Avagy: hogy kerül ide a Maaargit?

     Erősen szubjektív eszmefuttatásomat azzal kezdem, hogy mint köztudott, jelenleg Magyarországon két embernek van mindig igaza: a mindenkori miniszterelnöknek és Besenyő I.V. Istvánnak. (Besenyő "Igazam Van" István, a gyengébbek kedvéért.) Most akkor deklarálom, hogy szerencsére egyikükkel sem vagyok azonos. Tehát esendő, bűnös lélek vagyok, tele mindenféle előítéletekkel, rossz tapasztalatokkal, félig megszerzett információkkal és egykor jól megtanult, de félig már elfelejtett tudományokkal a tarsolyomban. Időnként nyűgös vagyok, időnként fáradt, máskor jó a kedvem, és megpróbálom alapvetően optimistán szemlélni a dolgokat. 
     Felmerülhet a kérdés, hogy hova akarok kilyukadni? Olyan dologról szeretnék beszélni, mely igencsak ismerősnek fog tűnni mindazok számára, akik bármiféle kapcsolatban vannak a zeneiparral vagy a showbiznisszel.  
     Rengeteg zenét kapok. Az ősidőkben kazettán hozták, aztán CD-n, később cserélhető vincsesztereken, majd pendrájvon, manapság pedig egyszerűen átküldik őket a neten. Az elmúlt évtizedekben igen sok emberrel ismerkedtem meg a zeneiparból. Zenészek, énekesek, stúdiósok, DJ-k, vagyis zenealkotó személyiségek. Egy részüktől a kialakult jó barátság okán rendszeresen kapok a megjelent anyagaikból tiszteletpéldányt, nagyon reprezentatív gyűjteményem van ezekből. Különösen azok a lemezek jelentenek sokat, melyekhez személyesen is volt valamiféle közöm, mert így vagy úgy részt vettem az alkotás folyamatában, mi hoztuk össze a stúdiót, segítettünk műszaki kérdések megfejtésében, és sorolhatnám még a történeteket.
     Nagyon sokan viszont még megjelenés előtt küldenek át nekem anyagokat, azzal a kéréssel, hogy hallgassam meg és véleményezzem őket. Na, itt jönnek a képbe a bevezető szövegben foglalt, esendő mivoltomat taglaló megállapítások. Jönnek a meghallgatásra javasolt művek folyamatos és bő áradatban. A skála nagyon széles. Rock, mulatós, millió féle elektro, jazz, folk, alternatív, amit akartok. A kérés mindig ugyanaz: "Ha lesz időd, légy szíves hallgass, bele és mondj valamit!". A probléma már rögtön az elején kezdődik. Sajnos igen elfoglalt ember vagyok, nehéz beütemezni bármit, ami nem a feltétlenül megoldandó napi munkafeladatok közé tartozik. Az igaz, hogy sokszor meló közben is szól nálam a zene, csakhogy az más. Ahhoz, hogy egy zenéről egyáltalán tudjak valami értelmeset mondani, ahhoz nekem oda kell figyelni rá. Nem vagyok olyan, mint az a producer ismerősöm, akinek egy zajos kiállítás előtéri büféjében odatoltak egy telefont, a fickó lejátszott neki egy 10 másodperces részletet, amiből én csak annyit hallottam, hogy csip-csip-csip-csip-cupp-cupp, és producer barátunk egyből tudta, hogy ez frankó. Nekem sajnos muszáj jó rendszeren, jó helyen ülve és figyelmesen meghallgatni a produkciót ahhoz, hogy bármit is tudjak róla mondani. Attól általában tartózkodom, hogy stilisztikai vagy zeneelméleti kérdésekbe belemenjek, bízva abban, hogy az illető muzsikus azért csinálta az adott megoldást, mert művészi szempontjai szerint így volt helyes. Legfeljebb a szűk baráti körnek beszélek az ilyen jellegű benyomásaimról, ha kikérik a véleményemet. Megpróbálok tehát a megszólalásra koncentrálni, és felhívni a figyelmet olyan problémákra, melyek elkerülhették az alkotók figyelmét. Azonban ez is elég veszélyes terület. Sokan úgy adják át dédelgetett és most épp legjobban szertett friss zenei szüleményüket, hogy a dicséreten kívül semmit nem óhajtanak meghallani. Pedig gyakran találkozunk nyilvánvaló bajokkal. Nem is az ízlésbeli különbségekről van szó, mert azokat igyekszem kiiktatni, és igazodni egy bizonyos műfaj nagyjából elfogadott normáihoz. Sokszor ez is nehezemre esik, mert nyilván megvannak a saját sztenderdjeim is.
     Gyakori probléma például a felvételi akusztika. Azzal jön nekem a zenész barátom, hogy ennek az anyagnak most zseniálisan kell szólnia, mert megvette a legdrágább hangkártyát, amiben a legjobb konverterek vannak - előtte áttanulmányozta a neten a fórumokat. Az anyagból azonban durván kihallatszik, hogy rettenetes akusztikájú helyen, gagyi mikrofonnal történt a felvétel, ettől kezdve nincs az a Superman-mezbe bújt hangmérnök, aki jóra bírná formálni. Azt sem mindig értem, hogy aki olyan zenét produkál, hogy az elejétől a végéig szénné torzított hangok vannak benne, miért ragaszkodik a szuper minőségű hangkártyához. Aztán rengeteget lehet vitatkozni a zengetők, terek használatáról, a kompresszorok beállításáról. A dobok szintén állandó kérdést jelentenek. Gyakran jutunk el a "feature vagy bug?" örökzöld kérdéséig. Vagyis sokszor amit én hibának vélek - például egy eszetlenül ziháló, emiatt engem idegesítő kompresszort - a művész szándékkal építette be a produkcióba. Sokszor zsörtölődök amiatt is, hogy egy nyers állapotban nekem nagyon tetsző produkciót úgy csapnak pofon, hogy a masterelésnél erőszakkal felnyomják kompresszorral az egészet, hogy -1 db alá szinte soha ne essen a jelszint. Mert azt mondják, ez trendi. Ezáltal a felvétel eredeti dinamikai lüktetése általában teljesen megszűnik, bejön egy csomó torzítás, se íze - se bűze se lesz az alapjában jól elkészített anyagnak. Na, amikor ez az alkotónak tetszik, akkor jövök rá, hogy másról beszélünk, más az ízlésünk, soha nem megyek be többet ebbe az utcába. Tőlem valamiféle objektív véleményt várnak, én pedig a legjobb szándékom ellenére is csak a saját meggyőződéseimnek adok hangot. 
     Azért nehéz ilyenkor megfelelően viszonyulni a helyzethez, mert másrészt tudom jól, hogy például egy kezdő számára minden kritika nagyon fontos lehet, időnként pedig a profik is elbizonytalanodnak egy adott hangzás tekintetében, és akkor meg szoktak kérni valaki külső embert, hogy szóljon hozzá a dologhoz. Néha meg azért morognak velem emberek, mert az általuk elküldött, és nyilván nagyon fontosnak tartott anyaggal még pár nap elteltével sem tudtam foglalkozni. Mint említettem, felületesen, háttérzene formájában én nem szoktam ilyen anyagokat hallgatni. Azonban a saját bizniszemben vannak időszakok, amikor éjjel-nappal meló van, egyszerűen nincs időm ilyesféle tevékenységre, függetlenül attól, hogy engem mondjuk éppen nagyon érdekelne az illető anyag. A végén pedig valami értelmeset kellene mondanom, általánosságokat meg közhelyeket, illedelmes semmit mondást nem szeretek produkálni - ha már valaki megtisztel egy véleménykéréssel. A legszebb pedig az, amikor az ember tényleg veszi a fáradságot, négyszer-ötször végighallgat egy CD-re való anyagot, tételesen leírogatja, hogy hol milyen gondokat vél felfedezni, aztán nagy sértődés a vége, mert úgymond "lehúztam" a produkciót.

      Időnként meg szoktak hívni különféle tehetségkutató versenyek és hasonlók zsűrijébe is. Élő produkciók elbírálásánál viszonylag egyszerű a helyzet, pláne, ha négy-öt ember dönt. Ha a testület jól van összeválogatva, akkor képes eléggé objektív döntéseket meghozni. Máskor én is csak fájlban kapok egy adag zsűrizni való anyagot, épp úgy, ahogy rajtam kívül még mások is, és egymástól térben és időben teljesen elkülönülve értékeljük a produkciókat. Nekem ez a fárasztóbb munka. Nehezen tudok elvonatkoztatni a technikai jellegű dolgoktól. Próbálom magam függetleníteni ugyan a "hogyan szól?" kérdéstől, de ez nem mindig sikerül. A véleményemet általában valamilyen szempontok szerint súlyozott pontszámmal szoktam kifejezni. Előfordul, hogy azt érzem, a végén valamiért mégis elhúzódott a mérőszám egy nem túl objektív irányba. Azzal szoktam magam nyugtatni, hogy úgy kell nekik, ők a véleményemre voltak kíváncsiak, azt kapták!
     Van aztán ennek a fajta ítélkezésnek még egy, általam nagyon nem szeretett része. Magam ugyan sem producer, sem kiadó, sem bármi hasonló nem vagyok, azonban valami fogalmam kialakult arról, hogy mi az, ami a produkciók közül piacképes, és mi az, ami nem.  Kapok néha olyan felvételeket, hogy azt mondom, ez baromi jó! Esetleg lehetne még kicsit a hangzáson csiszolni, egyébként atom profi az egész, ám tudom, hogy a piac jelenleg arra a produkcióra nagyon nem vevő. Legfeljebb egy szűk kis kör fogja meghallgatni, ha valamelyik feltöltő portálon ingyenesen hozzáférhetővé teszi az előadó. Más esetben pedig ott van egy félig-meddig összeácsolt produkció, hosszú a hibákat tartalmazó lista, de jól tudom, hogy a tulaj ezzel már semmit sem fog csinálni, és akkor is nagyon népszerű lesz. Millión felüli Youtube nézettség, sztárvendéges haknik sora, pénz. Többször kifejtettem már itt a blogban is, hogy jelenleg nem mutatkozik különösebben nagy igény  a minőségileg kidolgozott hangzó anyagokra.  Egyik stúdiós barátom szokta mondani, aki már nagyon sok mulatós zenét adott ki, hogy mindenki hülyének nézi, amiért profi, igen komolyan felszerelt stúdióban és aprólékos munkával készíti el az anyagokat, bárki is legyen az előadó. Azonban ez az ő hobbija, nézzük el neki - szokta mondogatni.
      Azt hiszem, az a gyakorlat, hogy megjelenés előtt mutassuk meg minél több "hozzáértő" embernek az anyagot még a régi, CD-s világra vezethető vissza. Akkoriban azért nem babra ment a játék. Ha leadták a gyárnak a mastert, már nem volt visszaút. Szerettek tehát az emberek biztosra menni. Manapság már elenyészően kevés a fizikai CD kiadás. A feltörekvő zenészek Soundcloudra, Myspace-re, Youtubera vagy közvetlenül a Facebookra rakosgatják az anyagaikat. Azonnal megvan a szakmai és a nagyközönség részéről is a visszajelzés. Vannak aztán részben a Facebookon, részben attól függetlenül olyan közösségek, melyekben a tagok egymás zenéit analizálgatják, elvileg itt lehet a legtöbb szakmai véleményre szert tenni. Azért mondom, hogy elvileg, mert néha nagy baromságok is elhangzanak. Bevett szokás aztán ugye producereknek elküldögetni az anyagokat. Sok zenész panaszkodik, hogy X vagy Y milyen bunkó, mert válaszra se méltatta  az elküldött zenéket. Egyik producer barátomnak említettem, hogy én is milyen sok zenét kapok "meghallgatásra", pedig nekem aztán nem sok közöm van az egészhez. Az illető kifakadt, és elmondta, hogy már kezelni is képtelen a rengeteg anyagot, nem hogy meghallgatni. Manapság mindenki zenét szerkeszt, és az alkotók szeretnének így vagy úgy érvényesülni, és az ismertebb producereket úgy tekintik, mint a világhírhez vezető beléptető embert. Akinek egyébként kötelessége is a világhírt meghozni. De ezzel már távol kerültünk az eredeti témától. A zenei piacokon játszódó folyamok nagyon erőteljes átalakulásokon mennek át, és bár a téma nagyon érdekes, foglalkoztam is már vele párszor a blogban, én megmaradok alapvetően a műszaki oldalon. 
     Mivel a következő időszakban a szokásosnál is jobban el leszek foglalva a céges dolgokkal, zenei anyagok elemezgetésével sajnos nagyon keveset fogok tudni foglalkozni. A nálunk vásárolt és összeállított stúdiórendszereken készült anyagokra persze továbbra is kiemelten oda fogok figyelni, meg szívesen segítünk is a beállításban, ez alap dolog. Úgy egyébként a zeneelemző melléküzemágamat szüneteltetem. A neten találtok úgyis bőven kiváló megmondóembereket, akik mindig tudják, hogy mi igaz. Például Pista bácsit :)

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.