Elég sok pedagógus barátom, ismerősöm van ahhoz, hogy kellő fogalmam legyen arról, az oktatásügy igen nagy átalakulások, változások alatt áll. Ezek hatékonyságát, jóságát, az oktatás, nevelés színvonalát emelő hatását - szerencsére - nem az én tisztem elemezni, én csak annyit látok, hogy az intézmények és a tanárok részben félelemmel és izgalommal, részben konkrét bírálatokkal, részben örömmel fogadják a sok változást. A hivatalos módosítások természetesen érintik a zeneoktatást is, ha másként nem, akkor az intézmények fenntartásával kapcsolatosan. Sokan gondolhatják, hogy a jelenlegi kavarodásban nem igazán érdemes az elektronikus zenei oktatásról beszélgetni, mert a zeneoktatásnak valószínűleg ez a legkisebb problémája. Szerintem pedig nem így van.
    Valószínűleg az én korosztályom az utolsó, amelyik megélhetett egy érdekes folyamatot. Mi még az általános iskolában és a gimnáziumban is oly módon tanultuk az "ének-zene" nevű tárgyat, hogy kétségünk sem lehetett, ha valamelyikünk zenei pályára készül, vagy akár hobbiból zenélni akar, akkor a zeneelmélet alapjait, egy kis zenetörténetet, egy kis összhangzattant már elemi szinten el kell sajátítanunk, és ehhez jól jön az énekórák adta ismerethalmaz és hallásfejlesztés, amit persze tovább kell fejleszteni. A számítógépek elterjedésével azonban nagyon megváltozott a helyzet.
     Jól emlékszem, amikor a '90-es évek elején felkértek arra, hogy a számítógépes zeneszerkesztés iránt érdeklődő fiatalok részére tartsak tanfolyamot, hogy a különféle hardverek és szoftverek működését áttekintsük. A magam kis tanmenetét arra alapoztam, hogy a résztvevők rendelkeznek az alapvető zenei ismeretekkel, és én csak a MIDI interfészek, szekvencer programok és szintetizátorok okos együttműködését fogom példákkal bemutatni, meg a gyakran felmerülő gyakorlati problémákra kínálok megfejtéseket. Ezzel szemben hamar kiderült, hogy a fiatalok nagy részének fogalma sem volt a zeneelméleti alapokról. Ugyanakkor nagyon lelkesen akartak zeneszerkesztéssel foglalkozni, csak éppen teljesen más megközelítéssel, mint amit én ismertem, használtam, és értettem. A dologból tehát az lett, hogy én botcsinálta zenetanárként hangnemekről, skálákról, szolfézsről, kottázásról tartottam ismertetést, ők pedig beavattak az akkor népszerű, általam nem is nagyon ismert "zeneszerkesztő" programok rejtelmeibe. Ezek többnyire a "cut & paste" elven működő tracker, illetve hasonló programok voltak. A gyerekek ezeket már valamiféle tudatossággal használták, de az a fajta tudatosság rendkívül távol állt a zenetanárok által okított tudományokhoz. A srácok pont azt szerették volna tudni, hogy miféle "pakolgatásból" sül ki jól szóló zene. Bevallom, a szembesülés ezzel a felfogással kicsit sokkolt engem, de láttam, hogy a házi zenecsinálásnak ez a módja rendkívül gyorsan terjed, nem lehet tehát nem foglalkozni a kérdéssel. Valamicskét megpróbáltam hát átadni a gyerekeknek a saját régimódi ismereteimből, és örültem annak, hogy ezáltal a kérdéseik egy részére választ kaphattak. A technikai rész, vagyis a számítógépek, hangkártyák, a MIDI,a hangszerek ismertetése ehhez képest már nagyon egyszerű volt számomra. De a tanfolyamtól függetlenül is gyakran kerestek meg engem fiatalok, vagy akár idősebbek is, azzal a kérdéssel, hogy kitől lehet megtanulni a szintetizátorok programozását, a számítógépes dalszerkesztő programok használatát, meg a hozzá tartozó elméletet. A műszaki részekben szívesen segítettem mindenkinek, de a "suszter maradjon a kaptafánál" elvet követve a fenti tanfolyamtól eltekintve nem kóboroltam el a zeneelméleti alapoktatás vagy hasonló, számomra ingoványos területek felé.
       A szintetizátorok buherálását felénk általában a vendéglátós és báli zenekarok billentyűseitől lehetett elsajátítani. Bevallom, hogy én is sokat köszönhetek nekik. Egyrészt mivel a kezdeti időszakban nagyon sokan kértek meg, hogy új hangszerük megismerésében segítsek nekik, így aztán rettentő sokféle szintetizátorral volt alkalmam találkozni, és ezek mind érdekes kalandok voltak. Később aztán ezekből számos példány javításra is hozzám került, az ismeretségem ezekkel rendesen elmélyült, de ezekről már elég sokat írtam a blogban. A zenészeket hallgatva, figyelve persze a műszaki megfejtések után mindig jöttek az egyéb témák, így  nagyon sok zenei jellegű ismeret is rám ragadt. Hogy pár nevet említsek csak: Sényi Miklós, Tarjányi Béla, Nagy Ferenc, Sabján Hajnalka, Gergely István, Kaczor Ferenc, Németh Norbert, Lakatos Sándor és mindenek előtt Orbán "Hota" Sándor. A magam speciális helyzetében a fenti muzsikusoktól és másoktól nagyon sok információt szedtem össze, kiegészítettem a magam műszaki ismereteivel, és így elég kerek képet kaptam az egészről. De el kellett gondolkodnom azon, hogy mihez kezdjen, kihez forduljon az a fiatal, aki zeneileg és technikailag is át szeretné látni az elektronikus zenei világot? A '80-as és '90-es években ráadásul az elektronikus zene, a stúdiótechnikai, a szintetizátorok és a samplerek hihetetlen gyorsasággal fejlődtek. Habzsoltuk a nyugati folyóiratokból begyűjthető információkat, elemeztük az új hangszereket, de teljességgel kialakulatlan volt az elektronikus hangszereknek valamiféle hivatalos oktatása. Nagyjából az volt az álláspont, hogy "tanulj meg fiam zongorázni, utána meg majd elnyomkodod a gombokat a szintetizátoron". Nem volt ez teljesen rossz dolog, mert sokan valóban megtanultak ennek hatására zongorázni, és ha a gyerek végigjárta hozzá a szolfézst is, akkor stabil lábakon lépett be a szintetizátorok birodalmába. Sokaknak azonban ez túl macerásnak tűnt, és gyorsabban szerettek volna eredményeket elérni. Néhány vállalkozókedvű zongoratanár kezdett a környékünkön alternatív módon szintetizátoron is oktatni gyerekeket. Ki - ki a saját elgondolása szerint próbálkozott átültetni a klasszikus ismereteket az új hangszerek tanításába.
Kovacs_Attila.jpg      Nekem nagy szerencsém volt, ugyanis még a régi számítástechnikai cégünkben, a Logitronban összehozott a sors Kovács Attilával, aki teljesen új szemléletet képviselt a zeneoktatásban, és tudatosan kezdett felépíteni egy módszert a gyerekek szintetizátoros képzésére. Attila a klasszikus zeneoktatás értékrendjét követte, de egyrészt igen jól felismerte és alkalmazta a szintetizátorok lehetőségeit, másrészt rendkívül jól tudott egyedileg, minden tanítványához adaptálni egy kis maszek tantervet. A gyerekek tehát nagy örömmel tanultak, szemmel látható volt a lelkesedés rajtuk, és ami nagyon fontos, hogy a módszer hatékony is volt. A hatékonyság nem azt jelentette, hogy tingli-tangli darabokat pötyögtek a gyerekek a szülők örömére, hanem azt, hogy valóban értékes zenei tanulmányokat folytattak, és viszonylag rövid idő alatt tettek szert komoly, megalapozott tudásra. A mára már felnőtt növendékek (akik közt zongoraművészek is akadnak) dicsérik Attila munkáját, és örömmel emlékeznek vissza a tanulás időszakára. Akkoriban a legtöbb zongoratanár csípőből lőtt a digitális zongora és a szintetizátor említésére is. Valljuk be, a kezdeti primitív műszaki megoldások néha tényleg nem tették lehetővé a művészi játékot, legalábbis abban az értelemben, amiben egy klasszikusan képzett zongoratanár gondolkozott és oktatott. Ezért is volt fontos, hogy Kovács Attila és még néhányan már azokban az években is azon munkálkodtak, hogy a szintetizátor oktatás bekerüljön a "rendes" zeneoktatási rendszerbe, elsősorban is az alapoktatásba. Azóta Kovács Attila rendszeréből tanterv is született, melyet számos intézmény és tanár használ ma már sikerrel.
Barath_Zoltan.jpg      Némileg más megközelítéssel, de hasonlóan régóta és szintén rendkívül eredményesen vonta be a zeneoktatásba az elektronikus hangszereket Baráth Zoltán, a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola igazgatója. Miközben sokan az országban még azt bizonygatták, hogy nem lehet és nem is szabad az állami zeneiskolák keretei közé az elektronikus zenei képzést bevinni, ő is már saját koncepciót dolgozott ki a tanításra. Elindult tehát egy folyamat, és egyre több zenetanár kapcsolódott be az ország különféle állami és magán zeneiskoláiban az új tantárgy oktatásába. Erről a folyamatról is megemlékezik röviden Kovács Attila abban az összefoglalásban, mely a Korg.hu blogban jelent meg tavaly, a II. Országos Elektroakusztikus-zenei versenyt követően. Felmerülhet a kérdés, hogy miért pont a Korg.hu blogban volt erről szó? Nos, az elektronikus hangszeres oktatást a legtöbb hangszergyártó nem titkoltan reklám célokból támogatja. Magyarországon a KORG képviselet volt az egyik ezek közül, talán ők adták a legerőteljesebb támogatást, hiszen különösen a '90-es évek vége felé nagyon sok iskolai bemutatót szerveztek, megismertették a tanárokkal az új hangszereket, technikákat, hatékony segítséget nyújtottak ahhoz, hogy az érdeklődő szaktanárok ki tudják próbálni a hangszereket. Az ilyen jellegű segítség nélkül sokkal lassabban jutott volna el a magyar zeneiskolai rendszer a mostani szintig. Ha reklámértékről beszélünk, akkor úgy gondolom, a támogató cégek által befektetett energia visszafelé még messze nem térült meg. Inkább tekinthetjük ezt a tevékenységet egy fajta társadalmi szerepvállalásnak. Mivel az én véleményem szerint a színvonalas zeneoktatás fontos társadalmi érdek, és ennek - ha tetszik ha nem - része az elektronikus zenei kultúra is. Ha a társadalmi, gazdasági feltételek, az oktatási rendszer struktúrája másként nem tették lehetővé a nyitást a szintetizátor és az elektroakusztikus zene  oktatásának elterjedése felé az egyébként jogosan konzervatív zenepedagógiában, akkor azt mondhatjuk, hogy a szponzoráló hangszercégek közreműködése nagyon is fontos volt. A fent említett nagykanizsai versenyen mi is tettük a magunk dolgát, próbáltunk a lebonyolításban közreműködni, és koordinálni a támogató cégek hangszerbemutatóit. A versenyről, illetve a mi ténykedésünkről természetesen a Bitzenedében is beszámoltam.
       Az országban több helyen kialakultak tehát az állami és a privát iskolákban kiváló oktatási műhelyek, rendszerint pár lelkes tanár munkája köré csoportosul az elektronikus zenei képzés. A "mainstream" villanyzenélés azonban továbbra is elsősorban az autodidakta házi zeneszerkesztőkhöz kötődik. Az Internet előtti időkben véletlenszerűen, a haveri körből ismerős gyerekek egymás lakásán találkoztak és csereberélték a zenei programokat, mutogatták egymásnak az új alkotásokat. Az Internettel aztán bejött a fórumok, szakmai weboldalak, majd a közösségi oldalak térhódítása. Az otthoni zeneszerkesztéssel, stúdiózással, DJ-zéssel foglalkozó fiatalok számára ez egy roppant kellemes virtuális életteret adott, melyben vidáman lubickoltak, szabadon oszthatták meg egymással az ismereteket, a kész zenéket, és sokszor az illegálisan szerzett programokat is. Sok hazai fórumban én is elég aktívan részt vettem hosszabb-rövidebb ideig, meg hát elmondhatom, hogy személyesen is nagyon sok fiatalt megismertem, akik buzgón belefogtak az elektronikus zenével, a szintetizátorokkal való foglalatosságba. Már csak azért is, mert mi magunk is ahogy tudtuk, próbáltuk támogatni ezeket a gyerekeket, átsegíteni őket egy csomó fölösleges körön és buktatón. Előadásokat, bemutatókat, workshopokat szerveztünk, és ezek az események nagyon nagy érdeklődés mellett zajlottak. Megismerhettük tehát a zeneszerkesztő gyerekek több generációját. Közben a technika hatalmasat fejlődött, a mai házi zenebuheráló rendszerek felülmúlják a 15-20 évvel ezelőtti csúcstechnológiás berendezéseket. Egy dolog azonban szinte változatlan maradt. A zeneszerkesztő fiataloknak csupán a kisebb hányada kerül ki a klasszikus zeneiskolákban tanuló gyerekek közül, a többség számára most is előbb jön a kattintgatás, mint a szolfézs. Az említett zenei tárgyú fórumokon a topikok 90%-a mindig a technikáról szólt. A tagok megosztották egymással a szoftverekről és a hardverekről szerzett ismereteiket,és megvitatták a zenei elképzeléseiket, de szinte mindig a technika vonatkozásában. Tehát, például, hogy a Madonna épp aktuális lemezén milyen szintetizátor szól, vagy hogy a dubstepbe miféle effekteket illik használni. Néha valaki nagy bátran megnyitott egy olyan topikot, melyben a zenei alapismeretekről kívánt értekezni, nagyjából a következő mottóval: "miként sajátíthatjuk el a zenei alapokat gyorsan és fájdalom nélkül?".  Erre a felvetésre kétféle reakció szokott jönni válaszul. Az egyik a rendszeres zenetanulás szükségességét hangsúlyozta, szóval a zeneiskolai képzést, vagy a magántanártól vett órákat javasolta. A másik vélemény szerint fölösleges bármiféle képzés az elektronikus műfajokban, mert valami vagy jól szól, vagy nem, és ezzel a kérdés be is zárul. Sőt, az utóbbi nézet képviselői szerint a klasszikus zenei oktatás pontosan megköti az alkotó elmét, így aztán nem is lesz képes igazán eredeti kompozícióval előállni. Számos parttalan vita zajlott ezekről a kérdésekről. Tudjuk azonban azt is jól, ami a fórumok nyilvánossága előtt volt ismert, mégpedig azt, hogy sokan azért hagyták abba a nagy lelkesedéssel megkezdett zenei kísérletezést, mert rájöttek, hogy a kellő zenei megalapozottság nélkül komolytalan, értéktelen, amit tudnak csinálni, elment a kedvük. Ellenpéldákat is tudok persze. Olyanokat, akik felnőtt fejjel jöttek rá, hogy érdemes nekiállni a zenei ismeretek rendbetételének, és egy jó szakember segítségével ez meg is történt. 
      A zeneiskolák mai rendszere többnyire csak sandítva vesz tudomást ezekről a házi zenebuherálókról, és nem is igazán tudják, hogy kéne-e foglalkozni a témával, vagy hagyják őket meg a maguk tudatlanságában, illetve Internetről összekapirgált zenei félműveltségükben. A zeneszerkesztő gyerekek egy része is gyanakodva tekint a hagyományos zeneiskolákra, már a fent említett, a fórumozók által megfogalmazott előítéletek miatt is. Azzal szoktam poénkodni, hogy ugyanazt a 12 fokú skálát használják mindkét oldalon, de ezen kívül semmiben sem tudnak kiegyezni. Ennek fényében kell igazán nagyra értékelnünk azoknak az intézményeknek és szaktanároknak a munkáját, amelyek és akik ezt a két világot képesek összehozni. A szintetizátor iskolai oktatásával nagyon sok új lehetőség nyílt meg a zeneoktatásban. Hogy ebből adott pedagógus mennyit és hogyan használ ki, az nyilván az ő ambícióitól és az intézmény lehetőségeitől is függ. 
      A tavaly áprilisban Nagykanizsán megrendezett verseny azt példázta a szakma és a civil érdeklődők számára is, hogy nagyon komoly produkciókat lehet hallani a tanítványoktól, tehát a dolog működik. A gyerekek élvezik a zenével és a hangszerrel való foglalkozást és nagyon jól eligazodnak a zenei ismeretekben épp úgy, mint a technikai jellegű tudnivalókban. Azt is jó volt látni, hogy sok szintetizátoros másik hangszeren is tanul, lehet az ütős, vonós vagy fúvós. Azokban az intézményekben tehát, ahol a dolog beindult, nincs valamiféle "cool" íze a szinti tanulásnak mondjuk a fagottal szemben,  és a többi tanár sem nézi lekezelően az elektronikus műfajt tanuló növendékeket. Vagyis, a dolog az én véleményem szerint jó irányba halad, bár nyilván - ahogy Kovács tanár úr is említette az idézett blogban - idő kell ahhoz, hogy az oktatás szerves részévé váljon. 
      A kanizsai verseny mellett számos kísérő rendezvény is zajlott. 2012. április 28-án Baráth Zoltán igazgató úr előadását hallhattuk. A következő videó anyagot amolyan lesipuskás módon rögzítettük csak, ezért a minősége olyan, amilyen. Szerintem bőven megérte volna a hivatalos videós stábbal erről is felvételt készíttetni, mert az előadás és a végén elhangzó improvizációs koncert is betekintést enged abba a gondolkodásmódba, ami a kanizsai kreatív zeneoktatást jellemzi, és azt hiszem, nem csak a zenepedagógusok számára érdekes ez az egész folyamat.

  

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr285212248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása