Játék a hangokkal, színekkel, fényekkel. A Meridian zenei projekt egyedi hangzású dalokkal  és sajátos látásmódú klipekkel varázsol elénk egy különleges világot. Hamarosan beszélgetni fogunk velük a lemezről, a klipről, a technikai háttérről, a zenei invenciókról és egy csomó érdekes dologról. Addig is nézzétek meg a Butterfly című számból készült klipet, és ne felejtsétek el a legjobb minőséget bekapcsolni a playeren, ha a sávszélességetek megengedi!  

   "MIDI KEZDŐKNEK" című rovatunkban most egy olyan témával foglalkozom, ami sokak számára okoz fejtörést, ha elkezdenek midis berendezésekkel foglalkozni. A következő dolgok éppen egymillió helyen vannak leírva, de hogy még egyszer én is leírom, annak az az oka, hogy alig telik el úgy nap, hogy ki ne derülne, valahol ez ismét problémaként jelentkezik.

    A következő mórickarajzon egy szintetizátor (digitális zongora, akármilyen midis - billentyűs hangkeltő ketyere) blokksémáját skicceltem fel.

    Amint látható, minden hangszer tartalmaz egy olyan áramkört, ami feldolgozza a billentyűzetről és a különféle kezelőszervekről érkező információkat. Ezeket átalakítja az ismert midi kódokká, és egyrészt kiadja a MIDI OUT-on, másrészt pedig átadja a hangkeltő egységnek. Utóbbi a tényleges szintetizátor egység, hiszen ebben képződik a hang. A folyamat azonban csak akkor zajlik így, ha a kép közepén levő kapcsoló zárt állapotban van (LOCAL ON). Ekkor jut a vezérlő jel a hangkeltő egységre, és ekkor jön ki hang a kütyüből.

     De akkor egyáltalán mi értelme van megszakítani a hangkeltést azzal, hogy LOCAL OFF-ot kapcsolunk? (Rosszmájúak mindjárt mondhatják, hogy azért, hogy playback műsorban lehessen látszatbillentyűzni, de nem erről van szó!) A LOCAL OFF kapcsolásnak számtalan esetben hasznát vesszük, de a leginkább a különféle dalszerkesztő, szekvencer programok használata során. Az ábrán látható midi kimenetet ugyebár rákötjük a számítógép midi interfészének bemenetére, az interfész kimenetét pedig a szinti bemenetére. Ugyanez a szitu akkor is, ha egy sima USB kábellel midizünk, de ne felejtsük el, hogy ott egy madzagon belül több érpár van, azon megy oda-vissza a midi kommunikáció USB protokoll szerint. Azonban ilyenkor szokott jönni a mérgelődés, hogy miért szól a számítógéppel való összekötés után olyan furán a hangszer, vagy miért csinál szokatlan dolgokat? A magyarázat abban van, hogy ebben az esetben a számítógépen keresztül többnyire visszacirkulál a midi jel a hangszerre, és a belső összeköttetésen kívül a hangkeltő rendszert az is vezérli. A visszatérő jel gyakran picikét késik a belső jelhez képest, ezért adott esetben dob, zongora, vagy gitár hangoknál furcsa flangelést hallunk. Néha, a kisebb polifónia fokú hangszereknél pedig a dupla vezérléssel kiakaszthatjuk a hangkeltő rendszert. Ilyen esetben a LOCAL kapcsolót OFF-ba rakjuk, és máris megoldódik a bajunk! A legtöbb hangszeren azt a kapcsolást valahol a "MIDI" menüben találjuk. Többnyire még a legegyszerűbb billentyűs hangszereken is adott a lehetőség. Ha utána "rendesen" akarjuk használni a hangszert, akkor persze vissza kell állítanunk a LOCAL ON állapotot. Láttam én már leizzadni billentyűst, akinek nem szólalt meg koncerten a szintije. Nem volt idő beállásra, csak feldobta az állványra, és játszani kellett volna. A cuccnak persze semmi baja nem volt, csak épp otthoni zeneszerkesztgetés után rakta be a tokjába, a LOCAL pedig OFF maradt.

    Nem árt tudni, hogy a LOCAL ON /OFF midi parancsként is beküldhető egy hangszernek, ekkor a kapcsolást egy másik midis berendezésről, vagy a számítógépről vezérelhetjük. Erre is van jó példám :) Egy srác a saját számára úgy írta meg a Standard Midi Fájlokat, hogy minden nóta elejére belerakott egy LOCAL OFF-ot, hogy biztosan ne kapirgáljon bele a megírt szólamokba valami oda nem illőt. Vagy leginkább semmit. A haverja elkunyerált tőle egy halom nótát, és mivel ismerte őket, buliban azonnal, kipróbálás nélkül nyomatta őket. Csakhogy utána meg nem tudott a billentyűzeten játszani akkor sem, amikor kellett volna! Vagyishát, mint tudjuk, hang nem jött ki. Hozta javítani a szintit. Azonnal visszakapcsoltam neki a LOCAL ON - t, és láss csodát! Aztán azt is gyorsan kiderítettük, hogy mitől került a szintetizátor ebbe az állapotba. Ide kívánkozik még, hogy a hangszerek egy részében beépített fájllejátszó van, ami többnyire (de nem minden gyártónál) szintén a LOCAL kapcsolón kersztül dolgozik a hangkeltő egységre. Ilyen esetben egy LOCAL OFF blokkolhatja a belső lejátszó egység hangját is.

    Még egy gyakorlati tanács a kezdők számára. Szó esett korábban arról, hogy a számítógépes szekvencer programok visszaküldik midin a bejövő jelet, vagyis azt, amit billentyűzünk. Ezt azzal egészíteném ki, hogy ez a funkció ki is kapcsolható. A kapcsolás lehetőségét valamilyen "MIDI THRU" vagy "MIDI ECHO" menüpont alatt fogjuk megtalálni. Azonban a legpraktikusabb alapértelmezésben hagyni, amikor az épp aktív (kiválasztott) sáv midi csatornáján nyomja kifelé a jelet. Ez egy roppant kényelmes módszer, amikor az ember több szintetizátorral, vagy multitimbrális hangszerekkel dolgozik. A számítógép képernyőjén egymás alatt sorakoznak a sávok, és ha valamelyiken dolgozni akarunk (feljátszani vagy korrigálni), akkor elég csak az adott sávra rákattintani az egérrel, aztán amit billentyűzünk, az máris a sávhoz hozzárendelt hangszínnel szólal meg.

   Az előző postban még a címben is megemlítettem, hogy a Marshall erősítő angol gyártmányú. Ami bizony csoda számba megy manapság. Hiszen lassan értelmetlenné válik a kérdés, hogy ez vagy az a hangszer hol készült? Úgy szoktam válaszolni, hogy nem tudom, hogy konkrétan melyik kínai városban. A különféle zenész fórumokon állandó a kesergés, hogy mennyire leromlott az utóbbi időben a hangszerek minősége, mennyire nem figyelnek a gyártásra, mennyi a minőségi probléma. Mi, mint forgalmazók, ennél sokkal tragikusabban éljük meg a helyzetet, mert a sok ócska termék elsősorban nálunk okoz fejfájást. Előrebocsátom persze, hogy nagy hiba lenne minden Kínában készült hangszert, hangtechnikai berendezést eleve rossznak tekinteni, legalább akkora hiba, mintha azt mondanánk, hogy Németországból vagy az USA-ból soha nem kaptunk selejtes árut. A történet mögött sokkal mélyebb összefüggések rejtőznek. A ti mohóságotok. Meg a mi mohóságunk. Konkrétan az én mohóságom is.

    Amikor elkezdtem 18 évvel ezelőtt hangszereket forgalmazni, az én akkori viszonyulásomat a hangszerekhez leginkább az "áhitat" szóval tudnám jellemezni. A nagy márkanevek bűvöletében éltem. Korg, Roland, Kurzweil, Kawai, Marshall, Gibson, Fender, Dynacord, Hohner, Ibanez, meg jópár ismert cég neve olyan volt, hogy az ember pontosan tudta, mire számíthat tőlük. Tisztelet övezte a cégeket.

    A klasszikusnak nevezhető hangszerek gyártói mögött (ide sorolnám a gitárokat, beleértve az elektromos modelleket is) többnyire sok évtizedes hangszerészi múlt és ragyogó szakembergárda állt. Ők egy konstrukciós, illetve hangzási filozófiát igyekeztek mesteri módon hangszerbe önteni, és persze folyamatosan fejleszteni a választékot. A precíz munkát konkrét szakik végezték, akik nevüket adták az egyes darabokhoz, aprólékosan elszöszmötöltek minden egyes termékkel, és ha valami nem sikerült tökéletesen, akkor az egyszerűen nem került piacra. Akkoriban is voltak nagy sorozatban gyártott modellek például gitárokból, de amikor az ember kézbe vett mondjuk egy USA stratót meg egy olcsó kópia gitárt, akkora volt a különbség, hogy azonnal megfogalmazódott az igény az amerikai modellre, és kész. A kisebb távol-keleti gyártókat ez a minőség javítására késztette, na és természetesen arra, hogy még aprólékosabban próbálják meg - fogalmazzunk finoman - lekoppintani a nagy gyártók féltve őrzött titkait. Így aztán számos nyersanyag és know-how bekerült az ő technológiáikba is. Persze azért ezekből csak annyit tettek bele a rendszerükbe, amennyit a tömeggyártás megengedett. A szöszmötölés és a távolba meredve spekulálás egy faanyag fölött már nem fér bele a bútorgyári szalagtechnológiába. Özönlött viszont a gyárakból az olcsó, és az eredetire megszólalásig hasonló gitár. Itt a kifejezés szó szerint értendő, mert a megszólalás után azért már tudtuk, hogy az eredeti hangszer árának 20 - 30 százalékába kerülő cucc nem ugyanaz, mint az eredeti. Sőt, néha nem is kellett eljutni a megszólalásig, mert kézbe fogva éreztük, hogy nem olyan a nyak, rosszak a bundok, sorjás a fogólap, nem lehet jól beállítani a nyak ívelését, az oktávot. Nem feküdt fel precízen a nyak a testen, a gagyi hangolókulcsokkal pedig kínszenvedés volt behangolni rendesen. A nép viszont ezen problémák ismeretében is vásárolta az olcsó gitárokat, mert ennyire volt pénze. Kialakult valamiféle rangsor a nagyon gagyi, a gagyi, és a kevésbé gagyi gitárok között. A nagy gyártók nem nézhették ölbe tett kézzel a folyamatot, valamit tenniük kellett, hiszen a saját eladásaik jelentősen visszaestek. Eleinte a saját gyáraikban próbáltak nagyobb szériákat előállítani olcsóbb modellekből, de rájöttek, hogy még akkor sem versenyképesek árban a távol - keleti nagy szériákkal. Ugyanakkor a nép (mi) jó márkanévvel ellátott és olcsó gitárt akartunk. Sőt, követeltünk. Ezért a legendás gyártóknak egy választásuk lehetett csak: oda telepítették a gyártást, ahol a legolcsóbban meg lehetett ezt oldani. Koreába, Indonéziába, a Fülöp - Szigetekre, Taiwanra, de leginkább ugye Kínába. Merthogy ott olcsó a munkaerő. Csakhogy az a speciális szakismeret, ami az anyacég szakijaiban megvolt, nem nagyon lehetett meg az utcáról toborzott kínai szakemberekben. A gépsort persze frankón ki tudják szolgálni. De észreveszik-e, észre akarják-e venni, hogy a sor végén kipotyogó gitár alapvető problémákkal küzd? Tudunk olyanról, hogy rossz beállítás miatt egy széria basszusgitár úgy érkezett meg az európai raktárba, hogy a 13. bundra esett az oktáv. A kínaiak baromira nem értették, hogy ez miért baj. Aztán mikor nagy nehezen elmagyarázták nekik, akkor azt mondták, hogy sebaj, ne küldjék vissza, akciózzák ki inkább a finnyás európaiak... Aki nem zenész, annak is tudnia kell, hogy a mi fülünk a 12 fokú skálára van beállva, a többivel érdekessége ellenére nem tudunk mit kezdeni :)

    Nézzünk egy jó kis kínai reklám videót, amit a gyár rakott fel a netre!

    Az elektronikus hangszereknél is megfigyelhető volt a folyamat. A régi szintetizátorokban (de említhetnék stúdió berendezéseket is), nagyon szépen megtervezett nyomtatott áramköröket találhattunk. Az áramkörök egyébként is gondos mérnöki munka eredményeként valósultak meg. A funkcionális dolgokon kívül ügyeltek arra, hogy minden egy picit túlméretezett legyen, bírja a mechanikai igénybevételt, pl. rázkódást, hiszen a színpadi fellépéseken sokféle hatás éri őket. A kínai koppintásoknál két alapvető tendenciát lehetett megfigyelni. Egyrészt mindent a "talán kibírja azért" jegyében terveztek. Papírvékony áramköri lapokra felhajigált igénytelen alkatrészek hibásan beforrasztva, keszekusza drótkötegek, egyszer bontható csatlakozók. Az ellenállások épp hogy elviselik csak az eldisszipált teljesítményt, a kondik pedig gyakran kisebb feszültségűek, mint ami az adott helyre szükséges lenne. Ezek nyilván az "occsósítás" jegyében bekövetkezett változások. A másik megfigyelhető trend pedig az volt, hogy a kínai elvtársak kihagytak általuk lényegtelennek ítélt áramköri elemeket, vagy leegyszerűsítettek komplett paneleket, mondván, hogy az is megteszi az adott funkció megvalósításához. Ezeket a változtatásokat tanulmányozva rájöttünk, hogy az áttervezést végző káderek nem igazán értették meg azokat a mélyebb összefüggéseket, amelyek az elektronikus hangszerek gyártásánál speciálisan szükségesek. Hogy egy nagyon egyszerű példát mondjak: átterveznek egy szükségtelenül bonyolultnak tűnő tápegységet, hiszen  egyszerűbbel is elő tudják állítani a szükséges feszültségeket. Aztán az illető berendezésből sistergés, cicergés hallatszik a kimeneten. Ilyesmit egy valamit a nevére adó hangszeres cég nem adna ki a kezéből. Pedig csak kicsit kellett volna a szomszédra figyelniük a kínaiaknak, mert a japánok általában nagyon precízen oldották meg ezeket a gyártási problémákat. A legbosszantóbb az, amikor egy ilyen technológiai "egyszerűsítéssel" csak filléreket spórolnak meg, de tönkrevágják a hangszert. Van persze egy harmadik jellemző is, ami nem a koppintott, illetve nem a neves gyártók által tervezett, ám távol - keleten gyártott, hanem a tisztán ott tervezett és fejlesztett hangszereknél tapasztalható. Fogalmazzunk úgy, hogy nekik más az ízlésük, vagy más a zenei világuk, vagy más a hangszer használatáról vallott felfogásuk.

    Egyszer az egyik frankfurti kiállításon egy számomra ismeretlen gyártó standján őgyelegtem, amikor lecsapott rám egy emberük, és mikor kiderült, hogy magyar hangszerkereskedő vagyok, akkor erőnek erejével becibált a kis tárgyalóba. Bent néhány úr ült, meg a volt ott automata kísértes egy digitális zongora is. Arra buzdítottak, hogy ugyan, próbáljam már ki, mert az nagyon jó. Bölcsen kértem egy fejhallgatót, hogy ne hallják, mit bénázok rajta. Aztán ügyelnem kellett arra, hogy megőrizzem az udvarias modort és ne vigyorogjak magamban a fejhallgató takarásában. A demóként kirakott hangszerben volt vagy 30 - 40 totálisan gáz hangszín, meg 6 - 7 rettenetesen rosszul megcsinált ritmuskíséret. Amikor benyomtam a "Waltz" feliratú gombot, valami egészen furcsa dolog jött ki, minden, csak nem keringő. De a többi sem volt jobb. A billentés elképesztően rossz volt. Ezután csak annyit mondtam, hogy a fejlesztésnek ebben a stádiumában még nem nagyon lehet megítélni a majdani hangszer képességeit. Láthatóan elkomorultak, ami az állandóan egyenmosolyt viselő kínaiaknál ugye ritka dolog. Saját nyelvükön váltottak pár mondatot, majd megígérték, hogy rendszeresen küldenek e-mailben tájékoztatót erről és a többi hangszerről. Aztán az egyenmosoly visszatért az arcukra, és vidáman elbúcsúztunk. Utána hetente kaptam a leveleket tőlük, hogy mikor rendelek már, meg szuper akciós árakkal bombáztak, de hát nekem nem volt érkezésem a  csodaketyerékhez. A történethez hozzátartozik még, hogy lassan elmaradoztak az e-mailjeik, de amikor következő évben Frankfurtban jártam, lecsaptak rám megint. Még észre sem vettem standjukat, mikor már egyikük felismert és befelé invitált. Büszkén mutogatták a korábban tesztelt hangszert. Azóta telerakták stílussal, valamennyi olyan ratyi volt, mint az egy évvel azelőtt hallottak.

    A kínai hangszerekkel kapcsolatos problémák zöme azonban a MEÓ hiányában rejlik. Tudhatjuk, hogy "X" neves gyártó készülékei ugyanabban az üzemben készülnek, mint a "Noname" kütyük. De míg az "X" cuccokkal igen ritkán van baj, a "Noname" -ekkel minden létező probléma előjön, beleértve  azt, hogy a dobozából félig összerakott állapotban kerül ki. Mindez csak úgy magyarázható, hogy az "X" cég folyamatos minőség-ellenőrzést végez a technológia minden szintjén, és a sorról lejövő termékeket egyenként teszteli. Amikor a "Noname" holmik készülnek (egyesek szerint sutyiban, túlórában, vagy egyéb sundabunda módszerrel), akkor pedig a dolgozók csak behajigálják az alkatrészeket, gyorsan bedobozolják a végterméket, aztán csók. Az importőrök gyakran tisztában is vannak azzal, hogy ezek a termékek ilyenek, ezért fenntartanak valamiféle nullrevíziós üzemet Európában, vagy akár itthon, ahol eladás előtt olyan állapotba hozzák a kacatokat, hogy megfeleljenek az alapvető kritériumoknak. Ugyanezen műhelyek végzik a garanciális szervizt is, ami ugye szintén megér egy misét.

    A séma tehát nagyjából a következőképpen néz ki:

    Mára a hangszeriparban, a stúdió-, hangtechnikai- és showtechnikai  termékek gyártói között alig van olyan, aki talpon tudott maradni anélkül, hogy a gyártást Kínába helyezte volna át. A folyamat sok gyártó esetében együttjárt a minőség drasztikus csökkenésével, az egykori dicsfény megkopott. Mások fogcsikorgatva a kínai gyárakban is próbálják megőrizni a számukra oly fontos minőséget, azonban szembesülniük kell azzal a ténnyel, hogy ma már Kínában sem annyira olcsó a minőségi technológia, sem pedig a lelkiismeretes, szakképzett munkaerő, mint mondjuk 10 - 15 évvel ezelőtt. Alig termelnek már olcsóbban, mint az anyacég egykori gyáraiban. Aminek egykori munkásai közül páran Kínában a gyártást felügyelik, a többség pedig a munkanélküliek táborát gyarapítja odahaza.

    A művészetet kiszolgáló manufaktúrákból tehát egy profit- és marketing-orientált iparág lett. Amikor ma nem mindig értjük, hogy a gyárak miféle innovációkat végeznek, miért állnak le igen jó termékekkel és kezdenek furcsa dolgokat gyártani helyettük, akkor jól tesszük, ha a tulajdonos csoport érdekeit figyeljük. Akik viszont gyakran nem hallgatnak sem az öreg szakikra, sem a zenészekre, csak a pénzügyi tanácsadóikra. Azt mondják, hogy ez az életben maradás és a fejlesztés záloga. Biztosan.

    Aztán eljön az idő, amikor Európa és Amerika már nem képes több kacatot megvenni Kínától, mert itt már senki sem dolgozik, csak pár spekuláns pörgeti a pénzét. Kínában pedig mindenki dolgozik, mindenki gazdag, de túltermelési válság lesz, mert nem tudják eladni az - akkor már hiába jó minőségű  - termékeiket. Kétségtelen, hogy ha valami csoda nem történik, akkor a világnak az innenső fele jár rosszul.

    Nekiállhatunk majd megint válogatott fákból manufakturákban széphangú hegedűket meg gitárokat gyártani. A komolyabb modellekért csillagászati pénzeket adnak majd a Kínai milliárdosok.

    Azt mondja Jimmy bácsi a Class5 erősítő kezelési útmutatójában, hogy a zenészek részéről sokan igényelték egy "plexi hangú", de kis méretű erősítő megalkotását. Fiatalabbak kedvéért, a Plexi sorozatú Bluesbreaker erősítő fejek és kombók igen népszerűek voltak egykor, és még ma is sokan esküsznek ezekre a nagyon egyszerű felépítésű, ugyanakkor igen határozott karakterű hangot kiadó erősítőkre. Jimmy bácsi azonban azt is nyilván észrevette, hogy a komolyabb erősítő gyárak sorra jelentkeznek kis teljesítményű, "A - osztályú" csöves kombókkal. Naná, hogy ebből a vonulatból a Marshall sem maradhatott ki, megalkották tehát a Class 5 - öt. Ha valaki fanyalogni kezdene azon, hogy mi a búbánatnak kell 5 W - os csöves gitárerősítőt gyártani, gondoljuk csak meg, hogy nem is olyan nagy marhaság ez! Otthoni gyakorlásra bőven elég. Jó lesz ez még kisebb klubszintű bulikba is. Ha pedig kimegyek a nagyszínpadra, akkor odarak elé a technikus egy okos hangszermikrofont, és kész! Természetesen az ember csak akkor mikrofonozza a kombót, ha jó hangok jönnek belőle ki. Márpedig a kis Class5 garantáltan tudja ezt! A viszonylag csekély teljesítménynek van egy műszaki oka is. Ekkora teljesítményre lehet nagyon jó hangú A - osztályú végfokot készíteni a népszerű EL - 84 - es pentóda csővel. A kis Marshall erősítő ezen kívül mindössze 2 db ECC 83 - as ikertriódát tartalmaz az előfokban. A kezelőszervek is végtelenül egyszerűek:

    Látható, hogy csak egy szimpla "Volume" poti szolgál hangerőszabályzóként. Valójában viszont az van, hogy újra fel kell fedeznünk a gitáron található hangerő potit, mert a kétféle szabályzással trükközve lehet a Class 5 -ön a fájintos hangzásokat kihozni. A kombóba a Celestion gyártott hangszórót, melynek típusa G10-F15, és 16 ohmos. Nem néztem utána az érzékenységének, de igen jó hatásfokú lehet, mert az 5W - tal meghajtva nagyon nagyot szól.

    A Class 5 az a kis dög, ami azonnal odadörgölőzik az emberhez. Azonnal jönnek a Bluesbreaker hangok, és aki a kicsit füstös, kicsit piaszagú blueskocsma világban valaha is megfordult, az tudja, hogy a Class 5 ennek a világnak a lakója. Javaslom hát mindenkinek, aki szeretne egy ilyen házikedvencet, hogy próbálja ki, és gyanítom, hogy haza is fogja vinni. Ja, az ára...  Hogy Spenótot idézzem, "nem olcsó, de jóóó"! Amúgy a 89.000 Ft - os ár még igen emberinek nevezhető, tekintve, hogy csöves holmiról van szó, és hogy Angliában készült, nagyrészt kézi munkával. Megveheted nálunk is!

    A helyzet hasonló ahhoz, mint a mikor az egyik székely megkérdezi a másikat:

- Te, ez most micsoda?

- Nem tudom, de vagy valami, vagy megy valahova...

    A minap beszámoltam arról, hogy a franciák meglelték a bölcsek kövét, megalkották a "zenevisszacsináló" programot, az Unmixing Stationt.

    Természetesen gyorsan letöltöttem a demót, de csak ma tudtam vele foglalkozni. Először is berántottam a kiindulási ablakba egy WAV fájlt, ami épp a kezem ügyébe esett,  de ekkor kiszólt a program, hogy max. 2 perces darabbal kísérletezhetek a demóban. Jól van, lefűrészeltem a végét, lementettem a csonkot, és így már elfogadta. Aztán ki kell jelölni egy célkönyvtárat, ahová az eredményfájlokat elhelyezi. Ha nincs még készen a könyvtár, akkor létre is hozhatunk egyet, "Új mappa" néven. Átnevezni a programból nem lehet, gondolom, ez is a demó szintű restrikció része :) Aztán 3 szétbontási opció közül választhatunk, miszerint 2 - 5, 2 - 12, illetve 2 - 20 sávra bontsuk az anyagot. Majd elindulhat a szétbontás. A folyamatjelző felett mindig láthatjuk, hogy épp mit csinál a program, azonban azt nem mindig tudjuk, hogy a kiírt kifejezés mit takar. Szerintem csak a fejlesztők tudják, hogy mi történik odabent. Viszonylag gyorsan ledarálja a műveletet, és megjelennek az eredményfájlok a könyvtárban.

    Nos, óriási kíváncsisággal nyitottam meg sorra a fájlokat. Elég fura hangok rögzültek az egyes sávokra. A szóló énekből képződött 3 vagy  4 sáv, úszkál bennük a hang, mintha egy DJ crossfadelne, meg néha flangelés is hallatszik. Egy sávon pedig a kifacsart zenei alap jön be.

    Ez nem az volt, amire vágytam, ezért aztán fogtam egy másik nótát, megcsináltam a csonkolt wav fájlt, és megismételtem azzal is a folyamatot. Az eredmény nagyon hasonló  lett most is, azzal a különbséggel, hogy most két sávon cintányér jelent meg, és eleve több sáv képződött. Külön - külön viszont az említett cin - sávok kivételével semmi használható nem jött ki.

     A kíváncsiság kedvéért bevágtam az összes képződött wav fájlt egy üres Cubase projektbe. Ha az ember együtt hallgatja őket, akkor visszaáll az eredeti anyag, bár némi elszíneződés hallható rajta. Aztán egyenként, vagy csoportosan próbáltam kiszólózni sávokat, de nem túl sokra jutottam vele.

   Az látható, hogy az egyes sávok tartalma jelentősen eltér, de nem tudtam rájönni,  hogy milyen filozófia mentén szeparálta a program a sávokat. Szóval, vagy valami, vagy megy valahova...

   Lehet, hogy az "unmixing" - et egyszerűen csak "szétkeverésnek" kell fordítani, és csinál valamit, aminek nem sok köze van eredeti hanganyaghoz? Ha nektek jó tapasztalataitok vannak unmixelés tekintetében, legyetek szívesek kommentelni! Kíváncsian várom az eredményeket!

    Még egyszer visszatérve a '70 - es évekre, beugrik egy emlék. Akkoriban felénk még épp csak indult az FM műsorszórás, az apámhoz javításra beadott CCIR normás rádiókból viszont jól tudtuk, hogy az osztrákok, de már a jugók is ezerrel nyomják a legkiválóbb zenéket URH - n, sőt, sztereóban! Azt nem engedhettük meg magunknak, hogy beruházzunk egy CCIR normás rádiót a zsebpénzből, viszont nagynénénk leselejtezett Kékes (by Videoton) tévéje ihletet adott a bátyámnak. Ennek a csöveit meg a KF - trafóit felhasználva, a csatornaváltót pedig egy spéci előfokká alakítva igen kiváló URH tunert készített. Némi furmánnyal megoldotta a normaváltást is, vagyis tudtuk fogni a pár magyar adót, meg természetesen a nyugati "tiltott kulturális termékeket" is szabadon élvezhettük. Az igazi spéciség az volt, hogy a tévé maradék csöveiből még egy sztereódekódert is alkotott hozzá. No, ez akkora királyság volt, hogy csodájára jártak a népek.

    Emlékeszem, hogy amikor a sztereó dekóder beállításával végzett, rátekertük a vevőt az osztrák rádió 3. műsorára (Ö3, immer dabei!), és megszólalt  egy Crosby Stills, Nash & Young szám. Gyönyörűen szétszedve a térben, sztereóban. A gitárok és az énekek pozícióit szinte plasztikusan ki lehetett tapintani a szobában. Á, igen ez az, amire vágytunk! Ez a zene azóta is nagyon közel áll hozzám, és nagy meglepetéssel értesültem róla pár éve, hogy a közelünkben Neil Young Sétány néven zenekar alakult, akik a klasszikus Neil Young nótákat magyar szöveggel adják elő. Az együttes tagjai: Huzella Péter, Rátóti Zoltán és Tóth István. A dalszövegeket, helyesebben verseket pedig Sülyi Péter írja. Nagyszerű élmény volt koncerten újra találkozni ezekkel a dalokkal. Aki szereti a kicsit csendesebb, kifinomultabb akusztikus hangzást, az feltétlenül menjen el egy koncertjükre, igazi intellektuális élmény meghallgatni őket. Természetesen lemezeik is vannak, meg érdemes a weboldalukon is informálódni. Sajna, videókat csak elég gyenge minőségben leltem, de azért nézzünk egyet:

    Gyerekkoromban a bátyámmal kikönyörögtünk egy lemezjátszót. A hőn áhított berendezést a Kisjézus szállította le karácsonykor, és legnagyobb örömünkre az első lemez az Abbey Road volt a Beatlestől. Nagyon szerettük ezt az albumot, és még ma hallgatva is előtűnnek azok a stúdiótechnikai megoldások, amelyek akkoriban forradalminak számítottak, és jelentősen meghatározták a popvilág hangzását hosszú évekig. A hangzás pedig a híres Abbey Road stúdióból jött, erről kapta a címét az album is. Most volt némi cirkusz  a kivénhedt stúdió körül, de úgy tűnik, az angolok megoldották a kérdést :)

    Nagy dologról számol be a midi.blog.hu.

    1996 óta vagyok a neten. Azóta olvasok rengeteg fórumot, meg irkálok is néhányba. Ha meg kellene határozni, hogy mi volt az a kérdés, ami a leggyakrabban hangzott el a zeneszerkesztéssel, elektronikus zenével kapcsolatos topicokban, akkor az egyértelműen a következő: "Milyen szoftverrel tudnék szólamokra szétszedni, standard midi fájl formára alakítani, lekottázni egy adott zeneszámot?"

    Körülbelül százszor leírtam nagyjából ugyanazt a választ, mások pedig még sokkal többször megtették ezt. Nagyjából úgy hangzott, hogy a tudomány mai állása szerint ez nem lehetséges, mivel a már összekevert zenei anyagot csak az emberi agy képes az eredeti összetevőkre, vagyis szólamokra visszafejteni. A téma iránt érdeklődőknek sokan az intenzív zeneelmélet tanulást és szolfézs gyakorlatokat javasolták, miáltal maguk is szert tehetnek a vágyott képességre. Az eddigi próbálkozások csak monofónikus, jól elkülönülő hangokból álló anyagot tudtak feldolgozni. Jött aztán pár szoftver, ami valamilyen szinten az egy hangszeren, de egyidejűleg, egymás mellett megszólaló több hangot tartalmazó zeneművekkel is elbánt úgy - ahogy. Több hangszer, vagy énekhang egyidejű megszólalásával azonban egyik szoftver sem tudott megbírkózni - eddig.

   Most azonban úgy tűnik, hogy áttörés következett be, és létrejött az a technika, amivel megoldható a feladat. Az egész még kissé ködös, de nézzétek meg a www.unmixingstation.com oldalt, és döntsétek el, hogy itt van - e akkor a vágyott kánaán?

    Oda fogunk figyelni a történet folytatására!

    Biztosan ti is voltatok már úgy, hogy kerestetek valamit a neten, de valami teljesen mást találtatok. Nos, most én is csak így véletlenül bukkantam rá a következő gyöngyszemre. Bella Levi (megasztáros, szinténzenész, szinténegerszegi) tette fel a következő tudományos videót mindenki épülésére. Leventének sohasem okozott nehézséget a bohóckodás, Isten tartsa meg eme jó szokását! :)

    Azok számára, akik 1988 - ban még nem nagyon néztek klipeket, meg nem jártak bulizni, idelinkelem az eredeti verziót is: 

    De pusztán azért, hogy lássátok, Levi a szószerintislágermagyarításon kívül még más tudományos tevékenységet is végez, látogassátok meg a weboldalát!

    Amikor decemberben elhatároztam, hogy blogot indítok, akkor még határozottan az volt az elképzelésem, hogy amikor eljön az említett MidiShow 20. évfordulója, akkor az ott és akkor szereplő, résztvevő emberekkel csapunk egy banzájt, felelevenítve az akkori eseményeket. Az év eleje azonban annyira mozgalmasan indult, hogy egyelőre eltoltuk időben ezt az összeröffenést. A holnapi évforduló kapcsán azonban muszáj pár szót szólni a körülményekről, és megemlíteni az embereket, "akik nélkül nem jött volna létre" az akkori rendezvény. Ez a ma már elcsépelt fordulat 1990 - ben merőben más jelentéssel bírt. Pár hónappal a rendszerváltás után Egerszegen nagyon intenzív zenei élet volt. Működött a városban vagy 30 - 40 zenekar, és este bárhová ült be az ember egy étterembe vagy presszóba, élő zene szólt. A kezdődő kapitalizmusban már kivehető volt itt is a verseny kibontakozása, vagyis a zenészek, zenekarok elég féltékeny oldalpillantásokat vetettek egymásra. A zenélés megélhetéssé vált sokak számára, ezért nagyon féltve őrizték szakmai titkaikat, és viszonylag kicsi volt az átjárás a zenekarok között. Az akkori élményekkel simán meg lehetne tölteni egy bestseller könyvet. Rengeteg vidám, szomorú, érdekes esemény történt akkoriban ebben a pezsgő közegben, melynek magam is részese voltam. Amikor a 1989 - ben a lakásunk előtti udvaron már nem fértek el a hozzám midi és szerviz ügyben érkező autók, akkor félig viccesen, félig komolyan azt mondtam egyik barátomnak, hogy nem fogom a midizéssel kapcsolatos információkat mindenkinek egyenként elmondani, hanem tartok egy előadást valamelyik művelődési házban, esetleg illusztrálva is azt, amiről beszélek. A gondolatot tettek követték, és nagyon rövid idő alatt összeállt a koncepció: előadás a midiről és a zenei elektronika fejlődéséről + koncert ezeket alkalmazva + kiállítás.

     Ne felejtsük el, hogy én akkor mint magánember álltam elő ezzel az ötlettel, semmiféle céges háttérrel vagy támogatókkal nem rendelkeztem. A zenészek azonban egyből ráharaptak az ügyre, és nem volt már visszakozz, hiába láttam, hogy egyre jobban rám nő az egész.

     Lássuk, hát, hogy a plakáton szereplő nevek, cégek, intézmények mit tettek akkor, és mi van velük ma? A plakátot nagyobb méretben  lásd a blog kezdőoldalán!)

- Városi Művelődési Központ. Akkoriban a városban egy csomó művelődési ház működött, és valamennyi csábítóan jó programokkal. A VMK volt a legnagyobb és a legkorszerűbb. Gyorsan igent mondtak az ötletre, felkarolták az elképzelésemet, és biztosították a színpadot, valamint a kiállítás részére a helyszínt. Az ház a sok kulturális intézmény bezárás és átcsoportosítás ellenére ma is működik, Kersztúri Dezső ÁMK néven.

- Motoku - Tu Zenekar. Az egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy ők ebben a formában már nem muzsikálnak együtt. Jól emlékszem még a koncertet megelőző lelkes próbákra. A banda annyira jó volt, hogy az egészen elképesztő. A koncertet úgy oldottuk meg, hogy a Commodore 64 szekvencerről jövő sávokat a hallgatóság a színpad két oldalán elhelyezett tévéken követhette. A közönség 99% - a akkor hallott először szekvencerről. Attól tartottunk, hogy keveseket fog érdekelni ez a program. A valóságban zsúfolásig megtelt a terem, annak ellenére, hogy sokan kint maradtak az előtérben meg a folyosón a kiállítást nézegetve. A zenekar tagjai voltak:

• Óvári Miklós (Gebe) - Gitár, billentyű, szekvencer programok
• Hír Mihály (Misi) - szintetizátor, szekvencer programok (tán ő tervezte a plakátot is)
• Szántner László (Szandi) - basszusgitár
• Németh Csaba (Elek) - dobok

    Az egykori csapat tagjai nagyrészt ma is aktív zenészek, akikkel napi kapcsolatban vagyok. Zenei és polgári életük alakulásáról majd úgyis tervezek itt beszélgetéseket.

- Intermusica KFT. Azt hiszem, sokan emlékeznek erre a cégre. Ők voltak először jelen a magyar piacon egy nagy külföldi hangszergyártó, konkrétan a Roland képviseleteként. A cég alapítója, Tollár Endre lehetőséget látott ebben a rendezvényben, így bemutató embereket és Roland újdonságokat küldött. A cég ma Roland East Europe Kft néven fut, és a kapcsolatunk töretlen.

- KNÖBL Music, Pinkafeld. A '80 - as évek végén és a '90 - es évek elején a zalai zenész legfőbb beszerzési csatornája Ausztria volt. Úgy futkároztunk Bécsbe, Grazba, Oberwartba, Fürstenfeldre, és egy csomó más üzletbe, mintha a szomszédba mennénk. A pinkafeldi hangszerbolt stábja Herr Gruberrel az élen különösen szimpatikus volt, velük olyan jó személyes kapcsolatban voltam, hogy meghívtam őket a bemutatóra, ahová nagy pakkokkal jöttek, sokféle berendezést és rengeteg prospektust hozva. Ez a társaság nyitott később Oberwartban egy nagy hangszeráruházat. Utóbbi nem volt túl hosszú életű. A Syncopa 1992 - ben nyitott, aztán sorra nyíltak a nagy boltok itt a a környéken, illetve kibővültek a korábbi kis üzletecskék. A határszéli osztrák üzletek forgalma jelentősen megcsappant.

- ROBSON Elektroakusztikai Szerviz. A Tóth G. György nevéhez fűződő vállalkozás akkoriban tarolt Magyarországon a saját fejlesztésű erősítőkkel és hangfalakkal. Megbízható, nagyon jó hangú és megfizethető árú cuccok voltak ezek. Gyuri a kínai dömping beáramlása miatt már nem tartotta érdemesnek fenntartani ezt a profilt, de sokan sajnáljuk, hogy a nagyon ígéretes vállalkozás nem tudott egy komoly hazai nagyvállalattá fejlődni. "Robson" Gyurival szintén tervezek egy beszélgetést itt a blogon.

- Mikrovilág. Volt akkoriban ez a lap, amiből szívtuk magunkba a mikroszámítógépes információkat. A lapban rendszeresen voltak elektronikus zenei észosztások is. Egy kis propagandával ők is hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

- KYBORG GMK. Ez volt a mi hajdani cégünk, ami ipari elektronikák tervezésével, javításával, programozásával foglalkozott. Aztán beolvasztottuk a Logitron Kft - be, ami általános számítógépes profilú cég volt. Messze a legjobb szakembergárdával büszkélkedhettünk akkoriban. A zenei profilt kiszedtem ebből, és 1992 - ben megalakítottam a Syncopa Bt - t.

- KVINT zenekar. Horváth Kálmán jó kis bandája volt ez akkoriban. Kálmán az elsők között használt gitár szintetizátort a környéken.

- Domino zenekar. Ehhez a bandához némileg nekem is közöm volt. Rengeteg új készüléket náluk próbáltam ki élőben. Nagy Feri, az együttes vezetője fogékony volt mindenféle innovációra. Egy csomó buliban a keverőpult mögött is én ücsörögtem, és ... hú, hát azokban a bulikban nagyon sok minden történt :) Szegény mai fiatalok azt a hangulatot már sehol sem fogják megtapasztalni.

- NOLG együttes. Kaczor Feri egykori zenekarának már akkor hatalmas rajongótábora volt. Feri azóta szóló karriert futott be Magyarországon, meg párszor körbeutazta a világot. Vele is tervezek egy beszélgetést a "régi szép időkről".

- WOLF együttes. Farkas Attila és csapata ma is aktívan muzsikálnak, és a szórakoztatják a nagyérdeműt szállodákban, alapítványi bálokon és táncversenyeken.

- LORD együttes (Nagykanizsa). A Dugmanics Zoli (Dugó) által fémjelzett zenekar is igen népszerű volt akkoriban. Dugó saját építésű berendezéseket vetett be a bulikban. Ma elsősorban hangszerboltosként és stúdiósként tevékenykedik Kanizsán.

    Ez a 20 évvel ezelőtti buli egyrészt emlékezetes, mert akkor indult el itt egy folyamat, aminek eredményeként Egerszeg kis időre vezető szerepet játszhatott a hazai elektronikus zenében. Másrészt azt a fajta összefogást, ami akkor kialakult, azóta sem tapasztaltam a helyi zenészek között. Mindenki segített. Azok is, akik egyébként a másik résztvevővel nem voltak igazán jó viszonyban, de erre az alkalomra félretették a nézeteltéréseket és együtt munkálkodtak a rendezvény sikeréért. Számos segítő szereplőt most nem említhetek meg, és sajnos jópáran már nincsenek is köztünk.

   Köszönet fiúk, lányok az akkori önzetlen segítségért! Az a tény, hogy azt a bemutatót még ma is nagy durranásként emlegetik zenész körökben, azt jelzi, hogy jókor találtunk ki valamit, és sikerült jól megvalósítani.