Év végi cirkusz

2011.12.16. 23:05

    Ha jól megnézitek a mellékelt képet, akkor láthatjátok, hogy az egyik Mikulás gitárnak látszó tárgyat emel a magasba, ami hivatott bizonyítani a tényt, mi szerint az év végét a csörömpölés jegyében kell tölteni. Megy is rendesen a zajkeltés mindenütt, csilingelnek a rádióban, a tévében, a netes reklámokban, liftekben és intézményi, vendéglői klotyókban. Nekem régebben a karácsony inkább a családról szólt, egy kis elcsendesedésről, olvasgatásról, zenehallgatásról, vagy éppen aktív zenélgetésről. Mostanság, hogy részese lettem a Nagy Marketingdarálónak, természetesen nyugalomról szó sincs, hiszen az év vége jelenti a legdurvább zúzdát az országban, ilyenkor aztán percnyi nyugalom sincs, pattogunk, rohangálunk, igyekszünk minden összekavarodott dolgot gyorsan megoldani, időnként hibázunk, néha kiakadunk, aztán összekapjuk magunkat, és nyomás tovább. Ilyenkor nem látszik annyira, hogy az év egészében mennyire óvatosan vásárolt a nép, most hirtelen nagyon sok mindenre van igény, néha még pénz is. Az intézmények is lázas számításokat végeznek, hogy mi fér bele még az idei költségvetésbe, meg aztán sokakat az ÁFA emelés előtti vásárlás lehetősége is motivál.
     Amit eddig elmondtam, az tulajdonképpen magyarázat is akar lenni arra, hogy jó ideje miért nem írtam a blogba. Szó sincs arról, hogy ne lennének témák, sőt, mostanában éppen hogy rengeteg új tök érdekes dolog vetődött fel, amikről szeretnék írni. Az apróbb ügyeket általában a Syncopa Facebook oldalára dobálom fel. Lehet szidni a Facebookot, mert vannak komoly bajai, de az aktuális infók, hírek, gyors posztolására bőven alkalmas, és aki követi az oldalt, az akciókról és egyéb üzletileg érdekes információkról is értesülhet. Ide a blogba pedig továbbra is a tematikusan inkább ide való, egymáshoz tartalmilag jobban kapcsolódó témákról szeretnék írni. A Facebookon az interaktivitás is gyorstüzelő fegyver módjára működik, gyakran csak röpködnek a kommentek. Itt a blogon a hozzászólások reményeim szerint értékes részét képezik a bejegyzéseknek, ilyen szempontból is szerencsés a két forma különválasztása. Van aztán ugye a weboldalunk, amire most egy újabb koncepció néz ki. Természetesen ha most nem lenne a nagy év végi kapkodás, azzal is előbbre tartanánk, de bizakodunk, hogy hamarosan teljes erővel rákoncentrálhatunk.
      Most így kutyafuttában ennyit, és amint lesz szusszanásnyi időm, folytatom a blogolást. 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr673469865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

djuice 2011.12.20. 17:50:43

Én karácsonyra legjobban egy végre színvonalat sugárzó korhű és MŰKÖDŐ Syncopa websitenak örülnék, de nem leszek telhetetlen, beérem újévi igéretként is.
(nekem ui. többen visszajeleztek már minek ajánlgatok olyan boltot ami csak ilyen ósdi technológiájú, kusza és idejétmúlt infókat első helyen hozó weboldallal tud megjelenni, ezt sajnos le kellett írnom...)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.12.20. 22:01:54

@djuice:
Hát igen, legendásan szar weboldalunkra nézve minden kritika megáll. Persze, mindennek megvan a maga oka. Példabeszédként az alábbi régi anekdotát hoznám fel:
Egy városi úriember egy kicsi faluban tölt el néhány napot. Bejárja a falut, egyszer csak összefut a pappal.
- Plébános úr, olyan szép ez a falu, szép a templomuk is, de hogyan lehet, hogy itt sohasem harangoznak?
- Jaj, fiam, hosszú sora van annak! Volt ez a Jani gyerek, a harangozó. Állandóan részeg volt, most meg lebetegedett. A torony sincs túl jó állapotban, félő, hogy potyogna a vakolat. A múlt évben ellopták a harangkötelet is.
Na, meg aztán harangunk sincsen.

Tudtommal a Syncopa volt az első magyar hangszerbolt 1996-ban, amelyiknek volt weboldala. Reméljük, hogy hamarosan ismét ott leszünk a "topon" :)

Audity 2011.12.21. 00:03:49

Bocsánat ha sértő voltam, ez egy több szereplős szumma vélemény volt.
Az dicséretes hogy 96-ban már weben voltatok mikor sokaknak nem netje hanem hangszere sem volt még, inkább ott a gond hogy azóta 15 év elment és még nem vettetek egy új harangot amit lehetne kongatni... ;)
Bízva a "feltámadásban" inkább kellemes karácsonyt kívánok most már előre is és recessziómentes 2012-t, hogy teljék arra a harangra! :)

djuice 2011.12.21. 00:11:06

Nini, most látom hogy a haver itt jártakor az ő bejelentkezett nickjével írtam, sorry, csak gondoltam nem érthető teljesen mit keres az írásom az ő neve alatt...

djuice 2011.12.21. 00:13:30

Lehet amúgy az ilyet átvariálni itt?
süti beállítások módosítása