Mindenféle kommentár nélkül közreadok egy videót, melyből kiderül, hogy ez az új hangszer mennyire sokoldalú. A megértést jelentősen megkönnyíti a japán narráció.

 

Majd megnézhetünk egy szépen előadott kamaradarabot is: 

    Az elmúlt napokban számos találgatás hallottam azt illetően, hogy mit keres a majom a Bitzenede fejlécében? Mindenféle hipotetikus sztorik elhangzottak. A dolog úgy működött, mint a Rorschach-ábra a pszichológiában, vagyis mindenki valami rá jellemzőt vizionált a képbe :)

  A valóság sokkal prózaibb. Lali barátomat, fő dizájnerünket kértem meg, hogy rittyentsen valami jó kis fejlécet a blogra. Lali, aki ízig - vérig művész ember, mostanában több száz tonnás gépmonstrumokról és hegy méretű meddőhányókról készített csinos kis promó videókat és albumokat. Kreatív énje így némileg háttérbe szorult. Most úgy érezte, hogy itt az idő, hogy szabadon komponáljon valamit, ami tükrözi a blog filozófiáját. Nos, ő így látja :) Természetesen én fel voltam háborodva, és azonnal el akartam távolíttatni a majmot, meg legalább az egyik repülőt. (Tiszta King Kong). Erre föl megjelent a blog oldalán még két db fül is. Tehát aki épp abban az időszakban látogatta a blogot, az nem rosszul látott, valóban volt egy ilyen verzió:

    Annyit elértem, hogy a fülek lekerültek, (1024-es képernyőszélességnél amúgy is csonkoltan látszottak :) ), de a majom maradt.

     Így jártam :)

   Egy régi kép a '70-es évekből. A bátyámmal megkövülten ülünk a tévé előtt. Az osztrák 2-őt nézzük, naná. Emerson, Lake & Palmer koncert van. Beszarás. Addig is volt néhány magnó felvételünk, de élőben látni és hallani őket, hát ez brutális volt. Fokozott erővel hajtottuk azután fel az ismerősi körben előforduló ELP lemezeket, természetesen gondos archiválás céjából :)
   A gimiben akkortájt Pungor Antal tanár úr tartotta az énekórákat. Amikor a már felemlegetett Muszorgszkij - Ravel "Egy kiállítás képei"-t tanultuk, én jelentkeztem, hogy van nekem egy jobb felvételem annál, mint amit a recsegős lemezjátszóról hallhattunk. A tanár úr azt mondta, hogy rendben, a következő órára hozzam be. Az osztálytársaim vigyorogtak, mert sejtettek már valamit. A következő produkciót hallhatta egy hét múlva az osztály:

Levezetésképpen pedig egy kis Bartók Barbaro Allegro-t:

    A tanár úr, aki akkor már nem volt egy fiatal ember, a várakozással ellentétben egyáltalán nem akadt ki, hanem szemmel láthatóan élvezte, és elismerően szólt a feldolgozásokról.

    Bátyámmal mi akkoriban jutottunk arra az elhatározásra, hogy nincs alternatívája egy elektromos orgona megépítésének, ezt sajnos meg kell csinálnunk. Aztán mégiscsak lett alternatíva. Nem orgona épült, hanem szintetizátor. Ennyit jelentett egy ELP koncertfilm. 
    A tanár úrnak pedig így utólag köszönettel tartozom, hogy nem hagyott bennünket zeneileg tök hülyévé válni, pedig ez az út már akkor is nyitva állt volna előttünk :)
 

    Több háztartásban is értékes hanglemezek rejlenek. Időnként pánikszerűen rátör ezek gazdáira, hogy meg kéne őket őrizni az öröklét számára. 35 évvel ezelőtt magnószalgra, 25 évvel ezelőtt kazettára, 15 évvel ezelőtt pedig számítógépre kezdtük rögzíteni az archiválandó anyagokat. Megfelelő technikával és odafigyeléssel tényleg jó minőségben be lehet digitalizálni a házi lemeztárat. Azonban sokan nagyon macerásnak tartják ezt a folyamatot. Az ő számukra lehet jó egy direkt rögzítővel ellátott "turntable".
A Monacor DJP-160SD - t erre találták ki. Van benne RIAA korrektor, és a lejátszott lemez hangját vonal szinten, RCA  csatlakozókon is kihozhatjuk, tehát hagyományos erősítőkhöz is hozzáköthető. A lényeg azonban az, hogy kapásból be is digitalizálja a jelet, amit aztán az előlapi aljzatokba  helyezett pendrive-ba vagy SD kártyába tárolhatunk.

    Ezek után természetesen le is játszhatjuk a készüléken a felvett (vagy máshonnét áthozott) MP3 fájlokat, így a lemezjátszó általános médialejátszóvá alakult. A hibrid  már Magyarországon is kapható, és az ára sem veszélyes. Lehet, hogy az idősebbek körében lesz majd népszerű, akik szívesebben nyomkodnak gombokat, mintsem a számítógép képernyőjén egerésznek.
 

   Mi is a térmikrofon? Tipikus epermálna. Vagyis a népnyelv alkotott egy fogalmat, amit a szakma is használ jobb híján, pusztán azért, hogy két beszélgető partner lerövidítse a kommunikációt, tudván azt, hogy pongyola a szóhasználat. 

    Szinte mindennap jönnek hozzánk olyan jellegű megkeresések, hogy iskolák, művelődési házak, színjátszó csoportok valamiféle rendezvény hangosításához keresnek berendezéseket. A hangosítással összefüggő témakört már elkezdtük boncolgatni a "Bugulum bugulum" című bejegyzésben. Az ottani illusztrációhoz képest annyi most az eltérés, hogy nem egy szereplőt, hanem többet kellene kihangosítani. Jobb esetben (pl. kórus, kamaraegyüttes, népi zenekar) a színpad egy részét elfoglalva állnak, rosszabb esetben (színjátszók, táncjáték) mozognak. Ügyfelünk igénye mindenesetre az lenne, hogy a színpadon elhangzó produkciót a nézőtéren jól lehessen hallani. Tájékozottabb kuncsaftjaink ilyenkor szokták előhozni a "térmikrofon" dolgot, mondván, hogy ők már hallottak ilyesmiről, amivel nagy színpadi tereket szépen be lehet fogni. Mi pedig ekkor szoktunk nagyot sóhajtani.
    Ezen tájékozottabb ügyfelek annyit már tudnak, hogy a szokásos ének- és beszédmikrofonokkal akkor lehet jó eredményt elérni, ha a szereplő egészen közel tartja a szájához. Ilyenkor nem gerjed a hangrendszer, és nem hallatszik bele mindenféle oda nem való dolog. A fent már hivatkozott bejegyzés alapján is nyilvánvaló, hogy minél közelebb van a hangforráshoz (a beszélő szájához, vagy a hangszerhez) a mikrofon, annál inkább a belőle jövő, és annál kevésbé a terem falairól visszavert és a hangfalakból jövő, gerjedést okozó hangokat fogja venni. A színpadra szánt dinamikus mikrofonokat gyakran "pop" mikrofonoknak hívjuk, és ezeket arra találták ki, hogy a szájtól pár centire tartva lehet használni őket, és ha így használjuk őket, akkor nem is nagyon fognak begerjedni. Persze, ha egy rendezvényen felhívják Illetékes Elvtársat a színpadra, és ő a fél méterre elhelyezett mikrofonba próbál motyogni, akkor nincs az a hangtechnikus, aki a legjobb hangrendszerrel is el tudna bánni a dologgal. Erre szokták mondani a megrendelőink, hogy nekik olyan mikrofon kellene, ami jó érzékeny, hogy távolról is vegyen. Rátaláltunk hát a mikrofonok egy fontos paraméterére, az érzékenységre. Általában mv/Pa mértékegységben szokták megadni. Az említett "pop" mikrofonoknak felesleges nagyon érzékenynek lenniük, hiszen a hangforrás közelében mindig eléggé nagy hangnyomás van ahhoz, hogy a keverőpultok vagy mikrofon előfokok bemenetére elegendő jelet szolgáltassanak. Ráadásul ezen fogadó eszközök elektronikus érzékenysége szabályozható egy "gain" potméterrel. Így ha emberünk eltávolodik a mikrofontól, akkor egy darabig egy kis gain növeléssel, esetleg a csatornahangerővel még korrigálhatunk. Azonban amikor már nagyon távol van (ne feledjük, hogy a hangnyomás a távolság négyzetével arányosan csökken), akkor már zajossá válik az egész, hiszen a picike mikrofon jelhez képest a keverő bemenetének zaja előtűnik már. De még nagyobb baj, hogy a hangfalakból és visszaverő felületekről jövő hanghullámok akkora energiával érkeznek már a mikrofonba, hogy begerjed az egész hangrendszer, és ilyenkor muszáj gyorsan beavatkozni, levenni a gaint, megkísérelni a fő gerjedési frekvenciákat equalézerrel kiszűrni. A leghatékonyabb persze az lenne, ha emberünket oda tudnánk terelni a mikrofonhoz, de ez ugye nem mindig sikerül. Vannak automatikus gerjedésgátlók is, azonban csodákat ezektől sem várhatunk. Oda akartam csak kilyukadni, hogy hiába fogunk nagyon érzékeny mikrofont, ez által a zaj problémákat kezelni tudjuk, a gerjedést azonban nem. Sőt.
    De nézzük a mikrofonoknak egy másik rendkívül fontos jellemzőjét, az iránykarakterisztikát! Az egyes mikrofonok nem egyforma mértékben érzékenyek arra, hogy mennyire kell a hangforrás felé fordítani őket. Vannak a gömb karakterisztikájú mikrofonok, ezek a nevükhöz méltóan minden irányból csaknem azonos érzékenységgel veszik a hangot. Ha ez a célunk, vagyis például egy sportrendezvényen akarunk szurkolói atmoszférát rögzíteni, akkor pont jók. Hangosításra azonban a legritkább esetben alkalmasak, hiszen mivel minden irányból mindent összeszednek, ezek a mikrofonok fognak a leghamarabb begerjedni is. Színpadon jóformán mindig kardioid mikrofonokat használunk. Ezek előlről jól vesznek, oldalról kevésbé, hátulról pedig alig. Minden mikrofon adatlapján megnézhetjük a karakterisztikát, és némi bogarászás után érthetővé válnak az ábrák. Szokás szerint ún. polár karakterisztika görbéket ábrázolnak a gyártók. A Prosoundweb - en találunk egy egyszerű összefoglaló ábrát is arról, hogy mit jelentenek a különféle karakterisztikák. A tényleges helyzetet azonban jobban lehet szemléltetni a következő Móricka-diagramokkal, melyeket én követtem el:
Az irányérzékeny mikrofonokat úgy kell elképzelnünk, mintha egy kúpfelület által határolt térrészből fogadnák a hangokat. A határ persze nem olyan éles, mint az ábrán. A lényeg az, hogy ami a kúpon, vagy ha tetszik, tölcséren belül van, az hangos lesz. Ami pedig kívül esik, az annál halkabb minél távolabb esik a kúp palástjától. Természetesen, ahogy a mikrofontól az "Y" tengely mentén távolodunk, az is a jel gyengülését fogja okozni. Jó, ha fejben tartjuk a távolsággal négyzetes arányban csökkenő intenzitás szabályát, mert sok mindenre ez az egyszerű összefüggés is megadja a megoldást. Felmerülhet az ötlet, hogy ha egy nagyon keskeny kúpot választunk iránykarakterisztikának, akkor nagyon jól kiszűrhetjük a zavaró visszaverődéseket. A következő kép egy ilyen, hyperkardioid mikrofont mutat:
Ez a megoldás valóban nagyon erősen irányított vételkészséget eredményez. Némelyik mikrofont ezért is hívják puska-mikrofonnak, mivel szinte be lehet célozni vele a távoli hangforrást. Az ilyen mikrofonok persze jó érzékenyek is, hiszen a távoli hangforrásokból többnyire kevéske hangenergia érkezik csak. Puskamikrofonokat használnak némely esetben riportkészítésre, meg madárhang vadászatra, de a mindennapi hangosítási feladatok megoldása során csak ritkán vesszük hasznukat. Némelyikük ráadásul szűkre kapcsolt iránykarakterisztikával elég bénán szól, amolyan cső hangot produkál.

     Visszatérve az eredeti problémánkra, hol vannak akkor azok a bizonyos térmikrofonok? Igazából a gyártók nem definiálnak ilyen termékeket. A valódi helyzet úgy néz ki, hogy rendelkezésre áll egy csomó fajta kondenzátor mikrofon a különféle nagy gyártóktól, mint pl. AKG, AudioTechnica, Shure, Beyerdynamic, Sennheiser, Neumann, Monacor. Adott feladatra ezekből próbálunk megfelelő összeállítást kiválasztani. A legritkább esetben elég belőlük egy darab, többnyire párosával célszerű elhelyezni őket. A választáshoz ismernünk kell a szóba jöhető feladatokat. A legegyszerűbb a hangfelvétel. Ilyenkor nem kell a gerjedékenységi szempontokkal foglalkozni, elég csak az elhelyezésre, az érzékenységre, a frekvenciamenet görbékre koncentrálni. Ennél nehezebb, de azért megoldható egy kórus, vagy akusztikus zenekar hangosítása. Ők nagyjából stabil helyen vannak, és némi kísérletezés után meg lehet találni a mikrofonok optimális helyzetét, és ki lehet választani a megfelelő modelleket. A legnehezebb a mozgó szereplők hangosítása. Manapság a legtöbb ilyen jellegű produkciót vezetéknélküli mikrofonnal oldják meg. Ahol erre nincs elég pénz, ott felmerülhet egy "térmikrofonos" verzió, de mindig felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez csak félmegoldás, és ritkán ad igazán jó eredményt. Azzal lehet hatékonyabbá tenni, ha a szereplők figyelmét felhívjuk a mikrofonok elhelyezésére, és már a próbák során úgy alakítjuk ki a mozgást, hogy valamelyik mikrofon vételi terébe beszéljenek minden esetben. A váltható karakterisztikájú mikrofonokkal (pl. AKG C1000S) lehet ilyenkor is játszani, attól függően, hogy miként sikerül elhelyezni őket. Gyakran az a kérés, hogy a kondenzátor mikrofonok fentről lógatva legyenek elhelyezve, hogy ne zavarják a produkciót. Ilyen esetben vegyük figyelembe azt, hogy elveszítjük azt a hatalmas lehetőséget, hogy pozicionálni tudjuk a mikrofonokat az adott helyzethez, fellépőkhöz. Gondosan ki kell próbálni a hangfalak helyzetét is, mert a gerjedéseken sem fogunk tudni átrakosgatással változtatni. Továbbá az ilyen függesztett megoldásoknál fokozottan vegyük figyelembe, hogy az adott karakterisztikájú mikrofonok mit is fognak valójában befogni? Kerüljük el, hogy a padlóról jövő jeleket vegyék, vagyis ne a beszélők szájmagassága alá irányoztuk őket.

    Az élő produkciók hangosításában természetesen millió "knowhow" van, és ez a bejegyzés csak egyetlen kérdésre szerette volna felhívni a figyelmet. Az igazi probléma azonban mégsem a technikai háttérrel van. Nagyon sok megrendelőnk olyan berendezéseket szeretne, amit bármikor, bárhol összerakva tetszés szerinti hangosításra jól használhat. Mindig meg szoktuk kérdezni, hogy van-e olyan embere, aki képes üzemeltetni a rendszert, és legalább alapszintű ismeretekkel rendelkezik ezen a területen? Nem kell, hogy szakember legyen, de legalább az alapvető dolgokat el tudjuk mesélni neki. Aztán ha már bizonyos gyakorlati tapasztalatra szert tesz, úgyis képes önállóan elboldogulni.

    Alaplev: minél olcsóbb hangosítási rendszert vásárolsz, annál több pénzt kell kifizetned a technikusnak! :)
 

    A Noisettes ugyan nem éppen környékbeli zenekar, de azért bevágom ide egy klipjüket, mert nekem mindig jó kedvem lesz tőlük, és hátha másnak is jót tesz :)

Néhány szó a szervizről

   Egykoron villanyos hangszerek javítgatásával és építésével keveredtem bele a zenei világba, és a kereskedelmi bizniszt csak jóval később indítottam. Úgy gondoltam, hogy a zenészek számára egyáltalán nem fogok rossz színben feltűnni, ha ismerem azon hangszerek meg hangosító cuccok belvilágát, amiket rájuk kívánok sózni. Valóban, a kuncsaftok számára megnyugtató volt, ha a gyári adatlapokon túlmenően tudtunk nekik olyanokat mondani, hogy figyu:

- ebben a készülékben a legspécibb D/A konverterek vannak, garantált a jó hangminőség

- jó ez az erősítő, csak tudod, kicsit gyenge a tápegysége, ezért  ne nagyon nyúzd!

- a cuccban levő DSP megegyezik ugyan az "X" készülékével, de nem tudod ugyanazokat az effekt programokat áttölteni

- a szintetizátorban a teljes hangkeltő panel azonos az "Y" szintetizátoréval, értelmetlen dolog tehát arról beszélni, hogy másként szól ... meg ilyenek.

    Magam is úgy vagyok, hogy ha műszaki cikket vásárolok, akkor szeretem azt olyan szakembertől megvenni, aki nagyon alaposan ismeri azt. Jó, hogy az ember megnézi a neten a specifikációkat, esetleg letölti a manualt, jó esetben ki is próbálja. Azonban egy jó szakember adott esetben még le is beszélhet engem a vásárlásról, holott én azt gondolom, hogy minden információt összebogarásztam, és tudom, hogy mit veszek.
    A marketingszemlélettel intravénásan beoltott "értékesítők" persze most azonnal véresre ráncolják a homlokukat eme ódivatú eszmék hallatán. Manapság a lényeg három szóban foglalható össze: "eladni, eladni, eladni!". Aztán hogy utána mi lesz, az már passz. Nekünk a szerviz arra is lehetőséget adott, hogy nagyon nagy mélységben megismerjük az elektronikus hangszerek felépítését, a tervezők filozófiáját, némelyik gyártóval közvetlen szerviz support kapcsolat alakult ki. Ez a tudás pedig arra ösztökél bennünket, hogy a fenti lihegős "eladni" szlogent kifinomítsuk, és arra próbáljunk koncentrálni, hogy KINEK MIT javaslunk megvételre. Elég jól ismerjük a portékát, próbáljuk megismerni a vásárlónk szándékait is! Nagyjából erről a filozófiáról beszéltem a hangosítással foglalkozó bejegyzésben is.
    Itt pedig álljunk meg egy pillanatra, mert teljesen más irányba kell kanyarodnunk, a webshopok felé. Hogy jön ez ide? Egyszerűen. Amikor egy webshopban megveszek valamit, akkor a netről, haveroktól, innen-onnan összebogarászott infók alapján kiválasztok egy viszonylag bizalomgerjesztő és olcsó webshopot, kattintgatok párat, és megjön a cucc. Ha a készülékről beszerzett információim helytállóak, akkor nagyjából jól is döntöttem, megvan, amit kívántam. Nekünk azonban egy elég érdekes megfigyelésünk van a webshopos vásárlókkal kapcsolatban. Hangszerekről beszélek most, lehet, hogy más területeken más a helyzet. Úgy látom, hogy a webshopban vásárlók két élesen elkülönülő rétegre bonthatók. Az egyik a zsír profi. Hajszál pontosan tudja, hogy mi kell neki, tisztában van teljesen a készülékkel, tudja, hogy mire fogja használni. Neki pusztán az a lényeg, hogy a létező legolcsóbb áron hozzájusson a berendezéshez. A másik réteg pedig jórészt olyanokból áll, akik nagyon tájékozatlanok, lehet, hogy nem is nekik kell a hangszer, vagy berendezés, hanem ajándékba. Ők nagyon óvatosak, lehet, hogy nem rettennek vissza egy picit magasabb ártól sem, csak legyen a termék tutira jó, és a webshop teljesítse a kívánt dolgokat, szállítási határidőt, egyebeket.
   A zenészek többsége pedig hangszerboltban vagy hangtechnikai szaküzletben vásárol. Vagy a hozzá csatlakozó webshopban, ha már ismeri az üzletet. Mi azt látjuk, hogy minden netes vásárlást 3-4 e-mail váltás és telefonálgatás előz meg, nagyon sok mindenről szó esik az előzetes tájékozódás keretein belül. Azért sem csináltunk mindeddig webshopot, mert az eddigi netes eladásainknak jó, ha a 10%-a realizálódhatott volna úgy, hogy a kedves vevő belevágja a kiszemelt árut abba az ominózus bevásárlókocsiba. Ráadásul ennek a fele is kikerült volna, miután valahogy kiderül, hogy neki nem jó az .
   Mindezek ellenére már évek óta mi is törjük a fejünket egy jól használható webshopon, már csak a profi törzsvásárlóink kedvéért is, akik rutinosan és átgondoltan meg tudják ejteni a vásárlásaikat akár az éjszakai órákban is, minket pedig kicsit tehermentesítene a sima e-mailes megrendelések feldolgozásának munkája alól. Az a baj, hogy én nem nagyon akarok olyan webshopt létrehozni, amiben magam is ne vásárolnék szívesen. Nagyjából persze megvan a fejünkben a séma, de a jelenlegi egyszerűbb webshop-motorok távolról sem felelnek meg a célnak. Az igazi kérdés az, hogy miként tudnánk a szakmaiságot és a "mi szeretünk ezekkel a cuccokkal foglalkozni" feelinget belecsempészni egy viszonylag merev rendszerbe, hogy az működjön is? Például bátran lebeszélni valamiről a vevőt, ha láthatóan nem jó irányban gondolkozik. Itt különösen a vásárlók korábban említett, nem hozzáértő csoportjáról van szó. 
    Több webshopban adott a lehetőség, hogy a megvásárolt berendezést vissza lehet küldeni abban az esetben, ha mégsem tetszik, vagy nem felel meg. Ezt a törvény is előírja bizonyos keretek között. Azt azonban tudni kell, hogy a hangszerek és a hangtechnikai eszközök még - szerencsére - nem tartoznak bele a teleshopokban kínált masszírozó turmixgépek és a minden fájást elmulasztó, olvasólámpaként is használható csodakenőcsök világába. Utóbbiak árát eleve úgy találják ki, hogy ha a morcos vevők a szétpostázott áru felét visszaküldik, és visszakövetelik a pénzüket, akkor még mindig nagy legyen a profit. A mi filozófiánk továbbra is az, hogy:

1. gondold ki, mit is szeretnél!
2. kérdezz minket, megmondjuk, mi a véleményünk, segítünk a választásban és a döntésben
3. mérsékelten alkudozhatsz is néha
4. ha eldöntötted, hogy mi kell, akkor vásárold meg!
5. használd boldogan, ha pedig problémád van, akkor kérdezz!

    Igen, mert van kitől kérdezni, van hova telefonálni, van hova bemenni érdeklődni. Tudod előre, hogy mi a teendő garanciális hiba esetén, és tudod azt is, hogy a garanciaidő letelte után is van hova fordulnod. Itt kanyarodnék vissza a szerviz kérdéséhez. A kínai csodakütyük elterjedtével kialakult az egyszer használatos termékek bő választéka, amiket külső megjelenésük nem különböztet meg a funkcionálisan hasonló, de "rendes" termékektől. Ezzel kapcsolatban már egyszer kifejtettem a véleményemet. A komolyabb, drágább készülékek és hangszerek azonban valamilyen szinten még mindig szervizelhetők. Számos nagy cég viszont a szervizt merő logisztikai tevékenységgé alakította át. Vagyis küldjük el a cuccot javításra, majd valami történik vele, aztán egyszer majd visszaküldik. Szerintem mindenki ismerősi körében volták már ilyen notebookos, monitoros, stb. kalandok. Ehhez képest azt gondolom, hogy jó úton járunk, ha a vevőinknek egy folyamatos szervizhátteret tudunk garantálni, biztosítva azt, hogy a lehető leggyorsabban megjavítva kapják kézhez a hibás berendezést. Számtalan példát tudnék mondani arra is, amikor a kedves ügyfél olyan hangszert hozott be garanciális hibásként, aminek semmi baja nem volt, csak véletlenül elnyomkodott rajta valamit, és tíz perc alatt visszaállítottunk mindent. Vagy más esetekben egy primitív hibát az importőr szakszervizének jóváhagyásával akkor is mi orvosoltunk, ha éppen nem mi voltunk az illető cég márkaszervize. Mindenki jobban járt, mert a kuncsaft este már zenélhetett, a márkaszerviz mentesült egy meló alól, nekünk pedig nem kellett ellogiszikázni és visszavarázsolni a készüléket. 

   A profi szerviz munka valódi intellektuális tevékenység. Izgalmas, kihívásokkal teli, és örül is az ember, amikor a végén sikerül a növekvő entrópia ellen hatva visszaállítani valaminek a működését :)  Hogy ennek érdekében mennyi energiát kell befektetni, az már egy másik kérdés, és a piaci viszonyok döntik el, hogy érdemes-e egyáltalán valamivel szerviz szempontból foglalkozni? 
    Mi mindenesetre egyelőre javítjuk, ami javítható, gyógyítjuk, ami gyógyítható, aztán, ha már senki nem akar semmit szervizbe hozni, akkor kiadjuk az emlékiratainkat. Tevékenységünk Lali barátunkat pár éve egy ilyen remekmű megalkotására ihlette:

 Már csak ezért is megérte szervizt nyitni :)

    Az internetes videó megosztó oldalakon se szeri - se száma azoknak a videóknak, amelyek azzal kecsegtetnek, hogy gyorsan, hatékonyan és fájdalommentesen megtanítanak valamilyen hangszeren játszani. A módszerrel kapcsolatban vannak ugyan fenntartásaim, de ezek szertefoszlottak, amikor megnéztem Maksa Zoltán Dobsuli 1.2 című oktató videjójját. Az értékes tananyagra Gábor barátunk hívta fel a figyelmem. Nézzétek hát e kis remekeművet, és ne feledjétek a mondást, miszerint a dobos a zenész legjobb barátja ! :)

  A hangosítás csapdája

    Nem tudom, hányan emlékeznek még a rádiókabaréra, amiben az érthetetlen vasúti hangosbemondót figurázták ki. A "figyelem, figyelem!" helyett "bugulum, bugulum!" jött ki a pléhtölcsérekből. Ami azt illeti, 10 - 20 - 30 évvel ezelőtt tényleg gyakran találkozott az ember kriminális hangosítási rendszerekkel. A recsegő-ropogó, torz és zajos hangszórókból kiáramló hang már eleve idegesítő volt, ráadásul még azért is frusztrálta az embert, mert minden idegszálával ráfigyelve sem volt képes kihallani a vartyogásból a számára lényeges információt. A botrányos hangrendszerek fő előfordulási helyei a vasútállomások, buszállomások, iskolarádiók és üzemcsarnokok voltak. De gyakran förtelmes hangminőségben szólaltak meg a múlt világ vörös színben tündöklő hőseit dicsőítő műsorok is, ahová a jámbor népet kiterelte pártunk és államunk. A pocsék hang még rátett az ember gyomoridegére, amíg az agitprop műsorokat elszenvedtük. Sokszor kívántuk a pokolba ezeket a zajforrásokat, mert idegesítő hatásukkal többet ártottak, mint használtak.

    Ma már elvileg annyira jó hangtechnikai eszközök állnak rendelkezésre, hogy szinte mindenféle rendezvény, épület és intézmény hangosítását tökéletesen meg lehet oldani. Hogy manapság még mindig nagyon sok rossz minőségű hangosítást szenvedhetünk el, annak három oka van:

1. pénzhiány - ez Magyarországon a fő okok közt van, és implikálja a következő két okot is
2. emberhiány
3. ismeretek hiánya

Mivel az első két okkal nincs módunkban foglalkozni, mivel a politika setét világához köthetők, marad a 3. pont. Ezt járjuk kicsit körül, nem félve a szörnyetegektől sem.

    Minket szinte naponta megkeresnek ilyen jellegű kérésekkel:

- Jó napot kívánok! Mi az Ilyenolyan Intézményben szeretnénk venni egy igazán jó mikrofont, amivel a rendezvényeinket hangosíthatjuk!
- Jó napot kívánok! Szabadna megkérdeznem, hogy mihez szeretnék ezt a mikrofont csatlakoztatni?
- Miért kéne ezt bármihez csatlakoztatni? Magában nem szól?

    Mi, akik elektroakusztikával kelünk és fekszünk, persze rosszul toleráljuk az ilyent, de el kell fogadnunk, hogy az élet más területein tevékenykedő embereknek kevés rálátásuk lehet a mi kedvenc szakmánkra, és ilyen jellegű ismereteket még a középiskolában sem kaphattak. Tehát igazi felüdülésként hatnak azon ügyfeleink, akik már tudják, hogy mikrofon, erősítő és hangfal kell az üdvösséghez. Pedig ez csak annyit jelent, hogy innentől kezdve már úgy tudunk leülni tárgyalni, hogy tudjuk, hogy tudják, hogy miről beszélünk.
    Sokan nem is gondolják, hogy a hangosítás milyen hihetetlenül szövevényes terület. Jómagam már pici gyerek koromtól benne mozgok ebben. Első nyilvános debütálásom az volt, amikor a bagodi iskolában az anyák napi műsort a bátyám által gyártott csöves erősítővel és hangfallal, egy közösen dizájnolt keverővel, meg egy Beag kristálymikrofonnal sikerült egész jól kihangosítanom. Ekkor azt hiszem, ötödikes voltam. Azóta rettentő sokat megtudtam a hangosítás rejtelmeiről, főleg azt, hogy mennyi mindenről nincs fogalmam se mind a mai napig. A hangosítás tiszta fizika és matematika, amibe időnként transzcendens szálak keverednek. Ezekről utólag mindig kiderül, hogy az ismeretek hiányának szüleményei voltak.
    Mit is várunk el egy jó hangosítástól? Rettentő sok fajta hangosítás létezik, de a fő közös ismérv az, hogy a kevesek számára hallható és érthető beszédet, zenét próbáljuk minél több ember számára hallható és érthető, élvezhető élménnyé, információvá formálni. A már említett példákon túl mindenki gondolhat színházi előadásra, zenekari koncertre, templomi istentiszteletre, iskolai ünnepségre, politikai gyűlésre, diszkóra, temetésre, amire akar. Valamennyi közös ismérve: azért vagyunk ott, mert jól akarjuk hallani a beszédet, vagy a produkciót. A felsorolt példák persze nagyon szélsőségesek. Egy-egy részterületnek is, mint például a színházi hangosítás, könyvtárnyi irodalma van, és igencsak megbecsülik azokat a jó szakembereket, akik ebben otthonosan mozognak. De miért is annyira bonyolult egy ilyen látszólag egyszerű dolog? Fog az ember egy erősítőt egy pár hangfallal, beledug egy mikrofont, és odaadja a beszélő kezébe, oszt kész... 
    Az 1. ábrán látható a probléma teljes vertikuma. A széken ülő, erősen beparázott alaknak fogalma sincs arról, hogy a szónok mit hadovál. A helyzeten sokat javítana, ha eltüntetnénk a képről a mikrofont, a hangfalakat és az erősítőt. Oké, de akkor oda kéne mennie emberünknek a beszélő közelébe, és minden bizonnyal csak egyedül ő, vagy pár ember értené a beszédet. Így viszont, hogy a hangrendszert valami lelkes technikus odatelepítette, a beszélő száján kívül a hangfalakból is jönnek a hanghullámok. Az ember fülébe tehát ezek, és a falakról, padlóról, mennyezetről visszaverődő hanghullámok is egyaránt eljutnak. Tudjuk, hogy a hang sebessége kb. 340 m/s. A sokféle úton érkező hullámok más-más idő alatt érkeznek a jóember fülébe, és ez nagyon megzavarja szegényt. Ne felejtsük el, hogy a hang egy része többszörösön visszaverődik a falak-plafon-padló alkotta dobozban, míg eljut a füléhez. Vagyis visszhangzik, általánosabb értelemben zeng a terem. A zengés módja és mértéke teljes egészében a terem geometriájától és a falak, burkolóanyagok minőségétől függ. Szerencsés esetben a zengés kellemes, és javítja a beszédérthetőséget, rossz esetben lerontja azt. Amiről most beszélünk, azt úgy hívják, hogy teremakusztika, és olyan komoly tudomány, hogy illetlenség lenne pár mondatos blogbejegyzésben bármit is mondani e témában azon kívül, hogy megemlítjük. A komoly akusztikai tervezéshez számítógépes szoftverrel felfegyverkezett mérnökök mérik fel a termet, és komplikált analízis után tesznek javaslatot a hangrendszer kivitelezésére. Ilyenkor a lehető legtöbb szempont figyelembevételével olyan tervet készítenek, mely a nézőtér legnagyobb részére kínál optimális hallgatási élményt. Különös műgonddal tervezik meg a hangversenytermeket. Jobb helyeken már az építész tervező is ezerrel benne van a projektben, mert utólag a geometriával nem lehet már mit kezdeni. Korábban az építész kezében volt a teljes akusztikai tervezés is, hiszen nem volt szó járulékos hangosításról. Ezért vannak a világban ragyogó akusztikájú hangversenytermek, színházak és templomok, melyekben évszázadokig nem volt semmiféle hangosítás. A tervezők azonban mindig arra törekedtek, hogy az épület funkciójának megfelelően jól érthetők legyenek a pap, vagy a színészek szavai, illetve szépen szólaljon meg a zene.
    Az a poén, hogy valójában ezekben az önmagukban jó akusztikájú épületekben a legnehezebb utólagos hangosítást kialakítani. A hangsugárzókat sohasem rakhatjuk oda, ahol a szónok, a pap, vagy a színészek helyezkednek el. Viszont a tervező a hangforrásokat épp oda gondolta, ahol ők vannak. Ha termet máshonnan gerjesztjük (magyarán máshová helyezzük el a hangsugárzókat), akkor nehezen kiszámítható hangzás alakulhat ki. Többnyire csak utólag derül ki, hogy miként is sül el a dolog.
    A másik fertelmes dolog a gerjedés. A falakról visszaverődő diffúz hangok nem csak a széken kornyadozó alak fülébe jutnak el, hanem a beszélő előtt levő mikrofonba is. Amikor a visszaverődő jelek fázisa és amplitúdója a mikrofonnál úgy adódik ki, akkor jön a jól ismert fütyülés, sipolás, a rendszer begerjed. A hangfalak, a falak, és a mikrofon között cirkulál a jel körbe-körbe, és az erősítő biztosítja, hogy a gerjedés ne csillapodjon, mindaddig, míg a technikus oda nem szalad, és le nem tekeri a hangerőt. A csúfos gerjedés felléphet attól is, hogy egy kicsit áthelyezzük a hangfalakat, elfordítjuk a mikrofont, kicsit nagyobb hangerőt adunk a cuccra. Attól is, ha kinyitunk, vagy becsukunk egy ablakot. Vagy kimegy a teremből egy csomó ember.
    Az elmondottakkal nem akarom misztifikálni a hangosítás tudományát. Vannak könnyen, és vannak nehezen megoldható hangosítási problémák. Mindössze arra akartam felhívni a figyelmet, hogy a hangosítás nem pusztán "a cucc", hanem legalább ilyen mértékben az okos tervezés, az épületakusztika, és az üzemeltető szakember kérdése. A rossz hangrendszert le lehet cserélni, de egy elrontott épületakusztikával vagy nem lehet mit kezdeni, vagy csak borzasztó pénzek beáldozása árán.
    Sokan meglepődnek, amikor például egy művelődési ház hangosítása kapcsán nem adunk árajánlatot, ha személyesen nem látjuk a helyszínt, vagy legalább nem kapunk építészeti alaprajzokat, fényképeket. Azt mondom, hogy aki ilyen információk nélkül hangosítást tervez, annak a Harry Potter új részében van helye, és nem lehet műszaki szakembernek nevezni. A legnehezebb feladat számunkra mindig az, hogy a megrendelővel ismertessük a még fel sem szerelt hangrendszer előre látható problémáit. Minél alacsonyabb a költségvetés, annál többet.  A költségvetés alatt nem mindig a horror árú mikrofonok és hangsugárzók értendők. Gyakran az épület (pl. műemlék) kialakítása indokol speciális műszaki megoldásokat. Az elfogadható kompromisszumokat tehát csak a helyszín ismeretében és a megrendelővel minden várható hibát ismertetve lehet kialakítani. Általános, mindenhová, minden célra alkalmas, zsebből bármikor kirántható megoldást tehát ne várjatok tőlünk! Mi csak a sok évtizedes tapasztalatot tudjuk bevetni. A semminél az is több...   

    Elkészültünk hát a KORG 707 javításával, amiről az egyik korábbi bejegyzésben szó esett. Kis szófacsarással azt is mondhattam volna, hogy elkékültünk vele, de nem mondom, mert ugyan kicsit macerás volt a hibakeresés, de végül csak megadta magát a jószág, és még alkatrész is akadt hozzá saját készletünkben.
    Nagyobb cirkusz volt hozzá megfelelő hangszínbankokat találni. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen szintihez 100%-osan lesz a neten megfelelő sysex dump. Nagy görcsösen találtam is egyet, azonban ezt betöltve a hangszer igen furcsa dolgokat művelt, és némi ellenőrzés után rájöttünk, hogy a gondok forrása pont a begyűjtött sysex állományban rejlik. Mint az egyik bejegyzésben írtam, nem mind arany, amit a Google kivet magából :) Kiderült, hogy a letöltött fájl rossz adatokat tartalmaz. Valószínűnek tartom, hogy egy hibás hangszerről készült a mentés. Aztán némileg kitekeredett logikával álltam neki a neten keresni, és lám-lám, rettentő mély rétegekben találtam is egy teljesen jó fájlt, ami tartalmazza az original patcheket.
    Innentől kezdve tehát teljesen jól műxik a hangszer, újra megízlelhettem a régi DS8 és 707 soundokat. A két régi KORG nagyon sok hasonlóságot mutat. Az alap hangkeltő rendszer ugyanaz, csak a DS8 5 oktávos, és van benne effekt, a 707 viszont megy elemről is, és nyakba akasztható :)
    Bár mindkét hangszerben Yamaha hangkeltő chipek vannak, és 4 operátoros FM szintézisről van szó, én azért nem csatlakoznék azok táborához, akik DX100 és FB01 hangzásról beszélnek. A hasonlóságok ellenére is elég sok a hangzásbeli eltérés, és a hangszínek szerkesztésekor is más megközelítéssel érjük el a paramétereket.
   Visszagondolva a '80-as évek végére, mikor ezek megjelentek, azt lehet mondani, hogy ez a csilingelő, és elég határozott megszólalás jól egészítette ki az akkori analóg szintik "lassabb" hangzásképét, hiszen abban az időben még azok domináltak. Ha összerakunk mondjuk egy Roland Juno-60-at, egy KORG PolySix-et meg egy ilyen 707-et, meg is van az "eighties pop sound" :) A két elsőként felsorolt szinyó persze régebbi gyártmány, alapból midi sincs rajtuk. A 707-esen kafa dinamikus és aftertouchos billentyűzet van, ÉS már multitimbrált is tud! Emlékszem, amikor legelőször a kezembe került a DS8, mennyire odavoltam a gyönyörűségtől, hogy azon már külön midi csatornákon több hangszínt is meg tudok támadni kívülről, hiszen szekvencereztünk már ezerrel. Ne felejtsük, hogy még a KORG M1, a Roland D-10 és a Kawai K1 előtti korszakról beszélünk!
   De a lényeg az egészben az, hogy sikerült kiválóan megjavítani ezt a szintit, és most egy kicsit élvezkedhetünk rajta.