A zene és a hangszerek világában az a jó, hogy mikor az ember azt gondolja, hogy mindent tud, vagy majdnem mindent tud a zene bizonyos területeiről, és ezen felismerésének birtokában dölyfösen hátradőlve elkezdi osztani az észt, akkor másodperceken belül kijózanodhat és szembesülhet valami olyasmivel, amiről addig fogalma sem volt. Olyan ez, mint a tudomány világa.Minden ismeret és tézis addig igaz, amíg meg nem cáfolják, felül nem bírálják, vagy be nem építik egy nagyobb, átfogóbb rendszerbe.
     Azt persze ebben a pillanatban nem tudom megmondani, hogy a Stringstation projekt valóban áttörést hoz-e a zenei hangzásvilág kibővítésében, vagy hamar elsüllyed a sok érdekes-érdektelen hangszerkísérlet között, de szerintem van benne valami. A projektre Janca Ákos barátunk hívta fel a figyelmet Facebook oldalán (ugyanis a Facebook nem csak idétlenségek terjesztésére használható :).
     A Stringstation egy Jim Bartz nevű hangmérnök-gitáros találmánya, és Bartz  meglehetősen átértelmezi a húros hangszerekről alkotott eddigi fogalmainkat. Nem túl bőséges a projektet ismertető weboldal által nyújtott információ mennyisége. Amit tudhatunk, hogy a képen látható ketyerén 40 húr található, mégpedig valódi húrok, melyeket hangolni is kell, a fogólapok pedig valódi érintőket is tartalmaznak. Az egész szerkezet azonban igazából egy modellező algoritmusokra épülő szoftverhez alkalmazott kontrollernek tekinthető talán a legjobb megközelítéssel. Az egész játék lényege pedig egy különleges 3D hangzás létrehozása az ehhez kifejlesztett spéci hangszedőkkel. A történet mindenképpen érdekes, jó lenne kipróbálni a gyakorlatban is a kütyüt!
 

Steve Jobs 1955 - 2011

    Mindenki tudja rólam, hogy nem tartozom a nagy Apple rajongók közé, Jobs halála azonban mindenképpen főhajtásra késztet. Azok közé a nagy megfejtők közé tartozott, akik a XX. század második felében műszaki fejlesztéseikkel, találmányaikkal, látnoki képességeikkel hozzájárultak az emberiség valódi fejlődéséhez. Magyarán nem valamiféle kacat divathóborttá válása révén fejlesztette és tartotta fenn vállalatát, hanem hasznos és valódi igényeket kielégítő berendezéseket, megoldásokat, technológiákat alkotott. Jobs nagyon jó fej volt, és ami számomra különösen imponáló, az az, hogy az alapvetően műszaki szakember és társai képesek voltak az elmúlt évtizedek gazdasági és politikai viharai közepette folyamatosan megújítani és eredményesen szerepeltetni az Apple-t a piacon. Egész élettörténete nagyon kalandos volt, biztos vagyok benne, hogy meg fogják írni, és az is biztos, hogy bestseller lesz.
     Viszont van egy furcsa érzésem. Pár év, vagy évtized múlva ha szóba fog kerülni a neve, az emberek majd azon gondolkoznak, hogy egy ilyen zseni, aki feltehetően még ezer hatalmas ötletet hordozott a fejében, vajon miért halt meg ilyen fiatalon? Hiszen Amerikában  egy 56 éves embert senki sem tart öregnek. Aztán meglesz a válasz is: - ja, akkoriban még nem tudták gyógyítani a rákot! Bizony, itt van előttünk a Föld egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletembere. De hiába. Az egész világon csökkentik az egészségügyre és a kutatásokra fordított kiadásokat. Megrázkódunk, amikor egy rokonunk, barátunk, ismerősünk megy el gyógyíthatatlan betegségben. De lám, Jobs példája is azt jelzi, hogy számos betegségre még a leggazdagabbak számára sincs terápia. Fel vagy háborodva, hogy a világon sok baromságra mekkora erőforrásokat pancsolnak el, míg az egészségügyi és tudományos kutatásokra, környezetvédelmi és humanitárius célokra egyre kevesebb pénz jut? Igen, igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy így ez az egész nem működőképes, gondolkodni kell valamiféle működő modellen.
     Jobs a GONDOLKODÓ emberek közé tartozott, kár, hogy nem érhette meg a békés, nyugodt öregkort. 

     A helyi zenekarok között történt mostanában néhány átrendeződés. Az egyik legígéretesebb friss csapat a Tales of Evening.  A zenekar billentyűse az ex-kocsmazajos Ádám Attila, akiről már korábban is írtam a blogban. Ebben a bandában azonban nem az említett bejegyzésben leírt "szimfonikus - filmzenés" műfajt nyomja, hanem dallamos metálzenét. Attilával összefutottunk a Hangfoglaláson is, barátaival ő is eljött szétnézni egyet a nagy kipakoláson. A Tales of Evening énekesnője Dudás Ivett, akiről a Soldier Side zenekar kapcsán már szintén esett szó a Bitzenedében. A további tagok pedig: Ribarics Tamás - gitár, Jánosi Péter - basszusgitár, Pálosi Róbert - dob.
      Nekem nagyon tetszik, amit csinálnak. Nézzétek meg ti is első klipjüket!
 

Emberek és hangszerek

    Amikor ezt a bejegyzést írom, akkor Budapesten a Syma csarnokban pár száz ember hulla fáradtan, a belangyosodott üdítőket kortyolgatva és a maradék csipszből erőt merítve pakolja le a Hangfoglalás kiállítást. Elég sok kiállításon vettem részt kiállítóként, hogy ismerjem az érzést. A kiállított hangszereket, berendezéseket a legnagyobb elővigyázattal be kell csomagolni, ügyelni kell arra, nehogy a hatalmas kavarodásban valaminek lába keljen, és a parkolóig a dögnehéz cuccokkal megteendő út hossza meghaladja a Föld – Mars távolságot. Közben előfordulhat, hogy kollégánk alól nem tudjuk kinyerni az alá keveredett dobszéket, mert annyira fáradt, hogy nem képes megmozdulni. Az ilyen helyzetekre is ki kell dolgozni valamiféle megoldást, hogy az illető és a dobszék is valahogy a megfelelő járműbe kerüljön.

    Sokan megkérdőjelezik az ilyen nagy hangszeres kiállítások létjogosultságát és feleslegesnek ítélik meg a belefektetett hatalmas energiákat, mondván, hogy az Internet korában szükségtelen erőlködés ez. Azt állítják, hogy nincs olyan hangszer, hangtechnikai, fénytechnikai berendezés, stúdió- vagy DJ eszköz, amit ne lehetne alaposan megtanulmányozni a neten. A dologban persze van igazság, hiszen valóban nagyon részletes információkat tudunk beszerezni a minket érdeklő termékekről. Ez azonban szerintem pusztán annyit jelent, hogy a kiállításokról nem kell feltétlenül tonnányi prospektussal hazaballagnunk, hiszen a gyártók honlapjai általában tényleg nagyon informatívak. Távolról sem állítanám viszont, hogy a weboldalak helyettesíthetik a személyes megnézés, kipróbálás élményét. Egy gitárosnak vagy egy dobosnak nem is nagyon kell ezt magyarázni, de még a billentyűsök is jól tudják, hogy a leginkább „tech” kategóriába sorolható szuperhangszer valódi tulajdonságai is a személyes kipróbálás során tűnnek ki. Ekkor jövünk rá, hogy az adatlapokon leírt dolgok mennyire fedik a valóságot. A másik fontos dolog pedig az, hogy ekkor derül ki, hogy az adott hangszer, berendezés mennyire kompatíbilis velünk, mint leendő felhasználókkal. Lehet, hogy a neten dicshimnuszokat zengenek egy adott hangszerről, nekem mégsem jön be, mert… mert én ÉN vagyok, a többiek pedig nem. Számtalanszor találkozunk azzal a helyzettel, amikor az ismerősünk pusztán neten szerzett infók alapján megrendel valamit, majd savanyú ábrázattal közli, hogy az mégsem tetszik neki, nem ilyenre gondolt, nem vált be hosszú távon, meg használat közben derült ki néhány nem publikált dolog. Ilyenkor szoktam mondani, hogy a jó öreg hangszerboltok azért nem mehetnek ki a divatból. Az is igaz persze, hogy nincs az az üzlet, melyben minden egy helyen és egy időben megtalálható lenne, és az eladók is mindenhez egyaránt a legmagasabb szinten értenének. A kiállítások és hangszerbemutatók ezen a helyzeten segítik át az érdeklődőket.
    Az emberek általában célzottan azért mennek egy ilyen kiállításra, hogy az őket konkrétan érdeklő dolgokat megnézzék, kipróbálják, meg hogy kifaggassák a hozzáértő szakembereket. De szinte mindig körülnéznek más standokon is, és felfedeznek érdekes dolgokat, melyek amúgy nem nagyon kerültek volna a látóterükbe. Nagyon fontosnak tartom a személyes beszélgetéseket. Nem is feltétlenül csak a kiállítókkal, a gyártók képviselőivel, hanem tutira összefutunk ismerős zenészekkel, azok barátaival, kialakulnak személyes kontaktusok. A mostani kiállításon én is egy csomó olyan emberrel személyesen megismerkedtem, akikkel előtte csak telefonon vagy neten kommunikáltunk. Egy barátságos kézfogás után másként mennek a dolgok. Ha az ember teheti, leül a haverokkal egy büféasztalnál, és jókat lehet dumálni. Természetesen elsősorban a zenéről meg a hangszerekről folyik ilyenkor a beszélgetés. A Bitzenede olvasói közül számos kiváló törzsgárda taggal is összefutottam, ami tök jó volt, tekintve, hogy az esetek többségében velük is csak nagyon ritkán találkozom személyesen.

    A legfontosabbnak pedig a jó demókat tartom. Ha képzett, és az adott hangszert vagy berendezést mélységében ismerő muzsikus mutatja be a minket érdeklő kütyüt, az lesz a legfontosabb információforrás. Magam is sok Youtube linket mellékelek a blogba, tudva, hogy ezek sok információt hordoznak, tehát fontosak. Mégsem közelítik meg a személyes jelenlét élményét. Amikor a haver oldalba bök egy adott résznél, amikor észreveszel valamit, amit a kamera nem mutat, amikor látod és hallod a „kivágott” részeket, amikor beszélgetsz a demó után a zenésszel, feltéve neki a magad számára fontos kérdéseket.
    Szóval a hangszerek és a zenéhez kapcsolódó berendezések megismeréséhez mindenképpen kell ez a fajta személyes kontaktus. Nagyon sokat segítenek az internetes források, de semmiképpen nem pótolhatják a valós tapasztalatokat és élményeket. Amúgy az elmondható, hogy a kiállítás sok érdekes momentumát online közvetítés útján is követhették az otthon maradó népek, de ez a fajta netes jelenlét ma már szinte alapkövetelmény egy ilyen kaliberű rendezvény esetén.
Örülnünk kell tehát annak, hogy a legtöbb hazai cég élt a lehetőséggel, és rendesen kipakolt a kiállításon, bemutatva az aktuális újdonságokat. A látogatók nagy száma pedig igazolta, hogy erre igazán szükség is van. Kritikai megjegyzésként talán csak annyit fűznék hozzá, hogy ha kicsit levegősebben helyezték volna el a standokat, akkor feltételezhetően kisebb lett volna a tömegnyomor, ami időnként kialakult, illetve nem zavarták volna egymást annyira a szomszéd standokon zajló demók és hangszerpróbálgatások. Így azért néha túl nagy volt a hangerő, ami a látogatók figyelmét is elvonta, a kiállítók pedig estére ettől is rendesen kikészülhettek.
     Jók voltak a párhuzamosan zajló koncert programok is, lehet, hogy sokan csak a koncertek miatt jöttek be, de persze, ha már itt voltak, szétnéztek a kiállítótérben is. Ez pedig nagyon fontos. Szombaton volt épp a Zene Világnapja. Nagyszerű alkalom arra, hogy az emberek figyelmét ráirányítsa a zenére, a zenélés és a zenehallgatás egyedülálló élményére. A Hangfoglalás az oda betévedő „kívülálló” emberek számára kiválóan példázta azt, hogy a zenélés nem azonos a médiából agresszíven áramló nagyipari zenegyártással. Az otthon zongorázgató gyerek, a garázsban próbáló kölykök, a számítógépen értelmes zenét összerakni megpróbáló srácok, innen indul minden.
     A kiállítást rendező Hanosz és a résztvevő cégek komoly munkát végeztek és jelentős áldozatokat hoztak azért, hogy a Hangfoglalás betöltse a küldetését. Köszönet nekik ezért!

      További képek vannak a kiállításról a Facebook oldalamon is.
 

    Ma ismét szóba került az egyszervolt - holnemnincs tekergetős meeting, a Villany Weekend. 2002-ben rendeztük meg ezt a különféle villanyzenei stílusokat felvonultató kis fesztiválunkat Zalaegerszegen. Sokan számonkérik tőlünk azóta is, hogy miért nem lett a dolognak folytatása, de elhihetitek, hogy nem a mi eltökéltségünk hiányán akadt el a folyamat, meg persze nem is a potenciális résztvevők érdektelensége miatt. Egyszerűen azt mondhatjuk, hogy sorra olyan évek következtek, amikor a tőlünk megszokott rendezvények színvonalas megszervezésére a napi zúzda mellett már nem maradt energiánk. Pedig jók voltak ezek a különféle koncertek, kiállítások, workshopok. Nagyon sok ismeretség, kapcsolat alakult így ki. A mi ügyfélkörünk és baráti körünk nagyon heterogén, sokféle műfaj és korosztály tartozik bele, földrajzilag is szerteszét helyezkednek el az országban és a határokon túl. Számunkra a legérdekesebb az volt, amikor láttuk, hogy a meghívásunkra összesereglett népek milyen gyorsan egymásra találtak, számos zenész kapcsolat és barátság alakult ki ezeken a rendezvényeken. Elmondható ez a Villany Weekendre is, melynek archív oldala a Syncopa honlapon még fellelhető. A résztvevők közül sokakkal még ma is tartjuk a kapcsolatot személyesen, facebookon, vagy más internetes megoldáson keresztül.
    Ma például épp stro-B (Horváth Róbert) kérdezte meg, hogy nincs-e meg a Villany Weekendről készült kis összefoglaló, melyet akkoriban a VIVA+ sugárzott. Mondtam, hogy kizárt dolognak tartom, hogy meglegyen ez az anyag 9 év távlatából. Aztán délután valami ősi hangkártya drivert keresve túrtam szét a régi CD-ket, és nicsak, egyik dobozban megleltem a bedigitalizált anyagot! Nem tudom, kinek köszönhetem, de ha most olvassa, küldök neki egy kézszorítást így utólag is. A riport aztán átúszik egy Electric Connection klipbe, ami egy újabb csemege, ezért Szkok Pisti engedélyével benne hagytam. A videó minősége nagyon gyatra, de szerintem sokan örülni fognak ennek a kincsnek!

CMC: új Steinberg moduláris kontrollerek a Cubase-hez

    Ami azt illeti, már épp ideje volt kifejezetten a Cubase rendszerhez dedikált kontrollereket készíteni. A Steinberg most jelentette be a CMC szériát. Nem is egy komplikált kontrollerről beszélünk tehát, hanem egy moduláris rendszerről, melyből mindenki annyit vesz meg, amennyit jónak lát. Természetesen egy adott modellből több is berakható igény szerint. Ráadásul ezeket az egységeket a már régebb óta kapható, de más filozófia szerint kialakított CC121 típussal is kombinálni lehet. Hat különböző funkciójú egységről van szó. Októbertől lesznek kaphatók az egységek, akkor fogunk tudni mondani forintos árakat is. Ahelyett, hogy leírnám, melyik mire képes, érdemesebb megnézni a demó videót:

     A hazai Roland márkakereskedők a napokban ismerkedhettek meg a Roland új szoftverével, amit R-MIX néven hoznak forgalomba. A név szerintem kicsit megtévesztő, ugyanis ez a program nem valamiféle keverő program, nem is a szó hagyományos értelmében vett remixer cucc. Funkcióját tekintve legjobban a korábban a blogban már emlegetett Audionamix Unmixing Station-re hasonlít. Az R-MIX fejlesztői nem tűztek ki olyan hatalmas és jórészt megvalósíthatatlan célokat, mint a zenei anyag sávokra történő tökéletes szétbontását, azonban mégis sokaknak jól jöhet ez a program. 
    Mire is képes az R-MIX?
Ha megnézzük a fő képernyőt, akkor láthatjuk, hogy a zenei anyagot a sztereó térben teríti ki, és pontok, foltok jelenítik meg egy-egy hangforrás helyét. Ha ezt sikerült jól behatárolni, akkor azzal a hangforrással már igen sok mindent meg tudunk csinálni. Például szóló szerűen kiemeljük a sávját a zenei háttérből, hogy csak azt halljuk, ez jól jöhet például acapella sávok gyártásához,  vagy komplikált hangszeres szólamok kielemzéséhez, megtanulásához. Ennek az eljárásnak a fordítottja, amikor kinémítjuk az adott ének- vagy hangszersávot, nyilvánvalóan karaokisztikus célokból. A műveletekhez mellékesen hangmagasságot és tempót is tudunk korrigálni, zajt tudunk szűrni, és effekteket is alkalmazhatunk. Az R-MIX tehát erősen kínálja magát a mashup készítőknek, de számos olyan dolgot tud, amelyek miatt bármilyen stúdióban napi szinten nagy hasznát vehetjük majd.
     A Roland fejlesztő mérnökei nem a kisujjukból szopták ki ezt a programot, hiszen sok éve foglalkoznak különleges hang analizáló, felismerő és módosító algoritmusokkal. A VariPhrase technológiát jól ismerjük számos hangszerükből, és az ennek kifejlesztése során szerzett tapasztalatokból nagyon sokat fel tudtak használni az R-MIX programban.
     Természetesen majd a gyakorlati használat során dől el, hogy az R-MIX mennyivel profibb, mint a hasonló funkcióra kitalált (esetenként ingyenes) programok, de a bemutató nagyon meggyőző volt, emiatt azt gondolom, hogy népszerű és hasznos eszköz lesz a hangokkal, zenei anyagokkal foglalkozó emberek körében.
     A program egyaránt fut Windows és OSX környezetben, de mindjárt lesz táblagépeken, iOS alatt futó változata is.    

    Korábban már boncolgattam azt a kérdést, hogy a Microsoft mennyire veszi figyelembe a zenészek igényeit a Windows operációs rendszerek fejlesztésénél. A Windos 7 némi görcsölés után, de azért egész szépen támogatja a midis eszközöket. A professzionális zeneszerkesztők és DAW szoftverek igényeit pedig csak úgy képes kiszolgálni, hogy nekünk, felhasználóknak résen kell lennünk, és kellő elővigyázattal kell összekombinálnunk a Windows alapú zenei gépünket, stúdiógépünket. Többször kifejtettem már, hogy bár ennek nem örvendezik senki, a lehetőségek végülis mégiscsak adottak ahhoz, hogy a teljes értékű zenei munkagép előálljon. A Microsoft ezt a területet nyilván eléggé perifériálisan kezeli, mióta nincs profi zenész a fejlesztő stábban. Szerintünk persze ezzel nagy hibát követnek el, mert nem csak azt a pár tízezer kuncsaftot vesztik el, akik a "bad reputation" miatt inkább az almás gépek felé orientálódnak, hanem van ennek egy járulékos következménye is. Azok az emberek, akik bemennek egy komoly stúdióba, látják ott a Mac gépeket, általában azt az infót kapják, hogy professzionális célokra nem alkalmas a Windows. A laikus zenészek vagy ismerősök biztosan nem kapnak a hogyanokról és miértekről részletes tájékoztatást, csak annyit, hogy a Windows PC nem profi. Ez sokaknak bőven elég arra, hogy a számos urbán legendát megerősítve érezzék, és elpártoljanak a Microsoft világától. Mi persze tudjuk, hogy a történet sokkal árnyaltabb, de az tény, hogy a redmondi fejlesztőket mindig rugdosni kellet, hogy a profi zenei alkalmazások megéljenek a rendszereiken.
     Az egész kérdés azért került ismét napirendre, mert pár napja letölthetővé vált a Windows 8 fejlesztői preview verziója. Még nem volt időm leszedni és alaposabban megnézegetni, de pár dolgot már tudhatunk a kiadott infókból, és láthatunk a közzétett videók alapján.

    Tudjuk például, hogy a trendeket követve a MS nagyon rágyúrt a tabletgépek és az érintőképernyők kiszolgálására. Ez persze mindjárt felkeltette a djuice-hoz hasonlóan gondolkozó zenész népek figyelmét. Milyen jó lesz, hiszen a tabletekről majd meg lehet oldani mindenféle okos kontroller funkciókat, könnyen mobilizálható és sokoldalú editor lehet, meg még sok minden más.
     Nos, a Microsoft elég gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Kiderült ugyanis, hogy a Windows 8 az ARM chpkészlettel szerelt tableteken nem ad MIDI támogatást. Ez persze a tabletek egy részét jelenti csak, meg még a W8-ra kifejlesztett tabletek piacra kerülése sem holnap lesz, de a dolog elég idegesítően hangzik. Mondják persze, hogy először az iOS sem tudta ezt, utólag foltozták csak bele. A kérdéssel a Synthopia oldal foglalkozik behatóbban. Azért bizakodjunk, hogy nem bénázzák el ezt a dolgot a Windows 8 fejlesztői, és mire kijön a végleges verzió, arra megnyugtató megoldást adnak a problémára. 

     Az előző bejegyzésben egy kicsit megmutattam, hogy milyen az, amikor csúnyán megszadiznak egy analóg szintit. Most ismét pár analóg kütyü tekergetése következik, ám ezeket nem én csavargatom és nyomkodom, hanem Vince Clarke. Kettőnk között amúgy sok a hasonlóság, például nagyjából hasonló évjáratúak vagyunk, és hasonló korúak voltunk, amikor először kezdtük kínozni a villanyhangszereket. Az egyetlen lényeges különbség az, hogy míg az én archív felvételeimet őrző kazetták mágnesezettsége méltán csökken az idő múlásával a szekrény mélyén, Vince Clarke különféle zenekarokban alkotott produkciói sok millió adathordozón megtalálhatók ma is a világon. Clarke azon elektronikus zenészek közé tartozik, akik a szaklapoknak, érdeklődőknek időnként mesélnek is a hangszereikről, a beállításaikról és módszereikről. Nemrég azt az okosságot találta ki, hogy a régi analóg szintetizátorairól rövid ismeretterjesztő videókat helyez el az oldalán mindannyiunk nagy örömére. A videók egy része a Youtube-on közvetlenül is megtalálható "Analogue Monologue" gyűjtőcím alatt. Aki egyet megnéz, garantáltan meg fogja nézni a teljes kollekciót.
     Jó szórakozást!

MFB Nanozwerg gyorsteszt

      A berlini Manfred Fricke nagy kedvét leli moduláris szintetizátor rendszerek, step szekvencerek és hasonló zenei elektronikai készülékek gyártásában. Az  MFB oldalán található bigyókból rettenetes dolgokat lehet összeszervezni. Fricke nem most kezdett elfoglalkozni ismerkedés szintjén a szintetizátorokkal, hiszen a legendás MFB-501 dobgép már 1980-ban a piacon volt. Valamikor én is a '80-as évek vége felé találkoztam először ilyenekkel, amikor javításra hozzám került néhány darab. Akkor már elég sokféle dobgép volt a piacon, és terjedt a midi is rendesen, de a jó öreg 501-est nagy becsben tartották a zenészek. Fricke sok mindent kifejlesztett, komoly analóg szintetizátort is épített, de aztán úgy ítélte meg, hogy ez már egy hanyatló piaci szegmens. Polcra rakta hát a félkész termékeket, a fiókba csúsztatta a dokumentációkat, és ezután főleg videó technikával foglalkozott sokáig. Ezért nem is nagyon hallhattunk róla hosszú éveken át. Aztán ahogy sokakban feléledt a nosztalgia az igazi analóg cuccok iránt, előszedte és leporolta a régi holmikat, illetve korszerűbb technológiára átültetve elkezdte kis szériában termelni az analóg szintiket. Létrehozott egy sok komponensű moduláris eszközparkot. A lényeg ezekben az, hogy hagyományos módon CV / gate vezérléssel lehet dolgozni. Mint tudjuk, sok ortodox elektronikus zenész szerint a midi nem elég feszes, a kőkemény ritmikát csakis ezekkel az oldszkúl megoldásokkal lehet elérni. A kérdés mélyebb taglalásába most nem mennék bele.
     A lényeg, hogy az MFB  Kraftzwerg néven gyárt egy elég komoly paraméterekkel bíró félmoduláris szinti modult, aztán ebből elkészítették a lájtosabb Microzwerg szintit, és megszületett a kis Nanozwerg is. Rendelésre mi is hoztunk egy ilyen kis törpöt, és megnéztük, hogy mit is lehet vele kezdeni.

   A Nanozwerg fapados kinézetű  dobozkában kapott helyet, és az alapkoncepciója is egyszerű, hagyományos analóg szintetizátor, egyáltalán nincs túlkomplikálva. Adott egy oszcillátor plusz egy sub oszcillátor, a szokásos ADSR potik, 12 dB/oktávos több funkciós filter és a modulációk. Ez ugye önmagában nem túl sok, csakhogy mindenben van egy kis okos csavar. A sub oszcillátor is variálható, a modulációval is trükközhetünk szépen, szabályozhatjuk a filter hangmagasság függését (keyfollow), stb. Ki vannak szépen hozva a CV és a gate bemenetek, és külső analóg audió jellel is megkínálhatjuk a kütyüt.
     Nekem persze nem az volt a célom, hogy megnézzem, mennyire sorolható be a Nanozwerg a hagyományos analóg szubtraktív szintetizátorok sorába, hanem inkább arra voltam kíváncsi, hogy a klasszikus hangzásokon túlmenően miket tudok kicsikarni belőle? Alaposan megtekergettem tehát a jószágot, és arra törekedtem, hogy lehetőleg nagyon vad, brutális hangokat hozzak ki belőle. Az erőteljes modulációkat bevetve ez igen könnyen meg is valósult. Sokszor annyira szélsőséges megoldásokba hajszoltam bele a szerencsétlen szintit, hogy a kifacsart szűrőzés és a túl erős moduláció miatt megjelentek mindenféle nemkívánatos keresztmodulációs termékek is a jelben. Azonban mint minden szintetikus hangszer esetében, itt is érdekes, hogy mit tesz, ha túllépjük a határokat, hogyan reagál a szélsőséges beállításokra. Az eredmény elég érdekes. A tekergetés jó részét rögzítettem videón, abból vágtam össze egy rövidke, ám nagyon borzasztó snittet. Gyenge idegzetűek simán kihagyhatják. Mint említettem, ez a próba inkább arról szólt, hogy miként lehet szélsőséges souddesignra befogni a Nanozwerget, agresszív és idegesítő hangokat kitekergetni rajta. Természetesen ettől még kellemes hagyományos analóg szinti modulként bármikor jól jöhet.A hagyományoshoz közelebb álló hangzásokról találtok pár videót a Youtube-on.
     Ami engem megfogott ebben a dobozkában, az pont az, hogy a lehetőségeket eléggé szemtelenül nyitva hagyták az értelmetlen hangzások számára is. Sok gyártó alaposan beszűkíti a felhasználó kezébe adott kontroller szabályzási tartományokat, mondván, maradjunk csak a józan használati határokon belül. Itt sokkal jobban nyitva maradtak a lehetőségek. Ha megnézitek a nem túl bőbeszédű manualt, akkor azért sok minden érthetővé válik. Például az, hogy a midi keyboard modulációs kereke egyszerre hat a cutoff-ra és az LFO sebességre :)