Örökre hangolva

Címkék: gitár hangoló

2011.05.14. 14:30

     Pusztán a véletlen hozta így, de most ismét gitáros témáról lesz szó. Mint tudjuk, a gitárosok egyik fő problematikája mindig is a hangolás volt. Akinek nincs abszolút hallása, az kénytelen hangolósíphoz vagy valamilyen el nem hangolódó instrumentumhoz, például szintetizátorhoz hangolni. Az utóbbi évtizedekben széles körben elterjedtek a hangológépek, melyekkel manapság már nagyon gyorsan és nagyon pontosan be lehet hangolni. Itt a blogban is szó esett már néhányszor ezekről. Terjednek aztán a mobiltelefonokra és a számítógépekre kifejlesztett hangoló szoftverek is, melyek igen kellemesek, azonban a koncertező zenészek nem nagyon kultiválják ezeket, mivel színpadon nyűgös a használatuk. Jó pár éve léteznek önmagukat behangoló gitárok is. Ezek esetében kis motoros szervórendszerek végzik a hangolást. Drágák, és a zenészek rosszul tolerálják a testre erősített vagy a testbe vájt üregbe helyezett akkumulátorokat, melyek szokás szerint akkor merülnek le, mikor épp nagyon szükség lenne rájuk.
    Az EverTune rendszert nagyjából egy éve mutatták be, és azóta úgy tűnik, nem csak hogy kiállta a gyakorlat próbáját, hanem elindult a nagy népszerűség felé is. Az alapelv, mint minden nagyszerű dolog esetében, itt is nagyon egyszerű. Hangoljuk be a húrokat, majd egy spéci, rugókkal ellátott mechanikus rendszer biztosítsa a folyamatos feszítést. A húr által kiadott hang magassága a húr hosszától, tömegétől és a feszítő erőtől függ. A tömeg csak csekély mértékben változik. (Rossz nyelvek szerint, ami kopás miatt lejön, az a rárakódott kosz miatt kompenzálódik.) A hosszúságot a húrláb és a nyereg között nem annyira nagy kunszt állandó értéken tartani, mondhatnánk, ez alapkövetelmény egy gitárnál. A feszítő erő állandó szinten tartása már bonyolultabb dolog, és ez az, amit az EverTune most sikeresen megoldott. Az egyszerű mechanikus megoldás miatt nem kell félni az elektronikus meghibásodásoktól, és olcsóbb is lényegesen így a rendszer. Ugyanakkor a gitárt jelentősen át kell alakítani, és ez nem házi barkácsolást jelent, hanem hangszerészi munkát. Egy elektromos gitárokkal foglalkozó szakember számára azonban rutin feladatnak tekinthető.
     Jelenleg stratocaster, telecaster, és Les Paul fazonú gitárok számára rendelhetők ilyen rendszerek. Bizonyos gitárgyártók azonban máris készítenek EverTune-nal szerelt modelleket, ezek esetében kiküszöbölődnek az utólagos beavatkozásokkal összefüggő problémák.
     Az eddigi tapasztalatok nagyon kedvezőek, így reményeink szerint mi is hamarosan foglalkozunk majd az EverTune-nal, illetve lehet majd rendelni gyárilag szerelt modelleket is. A cég honlapján részletes infókat találhatunk a termékről, sőt, még az installációt bemutató videót is megnézhetjük.

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr682903284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BonFire 2011.05.14. 23:00:42

Mondjuk ebből a videóból nem derül ki, miben rejlik az Evertune újdonsága és zsenialitása. Aki akart, eddig is vehetett Floyd Rose tremolós gitárt, ahol a húrsatukkal viszonylag igen jó hatásfokkal kiküszöbölték az elhangolódást. A hátsó finomhangolóval meg az apró eltéréseket korrigálni igencsak gyerekjáték, bár egy új húrkészlet felrakása és beállása, valamint esetenként az oktáv beállítása pont az ilyenek miatt rendkívül macerás. Viszont a nyereg-satu elég jól tartja a hangolást.

Itt én olyasmit látok, hogy a fix húrlábra van erősítve egy Floyd Rose-hoz nagyon hasonló húrláb saturendszer, ami jó szorosan fogja a húrt. De hogy ettől még miért nem hangolódik el, azt el nem tudom képzelni.

Egyébként tapasztalataim szerint a jó gitár, az egyszerű, fix húrlábas is, ha már beálltak rajta a húrok, nem nagyon hangolódik el, még agresszív játék közben sem. A rossz gitárt meg soha nem is lehet behangolni rendesen. Az enyémet kábé hetente egyszer ha utána kell állítani, pedig elég sokat játszom rajta.

A basszusról nem is beszélve. Olyan masszív, szimpla húrlábas bőgőm van, hogy szinte soha nem kell hangolni, mert egyszerűen nem hangolódik el. Olcsó bőgő, xar bőgő, de a hangolást tartja.

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.05.14. 23:44:34

A rendszer lényege abban rejlik, hogy egy kiegyenlítő szerkezettel képes a feszítőerőt konstans értéken tartani, tehát egy fajta mechanikus szabályzórendszer tulajdonképpen. Ha bármilyen okból, akár a hőmérséklettől is változás lép fel, akkor húronként kompenzál. Pl. ha elszakad egy húr, ettől a többi húr nem megy így el, csak az a minimális hatás érvényesül, ami nyak megváltozott ívelése miatt lép fel. Azt mondják, tényleg rettentő stabil. Például aki Frankfurtban demonstrált, azt állította, hogy utoljára a NAMM Shown állította be a hangolást :) Hogy ez mennyire hihető, azt nem tudom, de a szakma egyértelműen nagyon dícséri.

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.05.15. 00:11:13

Ja, és itt van, amit gyárilag publikálnak a működésről:
evertune.com/overview_tech.html

BonFire 2011.05.16. 02:27:13

Érdekes, érdekes. Hogy a hossz, a tömeg és a feszesség meghatároz egy hangmagasságot, az bizonyára úgy van. Fizikus nem vagyok, ilyenben nem is tudnék vitába szállni. A konstrukció érdekes, ha intelligensen az első kettő állandó mérésével a harmadikat is állandó értéken tartja. Bár számomra nem derült ki, ez milyen módon teszi... (hamar elunom a száraz, szakmai szövegek olvasását, angolul meg pláne.)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.05.16. 10:29:51

A hangszerek húrjainak rezgési frekvenciájára viszonylag egyszerű összefüggések vannak:
hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%BAr

Hogy konkrétan ebben a kütyüben miként történik a szabályzás, arról egyelőre nekem is csak sejtésem van, de majd meglátjuk!

djuice 2011.05.16. 13:28:00

Nem vagyok gitáros de ez a videó tényleg nem reprezentatív e célra! Nyí-nyí nyakra főre ahogy a gitárosok fogalmaznak. Ettől sokkal hitelesebb volna egy clean hangszín és hangológéppel való prezentáció, de az is igaz 1 perc alatt semmi nem derül ki, max egy koncert után.
De a fontosabb dolog, hogy az állandóan konstans értékre feszítő szerkezet miatt vajon a játék nem nehezzebb-e rajta???

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.05.16. 14:00:36

A youtube-on van egy csomó videó a kütyüről. Önmagában egyik sem igazán reprezentatív, de ha az ember megnéz párat, akkor már képet tud alkotni a dologról. Magáról a készülékről a legtöbb információ a cég honlapján található beszerelési videók árulnak el.
Aki használta már, azt mondja, egyáltalán nem ront a játékérzeten. AZ egy másik kérdés, hogy mint minden változtatás, ami a gitár testét és a húrok befogását érinti, nyilvánvalóan módosítja a gitár hangját. Nos, igazából én erre leszek kíváncsi, hogy adott modellnél ez mekkora és milyen irányú változást eredményez.

djuice 2011.05.17. 11:11:59

"AZ egy másik kérdés, hogy mint minden változtatás, ami a gitár testét és a húrok befogását érinti, nyilvánvalóan módosítja a gitár hangját."

No persze, egyik gittyós ismerősöm szerint még a fej rész amin a hangolókulcsok vannak is ront a test-nyak rezonanciaviszonyán. Ezért használ headless gitárt, húrlábba épített hangolókkal. Amúgy is a gitárosok aztán tudnak szőrszálhasogatni ha arról van szó, így tényleg érdekes mit tud ez a kis EverTune szerkezet ha tényleg müxik!
süti beállítások módosítása