A Bitzenede blog látogatói időnként úgy hihetik, hogy egy rosszul sikerült, egy részre nyomorodott szappanoperát nézegetnek. Bemutatok egy embert, egy zenekart, megnyitok egy témát, aztán ennyi, nincs folytatás. Holott természetesen nálunk és a környezetünkben is nagy sebességgel zajlanak a dolgok, és akik egyszer terítékre kerültek, azokkal szinte napi kapcsolatban állunk, és az ő dolgaik alakulását is figyelemmel kísérjük, csak éppen ritkán adódik úgy a helyzet, hogy ismét önálló bejegyzésben tudok róluk szólni. Ha kommentben írom be, az meg gyorsan alámerül. Ugyebár a blogolásnak is megvannak a szűk keresztmetszetei. Pár régebbi bejegyzés kapcsán azt szeretném röviden leírni, hogy az ott bemutatott emberek mit csinálnak most, hogyan alakultak a dolgaik.

    Két olyan fiatalokból álló csapatra is felhívtam a figyelmet, akik ügyesnek és tehetségesnek tűntek a számomra. A Téglagyári Megálló és a Soldier Side is nagyon szépen folytatja a fellépések sorát, egyre rutinosabban mozognak a színpadon, megfigyelhető a folyamatos fejlődésük, és ennek őszintén örülünk. Legutóbb a két csapat együtt lépett fel a Régióaktív Fesztiválon, amiről a Zalai Hírlap is beszámolt. A fesztivál szervezésében a Turán zenekar jeleskedett. Róluk is szeretnék majd írni.

    Ha már szóba került a vezető zalai sajtóorgánum, akkor ne feledkezzünk meg a Kocsmazajról, illetve a róluk nem rég megjelent cikkről sem, hiszen a zenekar népszerűsége egyre nő, és szép eredményeket könyvelhetnek el minden téren. Rolandékkal is várható a Bitzenedén egy kis csevegés.

    Prophecy barátunk erősen dolgozik, alkot Londonban, és úgy tűnik, hogy szépen alakulnak a dolgok. Bizony, új album körvonalazódik, de ez még titok. Nem is tőlem tudjátok. De szerintem nagyon jó lesz. Majd meglátjátok.

    Ma kaptam emailt Gert Prixtől Klagenfurtból, hogy az Eboardmuseumban megkezdődnek az őszi programok, melyekre szeretettel invitál mindenkit.

    Rendszeresen kapom a maileket az Audionamix-től is, akik lázas kutatómunkával komoly vuvuzela remover programot fejlesztettek ki, ám az év elején nagy csinnadrattával bejelentett hangszétszedő (unmixing) progijuk még mindig az 1.0 verziónál tart, az ő gyerekbetegségeivel együtt.

    Augusztusban lezajlott a Wonderland fesztivál Bélapátfalván, amin G.T. és csapata, a SpaceSheep is erőteljesen nyomult. Természetesen van már videó is erről.

    stro-B barátunk mostanában Damon Hill-t játszik, és csak bízni tudok abban, hogy amint a dolgai egyenesbe állnak, ismét mixel nekünk ezt - azt.

    Hírt adtunk a Rhino szoftszintetizátor köré meghirdetett versenyről is, ami azóta lezárult. Az érdeklődés az elég erős publicitás ellenére nagyon gyér volt. A rendező Softsynth.hu portállal együtt eléggé tanácstalanok vagyunk, hogy miért, és próbáljuk kitalálni az okokat, de nem igazán értjük a passzivitást. Mi azért változatlanul örömmel tesszük közzé, ha bárki bármilyen értelmes zenei tárgyú versenyt, vetélkedőt szervez.

    Hiszen az ilyen pályázatok és vetélkedők hozzák felszínre az olyan őstehetségeket, mint például a Bikicsunáj, amit már több, mint 1.800.000-en néztek meg a Youtube-on. Az a poén, hogy a legkiválóbb magyar előadók és zenekarok klipjei közül is kevés van, ami a milliós nézettséget átlépte.

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr362289533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tatrai Gabor (törölt) 2010.09.12. 01:01:59

Erről az egész "bikicsunáj jelenségről" ami jelenség ugyan,de maximálisan negatív értelemben,az a véleményem hogy hűen tükrözi a kialakult zenei igénytelenséget a nagy tömegek részéről.
Miután folyamatosan hívják az "uriembert" ezzel a minősíthetetlen izével fellépni az a véleményem hogy sajnos baromi nagy kakiban van a hazai könnyűzene.
Ilyet azért abban az időben mikor az Alphaville igazán aktív volt,vagyis a 80-as években nem engedtek volna megjelenni.
A tv-műsorok is sajnos ezen a szinten vannak.
Akik ma a televízióban vannak azok anno a Magyar Televízió portájánál túl nem jutottak volna,tisztelet a kivételeknek.
süti beállítások módosítása