A Lenin halálát tárgyaló végtelenül szomorú részhez Dvorák IX., Újvilág szimfóniájából fogtam a 2. tételt, a Largót, mert az ugye jó komor, lassú. Le is ment szépen a műsor, de utána meg azért kaptam ki, mert annak a tételnek az alcíme: "Az indián halála". Mármost én ilyen összetett ideológiai megfontolásokat nem végeztem, hogy ez akár Leninre, akár az indiánra nézve esetleg dehonesztáló lehet. Amúgy jellemző azért arra a korra, hogy a tanári karból és a diákok közül is nagyon sokan ismerték ezt a művet, és tudták, hogy mi a tétel alcíme, visszafojtott vigyorral vagy határozott rosszallással állítottak meg a folyosón. Kíváncsi lennék, ha egy mai középiskolában bejátszanák, támadna-e bárkinek ezzel kapcsolatban bármiféle aszociációja?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
djuice 2011.01.03. 04:09:05
Hát igen, az oroszok a hősi névválasztásban is élen jártak! :DDDD
MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.01.03. 13:22:43
Csapajev elvtársról itt olvashattok rövid történeti áttekintést:
hu.wikipedia.org/wiki/Vaszilij_Ivanovics_Csapajev
djuice 2011.01.03. 15:56:03
De korábbi munkahelyemen is volt aki könyvtári leltárkor bukkant rá lenin válogatott műveire és rendesen izgalomba jött! :)
Sajnos a sok rendszerbeli sanyargatások árán fizettük/ték meg őseink amin ma mi derülünk, biztos vagyok benne hogy ez a "hősi" Csapajev is benne volt a sűrűjében, mikor az ellenállók kínzásáról volt szó...
No, mindegy, jó volt olvasni a történeteket, veretes korhű megfogalmazásokkal, én sajnálom is hogy nem ismerjük egymást! :)
djuice 2012.11.25. 22:50:24
Csapajev elvtárs és Petyka segédje menekülnek a kozákok elöl lóháton. Már majdnem utolérik őket, amikor meglátnak egy hatalmas fát, aminek az útra lóg egy nagy ága. Csapajev javaslatára felkapaszkodnak rá. De pechükre a kozákok épp a fa alatt vernek sátrat. Egy óra múlva Petyka megszólal:
- Csapajev elvtárs én nem bírom tovább, elengedem.
- Tarts ki Petyka fiam, ha mi elveszünk, elvész a forradalom!
Másfél óra múlva Petyka ismét panaszkodik, de Csapajev elvtárs újra hitet önt belé. Majd még egy óra múlva Petyka már kétségbeesetten mondja Csapajevnek:
- Csapajev elvtárs én tényleg nem bírom tovább.
- Tarts ki Petyka, ha mi elveszünk, elvész a forradalom is.
- De legalább a lovat hadd engedjem ki a lábam közül.
Csapajev elvtárs dolgozik a bunkerban, amikor Kolja beront
- Csapajev elvtárs, jönnek a fehérek!
De Csapajev elvtárs nem csinál semmit, csak dolgozik tovább. Egy kis
idő múlva ismét beront Kolja
- Csapajev elvtárs, a fehérek már itt vannak a faluban!
De Csapajev elvtárs továbbra is csak dolgozik. Eltelik egy kis idő, és
Kolja lélekszakadva ront be
- Csapajev elvtárs, a fehérek itt vannak az ajtóban!
- Kolja, ott van a polcon egy kézigránát, menj, és küzdd le őket -
mondja nyugodtan Csapajev elvtárs.
Kolja fogja a gránátot és kimegy. Kintről hatalmas csatazaj
hallatszik, pár perc múlva Kolja tépetten jön vissza
- Csapajev elvtárs, leküzdöttem a fehéreket!
- Jól van, Kolja, és most rakd vissza a gránátot a polcra!
Utolsó kommentek