Amikor elhatároztam, hogy a zenei elektronikai barkácsolók részére bemutatok pár fontos szakirodalmi forrást, bevallom, eszembe se jutott, hogy a Rádiótechnikát megemlítsem. Nem azért, mintha nem lenne fontos, sőt, nagyon is fontos, hanem azért, mert azt gondoltam, hogy aki forrasztópákát ragad, az úgy is ismeri ezt a lapot.
    Aztán tapasztalnom kellett, hogy a mai fiatalok egy része nem tudja, miről beszélek, amikor az RT-t emlegetem. Mint a korábbi bejegyzésekben már említettem, nálunk a családban apám és bátyám is nagy elektronikai buherátorok voltak, így aztán kicsi gyerek korom óta ott volt a Rádiótechnika is a számos lap és folyóirat között, amiket járattunk. Ma már csak hébe-hóba jut időm egy friss szám megnézésére, de a régiek mind megvannak, és időnként elő is szedem őket, mert vagy kapcsolási rajzot, vagy pedig valamilyen elméleti okfejtést keresgélek bennük. Mindig meg kell állapítanom, hogy mennyire színvonalas írások voltak ezek. Nagyon jó szakemberek publikáltak itt. A lap Külön érdemének tartom, hogy azokban az időkben, amikor Magyarországon még csak jórészt a KGST-ben gyártott alkatrészekhez lehetett hozzájutni, a barkácsolók számára szépen átalakítottak, átterveztek nyugaton megjelent kapcsolásokat, így aztán mi is megépíthettük ezeket.
      A régi, például '60-as évekből származó számokat lapozgatva persze ma már mulatságosnak tűnnek a Szovjetuniót meg az MHSZ-t dicsőítő cikkek. Azt azonban minden rádióamatőr és elektronikai barkácsoló tudta, hogy az MHSZ-ben jól el lehet sajátítani a szakmai alapokat, az ideológián pedig a többség akkor is röhögött. A '70-es és '80-as években már gyakran találkozhattunk a frissnek számító, nyugaton kifejlesztett elektronikus és távközlési rendszerek ismertetésével is, és egyre több digitális áramkör is bejött a képbe. A lényeg persze mindig a kapcsolási rajzokban volt. A jól lerajzolt és szépen dokumentált készülékeket nem volt nehéz megépíteni, ha az ember az alapokat már ismerte. Rendszeresen jelentek meg cikkek erősítőkről, hifi berendezésekről, elektroakusztikai kérdésekről is. Ezekről, illetve a zenei elektronikai témákról, később a MIDI-ről főleg az évkönyvekben volt nagyon hasznos cikkanyag. Így kerültem kapcsolatba az egyik MIDI témában főmegfejtő szerzővel, Sipos Attilával is, aki akkoriban úttörő munkát végzett azáltal, hogy a MIDI hardveres vonatkozásait közérthetően leírta a magyar közönség számára, természetesen áramköri tervekkel fűszerezve. Az évkönyvek megjelenése korábban igen nagy esemény volt. Ha az ember nem rendelte meg előre, akkor futhatott érte kilométereket, amíg egy kültelki újságos bódéban némi bónusz ellenében az újságos elővarázsolt egyet.
     Nem győzöm eléggé hajtogatni, hogy aki zenei elektronikai készüléket (erősítőt, szintit, effektet, MIDI berendezést, fényvezérlőt, stb.) barkácsol, az legyen teljesen tisztában az alkatrészek működésével, a beállításokkal, a munkapontokkal. Másrészt pontosan tudja olvasni a kapcsolási rajzokat. Gyakran tapasztalom, hogy olyanok szeretnének nekiállni a készüléképítésnek, akik az alapokat sem ismerik, illetve nem értik teljesen a kapcsolási rajzokból következő áramköri megoldásokat. Nem akarom az ő kedvüket sem elvenni persze, hanem pont azt szeretném, hogy az ilyen jellegű ismereteket meg tudják szerezni és stabil tudás birtokában tudjanak nekiállni a buherálásnak. Innentől kezdve lesz igazán élvezetes a saját készülékek építése. A szükséges ismeretek megszerzéséhez nyújt mind a mai napig jó segítséget a Rádiótechnika, de ne feledkezzünk meg a kiadónál megjelenő más anyagokról, pl. az Elektronika Füzetekről, amiben audiofil kapcsolásokat és más hasznos dolgokat is találhatunk.  

     Amint annak idején beszámoltam róla, a SoftSynth.hu portál zeneszerkesztő versenyt indított. December elején lezárult a verseny, és mivel mi is felajánlottunk díjat, a portál részéről felkérést kaptam én is némi értékelésre. Az ilyen fajta zsűrizés mindig nagy kihívás. Jó pár zenei verseny zsűrijébe kaptam már meghívást, de ne hogy azt gondoljátok, hogy ez valami könnyű dolog. Sem akkor, amikor "élő" színpadi produkciót kell értékelni, sem akkor, amikor hangzó anyagok között kéne valamiféle sorrendet felállítani, mint a mostani esetben is. Az ember gyakran érzi azt, hogy most ilyen vagy olyan elvárásoknak kéne az értékelések során megfelelni. A magam részéről aztán elhatároztam egy ideje, hogy a saját csökött ízlésvilágom és értékrendszerem szerint értékelek. Az is elég gyakran változhat, hol az egyik, hol a másik zenei világot, kifejezési formát részesíti előnyben. Szóval aki engem zsűribe hív, az ezzel szembesül. Enyhíti a dolog nagyfokú bizonytalanságát, hogy pár másik zsűritaggal valahogy azért súlyozzuk egymás szélsőségeit, és a végén még az is lehet, hogy valami egészen reális értékelés alakul ki.
     A mostani verseny értékelése során az volt az egyik legnagyobb nehézség, hogy műfajilag nagyon heterogén volt a mezőny. Ez persze korántsem baj, hiszen jól példázza azt, hogy a számítógépes zeneszerkesztés mennyire hatékony munkaeszköz egy csomó zenei stílusban. Az értékelésnél viszont illik figyelembe venni az adott műfaj sajátosságait. Ezeket próbáltam a pontozásos módszeremmel díjazni. Ami persze nem mindig állt össze szándékaim szerint. 
      A beküldött művek között voltak nagyon érett, komoly komponálási és hangszerelési ismereteket tükröző darabok is. A gyengébbnek minősített zenékkel nekem a fő bajom az volt, hogy nem igazán éreztem bennük határozott időbeli szerkezetet. Olyanok voltak kicsit, mint azok a dolgok, amiket annak idején én pakolgattam magamnak össze, amikor az első szekvencer programokkal ismerkedtem. Az ember összerakosgat motívumokat, pár ütem hosszú patterneket, aztán kombinálgatja meg variálgatja őket. Tudjátok, csábít a "cut&paste". Néha egész jópofa zenék alakultak így ki. De valahogyan utólag mindig azt éreztem, hogy a gép vitt bele egy-egy tetszetősnek tűnő megoldásba. Ami aztán később már nem is tetszett annyira. Amikor szintin vagy gitáron kitalált témákat kezdtem alapul venni, attól kezdve muzikálisabb dolgokat lapátoltam össze.
      Baromira nehéz persze ezekről a dolgokról objektív látszatot keltve beszélni, mivel az elektronikus zenei műfajok egy része alapból épít a viszonylag merev patternek kombinálására. Szóval, valaki döntse el, hogy adott esetben az adott forma az feature, vagy bug? :)
      A lényeg persze távolról sem ezekben van. Örülök, hogy a SoftSynth.hu versenyével kicsit megmozgatta a számítógépen zenét szerkesztő embereket, megismerhettük az alkotásaikat. Reméljük, hogy ebből majd hagyomány is ki tud alakulni, és aztán lehet jönni az egyre komolyabb alkotásokkal.
      A nyerteseknek gratulálok, és valamennyi versenyzőnek további jó munkát, zenélést kívánok!

      Az értékelések a SoftSynth.hu-n itt találhatók.   

    A gitárosok körében nagy kultusznak örvendő Electro Harmonix cég magyarországi képviselete úgy gondolta, hogy egy okos megoldással három legyet üthet egy csapásra:

1. Kiváló karácsonyi meglepetést szerezhet a gitárosoknak
2. Javít az ország egyre siralmasabb népességi mutatóin
3. Talán még a saját forgalmát is fellendíti év végén

     Az a lényeg, hogy aki 20.000 Ft érték felett vásárol Electro Harmonix effekt pedált az év végéig, az igényelhet egy ilyen "S" méretű, tiszta pamut tangát:

(A hanglemez csak dekoráció :)

     Az akció tehát tiszta és érthető, de azért azt javasolnám, hogy aktiválás előtt a gitárosok konzultáljanak feleségeikkel, barátnőikkel!

011011011100001101010110110101101   

     A '60-as évek vége felé már elég sok elektronikus szerkezetet összebarkácsoltam otthon, szóval nagyjából tudtam, hogy miként működik a rádió, a magnó, az erősítők, nem beszélve a mindenféle motorral vezérelt kütyükről, amikből elég elképesztő dolgokat hoztam össze. Gyerekként azonban elakadt a tudományom azon, hogy miként lehet egy elektronikus készülékkel számolni. Tátott szájjal néztük persze a Deltát, amiben a tudósok mindenféle dög monstrummal elképesztő számításokat végeztek, de a dolgot nem voltam képes megérteni. Aztán megkaptam ajándékba Varga Tamás: Játsszunk matematikát című könyvét, egyik karácsonyra pedig kaptunk a bátyámmal egy Mikromatot. Úgy bizony. Akkoriban még nem tudott minden óvodás binárisról hexára és decimálisra fejben oda-vissza átváltogatni, egyszerűen azért, mert nem volt ez divat. A szüleinknek a Mikromat megvásárlása persze nem kis beruházást jelentett. Ma úgy mondanánk, hogy a jövőnkbe invesztáltak.
    Az volt az érdekes Kovács Mihály készülékében, hogy valóban meg lehetett érteni a segítségével a számítógépek működését. Mindössze pár relé, kapcsoló és izzó volt a panelen, és egy zseblámpaelem működtette az egészet. Rövid idő alatt tényleg összeállt az ember gyerekének a fejében, hogy a "0" és az "1" miként kezelődik a logikai rendszerekben, és hogy hogyan lehet az alapműveleteket elvégezni kettes számrendszerben elektronikus eszközökkel. Emlékszem, amikor a szomszéd gyerekeknek megmutattam, hogy ezzel a ketyerével számolni lehet, akkor elképedve nézték, és az volt a véleményük, hogy ebben valami csalás van.
    Mindenesetre a bátyám ezek után már kiszuperált csövekkel is készített bináris tárolókat meg bistabil multivibrátorokat. Természetesen amikor kicsit olcsóbbak lettek a tranyók, akkor már azokkal szórakoztunk. Az első TTL IC, ami egy SN 7400 volt, csodaszámba ment. Ma egy akkora DIP tokba, mint amiben ez volt, már egy teljes számítógép van, telefon, GPS, meg amit akartok.
     A lényeg az, hogy a Mikromat indított el bennünket a digitális úton. Akkoriban izgalmas, új világnak tűnt ez. Ma pedig azt látjuk, hogy minden bedigitalizálódott a világunkban. A könyvek, a folyóiratok, a filmek, a telefon, az orvosi műszerek, az autók, és persze a zene. Így a dokumentumok és a műalkotások elvben halhatatlanná váltak, hiszen a digitális kópia nem halványul, nem foszlik szét, tetszés szerint szaporítható minden. A net is a digitális világ szülötte. Szerző jogok, tartalomkorlátozás, médiatörvény - hogy ma divatosan rágott csontokról beszéljünk. Mindezekről persze fogalma sem lehetett Kovács Mihálynak, amikor megalkotta ezt az okos kis szerkezetet. A technológia előreszaladt, mi pedig megpróbáljuk úgy átformálni az életünket, hogy ebben a digitális közegben működőképes maradjon.

    Bíp bíp! 
 

      A múltkor valaki azzal nyaggatott, hogy neki olyan midi kontroller kéne, ami varázspálcának néz ki, vagy karmesteri pálcának, mindegy. Kicsit elálmélkodtam a dolgon, de ő állította, hogy látott valamit, ami szerinte tudja ezt a funkciót. Nos, ha nem is egy az egyben, de kis moddinggal talán elő lehetne állítani a kontrollert ebből a  potom 99 dolláros cuccból. A suhintós távirányítót egy karácsonyi ajándékokat kínáló spamből ollóztam ide nektek: 

Kis magyar zenei trollológia

     Előre szólok, hogy ebben a bejegyzésben nem a Gyűrűk uráról lesz szó, nem is a skandináv mondavilág sunyi lényeiről, hanem az Internet csőcselékéről. Kiemelten a zenei oldalak, fórumok és blogok IQ-mentes látogatóiról.
    Igen, azokról az arcokról, akik a jól működő közösségi oldalakat nagyon hatékonyan szétbombázzák, hülyeségekkel, oda nem illő kommentekkel, provokáló hozzászólásokkal, és mindenekelőtt nagyon durva trágárságokkal próbálva megakadályozni azt, hogy a net betöltse a funkcióját.
     Időben jócskán visszalépve, 1996-ban kezdem a történetet. Akkoriban nem sokat tudtam az Internetről, bár értettem a működését, mivel fájlok telefonvonalon történő átvitelével már jóval korábban is foglalkoztunk. Azonban magáról a rendszerről csak annyi ismeretem volt, hogy az valamiért nagyon kell nekem. Így 1996 egy koratavaszi napján leültünk egy haverommal sörözni Egerszegen, kitárgyalva a rendszer nyújtotta lehetőségeket, és mire felálltunk, elhatároztuk, hogy mindketten előfizetünk az új hightech csodára. Be is mentünk egy helyi irodába, ahol abban a kegyben részesültünk, hogy a még szabad három helyből kettő a miénk lett. Persze horrorisztikus pénzért. Ellenben felcsillant annak a reménye, hogy a kezdeti 2400 baudos garantált sávszélességet esetleg változatlan díjon kitolják majd egyszer 9600-ra. Így aztán megvettem a drága 9600-as modemet, bár eleinte csak 1200 meg 2400 bauddal jött az áldás, meg ugyebár akkor nem lehetett a cégnél telefonálni, mert vagy net, vagy telefon...
    Magyarországon, pláne pedig vidéken ekkoriban ez egy teljesen friss dolog volt. A legtöbb ember azt sem igazán tudta, mi a csodáról beszélek, amikor a világhálón olvasott dolgokról, onnan letöltött fájlokról lelkendeztem. Nagyon gyorsan feljelentkeztem pár zenei elektronikai és "civil" fórumra. Akkoriban ez annyit jelentett, hogy angol nyelvű, elsősorban amerikai közösségi oldalakat és chat roomokat látogattam, és próbáltam minél többet elsajátítani a net használatával kapcsolatban. Nekem persze furcsa volt, hogy az odakint sem túl nagy hagyománnyal rendelkező internetes közösségek mennyire stabil és egységes viselkedési kódexet tudhatnak már magukénak, amit nekem, mint newbie-nak illett minél hamarabb átvennem. A nickek mögé bújt emberek tehát valamennyien elfogadták a konszenzuson alapuló netes rendszert, és gyorsan kimoderálták azt, aki megsértette azt. Mit ne mondjak, nagyon jó volt ebben a hirtelen kitágult haveri társaságban lubickolni. Amerikai, angol, kanadai, ausztrál, lengyel és német ismerősökkel jöttem gyorsan össze, akiktől elsősorban a magán chatelés során nagyon sok információt gyűjtöttem be. Ezek között az éppen készített vacsora, a világpolitika és természetesen a zenei témák mind helyet kaptak. Valamennyi beszélgetőtársam nagyon kulturált és segítőkész volt. Megmutatták a neten a fontos helyeket (ne felejtsük el, hogy a mai értelemben vett keresők nem léteztek), segítettek a nyűgös installációkban, továbbá elnézték, de ha kértem, ki is javították a hunglish szófordulataimat. Időnként jókat röhögtünk, vagy vigasztaltuk egymást, ha a helyzet úgy hozta. Vidám korszak volt.
     Eltelt pár hónap, és örömmel vettem észre, hogy az általam látogatott chat programban vannak már magyar szobák is. Természetesen be is kukkantottam egy párba. Ekkor ért a nagy trauma. Mit csinálnak ezek? Teljesen idióta diskurzusok zajlottak. Két-három hozzászólás után már elindult az anyázás, mindenki szidott valakit, vagy beszélgetőtársának csekély értelmi képességét vázolta különféle brutális hasonlatokkal. Évekig nem nagyon változott a helyzet. Sokszor megnéztem ezeket a chatroomokat, várva, hogy valami történjen, de a nick neveken kívül semmilyen változást nem találtam. Közben pedig a net egyre gyorsabb, szerteágazóbb és érdekesebb lett. Fogalmam sincs, hogy ez idehaza miért alakult így. Arra gondoltam, hogy itthon az intelligensebb népek nem szólnak hozzá a topikokhoz, hanem csak azok, aikből ki akar robbanni valami másokra nézve bántó hülyeség. De miért van ez másként külföldön? Ezek a renitens alakok ott sem voltak ismeretlenek, azonban a közösségek és a moderátorok rettentő gyorsan kidobták őket. Ha ezerszer váltottak nick nevet, akkor ezerszer. Idehaza pedig ezeknek a csaholása, gyűlölködése töltött meg mindenféle közösségi oldalt. Természetesen elrontva a szakmai és magán beszélgetések hangulatát.
    Eljutottunk tehát bejegyzésünk tárgyához, a TROLL-hoz, ahhoz a netező emberhez, aki attól boldog, hogy aláz, gyaláz, trágárkodik, valami működőt széttúr, embereket elűz, állandóan haragszik valakire, és csak önmaga felsőbbrendűségét hajlandó elismerni, miközben többnyire alacsony szellemi képességekről tesz tanúbizonyságot. A legenyhébb fokozat, amikor OFF-ol, vagyis a témához nem illő hülyeségekkel szakítja meg és zilálja szét a beszélgetés fonalát. Ebbe a hibába persze mások is gyakran beleesnek, időnként magam is. De aki csak OFF marhaságokkal túr szét mondjuk egy fórumot minden esetben, az már nagyon nem frankó.
     Nézzük meg, hogy a zenei közösségi oldalakon milyen jellegzetes trollokat találunk!
 

1. Gyülölködő troll. Bármilyen fórumra beléphet, a regisztráció után pár perccel már kiszúr magának egy olyan tagot, aki iránt gyűlöletet táplálhat. Ezt igyekszik a több tag felé is interpretálni, arra ösztönözve őket, hogy utálják ki az illetőt. A zenei tárgyú fórumokon a különféle műfajok kedvelői mindjárt okot adhatnak arra, hogy egy betévedő troll ronggyá alázza őket. Ha metálos vagy, akkor az a hiba, ha diszkópatkány, akkor az. De lehet a vita tárgya az analóg-digitális, vagy a PC-Mac harc is. Kifinomultabb helyeken például az elektronikus zene ezernyi irányzatának hívei utálhatják egymást jól. Néha azon mulatok, amikor az ilyen troll foggal-körömmel próbál belekötni a kipécézett áldozatba, azonban rájön, hogy az illető tök jó fej, és igazából barátok is lehetnének. Ilyenkor persze szó sincs barátkozásról, a felsült troll inkább elkullog, vagy kiszemel egy újabb áldozatot.
2. Szakmainak álcázott troll. Tudását fitogtatja, és ordenáré módon elzavar mindenkit, aki ellent mer mondani. Ha hárman cáfolják a hülyeségeit, akkor összeesküvés elméleteket tesz közzé. Azért veszélyes fajta, mert a leírt oktalanságait még évek múlva is kidobálják a keresők, és háromszázszori nyilvános cáfolat után is visszatérő kérdés lesz más fórumokban vagy topikokban az elhangzott dezinformáció.
3. Látens troll. Ha azt hinnétek, hogy minden troll IQ-ja nullához közelít, akkor tévedtek. Vannak olyanok, akik civilben látszólag teljesen normális emberek, de netközelben átváltoznak, mint holdtöltekor a farkasember. Ilyen jelenségről ír például az Index egyik cikke is. Lehet azon spekulálni, hogy ez egy fajta skizofrénia, vagy egyszerűen itt éli ki a troll a rejtett ösztöneit? Passz. Igaz, ez nem zenei példa, de véletlenül én is tudok olyan nyájas, intelligens zenész embert, aki egyik nick neve alatt rendszeresen be szokott trollosodni. Meg nem mondanátok róla, hogy őőőőő.... ilyen... ?
4. Kompakt troll. Neki nem kell álcáznia magát. Élőben is olyan, mint a virtuális világban. Szeret rombolni, gyűlölni, ahol tud, ott árt. Nagy a hangja, és félelmet szeretne maga irányába kelteni. Azt mondhatjátok, hogy a zenész világban ilyen nem túl sok lehet. Maradjunk abban, hogy azért akad.
5. Kibukó troll. Ő egészen addig mértéktartó és kulturált, amíg egy másik troll bele nem köt. Attól kezdve felveszi a kesztyűt, és egymás gyalázásával hasonló mélységekbe süllyednek, valamint lerántják a topikot is. Leggyakrabban hangszereken, stúdióberendezéseken szoktak összeveszni.
6. Pszeudotroll. Más néven brahitroll. Nincs neki semmi baja semmivel és senkivel, csak szereti a cirkuszt. Viszont ennek érdekében gyakran csinál műbalhét, sért vérig arcokat, tesz tönkre jó témákat. Gyakorlatilag ugyanakkora károkat tud csinálni, mint a főállású trollok. Néha rájön, hogy túllőtt a célon, de akkor már rendszerint késő.
7. Komplexusokkal küzdő troll. Itt csinálhatnánk egy alrendszert is, merthogy nagyon sokféle komplexus lehet. Vegyük például azokat, akik a való életben alulreprezentáltnak érzik magukat, és a virtuális világban mindenképpen hatalmi pozícióra törekednek. Zenei szakmai fórumokon pár hozzászólás után kiderül, hogy az adott témát legfeljebb csak ugatják, de mégis szeretnének hangadók lenni. Amikor a nép elkezdi leépíteni őket, akkor vadulnak be. Vannak aztán olyanok, akik valamiféle magánéleti okból leledzenek frusztrált állapotban, és ezt másokon vezetik le. A zenei szakma semmiképpen nem gazdagodik hozzászólásaiktól.
8. Tematikus troll. Ide sorolhatók a nullázósok, a zsidózók, a sunázósok és sünszarásra bíztatók, de természetesen sok egyéb alfaj is van. Ők természetesen nem csak a zenei fórumokat és blogokat igyekeznek szétcincálni, de az az érdekes, hogy bizonyos egyedeik kifejezetten zenei témák szétverése közben jutnak el a gyönyörhöz.
9. Hasadt tudatú troll. Az egyik helyen a Yamahát isteníti, a Rolandot gyalázza. A másik fórumban fordítva. A nick nem ugyanaz, de például az email címből kiderül már, hogy egy személyről van szó. A stílus mindkét helyen durva, szélsőséges és nem enged ellentmondást. Ja, hogy időben nem egyszerre történt a két dolog? Lehetséges. Van, aki többször is átfordult pár év alatt. Itt is előfordult, hogy egy ember PC hívőből vált Mac imádóvá, majd vissza, vagy Cubase-t cserélt Pro Toolsra, aztán vice verza. Az a lényeg, hogy egy darabig önfeledten tudjon az adott dologért lelkesedni, és letrollkodni az ellentmondókat.
10. Politikai troll. Ezt nem kell magyarázni. Az azonban érdekesebb, hogy mit kersenek a zenei témájú fórumokban és blogokban? Természetesen híveket. Különösen gázos, ha a fenti, hasadt tudatú csoporttal átfed ez a halmaz. Bármilyen szakmai tárgyú beszélgetés azonnal zátonyra fut tőlük. Különösen, ha valaki naivan felveszi a kesztyűt, és érvekkel próbálkozik ellenük. A trollok immunisak az érvekkel szemben.
11. Személyeskedő troll. Nem egyszerűen személyeskedik, hiszen minden troll abban utazik, hanem konkrétumokat vagy álhíreket szór szét a közösségben. Ilyeneket: "Te voltál az a seggfej, aki 2003-ban a kecskenyektetői Vadorzók koncerten hangosítottál, és a bal oldali monitorládára nem adtál jelet! Köcsög!" Erre hiába mondja a megszólított, hogy életében nem hangosított koncertet, a nagyhangú troll már megjelölte őt.
12. Sértődött művész troll. Sok portál, zenei oldal lehetőséget ad saját alkotások feltöltésére, és természetesen el szoktak róluk diskurálni a résztvevők, hiszen ez a dolog célja. Van, aki hisztizik, amennyiben feltöltött művéről nem születnek perceken belül értékelések. Aztán ha trollunk nem túl pozitív kritikát kap, akkor bevadul, és bármelyik fentebb emlegetett kategóriába belecsúszhat. Az igazi sértődött troll egy hosszú és tömény anyázást postol, és közli, hogy ő ide soha többé a lábát be nem teszi. A többiek megnyugvással veszik tudomásul.
13. Főtroll. A netes fórumokon kívül a valós életben is becserkészi kiszemelt emberét. E-mailekben, telefonon, személyesen trollkodik annak érdekében, hogy ne érezze jól magát az illető. Előfordul, hogy ezekkel a zaklatásokkal még kérkedik is aztán a fórum látogatói felé. Máskor pedig pontosan a valós életbeli ellenszenv miatt támad valakire a nicknév mögé bújt troll a neten, megpróbálva az áldozatát tönkretenni a virtuális közösség előtt is. A troll a dolgok megvitatását, tárgyalásos elintézést nem ismeri, csak a záporozó sértéseket és anyázásokat. A főtroll pláne ilyen.
14. Jópofa troll. Ilyen is akad. Egy-egy mulatságos beszólás kizökkentheti a gyakran túlságosan szakmai mederbe terelődött és agyonkomolykodott fórumokat. De ha trollunk látja, hogy elismeréssel jutalmazzák ténykedését, akkor hamarosan elburjánzik, és már cseppet sem lesz szórakoztató.

     Rövid trollisztikai tanulmányunk megmutatja hát, hogy milyen sokszínű is ez a világ. Némi rosszindulat és ostobaság bárkit beletaszíthat ebbe a szerepbe. Ha a kettő együtt van valakiben, akkor az Internet ragyogó teret biztosít destruktív hajlamának csillogtatására.
     Amikor ezt a kis bejegyzést elkezdtem, azt gondoltam, hogy az elmúlt évek példájából belinkelek majd pár "szórakoztató" troll attakot. Aztán úgy döntöttem, hogy ezt kihagyom. Aki beléjük szaladt, úgysem kellemes emlékeket hordoz. Akit pedig még eddig békén hagytak, biztosan nem kíváncsi a fröcsögésükre. 
      Számtalan szempontból lehetne még vizsgálni a trollok dolgait, de hagyjuk ezt a szociológusokra. Gyógyítani úgy sem lehet a trollkodást, akkor pedig a tünetek leírásával nem sokra megyünk.

     A mostani bejegyzés 3 alapfeltételezésre épül:

1. Zenélni jó
2. Zenét tanulni jó - akár egyénileg, akár iskolában
3. Van Magyarországon egy nagy hagyományokkal rendelkező zeneiskolai hálózat.
    

    Egyik nap a rádióban Fischer Ivánnal hallottam egy beszélgetést, amelyben kifejtette, hogy ennek az országnak az egyik legnagyobb kincse a zeneiskolák meglévő hálózata. Ha egy gyerek zenét szeretne tanulni, akkor általában a lakóhelyéhez közel fognak találni a szülők egy elég színvonalas zeneiskolát. Ezt mi ugye mi evidenciának tekintjük, mert azt senki se vitatja, hogy zeneiskola, az kéremszépen kell. Pedig számos külföldi, akár nálunk jóval fejlettebb országban is csak a mienknél később indult be az alapfokú zeneiskolai oktatás, illetve nem állami intézményként, hanem magániskolaként működött a tanintézetek zöme. Ami azt illeti, a rendszerváltás előtti időkben nem volt Magyarországnak borzasztó sok dicsekedni valója, ám a zeneiskolai rendszert egyértelműen nagyra tartották világszerte, jöttek mindenhonnan, és tanulmányozták a Kodály-módszert és a magyarországi tanárok munkáját.
    Ma sok szempontból komoly átalakulás alatt állnak a zeneiskolai tantervek, jelentős megújulás tapasztalható egy csomó intézményben, próbálnak az iskolák a kor szellemének megfelelni. A Kodály-módszert is számos kritika éri a zenepedagógus szakmán belül és kívül egyaránt. Sorban nyílnak az alternatív módszerekkel dolgozó új iskolák, megpróbálva olyan formákat, amelyeket az állami intézmények nem tudnak, vagy nem akarnak megvalósítani. Nem akarok én külső szemlélőként a szakmai dolgokban okoskodni, mindössze azt tartom nagyon fontosnak, és abban értek egyet teljesen Fischer Ivánnal, hogy országunknak ezt a kiváló hagyományát, a zeneiskolákat, csak megőrizni és fejleszteni szabad. Mindez azért időszerű, mert a költségvetési kiadások nyirbálásának szinte mindig szenvedő alanyai a zeneiskolák. Nyilván, amikor egy önkormányzatnak fontossági sorrendet kell felállítani a finanszírozások terén, akkor a zeneiskolák csak a "futottak még" kategóriába keverednek, hacsak a Döntéshozó Elvtárs valamelyik gyereke épp nem érintett a tervezett restrikcióban, vagy nem ő maga nem az adott iskola öregdiákja. Persze, tudjuk, hogy a fájó döntéseket egy testület hozza meg, de hogy a testület elé milyen előterjesztések kerülnek, és hogy ott milyen érvek sorakoznak fel, az nagyon sokat elárul az adott településről. A válság a magán zeneiskolákat is durván szétcincálta. Pedig sokan pont azt várták, hogy az állami és a privát iskolák párhuzamos működése eredményezi majd a magyar zeneoktatási rendszer színvonalas továbbfejlődését. Pillanatnyilag viszont az intézmények zöme mindkét oldalon a fennmaradásért küzd, és szerény érvekkel próbálnak lobbizni azért, hogy elismertessék társadalmi hasznosságukat.
    Idén 20 éve, hogy létrejött a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, ami megkísérli összefogni a művészeti oktatással foglalkozó intézményeket, és egyben elmagyarázni a haszonelvű társadalomnak, hogy miért van rájuk szükség.  Fura egy dolog ám ez, és mi naponta szembesülünk vele. Az emberek egy része számára a zene és a többi művészet "fogyasztása" és/ vagy művelése teljesen magától értetődően alapvető létszükséglet. Mások számára viszont fura és szükségtelen hóbort, ha valaki például zenetanulásra adja a fejét. Nem egyszer látjuk azt, hogy a lelkes, hangszeren tanulni akaró gyereket dúló-fúló szülők kísérik. "Mit akar ez a kölök? Ebből aztán nem fog megélni!" Amiben persze többnyire igazuk is van. Viszont azt a büszkeséget, amit aztán a gyerek első koncertjén az arcukon lehet látni...
     A "Fesztiválzenekar a Zeneiskolásokért" verseny korántsem kapott akkora figyelmet, mint amekkorát megérdemelt volna. Ez ugyebár nem Megasztár, Valóvilág, meg mittudomén, milyen celebképzők mennek mostanában. De azért sokak figyelmét felhívta a zeneiskolák fontosságára. Van ez a kincsünk, a zeneiskolák rendszere. Vannak kiváló zenetanáraink, meg lelkes, tehetséges gyerekek. Az én véleményem szerint tök mindegy, hogy az illető gyerek egyszer majd szólista lesz, rockzenész, vagy otthon a számítógépén szerkeszt zenét, a zeneiskola mindenképpen jót tesz. De ha utána soha nem muzsikál aktívan, csak kicsit értőbb füllel hallgatja a zenét, és az ő gyereke is megkapja a tanulás lehetőségét, már akkor is elérte a dolog a célját. Arról nem beszélve, hogy a kutatások szerint a zenélni tanuló gyerekeknek javul a koncentrációkészségük, és általában a többi tárgyban elért tanulmányi eredményük is.
 

A hangszergyártás és a webkettő

     A nyár elején röppent fel a hír kedvenc Korg fórumomon, a Korgforums.com - on, hogy az egyik alapító és főmegfejtő, Daz kiszáll. Aki ismeri ezt a fórumot, az tudja, hogy a net egyik legjobb, leginformatívabb hangszeres fórumáról beszélünk. Jól moderált, sok szakmai segítséget adó közösség, ahol számos kérdésre megtalálja az ember a választ. A két alapító, Sharp és Daz tíz éve vitte ezt a szájtot a hátán. Eleinte Irish Act néven futott az oldal, majd egy viharos időszak után kapta a mai nevet. Az alapítók egy idő után azzal szembesültek, hogy a hobbiként űzött kis fórumocska hatalmasan népszerű lett, valamennyi KORG hívő mekkájává vált. Igenám, de egy nagy forgalmú oldalt fenn is kell tartani, szervert üzemeltetni, moderálni, éjjel-nappal rajta lenni az ügyön. A hosting évekkel ezelőtt korántsem volt olyan olcsó, mint manapság. Egyszercsak eljutottak odáig, hogy ez így nem fog menni, és segítséget kértek. Próbálkoztak persze a KORG-nál is, de információim szerint elutasították őket, mondván, hogy nem kívánnak független internetes oldalt támogatni. Rövid ideig a Korg.com-on egy hivatkozás mutatott rájuk, de az is hamar megszűnt. Érdekes, hogy a megújult USA KORG oldalról ismét mutat link ide. Aztán valahogyan túlléptek a fórum üzemeltetői a problémán, és újraindult a dolog. Úgy tűnik, hogy most júniusban Daz besokallt. Nem tudom pontosan az okokat, de azt gondolom, hogy valamiféle elismerést vagy segítséget várt a KORG cégtől, hogy a sziszifuszi munkát ne a normál megélhetési meló után, éjszakánként kelljen végeznie. Ez nem történt meg, Daz tehát összecihelődött, és a törzsközönség nagy bánatára elhagyta a fórumot, sőt, közölte azt is, hogy a KORG hangszereitől is elpártol. Eddig tehát a história röviden összefoglalva. Arról jutott most jó fél évvel az esemény után az eszembe a dolog, hogy minap a Korgforums.com-on túrkálva azt láttam, hogy az emberek még mindig ezen az eseten rágódnak.
     A sztorinak természetesen sok olvasata van. Bármely gyár deklarálhatja, hogy nem kíván precedenst teremteni azzal, hogy egy független, ám a termékeivel foglalkozó netes fórumot támogat. Üzletileg érthető, hogy bizonyos kérdésekre a nagy nyilvánosság előtt nem kíván a gyár válaszolni. Az is érthető, hogy nem akar olyan embereket foglalkoztatni, akik a gyár üzletfilozófiáját, műszaki megfejtéseit vitafórumokon képviselik. Túl azon, hogy ilyen PR feladatra elég kevesen képesek szerintem, a kiválasztott embereknek ügyelniük kéne arra, hogy se a potenciális vásárlókat ne tántorítsák el, se a konkurencia ne kapjon belső információkat és jó tippeket, ugyanakkor mégis hasznos és informatív legyen, amit elmondnak. A független fórum pedig a nevéből fakadóan bizonyosan nem kíván szócső lenni. Mert attól, hogy összegyülekezik pár ezer zenész, akik az adott gyár termékeit favorizálják, egyáltalán nem biztos, hogy a gyár szükségszerű, vagy kívülről nem értelmezhető lépéseit "jól" interpretálják az internetes közösség többi tagja számára. El tudom képzelni, hogy mindettől függetlenül a KORG illetékesei számára nem kis fejvakarást okozhatott a döntés meghozatala, miszerint nem támogatják a Korgforums.com-ot.
     Ugyanis ez a fórum egyértelműen jó és hasznos. A gyárnak valószínűleg rengeteg hasznot hozott azáltal, hogy millió support problémát megfejtettek itt, továbbá, ha a Korg fejlesztői időnként beleolvastak, ragyogóan látták az egyes termékeiket érő dicséreteket és kritikákat, továbbá azokat a vágyakat, amiket a zenészek igényként fogalmaztak meg. Ostobák lettek volna, ha nem hasznosítják ezt. Kinek van tehát igaza? Nem tudom. Az bizonyos, hogy attól, hogy valaki beindít egy független, vagy akár szépre moderált, egy adott céghez erősen lojális fórumot, akkor még tutira nem várhatja el, hogy az a cég a szárnyai alá is vegye. Ráadásul ettől a pillanattól kezdve elveszne a függetlenségnek még a látszata is, tehát az a feeling, ami miatt a fórumtagok nagy többsége belogolt.
      Szóval az nem csoda, hogy a Korg nem támogatta ezt a fórumot. Sharp és Daz tevékenységét én globálisan közhasznúnak nevezném. Azonban jelenleg még sem az ENSZ, sem a Biztonsági Tanács, sem az IMF nem különít el a KORG hangszerek tulajdonosainak szakmai és lelki megsegítésére alapot. Lehetne persze valamilyen módon fizetőssé tenni az oldalt, mint ahogyan páran megpróbáltak hasonló karakterű zenei információs oldalakkal kapcsolatban eljárni. Az általam ismert esetekben ennek az lett a vége, hogy az addig nyitott és óriási közösség a töredékére zsugorodott, és aztán a megfejtő emberek egymással beszélgettek. Nyilván egy adott probléma megoldása érdekében nem fog éves, vagy akár csak negyedéves regisztrációt kifizetni a legtöbb zenész. Ostromolja inkább a gyárat, a márkaképviseletet, vagy átpártol más, ingyenes szájtokra.
      Az Internet beindulása után már nagyon rövid idő múlva összeverődtek a különféle hangszeres, stúdiótechnikai fórumok, levelezőlisták, chatroomok. Egy csomóban magam is benne vagyok hol passzív, hol aktív résztvevőként. Egyértelműen azért, mert  a tájékozódásra, a tapasztalatszerzésre és a problémamegoldásra manapság ez az egyik leghatékonyabb mód. Meg szoktam persze azt is nézni, hogy egy-egy ilyen közösségben vannak-e "hivatalos" emberek, akik deklarált módon egy gyár vagy márka szempontjait képviselik. Időnként teljesen jó fejeket lehet így találni, máskor pusztán diplomatikus márkavédelmet művelnek. Vannak aztán olyan cégek is, amelyek nagy súlyt fektetnek a kuncsaftokkal való interakcióra, és saját hivatalos fórumot vagy blogoldalakat üzemeltetnek. Jó példának tartom például a Cubase.net - et, vagy a Line6 közösségi oldalát. Szerintem egy csomó cég rájött, hogy erőforrásokat takarít meg, ha maga üzemeltet fórumokat, segítő szándékú közösségi oldalakat. Sajnos azonban rengeteg olyan gyárat, szoftvercéget is említhetnék, akik semmitmondó, minimális supportot nyújtó oldalt üzemeltetnek. Tipikus ezeknél, hogy ha segítséget szeretnél kérni, akkor szinte semmiféle kontaktot nem találsz, a legjobb esetben csak egy 6 négyzetcentis kis üzenő formot, amire vagy válaszolnak, vagy nem, de azt se tudod, hogy elolvasta-e valaki a nagy vízfejben?
     Az én véleményem szerint a gyártók és a fejlesztők kiválóan ki tudják, illetve ki tudnák használni a jól  felépített, saját üzemeltetésű oldalakat. Persze egyértelműen  energiát kell fektetni az üzemeltetésbe, felkészült embereket kell a moderáláshoz beállítani, jelentősen át kell alakítani a sokszor rettentő merev PR-t. Ám a beérkező információk, mint már említettem nagyon hasznosak lehetnek a további gyártmányfejlesztéseknél és a marketingben is. A jól kényeztetett vásárlók jó hírét viszik a cégnek, és könnyebben válnak törzsvásárlóvá is. Az sem utolsó szempont, hogy a független fórumokon gyakran előforduló, a gyárak hírnevét tudatlanságból vagy rosszindulatból romboló dezinformációkat élből tudják cáfolni. Mert gyakran egy felröppenő kacsa meglepően nagy kárt okozhat.
     Úgy tűnik, hogy mostanság a zenei ipar gyártói erősen megosztottak atekintetben, hogy miként viszonyulnak az Internet és a web2 által kínált lehetőségekhez. Az is megfigyelhető, hogy a napjainkban olyannyira jellemző gyakori tulajdonos váltások azt is meghatározzák, hogy ehhez a kérdéshez miként viszonyul egy-egy cég. A bekebelezések, tulajdoni változások után gyakran van az, hogy a webes felület ugyan nem sokat változik, de a support oldalak beszűkülnek, vagy akár teljesen meg is szűnnek. Természetesen nem csak a zenei oldalaknál figyelhető meg ez a tendencia. Az egyik szokásos napi utálkozásom tárgya például, amikor látom, hogy "X" gyártó elektronikai vagy számítástechnikai cuccait immáron "Y" gyártja. A fél évvel korábban beszerzett hightech kütyüről már sem dokumentációt, sem drivert, sem mást nem találok az "Y" oldalon. Aztán indul a kutakodás a net vírusoktól és férges XXX oldalaktól terhelt setét oldalain, ahol kismillió felesleges regisztráció után eljutok a keresett adatig. Vagy kerek perec megvette egy erre szakosodott szolgáltató a felzabált cég support dokumentumait, és csekély összegért, meg természetesen egy ezer adatot bekérő regisztráció után hozzáférhetek az áhított pdf-hez vagy driverhez.
     Visszatérve a morfondírozásom címére, nem tudom, hogy hova lett Daz. A segítőkész amatőr korgológus kivonult a nagy virtuális teremből. Közeledik a téli NAMM, a nép a kiszivárogtatások alapján hamarosan nekiáll kitárgyalni a KORG várható szenzációs újdonságait. Immáron Daz nélkül. 

    Az egyik korábbi bejegyzésben már bemutatott "C64 emlékzenekar", a SIDrip Alliance nem rég Budapesten adott koncertet. A buliról a múltkorinál lényegesen jobb minőségű videók kerültek fel a netre. Ja, igen, és Kovács Zoltán billentyűs állványának második emeletén az a bizonyos kék KORG 707 díszeleg... Ő volt az, aki kiénekelte a számból ezt a relikviát :) 

    A fenti kérdésre a korábbiakban már többször firtattuk a választ a blog keretein belül, például ebben a bejegyzésben. Egy svéd üzletember és feltaláló úgy döntött, hogy a - használat után - vécén lehúzható MP3 playert épít, ezzel némileg ítéletet is formált a kérdésben :)
     Fredrik Hjelmqvist és a lenyelhető zenelejátszó igaz történetét a Yahoo News csatornán olvashatjátok.
 

     Azért persze ne húzzuk le a tömörített zenéket a klotyón, de most már legalább a lehetőség adott rá:)