A minap a kis Compact4 keverő kapcsán említettem, hogy a blokkdiagram és a szintezési diagram dolgait szeretném még tovább rágicsálni.

    Ahhoz, hogy egy keverőt eredményesen tudjunk használni, nem túl sok ismeretre van szükségünk. A feladatunkat nagyon megkönnyíti, ha vannak alapvető elektronikai ismereteink, mert akkor a dolgok maguktól a helyükre rázódnak. Az se nagy baj, ha nem sok lövésünk van az elektronikához, de akkor pár alapszabályt meg kell értenünk. Sokan a keverőkhöz adott használati utasításoktól várják azt, hogy ezeket az ismereteket tartalmazzák, de a legtöbb gyártó feltételezi, hogy aki egy keverőt megvesz, az nagyrészt már tudja az alapvető dolgokat, és inkább az adott keverő specifikus ügyeit írja le. Szóval itt az RTFM elv sem mindig segít.
    Egy hangosítási rendszerben vagy stúdió setupban a legfontosabb az, hogy tisztában legyünk azzal, hogy hol milyen jelszintek vannak, illetve lehetnek a rendszerben? A legkényesebb eszköz pontosan a keverő. Az egyszerűség kedvéért analóg keverőn, és szokásos koncerthangosítási példán nézzük meg, hogy miről is van szó.
     A keverők bemeneteire nagyon eltérő jelszintű dolgokat kötözgetünk. A mikrofonok 1-5 mV, a hangszerek 50-500 mV nagyságú jelet adnak ki, de a CD- vagy DVD-játszók kimenetéről gyakran 1-2V is lejön. A keverő kimenetén pedig valami 0 dB körüli jelszintet várunk el. A dB persze nem feszültségérték, hanem logaritmikus mértékegység, mégpedig  egy arányt határoz meg.  Azonnal számszerűsíthető, ha megadjuk hozzá a viszonyítási alapszintet. Az elektronikában a 0 dB-t 0,775 V (effektív) értékre választották. Ezt dBu-ként jelöljük, effektív értékre vonatkozik, és 600 ohm terhelésen mérve. Amennyiben dBV jelöléssel találkozunk, az 1 V-os referencia szintre utal, és végtelen nagy impedanciájú terhelésre (lezáratlan kimenetre) vonatkoztatva mérjük. Azért jó a decibellel dolgozni, még akkor is, ha nem igazán vagyunk tisztában a mibenlétével, mert logaritmikus skálázása miatt nagy értéktartományt képezhetünk le viszonylag kicsi és jellemző számértékekkel, és ez egyben nagyon jól illeszkedik az emberi hallás mechanizmusához is. Néhány alap dolog: ha azt mondjuk, hogy 6 dB-vel csökkent a jelszint, akkor az a felére esett. Például 500 mV-ról 250-re. 20 dB-vel csökkenő jel feszültsége a tizedére, 40 dB-vel csökkenő pedig a századára esik vissza. Ha megnézzük egy kivezérlésjelző skálázását, akkor eszerint lehet értelmezni a skálaosztásokat. Decibelben szokás megadni a zaj szintjét is. Például ha a Compact4 esetében azt olvassuk, hogy -128 dB a bemeneti ekvivalens zajszint (EIN) teljesen feltekert gain poti esetében, akkor azt úgy kell értelmeznünk, hogy akkora a csatorna zaja, mintha a bementére kb. 0,3 uV jelet adnánk. (Ide mikrovoltot kell érteni, csak a blog szerkesztő sablonja nem enged egy "mikron" karaktert beszúrni). 
     A bemenetünkön azokat a jeleket tudjuk hasznosítani, amelyek jóval nagyobbak, mint ez a bizonyos bemeneti zajszint. A "jóval nagyobb" legyen mondjuk 1000-szeres, vagyis 60 dB-vel nagyobb. Vagyis 0,3 mV körüli szintek már elfogadhatóak a bemeneten. Ehhez persze csutkára ki kell tekerni a gaint. Ismét ide másolom a Compact4 szintezési diagramját, hogy miket tudunk kiolvasni belőle.

Az ábra kicsit szigorúbb, azt mondja, hogy -60 dB a minimális bemeneti szint a mikrofon csatornán. Ez 0,775 mV-nak felel meg. Közérthetőre lefordítva: ha egy korszerű dinamikus mikrofonba pár centiről énekel a sztár, akkor 5-10 mV-os jelet kapunk, (-20 dB körül), vagyis kb. harmadáig - feléig - kell feltekerni a gain potmétert. Ha az emberünk 40 - 50 centiről motyog a mikrofonba, akkor lesz ilyen -60 dB körüli szintünk, tehát ekkor kell teljesen ráadni a gaint. Kondi mikrofonok esetében jóval nagyobb jelek is előállhatnak, mert azokban már gyakran van egy előerősítő is. A keverőnk lehetőségeit ismerve könnyebb az adott feladatokra mikrofonokat választanunk.
    A fenti diagram bemeneti részén láthatjuk azt is, hogy mik azok a maximális bemenő jelszintek, amelyeket a keverőnk torzítás nélkül elvisel. A kicsi jelszintek esetében ugyebár a zaj az ellenségünk, a túl nagy bemenő szintektől pedig randán betorzul a hang. Ezért fontos, hogy mindig a használható jelszint tartományba pofozgassuk a bejövő jeleket. Látható, hogy mikrofon bemeneten jó nagy tartalékunk van a 0 dB fölött. A feltüntetett  17 dB a teljesen letekert gain potira értendő. A vonal bemenetre megadott 30 dB már olyan érték, amit a kommersz áramkörökkel és a szokásos tápegység megoldásokkal nehéz átlépni.
Egy csomót dumáltam már a jelszintekről, és ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert igen sokszor találkozom olyan panaszokkal, hogy "alig tekertem fel a potit a hármas jelig, és mégis torz!", meg hasonló megfoghatatlan történetekkel. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy sohase a potik állásába vesszünk bele, hanem a tényleges jelszintekre koncentráljunk. Oké, mondhatjátok, de ki a franc rohangál oszcilloszkóppal meg csővoltmérővel, amikkel mérni lehetne a jelszinteket? A keverők gyártói természetesen gondoltak erre. A professzionális keverőkön minden csatornához tartozik egy kivezérlésmérő (mutatós műszerrel, vagy LED sorral). Vannak olyan pultok is, ahol ez extra tartozék, és "híd"-ként (bridgemeter) lehet megrendelni. Ezek azért baromi jó dolgok, mert folyamatosan követhető rajtuk minden csatorna aktuális állapota. Aki hangosított már koncertet, az jól tudja, hogy az énekesek hangereje gyakran változhat, a gitárosok és a szintisek is hajlamosak arra, hogy önkényesen elpiszkálják a beállásnál rögzített hangerőket. Ilyenkor a technikus azonnal látja, hogy az (egyébként persze füllel is észlelhető) problémát milyen eszközökkel tudja finoman korrigálni. 
    Mit tegyen az, akinek nincs a keverőjén ilyen karácsonyfányi villogó izé? Azért a komolyabb keverőkön természetesen található csatornánkénti szintellenőrzési lehetőség. Többnyire a "PFL" gomb szolgál arra, hogy benyomva a keverő egyik fő kivezérlésmérője ideiglenesen a vizsgált csatorna jelszintjét mutassa. A PFL a "pre fade level" rövidítése, és arra utal, hogy a szintet a csatorna fő tolópotija (vagy tekerős hangerőszabályzó potija) ELŐTT ellenőrizzük. A legkisebb keverőkön általában nincs ilyen lehetőség, csak egy-egy LED jelzi csatornánkét a túlvezérlés határát. A semminél ezek is többet érnek. A korábban kivesézett Compact4-nél a monitor jelútra kapcsolással kapunk lehetőséget a szintbeállításra, meg természetesen a behallgatásra is.
    A PFL gombbal tehát a koncert előtti beálláskor egyenként végigvándorlunk a csatornákon, és legalább nagyjából belőjük a gain szinteket. Ez nagyon fontos, mert így érjük el, hogy csatornák áramkörei és az egész keverő olyan jelszintekkel dolgozzon, mint amilyenre kitalálták, és ami nekünk a keverés során majd érdemi beavatkozásokat tesz lehetővé. Láthattátok, hogy eddig semmiféle művészkedésről nem esett szó, csak arról, hogy miként biztosíthatjuk majd a normális keveréshez a feltételeket.
    Egy pillantást vetve a Compact4 szintdiagramjára, a bemenetek után egy inzertálási pont következik. Ide kompresszort, EQ-t, spéci effektet, gerjedésgátlót köthetünk például koncert hangosításnál. Kiváló lehetőség arra, hogy jól beállított szintjeinket az inzertált eszközzel elrontsuk. Célszerű először tehát a betoldott cucc nélkül gaint állítani, az inzertált berendezésen pedig olyan paraméterezést alkalmazni, hogy ne vágja gallyra a beállításainkat. Különösen a dinamikaszabályzóknál kell észnél lenni.
    A következő alkalom, hogy elszúrjuk a szintbeállítást, a hangszínszabályzók csoportja. A Compact4 esetében +/- 12 dB szabályzási tartományunk van magas, közép és mély tartományban egyaránt. Sok pulton ennél nagyobb a tartomány. Nyilvánvaló, hogy ha középállású potiknál belőttük a szinteket, akkor ettől egy adott hangszínpotival +12 dB-nyire ráemelhetünk. Ez már alapvetően megváltoztathatja a szintezést, és ha épp a határon voltunk, akkor átcsúszhatunk abba a jelszint tartományba, amit már torzítás nélkül a csatorna nem fog elviselni. Alapelv, hogy minél drágább egy keverő, annál jobban tolerálja a véletlen túlvezérléseket, annál később kezd el torzítani, annál kevesebbet kell kapkodni rajta.
    Mindeddig a csatorna fő hangerő potija előtti részt vizsgáltuk. Nem beszéltünk még az AUX jelutakról. Ezeken tudjuk ugyebár a monitorokat (PFL) vagy az effekteket (AFL) keverni, illetve megküldeni rájuk a jelet. Ez persze egy külön téma megint, de a lényeg, hogy ha a csatornáinkon nem megfelelőek a jelszintek, akkor az AUX-ra kiküldött jelek még több bosszúságot okozhatnak, mint a fő kimeneteken.
    A Compact4 szintdiagramon a csatorna fő kimenő potihoz csak egy +10 dB-es jelet írtak, ami azt jelenti, hogy előtte van még egy erősítő fokozat, és a poti teljesen feltekert állásában 10 dB-t még rá tudunk tolni a jelszintre. Az lemaradt az ábráról, hogy szinte teljesen le tudjuk venni a jelszintet, ha a potit letekerjük, de ez értelemszerű. Láthatjuk továbbá, hogy kis mértékben még a panoráma potik is hatnak a szintezésre. Ennek egyszerű fizikai oka van, nem árt észben tartani, hogy kicsit még ez is bejátszik a sztoriba.
    Elérkeztünk a jelösszegzéshez. A csatornákról érkező jeleket egyesítik a gyűjtő sínek, vagy buszok, ki hogy nevezi őket. Amennyiben eddig a szintezést jól csináltuk, akkor valamennyi csatornáról optimális jelszintű és torzítatlan jel jön, és jó keverőn az összegezett jel szintje is jó lesz. Sokcsatornás pultoknál előfordulhat, hogy amikor egyidejűleg igen sok csatornán nagy jelszint van, akkor az összegjel betorzul, akkor is, ha egyedileg még minden rendben van. Ez azonban valós hangosítási helyzeteket tekintve igen ritkán fordulhat elő, és ha tisztában vagyunk azzal, hogy a keverőnk hajlamos erre, akkor az adott produkcióhoz kicsit eleve alacsonyabb kivezérléseket lőhetünk be a csatornákon. Szokás csoportkeverést is alkalmazni (pl. vokál, dob, fúvósok, stb.) ami nem csak a hangzási arányok beállításában segít, hanem sokkal jobban be tudjuk lőni az optimális szinteket is azáltal, hogy a csoportok egy közbülső szintet képviselnek a jelútban.
     Most következnének azok a gyakorlati tanácsok, hogy ezt-azt miként célszerű a keverőn beállítani, hangszínezni, panorámázni, effektezni, hogy a produkció szépen, ütősen, dinamikusan szóljon. Bár magam is elég sok hangosítást csináltam korábban, erre vonatkozólag nem akarok észosztó szerepben tetszelegni. Figyelni szoktam, hogy különféle hangtechnikusok nagy koncerteken miként érnek el jó soundot. Sok embertől sokféle megoldást, gyakran egymással szögesen ellenkező megfejtéseket is láttam. Szóval egy jó keverőn és jó hangrendszeren elég nagy tere lehet az egyéni hangzási elképzelések megvalósításának. De azt hiszem, abban valamennyi hangosítási szakember egyetért velem, hogy ha a szintek nincsenek rendben a pultban, akkor eleve kudarcra van ítélve a mutatvány.
     Ma épp egy olyan koncerten voltam, ahol szükségmegoldásként három darab keverőn keresztül tudtak csak rácsatlakozni a hangrendszerre, ráadásul mindhárom a színpadon volt. Tulajdonképpen minden szólt, de az egész teljesen kezelhetetlen módon viselkedett, amin nincs is mit csodálkozni. Kevertem én is vészmegfejtésként két keverős cuccon, de ha azt mondom, hogy utáltam, akkor nagyon visszafogottan fejeztem ki magamat. A keverő ember részéről pontosan a szintek figyelése és rendben tartása az egyik legnagyobb figyelmet követelő feladat. De egy 32 csatornás pulton is egyszerűbb a munka, mint egy összetoldott 16 + 12 csatornás öszvéren. Nem azt mondom persze, hogy szükség esetén nem vethető be ez a módszer. Ha például van egy produkció, állandó zenészekkel, azonos műsorral, akkor egy kis görcsölés után be lehet állítani a rendszert, és a harmadik vagy negyedik alkalommal már nem lesznek durva bakik. Azonban az ilyen toldás-foldásos megfejtéseket pont akkor szokták összekókányolni, mikor egyik percről a másikra derül ki, hogy nem elég a csatornaszám, vagy nincs megfelelő pult, stb. Az ilyen improvizatív megoldásokat én javaslom igen nagy ívben elkerülni, mert garantáltan veszekedés lesz buli után. Fokozottan igaz ez abban az esetben, ha nincs külső keverés, hanem minden a színpadon van.  

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr462173733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fear1989 2010.08.27. 09:39:17

Tök jó ez a blog, főleg azért volt érdekes számomra ez a cikk, mert a közeljövőben be fogok ruházni egy keverőre. ;)

Mardu 2011.01.14. 12:57:44

Szervusz MidiTom!
Nem tudom lehet e itt kérdezni, dehát megpróbálom. Van egy Alto l6 os keverőpultom, arra rá van kötve egy mackie mr5-ös aktív referencia hangfal, és egy akg füles. Egy elosztóra van rakva a hangfal, a keverőpult, egy telefon a gép és a wi-fis router. Ha a hangfal be van dugva a keverőpultba, akkor a zúg egy kicsit, nagy hangerőnél ez nagyon zavaró tud lenni, ráadásul amikor a keverőhöz csatlakoztatom ilyen pattogó hangot ad ki. Ha ki van húzva a hangfal, és csak a füles van bent, akkor nincs ilyen jellegű probléma. Mi lehet a gond, mi a megoldás? Teljesen huje vagyok ezekhez a dolgokhoz, viszont a hangfalat azért szeretném még használni. :)
Ha kapok választ azt köszönöm szépen.

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.01.14. 14:18:45

@Mardu:
Szia Mardu!
Tipikus földhurok probléma. Ha villásdugó forgatással nem érsz el eredményt, akkor nézd áta blogban erről megjelent írásokat, illetve a belinkelt Hobbielektronika - cikket!

bitzenede.blog.hu/2010/03/02/foldhurok
bitzenede.blog.hu/2010/03/15/foldhurok2_a_tapegyseg_visszavag

Mardu 2011.01.14. 14:56:39

@MidiTom: Köszönöm a választ! Remélem találok megoldást a problémára.
süti beállítások módosítása