Mi is a térmikrofon? Tipikus epermálna. Vagyis a népnyelv alkotott egy fogalmat, amit a szakma is használ jobb híján, pusztán azért, hogy két beszélgető partner lerövidítse a kommunikációt, tudván azt, hogy pongyola a szóhasználat. 

    Szinte mindennap jönnek hozzánk olyan jellegű megkeresések, hogy iskolák, művelődési házak, színjátszó csoportok valamiféle rendezvény hangosításához keresnek berendezéseket. A hangosítással összefüggő témakört már elkezdtük boncolgatni a "Bugulum bugulum" című bejegyzésben. Az ottani illusztrációhoz képest annyi most az eltérés, hogy nem egy szereplőt, hanem többet kellene kihangosítani. Jobb esetben (pl. kórus, kamaraegyüttes, népi zenekar) a színpad egy részét elfoglalva állnak, rosszabb esetben (színjátszók, táncjáték) mozognak. Ügyfelünk igénye mindenesetre az lenne, hogy a színpadon elhangzó produkciót a nézőtéren jól lehessen hallani. Tájékozottabb kuncsaftjaink ilyenkor szokták előhozni a "térmikrofon" dolgot, mondván, hogy ők már hallottak ilyesmiről, amivel nagy színpadi tereket szépen be lehet fogni. Mi pedig ekkor szoktunk nagyot sóhajtani.
    Ezen tájékozottabb ügyfelek annyit már tudnak, hogy a szokásos ének- és beszédmikrofonokkal akkor lehet jó eredményt elérni, ha a szereplő egészen közel tartja a szájához. Ilyenkor nem gerjed a hangrendszer, és nem hallatszik bele mindenféle oda nem való dolog. A fent már hivatkozott bejegyzés alapján is nyilvánvaló, hogy minél közelebb van a hangforráshoz (a beszélő szájához, vagy a hangszerhez) a mikrofon, annál inkább a belőle jövő, és annál kevésbé a terem falairól visszavert és a hangfalakból jövő, gerjedést okozó hangokat fogja venni. A színpadra szánt dinamikus mikrofonokat gyakran "pop" mikrofonoknak hívjuk, és ezeket arra találták ki, hogy a szájtól pár centire tartva lehet használni őket, és ha így használjuk őket, akkor nem is nagyon fognak begerjedni. Persze, ha egy rendezvényen felhívják Illetékes Elvtársat a színpadra, és ő a fél méterre elhelyezett mikrofonba próbál motyogni, akkor nincs az a hangtechnikus, aki a legjobb hangrendszerrel is el tudna bánni a dologgal. Erre szokták mondani a megrendelőink, hogy nekik olyan mikrofon kellene, ami jó érzékeny, hogy távolról is vegyen. Rátaláltunk hát a mikrofonok egy fontos paraméterére, az érzékenységre. Általában mv/Pa mértékegységben szokták megadni. Az említett "pop" mikrofonoknak felesleges nagyon érzékenynek lenniük, hiszen a hangforrás közelében mindig eléggé nagy hangnyomás van ahhoz, hogy a keverőpultok vagy mikrofon előfokok bemenetére elegendő jelet szolgáltassanak. Ráadásul ezen fogadó eszközök elektronikus érzékenysége szabályozható egy "gain" potméterrel. Így ha emberünk eltávolodik a mikrofontól, akkor egy darabig egy kis gain növeléssel, esetleg a csatornahangerővel még korrigálhatunk. Azonban amikor már nagyon távol van (ne feledjük, hogy a hangnyomás a távolság négyzetével arányosan csökken), akkor már zajossá válik az egész, hiszen a picike mikrofon jelhez képest a keverő bemenetének zaja előtűnik már. De még nagyobb baj, hogy a hangfalakból és visszaverő felületekről jövő hanghullámok akkora energiával érkeznek már a mikrofonba, hogy begerjed az egész hangrendszer, és ilyenkor muszáj gyorsan beavatkozni, levenni a gaint, megkísérelni a fő gerjedési frekvenciákat equalézerrel kiszűrni. A leghatékonyabb persze az lenne, ha emberünket oda tudnánk terelni a mikrofonhoz, de ez ugye nem mindig sikerül. Vannak automatikus gerjedésgátlók is, azonban csodákat ezektől sem várhatunk. Oda akartam csak kilyukadni, hogy hiába fogunk nagyon érzékeny mikrofont, ez által a zaj problémákat kezelni tudjuk, a gerjedést azonban nem. Sőt.
    De nézzük a mikrofonoknak egy másik rendkívül fontos jellemzőjét, az iránykarakterisztikát! Az egyes mikrofonok nem egyforma mértékben érzékenyek arra, hogy mennyire kell a hangforrás felé fordítani őket. Vannak a gömb karakterisztikájú mikrofonok, ezek a nevükhöz méltóan minden irányból csaknem azonos érzékenységgel veszik a hangot. Ha ez a célunk, vagyis például egy sportrendezvényen akarunk szurkolói atmoszférát rögzíteni, akkor pont jók. Hangosításra azonban a legritkább esetben alkalmasak, hiszen mivel minden irányból mindent összeszednek, ezek a mikrofonok fognak a leghamarabb begerjedni is. Színpadon jóformán mindig kardioid mikrofonokat használunk. Ezek előlről jól vesznek, oldalról kevésbé, hátulról pedig alig. Minden mikrofon adatlapján megnézhetjük a karakterisztikát, és némi bogarászás után érthetővé válnak az ábrák. Szokás szerint ún. polár karakterisztika görbéket ábrázolnak a gyártók. A Prosoundweb - en találunk egy egyszerű összefoglaló ábrát is arról, hogy mit jelentenek a különféle karakterisztikák. A tényleges helyzetet azonban jobban lehet szemléltetni a következő Móricka-diagramokkal, melyeket én követtem el:
Az irányérzékeny mikrofonokat úgy kell elképzelnünk, mintha egy kúpfelület által határolt térrészből fogadnák a hangokat. A határ persze nem olyan éles, mint az ábrán. A lényeg az, hogy ami a kúpon, vagy ha tetszik, tölcséren belül van, az hangos lesz. Ami pedig kívül esik, az annál halkabb minél távolabb esik a kúp palástjától. Természetesen, ahogy a mikrofontól az "Y" tengely mentén távolodunk, az is a jel gyengülését fogja okozni. Jó, ha fejben tartjuk a távolsággal négyzetes arányban csökkenő intenzitás szabályát, mert sok mindenre ez az egyszerű összefüggés is megadja a megoldást. Felmerülhet az ötlet, hogy ha egy nagyon keskeny kúpot választunk iránykarakterisztikának, akkor nagyon jól kiszűrhetjük a zavaró visszaverődéseket. A következő kép egy ilyen, hyperkardioid mikrofont mutat:
Ez a megoldás valóban nagyon erősen irányított vételkészséget eredményez. Némelyik mikrofont ezért is hívják puska-mikrofonnak, mivel szinte be lehet célozni vele a távoli hangforrást. Az ilyen mikrofonok persze jó érzékenyek is, hiszen a távoli hangforrásokból többnyire kevéske hangenergia érkezik csak. Puskamikrofonokat használnak némely esetben riportkészítésre, meg madárhang vadászatra, de a mindennapi hangosítási feladatok megoldása során csak ritkán vesszük hasznukat. Némelyikük ráadásul szűkre kapcsolt iránykarakterisztikával elég bénán szól, amolyan cső hangot produkál.

     Visszatérve az eredeti problémánkra, hol vannak akkor azok a bizonyos térmikrofonok? Igazából a gyártók nem definiálnak ilyen termékeket. A valódi helyzet úgy néz ki, hogy rendelkezésre áll egy csomó fajta kondenzátor mikrofon a különféle nagy gyártóktól, mint pl. AKG, AudioTechnica, Shure, Beyerdynamic, Sennheiser, Neumann, Monacor. Adott feladatra ezekből próbálunk megfelelő összeállítást kiválasztani. A legritkább esetben elég belőlük egy darab, többnyire párosával célszerű elhelyezni őket. A választáshoz ismernünk kell a szóba jöhető feladatokat. A legegyszerűbb a hangfelvétel. Ilyenkor nem kell a gerjedékenységi szempontokkal foglalkozni, elég csak az elhelyezésre, az érzékenységre, a frekvenciamenet görbékre koncentrálni. Ennél nehezebb, de azért megoldható egy kórus, vagy akusztikus zenekar hangosítása. Ők nagyjából stabil helyen vannak, és némi kísérletezés után meg lehet találni a mikrofonok optimális helyzetét, és ki lehet választani a megfelelő modelleket. A legnehezebb a mozgó szereplők hangosítása. Manapság a legtöbb ilyen jellegű produkciót vezetéknélküli mikrofonnal oldják meg. Ahol erre nincs elég pénz, ott felmerülhet egy "térmikrofonos" verzió, de mindig felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez csak félmegoldás, és ritkán ad igazán jó eredményt. Azzal lehet hatékonyabbá tenni, ha a szereplők figyelmét felhívjuk a mikrofonok elhelyezésére, és már a próbák során úgy alakítjuk ki a mozgást, hogy valamelyik mikrofon vételi terébe beszéljenek minden esetben. A váltható karakterisztikájú mikrofonokkal (pl. AKG C1000S) lehet ilyenkor is játszani, attól függően, hogy miként sikerül elhelyezni őket. Gyakran az a kérés, hogy a kondenzátor mikrofonok fentről lógatva legyenek elhelyezve, hogy ne zavarják a produkciót. Ilyen esetben vegyük figyelembe azt, hogy elveszítjük azt a hatalmas lehetőséget, hogy pozicionálni tudjuk a mikrofonokat az adott helyzethez, fellépőkhöz. Gondosan ki kell próbálni a hangfalak helyzetét is, mert a gerjedéseken sem fogunk tudni átrakosgatással változtatni. Továbbá az ilyen függesztett megoldásoknál fokozottan vegyük figyelembe, hogy az adott karakterisztikájú mikrofonok mit is fognak valójában befogni? Kerüljük el, hogy a padlóról jövő jeleket vegyék, vagyis ne a beszélők szájmagassága alá irányoztuk őket.

    Az élő produkciók hangosításában természetesen millió "knowhow" van, és ez a bejegyzés csak egyetlen kérdésre szerette volna felhívni a figyelmet. Az igazi probléma azonban mégsem a technikai háttérrel van. Nagyon sok megrendelőnk olyan berendezéseket szeretne, amit bármikor, bárhol összerakva tetszés szerinti hangosításra jól használhat. Mindig meg szoktuk kérdezni, hogy van-e olyan embere, aki képes üzemeltetni a rendszert, és legalább alapszintű ismeretekkel rendelkezik ezen a területen? Nem kell, hogy szakember legyen, de legalább az alapvető dolgokat el tudjuk mesélni neki. Aztán ha már bizonyos gyakorlati tapasztalatra szert tesz, úgyis képes önállóan elboldogulni.

    Alaplev: minél olcsóbb hangosítási rendszert vásárolsz, annál több pénzt kell kifizetned a technikusnak! :)
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.