Április 27. és 29. között lezajlott Nagykanizsán a II. Országos Elektroakusztikus-zenei Verseny. Amint az előző bejegyzésben is írtam, a versenyt körülvevő rendezvények közül a hangszerkiállítások és az esti hangszerbemutatók szervezésében és megvalósításában jutott nekünk feladat.
    Úgy gondolom, hogy mindenképpen szólni kell a versenyről, mert borzasztóan alulreprezentált mindenféle médiában, pedig nagyon fontos dologról van szó. A magyar zeneiskolai oktatás fontosságáról korábban is ejtettem pár szót a blogban. Nagyon nehéz lenne túlbecsülni a magyar zeneiskolák rendszerének fontosságát és a közoktatásban betöltött szerepüket. Minden évben gyerekek ezreit vezetik be a zene világába. Van, aki előadóművészként kerül ki, van, aki lelkes amatőrként, és van, aki "csak" műveltebb, teljesebb emberként a zeneiskolából. Az bizonyos, hogy mindenkinek és főleg a társadalom egészének bizonyíthatóan előnyére válik a zene- és művészeti iskolák rendszere. Azonban ezek az iskolák manapság szinte kivétel nélkül igen komoly gondokkal küzdnek. A legtöbb helyen a sok évtizedes intézmények megmaradása a tét. A pedagógusok bérezése, az üzemeltetési költségek hatalmas problémát jelentenek az intézmények vezetői és a fenntartók számára. Amikor az iskolák igazgatói és tanárai manapság találkoznak, leggyakrabban ezek a problémák kerülnek elő. Közben pedig folyik az oktatás, hiszen a gyereknek nem lehet azt mondani, hogy "figyu, bocs, te ebbe a béna válságos korszakba születtél, érd be Mozart, Liszt, Bach nélkül, ne akarj hangszeres zenét, zeneelméletet és szolfézst tanulni!" Azt hiszem, ilyen megközelítéstől a gyerekek és a szülők is egyaránt kiakadnának. A zenepedagógusok tehát végzik a munkájukat, gyakran irreális körülmények között, alulfizetve, alacsony presztizzsel. Korábban, amikor zenetanárok társaságában voltam, majdnem mindig a különféle tantervi, pedagógiai kérdések megvitatása volta fő téma, gyakran heves csatározások zajlottak a tanítás elméleti és gyakorlati kérdéseiről. Manapság elsősorban a különféle túlélési technikákról szólnak a beszélgetések, többnyire halkan és egymást segítve. 
     Ezt a bevezetőt azért tartottam szükségesnek, mert akinek nincs belelátása ebbe a világba, az el sem tudja képzelni, hogy milyen nagy szó az, hogy Magyarországon a jelenlegi gazdasági körülmények között a zeneiskolák falain belül sok helyen folyik szintetizátor oktatás is. Márpedig vannak országszerte kiváló műhelyek, ahol elhivatott pedagógusok igen sikeres munkát végeznek az elektronikus hangszeres képzés során. A dolog lényegét én abban látom, hogy a zeneiskolák klasszikus hagyományokra épülő oktatási módját képesek a modern szintetizátorokra is alkalmazni. Rávezetik a gyerekeket arra, hogy csak egy fajta zeneelmélet van, ugyanazok az alapszabályok uralkodnak az ősi eredetű népzenéktől a klasszikus műveken át a legmodernebb kortárs zenei alkotásokon át a popzenéig. Most persze felhördülhetnek a zeneértő népek, hogy ne keverjem már itt a reneszánsz zenét Stockhausennel meg főleg Pinkkel. Azonban azt gondolom, hogy azok a gyerekek, akik fejben képesek összerakni az összhangzattan és a zeneelmélet alapjait, könnyen eligazodnak mindenféle műfajban. Mondvacsináltnak tartom a hagyományos akusztikus és az elektronikus (elektroakusztikus) hangszerek között egyesek által hangsúlyozott ellentétet. A zeneiskolákon belül is vannak konzervatívabb tanárok, akik a szintetizátort nem tartják az iskola szellemiségébe illeszkedőnek, hibának tartják az oktatást. Mások túl kommersznek, populárisnak vélik, azért nem támogatják. Vannak aztán olyan tanárok, akik bevallják, hogy az elektronikus hangszerek műszaki részleteibe nem akarnak beleveszni, mert nem azért lettek zenetanárok, hogy villamosmérnöki vagy informatikai ismeretek birtokában kelljen zenélniük.
     A gyerekek pedig - ki hitte volna? - oda vannak mindenféle elektronikus kütyüért, beleértve a szintetizátorokat is. Számukra egy kicsit sem rémítőek a rajtuk levő gombok, a kijelzőn megjelenített menürendszer. Viszont roppant hálásak azért, ha valaki megtanítja nekik azt, hogy ezekből a hangszerekből miként lehet szép zenét elővarázsolni. Azt gondolom, hogy a pedagógusoknak nagyon oda kéne figyelniük  erre az igényre, és kihasználni, hogy a gyerekek borzasztóan nyitottak és motiváltak a szintetizátorokon és egyéb digitális hangszereken való zenélés megtanulására. Nagyon sokan ugyanakkor úgy vélekednek, hogy a szintetizátoron való játékot a leghatékonyabban a YouTube-ról vagy a szomszéd Pista bácsitól lehet megtanulni. Sok gyerek a számítógépén mindenféle billentyűzet nélkül, egérkattintgatásokkal szerkesztget zenét, vagy éppen a telefonján rakosgat össze valamit, ami neki épp tetszik. Nincs persze ezzel se semmilyen baj, belőlük is lehet még kiváló zeneszerző vagy ünnepelt sztár. Viszont aki részesül a zeneiskolai oktatásban, az sokkal tudatosabban és eredményesebben, mondhatnánk, hogy sokkal jobb esélyekkel kezd neki a zeneszerkesztésnek is.
     A hazai zeneiskolákban folyó szintetizátor oktatás sem igazán egységes, mert többféle tanterv szerint foglalkoznak a gyerekekkel. Van, ahol a kísérőautomata keyboardokra helyezik a fő hangsúlyt, máshol a szintetizátort mint a hangszintézis eszközét tanítják meg, de folynak kamara szintetizátor képzések is. Ez szerintem teljesen rendben is van, minél több lehetőség kínálkozik a gyerekek számára, annál jobb. Az a baj inkább, hogy a mostani helyzetben a zeneoktatásnak ez a korszerű formája nem igazán tud abban a tempóban kibontakozni, mint ahogyan néhány évvel ezelőtt gondoltuk. Pedig számos kísérletező zenetanárral együtt én is azt hiszem, hogy ebben az oktatási ágban óriási lehetőségek vannak, nagyon sajnálatos, hogy most megtörni látszik a lendület.
     A kanizsai versenyen persze pont nem a lendület megtörését láthattuk, hiszen itt voltak az ország zeneiskoláinak legjobbjai a maguk kategóriájában és korcsoportjában. A verseny a külső szemlélő, "civil" nézők számára is érdekes és szórakoztató volt. Számomra ezerszer nagyobb élményt ad, mint a túlélőshowra formált tévés vetélkedők. A gyerekek itt a saját közegükben versenyeztek, de általában nagyon magas színvonalon produkáltak, és élvezték az előadásokat. A korábbi és a mostani verseny kapcsán is az merült fel bennem, hogy a szerény és belterjes szakmai nyilvánosságon felül jóval nagyobb publicitást érdemelne a rendezvény. Már csak azért is, mert a nagykanizsai zeneiskola tanárai Baráth Zoltán igazgató vezetésével most is nagyon professzionális szervezéssel biztosították, hogy minden mozzanat pontosan és a forgatókönyv szerint történjen. A hangosítás profi QSC rendszeren történt, az Interton szakemberei mindent megtettek annak érdekében, hogy a versenyzők és a közönség is a lehető legjobb minőségben hallhassanak mindent. Azt gondolom, hogy a versenyre bejutott gyerekek egész életre szóló szép élményt kaptak. Nem zenei témában ugyan, de én is versenyeztem sok mindenben diákkoromban, tudom, hogy mennyire fontosak ezek a megmérettetések. 
     A rendezvény tehát az elektronikus zenét tanuló gyerekek körül forgott, de a hangszer forgalmazó és a hangtechnikai cégek is egyre jobban odafigyelnek rá, hiszen a fiatalok hamarosan aktív felhasználók és vásárlók lesznek. Az általunk tartott hangszerkiállításon is megfigyelhettük, hogy a gyerekek nagyon komolyan érdeklődnek a szintetizátorok iránt. Az esti demókon is szép számmal jelen voltak, pedig nehéz és fárasztó nap állt mögöttük. A demókról remélhetőleg majd még tudok feltölteni megvágott videó anyagot a netre.
      Összefoglalva azt mondhatom, hogy nagyon komolyan támogatásra méltónak tartom ezeket a versenyeket és általában a szintetizátor oktatás népszerűsítését. Csak remélni tudom, hogy a rendezvény a jövőben méltó támogatást kap majd, és a versenyen kívül a szintetizátoros zenészek találkozóhelye is lesz, mint ahogyan idén is igen sok neves zenésszel találkozhattunk. Baráth Zoltán rövid történeti előadását is élvezettel hallgattuk, ennek mintájára is el tudnék képzelni további hasonló prezentációkat, melyek a gyerekeken és a szaktanárokon kívül a nagyközönségnek is érdekesek. A verseny tehát nagyon kiváló szakmai összeröffenés is, és bízunk benne, hogy békésebb években majd még nagyobb tömegeket mozdít meg az elektronikus zenélés népszerűsítésére. 
 

(A képek egy részét a korábbi versenyen készítettem)

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr734485198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

djuice 2012.05.06. 00:48:55

Erről a népi demokratikus köztársaság ugrott be, nagyon aranyosak! :D
www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=gSedE5sU3uc

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2012.05.06. 01:22:50

@djuice:
bevallom, nem nagyon szeretem ezeket az észak-koreai csodagyerekes videókat. Olyan zenésztenyésztés ízét érzem :)

djuice 2012.05.06. 12:25:17

@MidiTom:
Hát ők ilyenek. De kontrasztként meg lehet nézni hogy vigyorognak azok a kis apróságok és mennyire komoly teljesítmény ez vs. az elhíresült Kódály-módszer hazájában meg lassan a felnövekvő generáció annyira tahó éesz, hogy a kotta hangjegyeire azt fogja hinni hogy grafiti! (tisztelet a kevés kivételnek!)
süti beállítások módosítása