Őskövületek

Címkék: frankfurt namm show messe zenei vásár

2011.01.12. 19:37

    Miközben a zenei világ a januári NAMM Shown bejelentésre váró újdonságokat sasolja ezerrel, ránéztem azért a Frankfurti Vásár oldalára is, hogy mire számíthatunk vajon majd Európában?
     A sorrend mindig ez. Először Anaheim, Kalifornia. Itt elsősorban a szűk zenei szakma és a kereskedők ismerkednek a gyárak legújabb termékeivel, majd 2-3 hónappal később Frankfurtban már a nagyközönség számára is láthatóak, foghatóak, és persze hallhatóak az új modellek. Rendszerint ez alatt a pár hónap alatt is még növekszik az újdonságok köre, és azt is megfigyelhetjük, hogy az anaheimi tapasztalatok birtokában gyakran némileg módosított, fejlesztett termékek kerülnek már Frankfurtban elénk.
     No, de a lényeg az, hogy igen jót mulattam az idei vásár teaserén. (ha rámentek, csak egyszer játszódik le). Szimbolikus, hogy az űrhajósok egy kihalt bolygón megkövült hangszereket találnak :) Nyilván a "számítógép kinyírja a valódi hangszereket!" szlogenre rezonál ez a látomás. Tudjuk, hogy a hajdan óriási Messe mostanában már erősen összement, és a "hagyományos" hangszereket bemutató szerepe jelentősen csökkent, részben a szoftverek eluralkodása, részben a gazdasági válság, részben pedig az Internet térhódítása miatt. Erről már tavaly is írtam. Most azonban lassanként kezd kikászálódni a zeneipar a mély kátyúból, és bízunk abban, hogy Frankfurtban ismét bőven lesz bemutatni-, illetve néznivaló. Ja, és talán nem kell még pár évig attól tartani, hogy a hagyományos zenei eszközöket, hangszereket már csak kövületként láthatjuk viszont. Azt gondolom, hogy amíg a zenei ipar és showtechnika legnagyobb vásárának rendezői ilyen poénra veszik a dolgot, addig talán nincs mitől félnünk :)
    Egyelőre még a téli NAMM Show újdonságait csemegézzük, ezekről a Syncopa Fórumban számolunk be.

K&M játék

2011.01.09. 23:48

    Ismét lehet lájkolva nyerni! Mégpedig 500 Euro ütheti a markát annak a szerencsés nyertesnek, aki elviszi a főnyereményt a König & Meyer nyereményjátékán. No, a dolog azért nem ennyire sima. Először is, az alábbi Facebook oldalon kell lájkolni egy nagyot: http://www.facebook.com/KoenigundMeyer , majd feltölteni egy képet, amint éppen te, vagy a zenekarod muzsikál. Pár szóval azt is le kell írni, hogy miért szeretnél nyerni. (Na, vajon miért?) Ez a része a játéknak 2011. január 31-ig tart. Utána egy hónapig szavazhat a nép a legjobb versenyzőre. Az első helyezett 500, a második 300, a harmadik 150 Eurós utalványt kap, melyet természetesen König & Meyer termékekre lehet elkölteni. Előre mondom, nem lesz nehéz :) Aki nem ismerné a céget, a K&M jófajta állványokat és hasonló kiegészítőket gyárt a zenész népek számára.

Jó játékot!

 

KORG Kronos

Címkék: szintetizátor korg workstation kronos

2011.01.05. 00:38

    Ki sem látszunk az évzáró leltárból, és tényleg nem érünk rá mostanában tájékozódni, azonban a közelgő NAMM egyik nagy talányáról már olyan hangosan pusmog a nép, hogy  nem lehet nem meghallani. Bizony, a KORG Kronosról van szó, amit kisvártatva részletesen megismerhetünk. Egyelőre csak a "szivárogtatásokra " hagyatkozhatunk itt is, pl.:
http://www.korgforums.com/forum/phpBB2/viewtopic.php?t=57817

Egy eszmefuttatás német nyelven:
http://www.delamar.de/events/namm-2011-korg-kronos-synthesizer-workstation-instrument-9054/

A spanyolok oldalát is fúrja a dolog, van itt pár kép is. Vagy fake, vagy nem :)
Szóval, majd kiderül, hogy fake-képnél hagynak-e bennünket?

http://www.hispasonic.com/foros/korg-kronos-nuevo-workstation-sinte/356270

Az nagyjából sejthető, hogy workstationről van szó. A hangkeltést és az op. rendszert még homály fedi, de már nem sokáig. Az emberek fantáziáját az is mód felett izgatja, hogy a japán oldalon a teaserben mi a nyű az a 9-es szám?
 

Fülelünk és nézünk!

Négykezes gitárra

Címkék: gitár

2011.01.01. 19:49

    A következő videó azért jó, mert átad valamit a zene lényegéből. Élvezet annak, aki csinálja, és annak, aki hallgatja :)
    BUÉK mindenkinek!
 

https://www.youtube.com/watch?v=CcsSPzr7ays

(Nem beágyazható videó)
 

 

KORG Kaossillator Pro - akusztikus élménypark


     Most kéremszépen egy gyorsteszt féle jönne, ám mégsem hívnám annak. Egyrészt a Kaossilator Pro már nem annyira friss termék, hogy nagy újdonságnak számítana a tény, hogy megosztom veletek a kézbevétel és a kipróbálás élményét. Másrészt korántsem volt annyi időm, hogy kellőképpen elmélyedjek a kis kütyü tudományában. Mindezek dacára annyira jópofa ez a hangszer, hogy muszáj róla pár sort írni.
    Először is, nekem nagyon bejönnek a KORG érintőfelülettel ellátott kontrol cuccai, elsősorban a KAOSS széria. Nagy dobásnak tartom, hogy egy ilyen viszonylag egyszerű megoldással a KORG milyen nagy mértékben kitágította a hangkeltés és effektezés kézi, valósidejű vezérlésének lehetőségeit. Először a KAOSS PAD győzött meg arról, hogy ezzel a sokak szerint "parasztvakító" kontrol technikával igenis újszerű megoldásokat csempészhetünk sok mindenbe. Beszélhetünk akár koncertről, akár liveactről, akár stúdiómunkáról.
    A Kaossillator Pro valahogyan eddig kimaradt abból a körből, amit ki tudtam próbálni, de most már nagyon sajnálom, hogy nem ismertem meg korábban. Mi is ez a ketyere? Valójában egy szintetizátor. Nincs rajta billentyűzet, MIDI persze van, de mégsem hangmodul. A hangkeltést az ujjunkkal tudjuk vezérelni, amint az érintőképernyőt tapicskoljuk, vakarásszuk, ütögetjük. A hangkeltés természetesen elsősorban a szintetikus hangokra van kihegyezve, de találunk azért akusztikus hangszereket, például gitárokat, zongorákat, fúvósokat, ütősöket is. Természetesen aki a Kaossillatorral ismerkedik, egy kicsit el kell felejtenie a billentyűs vagy gitáros tudását. Az sem baj, ha mindenféle hangszeres tudás nélkül állunk neki a mutatványnak, just for fun :) Ugyanis mindenképpen érdekes akusztikai kalandokba bonyolódunk, akármit is csinálunk. Persze, ha az ember komolyan akarja venni a dolgot, akkor érdemes sok gyakorlással kiismerni, és akkor a véletlen és a "jé, most ez hogyan lett ilyen jó?" jellegű élmények helyett tudatosan hozhatunk létre nagyon szórakoztató produkciókat, illetve zenészek, zenei alapok mellett használva is teljesértékű hangszernek tekinthetjük. Annyit kell tennünk, hogy a preseteket végigtanulmányozva kifigyeljük, hogy az "X" és "Y" koordináták mentén lavírozva mikor mi történik? Ezzel a technikával máris borzasztó dolgokat tudunk művelni, de korántsem értünk még a lehetőségek végére. A "terméket" akár rögzíthetjük is a beépített frázissampleren (SD kártyán), majd visszajátszhatjuk. Tehát például bizonyos kacifántos figurákat előre felvehetünk, aztán élőben csak kitriggereljük. 
    Van aztán egy mikrofon vagy vonal  bemenetünk is, aminek a jelét kiválóan használhatjuk vokóder üzemmódban, de természetesen a samplerre is vihetünk rögzítendő hanganyagot ezen keresztül. Van egy látszólag egyszerű, de mégis igen jól használható arpeggiatorunk is. Állíthatunk tempót számérték szerint, tap tempóval, illetve használhatunk külső szinkron forrást is. Bizony, van MIDI IN és OUT a készüléken! Személy szerint nem bántam volna, hogy ha a MIDI IN arra is alkalmas lenne, hogy egy keyboarddal megtámadva lehetne zenélni, és esetleg az érintőképernyővel ilyenkor megcifrázni a dolgot. Sajnos, ezt nem teszi lehetővé a készülék. Helyesebben a zenészvilágban már születtek erre csalafinta megoldások, de elég bonyolulttá válik így a használat.
     További felhasználási lehetőség a CC parancsok generálása kifelé, így van mindjárt egy nagyon speciális midi kontrollerünk is. Ja, és USB is akad a készüléken, tehát a számítógéppel az adatcsere sima és kényelmes.  
     Mindez elmondva persze elég száraz, de ha kipróbáljátok, nagyon gyorsan rákaptok az ízére! Sunyi tesztként időnként bekapcsolva hagytam egy Kaossillatort az asztalomon. A kollégák nem bírtak elmenni mellette úgy, hogy ne matassanak rajta egy kicsit, hiába volt az év végén mindig nagy csődület és felfordulás az üzletben :) Szokatlan és érdekes hangszer, de kreatív ember kezében nagyon jó dolgok sülhetnek ki belőle, és ráadásul roppant látványos is. Idehaza ugyan eddig még nem fogyott belőle hegynyi mennyiség, azonban a világ más részein hihetetlenül népszerű ez a készülék, népszerű téma az Internet elektronikus zenei közösségeiben is. 
 

    Igen, ismét egy "vas" szintetizátor.
    A hajdan Creamware névre hallgató, kissé átalakult német cég, a Sonic Core már az idei Frankfurti Vásáron mutogatta a Solarist, azonban úgy tűnik, mostanra érett be teljesen a fejlesztés. Pár hete tartottak egy nyilvános demonstrációt Münchenben, most pedig a 2011-es Winter NAMM Show egyik lehetséges nagy durranásaként reklámozzák a hangszert.
    Nem vehetjük semmiképpen félvállról a készüléket, már csak azért sem, mert a fejlesztője John Bowen. Bowen rendelkezik egy "csekély kis" tapasztalattal a szintetizátorok világában, miután eltöltött pár évtizedet a Moog, a Sequential és a KORG háza táján, igen jelentős hangszerek fejlesztési projektjeiben. A Sonic Core-nak dolgozva megtetszett neki az új SHARC DSP-k által kínált hatalmas teljesítmény, és úgy gondolta, hogy ezeken a DSP chipeken  ki tudna ő nevelni egy pompás, meglehetősen nyitott platformú szintetizátor létformát. A koncepció érdekes és a demókból elég bizalomgerjesztő hangok jönnek. A teljes specifikációs listát itt tudjuk megnézni.
     A Solaris nem egy olcsó darab, ha most valaki John Bowen oldalán előrendelést ad le (december végéig lehet megtenni), akkor 3.999 helyett 3.799 USD ellenében szert tehet erre a DSP erőműre. Érdekes módon a Sonic Core webshopjában még nem jelent meg ez a tétel. Kíváncsian várjuk a hangszert és az első reakciókat a tulajdonosoktól.

 

John Bowen presents the Solaris at the Synthesizer Meeting Munich 2010 from o8o8 on Vimeo.

Virtuális analóg szinti az M-Audio fejlesztésében


    Mostanság gyakran halljuk, hogy súlyos kormányzati információk szivárognak a Wikileaks információs csatornáin keresztül a nagyközönség felé. A zenész világ is sok kiszivárgott hírrel szembesül ezekben a hetekben, hiszen hamarosan itt a 2011-es téli NAMM Show, ahol úgy tűnik, a gyártók számos újdonsággal fognak jelentkezni hangszeres, hangtechnikai és stúdió vonalon egyaránt. Némelyik új termékről már félig-meddig fellebbentették a leplet.
    Ezek közé tartozik az M-Audio Venom névre hallgató új virtuális analóg szintetizátora. Az M-audio persze korábban is fejlesztett már szintetizátor hangkeltő egységeket némelyik keyboardjába, ez a virtuál analóg vonal azonban újszerű náluk. Kíváncsian várjuk, mi sül ki belőle!
    Néhány paraméter a hangszerről:

  • 12-voice virtual analog synthesizer
  • 3 Oscillators per voice.
  • Multi-modal filter includes: 12 dB octave, Venom (2-pole) and 24 dB octave (4-pole)
  • HEAT (Harmonically enhanced Algorithm Technology) sound engine
  • 512 and 256 single patches patch layers
  • intuitive control surface and easy to use software + editor
  • 49-sized keyboard
  • Compatibility with Pro Tools
  • USB Audio / MIDI
  • Editor software included

(A források egyelőre pletyka szintűek, a hivatalos bejelentés után válnak biztossá az adatok!)

     Természetesen amint a többi pletykáról is már használható infóink lesznek, postolom ide egyből őket!

1001 domb meséi

Címkék: hétrét motukutu óvári miklós

2010.12.24. 18:33

Képeskönyv Zaláról


    Óvári Miklós barátomról először a blog egyik első bejegyzésében tettem említést, mondván, hogy aktív részese volt a hajdani MIDI Show szervezésének és a Motuku-Tu gitárosaként benne is volt nyakig az előadásban. De úgy is szóba került a neve, mint a Hétrét zenekar tagja.
    Mikivel a barátságunk igen ősi időkig vezethető vissza. Az egyetem után mindketten nagyjából egyszerre keveredtünk haza Egerszegre, és ő a pécsi, én a pesti egyetemi élet pezsgése után próbáltuk elhelyezni magunkat a kissé langyos pocsolyának tűnő zalai közegben, és persze kerestük a hozzánk hasonló gondolkodású arcokat. Közös zenész ismerősökön keresztül aztán gyorsan össze is haverkodtunk. Nekem akkoriban a frissen megszületett MIDI izgatta a fantáziámat elsősorban, Miki pedig megörült annak, hogy talált egy olyan embert, aki a számítógépes zenei alkalmazásokról kiötlött művészi elképzeléseiben talán a segítségére lehet. Elkezdtünk tehát intenzíven foglalkozni a MIDI-vel, és ebbe a műhelymunkába kezdtek aztán később még jó sokan bekapcsolódni.
     A zenei dolgokon kívül azonban hamar kiderült, hogy van még más közös is az érdeklődési körünkben. A természetjárás, a természetvédelem és a fotózás. Magam csak botcsinálta természetvédő vagyok, de Miki már a kezdetekben is órákat tudott a biológiatanár anyámmal növényekről, állatokról és élőhelyekről áradozni, és természetesen rám is átragadt a lelkesedés. A természetet mindig is szerettem, de anyámtól és Mikitől tanultam meg azokat az összefüggéseket, amiknek az ismeretében az ember egyre tudatosabban figyel oda a természetre, és innentől kezdve már - ha deklarálja, ha nem - védi is azt. Ugyanakkor ez a tudatos odafigyelés azt is eredményezte nálam, hogy egyre jobban élveztem az erdők, mezők szépségét. Mikivel rengeteget jártuk a környező tájat, védett növényeket fotóztunk, számbavettük minden évben az orchideákat meg a többi ritka, védett növényt.
    Miki alapból építész, de fő szakmája már a természetvédelem, hiszen az elmúlt évtizedek alatt megszerzett minden olyan diplomát, aminek a birtokában ezzel profiként foglalkozhat. Ugyanakkor ő nem éppen egy íróasztal mögött "okosságokat" kitaláló ember, hanem idejének döntő többségét a terepen tölti, mivel csak akkor lehet mindig képben, ha pontosan ismeri a tájat, az élőhelyeket, azok változásait. Mármost nem nehéz elképzelni, hogy egy természetet kedvelő építész embernek, aki még ráadásul zenész is, vannak vonzódásai a vizuális művészetek felé is. Bár az általa készített számtalan fénykép nagy részét  "pusztán" dokumentációs célra szánta, nagyon gyorsan rájöttünk, hogy köztük bőségesen vannak nagyon szép, albumba kívánkozó darabok is. Megjelent tehát jónéhány kiadvány és könyv, melyeket az említett, illetve célzottan az adott témához készített képek illusztrálnak.
   Most karácsonyra egy nagyon szép képeskönyvvel örvendeztetett meg bennünket Miki. Az "1001 domb meséi" a zalai tájat sajátos nézőpontból mutatja be. Ez a nézőpont akár az enyém is lehetne, mert nekem is van egy csomó hasonló témájú képem. Csakhogy a könyvben láthatók nagyon jók, nem amatőr felvételek. Már említettem valahol, hogy itt Zalában, vagy a közeli Őrségben nincs Grand Canyon, sem működő tűzhányó, sem fehér homokos tengerpart pálmafákkal, szóval semmi olyan, ami a turbóra kapcsolt gyorsturistáknak percek alatt elég nagy "wow" élményt adna. Viszont aki ráveszi magát, hogy ezen a vidéken gyalog vagy biciklivel túrázzon, elbogarásszon erdőkön-mezőkön, az menthetetlenül függővé válik. Gyerekkorunkban a minket körülvevő dombok és völgyek, apró patakok és tavak alkotta zalai környezet amolyan mesebeli tájként hatott ránk. Simán el tudtuk képzelni, hogy a falu szélén kezdődő sűrű sötét erdő folytatásában élnek valahol a manók meg a boszorkányok. A régi öregek mindenféle fura históriákat meséltek, amiket mi szájtátva hallgattunk. Ma már pillanatok alatt elérhetünk minden rejtek zugba autóval, és megnézhetjük a Google Föld-ön is ezeket a világűrből. A mesék és a legendák tehát halványodnak, de amikor ezt a képeskönyvet nézegetem, sorra eszembe jutnak. Meg persze felidéződnek a közös sztorik. Számos domboldalt, szőlőhegyet jártunk be együtt. Közben megbeszéltük a zenei élet dolgait, a természetvédelem aktuális állapotát, meg sok egyebet. Beszélgettünk a kertben vagy a szőlőben dolgozó emberekkel, készítettünk egy halom képet. Estére mindig jól elfáradtunk, és hazafelé valamelyik kiskocsmában értékeltük a helyzetet. Kóla és sör mellett, attól függően, hogy ki vezetett.
     Teljesen elfogult vagyok tehát a könyv iránt, ez egyértelmű. De azt gondolom, hogy a szép képeket mindenki örömmel nézegeti. Aki ismeri a zalai tájat, az azért. Aki még nem, annak majd megjön a kedve hozzá.
     Régóta tervezek egy beszélgetést itt a blogon Óvári Mikivel is, bízom benne, hogy az év végi nagy hajrát követően sort tudunk rá keríteni.    
 

Effektek karácsonya

Címkék: effekt kix

2010.12.23. 17:15

    Mint évek óta mindig, az idei karácsony is a legbrutálisabb erőpróba számunkra. Pár hét alatt kellene lebonyolítani éves forgalmunk 35-40%-át. Persze, nincs az az üzlet, ami erre értelmes módon képes lenne berendezkedni, és ilyenkor mi is már eszméletlenül kimerültek vagyunk vagyunk. Ürülnek a nagyker raktárak, egyre több az ideges kuncsaft, a szállítmányozók nem bírják teljesíteni a megbízásokat. A KIX soha nem látott csúcsokban, mi pedig apró darabokra szétesve. Bedöglik a számítógép, nem bírja a sok nyomtatást a printer, akadozik a net. A megválaszolatlan emailek brutális halmazban, de az íróasztalon is egyre csak gyűlnek a cetlik.
    Mondhatjátok persze, hogy örüljünk, megy a bót. Az ám, csak hogy erre a rövidke szezonra nem  lehet a céget optimalizálni, képtelenek vagyunk a magunktól elvárt színvonalon megfelelni az igényeknek. Robot üzemmódban vagyunk, aztán tesszük a dolgunkat, ahogy bírjuk. 
     A megnövekedett forgalom és KIX okai között csak egy a közelgő karácsony. Ennél többet nyom a latban egyik nemzeti jellegzetességünk, a közintézmények év végi parája. Tudjátok, egész évben brutális megszorításokkal működnek, aztán év végén kiderül, hogy maradt még pár morzsa a fenntartó kasszájában. Ilyenkor tehát, december utolsó napjaiban előveszik a teljes évre tervezett beszerzések listáját, és vészbíróságot ülnek. A számtalan szükséges tétel közül kicsemegézik azt a párat, aminek a megvásárlása halaszthatatlan, és azokat ugye most azonnal meg kell venni. Igen ám, de a legtöbb esetben ennek még át kell mennie pályáztatáson, közbeszerzésen, de legalábbis árajánlatok bekérésén. Mi, kereskedők tehát ebben az időszakban üveges szemekkel meredünk a monitorra és verjük a billentyűzetet, adunk ki egy halom árajánlatot, melyeknek persze csak egy csekély hányada realizálódik. De ami realizálódik, annak a tartalmát a fénysebesség többszörösével kell leszállítani. Amikor persze a stabil nagyker partnereink raktárai nagyrészt már konganak az ürességtől, és semmi sem úgy működik, mint az év "normális" részében.
     Az egész fenti magyarázkodással tulajdonképpen azoktól szeretnék elnézést kérni, akik az elmúlt hetekben engem csak rohangáló, vagy a PC mögé begubózott állapotban leltek, és nem bírtak velem értelmes mondatokat váltani. Persze, minden őrület lecsillapodik egyszer, és ismét a szakmával foglalkozhatok. Mert sajnos a bürokráciával igen csak hadilábon állok, és sokkal -inkább a zenei elektronika szakmai közegében tudok lubickolni. Ez a mai marketing-orientált világban súlyos gond nálam, de valamilyen szinten ugye mindannyian fogyatékosok vagyunk :)
     No, lényeg a lényeg, itt a karácsony! Mindenkinek békés, boldog, jó zenékkel és inspiráló hangszerekkel bőséggel ellátott, szeretetben megélt ünnepeket kívánok!
 

     Tóth Csaba, a Rolandee igazgatója küldte az alábbi vidám linket, ahol BOSS effektek karácsonyoznak szemmel láthatóan  jó hangulatban: 

Allen & Heath ZED-10 keverő gyorsteszt


     Korábbi bejegyzésekben alaposan kiveséztem a Soundcraft Compact4 keverőt, illetve általában a keverőkben a jelszintekkel való szórakozási formákat. Az utóbbi időkben viszont leginkább azon sopánkodtunk, hogy ennek a kis okos keverőnek a gyártását abbahagyta a Soundcraft. Pedig ugye mennyire jól eltalált kis kütyü volt!
     Aztán persze közben megjelentek az idei NAMM Shown az Allen & Heath ZED-10 és ZED-10 FX keverői. Némi idő elteltével megjelentek a magyar piacon is, és bár szimpatizáltam a koncepcióval, abban nem voltam biztos, hogy a (Compact4-hez képest) magasabb ár tartalmaz annyi extrát, hogy a hasonló rendszerfelépítésű pultért közelharcot vívna a nép. Aztán hogy a Compact4 teljesen kifogyott, és lehetőségem nyílt a kis ZED pultok alaposabb megtanulmányozására, elgondolkodtató következtetésekre jutottam.
Vessük össze a Compact4-et és a ZED-eket, és nézzük meg, mit kapunk például a ZED-10 esetében a több, mint kétszeres árért!
     Először is mindenkit megnyugtatok, hogy az A&H  nem szokott gagyi hangtechnikát kiadni a kezei alól, tehát a hangminőséggel nem érdemes foglalkoznunk. Azt a minőséget kapjuk, mint a nagyobb ZED pultoknál, tehát ebben tutira eléri, vagy túl is szárnyalja a Compact4-et. Headroom tekintetében mindenképpen többet nyújt, amit valószínűleg annak köszönhetünk, hogy a beépített tápegység miatt egyszerűbben tudtak nagyobb + / - tápfeszeket előállítani, de ez csak hipotézis, mert szét nem szedtem a keverőt, hogy erről meggyőződjek.
      Néhány fontosabb paramétert a következő táblázatban hasonlítok össze a két keverő között:

       Az A&H keverőn a parametrikus közepes hangszínszabályzás és a 2 AUX arra utal, hogy nem egyszerűen csak kis stúdiónk hasznos darabja lehet a pult, hanem egy teljes értékű hangosítási keverőnk is van egyidejűleg. Rakhattak volna rá persze a két AUX-ra egy-egy "Send" potit is, de ez amolyan szőrözés, tudjátok, szeretek mindig kekeckedni. Ezek nélkül még el tudunk simán boldogulni vele. A Compact4-en levő csatorna inzertek is jól jöttek volna bizonyos helyzetekben, de ne felejtsük el, hogy ezen a pulton viszont van egy prefade és egy postfade AUX jelút. Van továbbá Main Insert a végén, ahova EQ-t és/vagy kompresszort köthetünk, ha a helyzet úgy kívánja. A Compact4 kimenetei simán jack aljzatok, tehát ott a vég inzertálás aszimmetrikus cuccokhoz nem is jelenthetett problémát. Itt azonban szimmetrikus XLR kimeneteink vannak, ami ugye a hosszú kábelek meghajtása és zavarvédettség szempontjából sokkal profibb megoldás, de így a kimenetek elé muszáj volt inzertpontokat elhelyezni. Érdekes, hogy az inzert csatlakozás a főhangerő szabályzó poti elé van beiktatva. Ez szintezés szempontjából lehet jó meg rossz is, a lényeg az, hogy tudjuk azt, hogy itt helyezkedik el.
     A fenti táblázatban persze nem minden paraméteret hasonlítottam össze. A routolás némileg eltér a két keverő esetében, de ezt az A&H pult esetében is szépen lerajzolták a manualban. Mint említettem korábban, a blokkdiagramból tudhatunk meg egy keverőről a legtöbbet egy szempillantás alatt. Itt pedig mindenképpen nézegetni kell a diagramot, ugyanis a szokásos keverőkhöz képest néhány ponton kacifántosabb a routolás, de hát azért van ez a séma, hogy eligazodjunk rajta.
     A routolás már csak azért is mindenképpen különbözik, mert a ZED-10 tartalmaz USB csatlakozást is. Ez roppant praktikus tud lenni abban az esetben, ha nem akarunk a kütyü notebookunkhoz még mindenféle külső hangkártyákat is vonszolni egy helyszíni hangrögzítés, vagy hanganyag bejátszása miatt. A beépített A/D-D/A konverterek ugyan csak 16 bitesek, de ehhez képest nem rosszak, a legtöbb notebook hangkártya a nyomukba sem ér. Komolyabb stúdiómunkákra persze "rendes" hangkártyákat javasolnék, de a lényeg, hogy ez a keverő azokat is képes jól, elkülönített felvételi és lejátszási jelútakkal kiszolgálni, tehát a legkülönbözőbb stúdió feladatokra tudjuk eredményesen bevetni. Driverekkel nem kell sokat bajlódni, a gyár az ASIO4ALL-t ajánlja.
     Ki szeretném emelni, hogy ezen a keverőn is rendes, LED-soros kivezérlésmérő van, nem csak pár odarittyentett zöld meg piros LED. Ha normális digitális felvételt szeretnénk készíteni, akkor ugyebár a pontos szinteknek kiemelkedő jelentőségük van, de élő keverésnél is nagy segítség, ha látjuk a jelek nagyságát. A csatornaszintek ellenőrzése is hasonlóan fontos. Ezt is szépen megoldották ennél keverőnél a PFL (listen) gombokkal.
    Ezek után már ki is rajzolódik a ZED-10 használók köre. Azoknak a zenészeknek, akik kisebb zenekarokban, vagy egyedül muzsikálnak, és otthon stúdióznak is, teljesen praktikus munkaeszköz ez a keverő. Nem említettem külön, de van ugye az FX változat is a beépített effekt processzorral. Így még kisebb lehet a fellépő cucc.
     A ZED-10 masszív és igényesen összerakott keverő, nincs az embernek az az érzése, hogy magától szétesik, mint egyik-másik konkurense esetében. Rám egyértelműen jó benyomást tett. A kérdés persze úgy szól, hogy megéri-e az árát, ami nem vészes, de tény, hogy lehet jóval olcsóbbakat is találni ma a piacon. Azt gondolom, hogy aki igényes a hangminőségre, és a fent vázolt feladatokra szeretné befogni ezt a kis pultot, az nagyon jól jár vele. Megvan tehát az új ajánlatunk a "házistúdiózokdeénzenélekisám" emberek számára. De az USB kapcsolat miatt még egy csomó célra lehet roppant jól használható eszköz. Felvetődhet persze sokakban, hogy na bumm, manapság minden második keverőn van USB, mi ebben a pláne? A routolásban, kérem. Ha összevetitek a kommersz keverők lehetőségeivel, azonnal rájöttök, hogy mi benne a pláne. Aztán érdemes meghallgatni és, meg lesztek győzve.

süti beállítások módosítása
Mobil