Egyszer volt, hol nem volt, réges régen, mikor még rendszeresen jártam bulikba meg koncertekre, egy kellemes szombat éjszakán betévedtem egy falusi művelődési házba, ahol éppen bált tartottak. A nép a bejárat körül lézengett. A rendező srác morgott valamit, hogy szünet van, de mérges, mert a zenekar már egy órája nem játszik. A vendégek pedig ilyenkor ugye elszállingóznak a konkurens helyekre.

    Ahogy megközelítettem a színpadot, felismert a zenekar billentyűse, és üdvrivalgással, szendvicses tállal valamint bőséges italválasztékkal kínált. Tudtam, hogy valami baj lehet, mert akkor szoktak ilyen kitörő örömmel fogadni :)

    Röviden elmondta a srác, hogy  a dobosuk szerzett egy elektromos dob felszerelést, meg egy dob-midi konvertert is. Otthon a próbateremben összehozták frankón, hogy egy Roland hangmodulon megszólaljon a dob is, meg az ő saját szintetizátora is. Itt viszont valami betojt, mert fél órával azután, hogy nekiálltak zenélni, furcsa dolgokat csinált a hangmodul. Mindenféle zagyva hangot produkált, majd lefagyott. Aztán ki - be kapcsolás után újra ment egy szám erejéig, majd megint káosz. Majd totálisan összekeveredett minden. Arra gyanakodtak, hogy bedöglött a hangmodul, de külön-külön megszólalt a szintivel is meg a dobbal is, csak együtt nem. Gyanakodni kezdtem, mert akkoriban még nem nagyon voltak több bemenetű hangmodulok. Megkérdeztem, hogy ugyan mivel csatlakoztatták rá mindkét eszközt a modul egy szem bemenetére? A billentyűs srác büszkén mondta, hogy ő készített egy spéci, három végű midikábelt.

    Nos, gyerekek, ilyent soha ne csináljatok! A nagy piros keresztet nem Mulder ügynök rakta az ábrára, hanem én, nehogy valaki, aki kiguglizza ezt a képet, jónak gondolja a bekötést! A midi áramhurkos rendszeréből fakadóan sem járható ez az út, mert  a Kirchoff - , illetve az Ohm-törvényt nem lehet meghackelni. De durva a megoldás amiatt is, hogy mindkét áramhurkos körben soros digitális információk keringenek, ezeket az adatcsomagokat pedig nem lehet csak úgy összekötögetni, mert a két körben cirkuláló bitek és bájtok egymással csúnyán összegabalyodnak.

    De akkor hogyan lehetséges az, hogy a próbateremben még működött a dolog, sőt, még a bál elején is? Nos, ehhez tudni kell, hogy a billentyűsnek két szintetizátora volt. Az egyiket önmagában használta csak, a másik pedig rá volt midizve a modulra ezzel a "spéci" kábellel. A bál elején csak az első szintit használta, és addig a dob rendesen szólt a modulról. Aztán amikor elkezdett billentyűzni a második szintin, akkor elindult a kavalkád. Az esethez még hozzátartozik, hogy hétfőn nálam kötött ki az egész apparátus, mert a hangmodul is megsínylette az akciót. A midi bemenet fogadásánál levő soros 220 ohmos ellenállás megnyúlt. El ugyan nem égett, de megnőtt az értéke, és innentől a hangmodul nem minden hangszertől fogadta el a midi bemenetére adott jelet. Az ellenállás cseréje persze megoldotta a bajt.

    A helyes módszer több midi jel egyesítésre a MERGER használata. Ez az eszköz megoldja az áramhurkos körök korrekt illesztését a bemeneteken és a kimeneten egyaránt. A legfontosabb mégis az, hogy a benne levő kis célszámítógép megfelelően eligazítja a két, vagy több bemenetről érkező midi jelfolyam adatcsomagjait, és olyan módon teszi őket a kimenetre, hogy a fogadó eszköz értelmezni tudja azokat. Két midi billentyűzetet és egy hangmodult véve a dolog így néz ki:

     Valaki kitalálta, hogy oké, rendben, hogy ez így jelegyesítésre nem jó, de szétosztásra biztosan jó lesz! Vagyis egy billentyűről például két modulra, vagy egy számítógépre és egy modulra el lehet ezzel az "Y-kábellel" vinni a jelet. Röviden: NEM! Ebben az esetben ugyan nem merül fel a digitális jelfolyam összekutyulódásának a veszélye, az áramhurkos rendszer működése azonban nem garantálható. A midi szabvány mindössze annyit ír elő a gyártóknak, hogy az áramhurkot 5 mA árammal kell megoldani. A hangszeres cégek a saját szájízük szerint alakították ki a kimeneteiket és a bemeneteiket, hiszen ezt az 5 mA-es áramhurkot az optocsatolós lekezelés miatt elég sokféle módon meg lehet oldani. Abban a pillanatban azonban, hogy az "1 OUT ---> 1 IN" jellegű összeköttetést szétbarmoljuk, az áram értékét megváltoztatjuk, és bizonytalanná válik, vagy megszűnik a kommunikáció. Továbbá kárt is okozhatunk, hiszen ha a különféle hangszerek kimeneteit galvanikusan összekötjük, akkor egymásra terheljük a meghajtó áramköröket. Aztán vagy bírják, vagy nem.  A midi jel szétosztására a THRU BOX nevű kütyük alkalmasak. Ezek jóval egyszerűbbek, így aztán olcsóbbak is, mint a merger, és többnyire egyszerű kapcsolási funkciókra is képesek.

    Egy másik zenész kitalálta, hogy a midi kábelek dugdosása helyett egyszerű Yaxley kapcsolóval épít midi átkapcsolót. Nos, ez már majdnem jó innovációnak nevezhető, sőt, ilyesmikről a neten is találhatunk kapcsolási rajzokat, pl. a következő linken. Miért nem tökéletes ez a megoldás? A midi készülékek kimenetein többnyire folyamatosan jönnek a jelsorozatok, akkor is, ha nem billentyűzünk. Bár pl. az "active sense" jelet többnyire ki lehet kapcsolni. Gyakran előfordul tehát, hogy a rendszer inaktív állapotában is úgy sikerül kapcsolnunk, hogy keresztbe törünk egy adatsort, és ettől a vezérelt készülék meghülyül. Elvileg ugyebár a kábel húzkodása közben is bekövetkezhetnek ilyen malőrök, tehát az igazi megoldás az, hogy legalább az egyik eszköz legyen kikapcsolva váltáskor, vagy legalábbis ne kommunikáljon kifelé. Sok múlik a fogadó midi berendezésünk hibatűrésén is. Mindenesetre érdemes ezekre a dolgokra odafigyelni.

    Manapság ritkán használnak már színpadokon bonyolult midi rendszereket. Ha mégis előfordul ilyen  egy produkcióban, ott a technikusok lekezelik ezeket a kérdéseket a megfelelő routerek és midi patchbay-k segítségével. Gyakori viszont, hogy otthoni stúdióban 3 - 4, vagy több midi berendezést kéne egymással, illetve a számítógéppel összehozni. Erre viszont a több portos midi interfészek alkalmasak. Sajnos, egyre kevesebb cég gyárt már intelligens, routerként is jól használható midi interfészt. Ezért, ha kis stúdiónk midi eszközeit átgondoltan akarjuk összekapcsolni, érdemes előtte körülnézni, hogy milyen holmikból tudunk építkezi.

    Most pedig lazítsunk egy kicsit, és hallgassuk meg a George Smoog formáció egyik erősen slágergyanús dalát! A George Smoog tulajdonképpen két emberből áll: a Szkok Gyerekből (aki egyszerűbben Smog Mihály) és a Gyuri Fiúból. Velük még bizonyosan találkozunk a blogban. Annyit mindenesetre jó tudni, hogy a klipen látható ótvar, de hű milyen autentikusan szóló orgona tőlünk származik, ellentétben a betonkeverővel, mert az meg nem tőlünk való.

    Előrebocsátom, hogy nem vagyok az E-MU reklámembere, hogy pár nap alatt mindjárt a második terméküket nézegetem. Azonban ezek az újdonságok most kerültek piacra, és ősi ösztönök azt súgják, hogy ha az E-MU új terméket hoz ki, azt érdemes megsasolni. Nagyon rövid ideig tudtam csak szórakozni az új49 billentyűs keyboarddal, ezért csak felületes impressziókat fogok egyelőre mondani.   

    Először is arra voltam kíváncsi, hogy a képekről és demókról már valamennyire ismert készüléket milyen filozófia mentén tervezte az E-MU, kinek szánták, mire jó? Azt gondolom, hogy a gyár a hatalmas mennyiségű hangkártya legyártása után már elég jól ismeri a célközönségét, az otthon zenét fabrikáló fiatalokat. A korábbi X-board a Shortboardhoz képest jobban fel volt szerelve kontrollerekkel, azonban nem volt benne hangkeltés. Az új keyboard viszont tartalmaz hangszíneket is. Találunk benne egy hagyományos GM hangkészletet, továbbá a panelről azonnal beváltható módon 64 "vintage" hangszínt: orgonákat, elektromos zongorákat, régi szintiket, stb. A GM készlet olyan, mint amilyennek a GM - nek lennie kell: jól megszólaltathatók rajta a standard midi fájlok, illetve jól jöhet, ha például hangszerelést csinálunk, és első vázlatként az ember nem fűz még be mindenféle kifinomult hangzást, hanem csak az alap garnitúrát használja. A panelen levő 64 hangszín között már vannak egészen emberesek is. Kár, hogy nem lehet belenyúlni ezekbe, de hát nem szintetizátorról, hanem kontroller billentyűzetről beszélünk, vagy ahogyan az E-MU emlegeti, performance keyboardról. Az elmondottak alapján már körvonalazódik is, hogy kik fogják ezt a keyboardot jól hasznosítani:

• Például azok, akiknek nem túl izmos számítógépük van, és nem akarják azt még szoftver szintetizátorokkal is terhelni. Egy alap midi szekvencer program minden lájtos laptopon lefut, és még interfész sem kell, mert simán USB - n feldugjuk, aztán kész.
• Jó lesz ez iskolákba, ahol a szolfézs és a kottázó szoftverek használatához egy ilyen keyboard nagy kincs. A két fejhallgató kimenet is praktikus. Ha egy oktatóteremben egy sereg géppel dolgoznak egyszerre, akkor nem szólhat minden hangszer egyidejűleg, ám a tanár vagy a diáktárs belehallgathat a dolgokba így is. A GM készlet, az egyszerű kezelés és a midi routolás szintén előny ezen a területen.
• Lesznek emberek, akik vegyesen használják majd a beépített hangszíneket meg ugyanakkor szoftverszintiket is vezérelnek majd. A kontrollerek száma ugyan kevés, azonban én úgy tapasztalom, hogy ha nem liveactről van szó, akkor ritkán használ a nép egyszerre 4 - 6 kontrolnál többet. Arra pedig ez is elég. 
• Lesznek, akik otthon a viszonylag szűkös helyen ezt a keyboardot fogják feljátszásra használni, fellépésekre pedig el tudják vinni magukkal - és nem csak midi keyboardnak, hanem másodbillentyűnek is.

      A billentyűzet az ebben az árfekvésben megszokott, egészen jól játszható, és a dinamika görbék segítségével jól testreszabható. A kezelő felület nagyon egyszerű. Azt hiszem, sokan emiatt fogják szeretni ezt a keyboardot. A dizájnt is nagyon minimálra vette az E-MU. Lesznek, akik szeretni fogják a cucc kinézetét, lesznek akik nem, mindenesetre elüt a mostani átlagos formatervektől. Engem valamennyire a 25 évvel ezelőtti Yamaha keyboardokra emlékeztet a bézs színű kasztni. Jópofák a random módon pislogó ledek, melyek a nyomógombok alatt azt az érzetet keltik, mintha valami öreg, glimmlámpás készüléket nyomkodnánk:)

     Fontos, hogy a készülék rendelkezik egy drót nélküli audio kimenettel is (PIPELine). Ennek elsősorban akkor van értelme, ha elemről használjuk, vagy koncert körülmények között nem akarunk kábelekben botladozni.

     Na, és még egy fontos dolog, hogy akinek rövid a Shortboard a 49 billentyűjével, az vegyen Longboardot! Utóbbi ugyanez a berendezés, csak öt oktávos kivitelben.

     Azt gondolom, hogy mivel univerzális, sokféle célra bevethető keyboardról van szó, a következő időszakban gyorsan népszerűvé válhat a legszélesebb körökben.

    A címben feltett kérdésnél kevés borzasztóbbat tudok elképzelni. Áll mellettem az ember, hallgatunk egy erősítőt meg egy pár hangfalat, és az illető fürkészve néz engem. Szeretne bizalommal tekinteni rám, hiszen én már évezredek óta ezzel foglalkozom, biztosan tudom a frankót. Valamit makogok, hogy hát ja, az árához képest egészen korrekt... Akkor jönne a nagy monológom, hogy:

   "Nézze, uram! Ezt az Észak - Gagyesztánban gyártott terméket ugyan mi is forgalmazzuk, de elsősorban kutyamenhelyek biztonsági őreinek javasoljuk, szolgálati információk kihangosítására. Rock koncerteken történő alkalmazásra valójában még nem volt példa a berendezéssel, de érdekes kísérlet lehet. Azonban mi inkább egy koncert hangosító rendszert ajánlanánk, ami mind minőségében, mind strapabírásában  felülmúlná ezt. Igen, az ára éppen háromszázötvenkilencszer annyi. De az megfelel az Ön által  meghatározott célnak."

     Ha erre a vásárló azt mondja, hogy neki tökéletesen jó lesz az olcsó rendszer is, akkor a kereskedő még elővezet néhány érvet, majd kénytelen fejet hajtani. Az ügyfélnek ugye mindig igaza van.

     Aztán jó darabig azon morfondírozok, hogy az illető miért nem képes meghallani, hogy az adott cucc teljesen gáz! Talán még a kutyák is stresszes állapotba kerülnének a menhelyen, ha ezt kéne hallgatniuk. De tegyük most félre a kereskedői attidűdöt, és nézzük meg, hogy miért nincs a "jól szól - rosszul szól" kérdésben tökéletes konszenzus!

     A következőkben a magánvéleményemet mondom el, tehát nem lesz forrás megjelölés, sem irodalomjegyzék :)

     Az emberek nagy része gyerekkorától kezdve szívesen hallgat zenét. Valamiképpen óhatatlanul minősíti magát a hallott produkciót, és némileg ettől elkülönülve annak megszólalási minőségét is. "Óh, ez a Videoton rádió mennyivel szebben szól, mint az öreg Sokol!" Vannak, akik figyelmesen hallgatják a zenét, és odafigyelnek apró részletekre is. Mások viszont befogadják a hangszóróból kiáramló anyagot, de semmiféle kommentárt nem fűznek a minőségéhez. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint ha valaki egy nagyon szép kivitelű, finom papírra nyomtatott könyvből olvas egy szöveget, egy másik illető pedig egy gyűrött, mállott fecniről ugyanazt. Jó esetben mindketten ugyanahhoz az információhoz jutnak. Lehet, hogy a hozzájutás minősége olyannyira másodlagos? Lehet, hogy a szép tipográfiában, vagy a kiegyenlített, tiszta hangzásban gyönyörködni puszta hóbort?

    Innentől kezdve a mérnöki gondolkodásmód elveszíti az értelmét. A mérnök azt mondja, hogy ha egyenletesen át tudjuk vinni a fül által észlelhető frekvenciákat, és kellően nagy hangnyomást tudunk létrehozni kis torzítás mellett, akkor jók vagyunk. A művész hozzátehet olyanokat, hogy oké, de a klarinét ne vesszen bele a vonósokba! A rockzenész kifogásolhatja a lábdob és a basszusgitár arányát. A DJ pedig keveselheti a sub tartományt (kevesli is, tutira). Elveszítettük hát a fonalat, kisétáltunk az egzakt tudományok területéről. Jobb, ha az ember nem kérkedik a saját "hallásával". Soha nem hallunk a másik ember fülével, nem tudhatjuk, hogy számára nem bántóan rossz - e az, amit mi nagyon jó akusztikai élményként értékelünk. Mondhatnánk, hogy az egyetlen biztos pont a statisztika. Vagyis jól szól az, amit az emberek többsége jónak hall. Valamicskét tán közeledtünk az igazsághoz, de nem túl sokat. Mert miért van például az, hogy az utóbbi évtizedekben hiába javult sokat az erősítők, hangfalak átlagos minősége, mégis úgy érzi az ember, hogy a nagyközönség akusztikai ítélőképessége romlik? Külön kellene persze választani a rendezvényhangosítást meg a konzervzenét. Utóbbit is alkotói szempontból (stúdiók) és reprodukáló szempontból (megszólaltató berendezés) kellene vizsgálnunk.

    Volt egy időszak, amikor azt mondták, hogy a teljes reprodukáló lánc minőségét az határozza meg, mennyire lépes visszaadni az eredeti akusztikus hangforrást természetes mivoltában. Tök egyszerű a dolog. Adott egy trombitás (hegedűs, dobos, zongorista, szimfonikus zenekar, akármi) meg egy hangrendszer. Ha utóbbi olyan szinten képes reprodukálni a hangforrást, hogy csukott szemmel nem tudjuk megkülönböztetni a kettőt, akkor jó a rendszerünk, megnyugodhatunk. Lehet persze, hogy az eredmény nem 100% - os, de legalább van mihez viszonyítanunk. Ez a megnyugtató és stabil viszonyítási alap azonban hamar szétfoszlott, amint terjedni kezdtek az elektronikus hangszerek. Villanygitár, villanyorgona, nem beszélve a szintetizátorokról meg az énekeffektekről. Most így szól, de ha tekerek rajta egyet, akkor úgy szól. Így már a lemez hallgatáskor és a színpadon is elveszítettük  a viszonyítási alapot. Szándékosan szól úgy a gitár, mint egy fésűre tekert vécépapír? Ez volt a koncepció, vagy kiment egy végfokcső? Vagy többet ivott a hangtechnikus a kelleténél? Passz.

    Milyen kapaszkodóink maradtak ezek után? Talán vissza kéne battyogni a mérnöki tudományokhoz, mert ott még van néhány stabil pont. Nézzünk párat:

• Próbáljuk meg a hangeseményt a lehető legnagyobb dinamikai gazdagságban visszaadni! Analóg rendszereknél kicsi zaj, kicsi torzítás, nagy átvihető jelszint, digitális rendszernél pedig sok bitre leképezett precíz átalakítás lehetnek a kitűzött célok.
• Vigyük át a lehető legszélesebb frekvenciatartományt, akár a fül képességein túl is! Analóg  berendezéseknél ez ma már nem igazán problémás, és a digitális jelfeldolgozás is fejlett annyira, hogy a magas mintavételi frekvenciákkal a követelményeknek megfeleljen. Szűk keresztmetszetet jelentenek viszont a mechanikai átalakítók, vagyis a mikrofonok és a hangszórók.
• Gondosan ügyelni kell a jelek fázisfutására! A levegőben, a mikrofon előtt azonos fázisban terjedő impulzusok a különféle szűrőkön és az említett mechanikus átalakítókon  egymáshoz képest elcsúszkálhatnak, ezáltal jelentősen összemaszatolva a hangzást. Ennek lehet következménye pl. a rossz beszédérthetőség, vagy a jellegtelenül megszólaló dob, a zenekar "mosott" hangképe.
• Élő és konzervzenénél egyaránt nagyon lényeges szempont a keverés minősége. Az arányokon, a hangszínezéseken és az effekteken még a hangmérnökök is hajtépésig menő vitákat tudnak folytatni, de azért itt is vannak egyszerű és alapvető szabályok, amiket a hangmérnöki kurzusok hallgatóinak meg kell tanulniuk. Az emberi tényező tehát itt is nagyon fontos.
• Vannak hangzási divatok. Különösen a stúdiómunkában gyakran terjednek el népszerű előadók nyomán bizonyos megszólalási trendek. Ha azt mondom, hogy "elviszesen", "bitliszesen", "pinkflojdosan" vagy "britniszpirszesen" szól valami, mindenki tudja, hogy miről van szó. Ilyenkor a hangmérnökök tudatosan visznek jellegzetes tónusokat, arányokat, mikrofonozási technikákat, dinamika szabályzásokat a folyamatba, hogy megfeleljenek az adott hangzási sémának. Hogy ez jó - e, vagy sem, arról oktalanság vitázni. Divatok jönnek - divatok mennek. A jó ízlés segítséget nyújthat a túlélésben.

    No és mit tehetünk mi, földi halandók, annak érdekében, hogy ítélkezni tudjunk  a készülékek minősége fölött?

    Törekedjünk arra, hogy jó berendezéseken hallgassunk jó minőségű zenei anyagokat! Próbáljuk megfogalmazni, hogy mi a bajunk az egyikkel, illetve miért tetszik a másik! Figyeljünk a részletekre! Figyeljünk a megszólaláskor kibontakozó térre! De mindezt csak úgy tehetjük meg, hogy ha a ZENÉT egy másodpercig sem tévesztjük szem elől (helyesebben fül elől), különben könnyen öncélú highend hifi rajongókká válhatunk, akik órákig tudnak század decibelekről és ezoterikus kábelekről vitázni, miközben a zene tesztjeik tárgyává zsugorodik csak. Ha meghalljuk a különbséget pl. egy agyontömörített MP3 és az eredeti zenei anyag között, akkor már nem reménytelen a dolog.

    Tudom, hogy most túlságosan nagy fába vágtam a fejszét, hiszen a kérdésről könyvtárnyi irodalom van, meg sok terabájtnyi vitatkozást, veszekedést találhatunk a neten. Rengeteg vélemény ütközik. Kíváncsi vagyok, Ti mit gondoltok a Jól Szóló Cucc - ról?

    A technikai agyalgások között rendszeresen emberi arcokat is be fog mutatni a Bitzenede. Hol egy interjú, hol egy szakmai eszmefuttatás, hol egy teszt erejéig fel fognak tűnni azok az emberek, akik a "Jó arcok a Syncopa körül" című rovatba kerülnének, ha lenne ilyen. Aztán lett is közben, csak "Backstage" névre kereszteltem technikai okokból, és a jobb oldalon, a "Rovatok" menüben így találhatjátok meg. Zenei oldal révén pedig kikerülhetetlen, hogy időnként egy - egy nekem éppen tetsző produkciót is idelinkeljek ügyfeleink repertoárjából. Elsőként a Kocsmazaj zenekar klipjét ajánlom mindenkinek: 

Akit érdekel a zenekar, további infókat és zenéket találhat a weboldalukon!

    Amint már említettem, minél gyorsabban szerettem volna beizzítani az új 1212m PCIe - t. Ehhez először a zenei tesztgép kissé zilált állapotát kellett megszüntetni, meg a legsürgősebb határidős munkákat letudni.

    Tegnap sikerült beszerelni a gépbe a kártyát. Amint kibontja az ember a dobozt, mindjárt előtűnik egy újdonság: az alapkártyát egy hűtő és/vagy árnyékoló lemez burkolattal látták el. Üzem közben ennek oldalán diszkréten világít egy  kék E-MU felirat, nehogy a szétszedett gépben turkáló embereknek kétségeik legyenek a hangkeltést illetően...

    Az installáció XP - re kissé nyögvenyelősen ment, W7 - en gyorsan és simán, eltekintve attól, hogy kétszer kompatibilitás után vágyott a feltelepítés alatt álló driver. Ezen túljuttatva nem volt gond. Első körben úgy tűnik, hogy a kártya audio konstrukcióját alapvetően meghagyták, viszont a PCIe illesztés miatt az alaplap felőli interfészt természetesen át kellett dolgozni. A méricskélések szerint latency szempontjából ugyanazt nyújtja a kártya, mint elődje. CPU terhelés tekintetében viszont mintha kevésbé terhelné a gépet. De ezt nem tudom számszerűsíteni, csak a szokásos Cubase alkalmazások futtatása alapján van ez az érzésem.

    Miért is siettem ennyire a teszttel? Nos, az új alaplapokon a hagyományos PCI slotok egyre inkább eltünedeznek, de ha megvannak, gyakran akkor sincs sok köszönet bennük. A dolog részletezésére most nem térek ki, de az igazán megnyugtató dolog az, hogy ha az új PCI Express slotokat tudjuk már használni. A profi hangkártyák gyártói elég lassan állnak át erre az új felületre. Ezért is üdvözöljük az E-MU - t, hogy az olcsó, de már profinak nevezhető kártyák piacán megjelent a 1212m  és a 1616m.  Várható, hogy a legkisebb 0404 -es PCI modellnek is hamarosan meglesz a PCIe változata.

    A kártyához most is gazdag körítést kapunk szoftverekből, ami azért is méltányolandó, mert a tisztességre törekvő zeneszerkesztő emberek mindjárt egy teljesen jól használható legális szoftver pakkot kapnak. Kiemelem ezek közül a Cubase LE4 - et, ami nem csak azért nagy előrelépés a korábbi LE verzióhoz, mert jobb, hanem azért is, mert erről már lehet upgradelni a "nagy" Cubase programokra is, sőt, időnként nagyon kedvező upgrade lehetőségeket szokott kitalálni a Steinberg.

    Az új kártya tehát teljesen rendben van, mindenkinek tudjuk ajánlani. Az ára 47.000 Ft bruttó, tehát drágább, mint a PCI verzió, de ha figyelembe vesszük, hogy mindjárt egy Cubase LE4 is van a csomagban, akkor már nincs is több kérdés.

    Ha valakinek kérdése lenne a vásárlással, kompatibilitással kapcsolatban az írhat ide is, vagy a Syncopa fórumba.

    Élénken emlékszem arra az esetre, mikor egy fárasztó frankfurti vásári nap vége felé már a gitáros csarnok kijárata felé araszolgattam, amikor elakadtam a Line6 cég standjánál. Igazából egy pohár sört töltöttem be magamba a szomszédos büfében, amikor elkezdődött egy demó. Az ügyes gitáros lenyomott egy virgát klasszikus stratocaster hangzással, amiben nem is volt semmi meglepő, hiszen egy strato volt a kezében. Legalábbis a büfé asztalkája mellől olybá tűnt. Aztán anélkül, hogy az erősítőjén, vagy az effektjén variált volna, a következő passzust jó zsíros, meleg Les Paul tónusban adta elő. Azt láttam, hogy a potik körül vacakolt, azt hittem tehát, hogy valamiféle távkapcsoló lehet a gitárban, és arról vezérli a külső berendezéseket. A Line6 akkor már befutott a POD - dal, arra gondoltam tehát, hogy egy spéci POD - hoz csináltak távvezérlőt. Kiürült a söröspohár, és beálltam a nagyszámú nézelődő közé, hogy kifigyeljem a gitáros fickót. Aztán a számok közti kommentárból és a kirakott poszterekből kiderült, hogy szemtanúi lehettünk az első modellező gitár, a Variax bemutatásának. Addigra a Line6 tudott már erősítőt és hangfalat modellezni. A gitár modellezésnek ez csak az első stációja volt, azóta kijött egy halom variációval.

   Mi is ez a modellezés egyáltalán? Azt gondolom, érdemes lesz ezekről a dolgokról majd később részletesebben is beszélni, most csak nagyon dióhéjban azoknak, akik még nem ismerik ezt a technikát.

   A rendszer lelke minden esetben egy DSP (digital signal processor) chip. Ennek bemenetére bevezetjük a digitalizált natur hangot, például azt, ami egy normál gitár hangszedőből kijön. A DSP borzasztó nagy teljesítményű célszámítógép, ami a bevezetett jelből egy általunk megkívánt másmilyen jelet állít elő, gyakorlatilag azonnal. A kijövő digitális jelet analóggá visszaalakítva ráköthetjük az erősítőre és élvezkedhetünk. A DSP-k (nagyon sokféle létezik) számos feladatra befoghatók. Az effekt processzorokban is ilyen chipek laknak. A Line6 abban volt nagy mester, hogy megtanította a DSP - it marshallul, gibsonul, fenderül, voxul, meg mindenféle más fontos és ismert gyártó speciális nyelvén megszólalni. Aki picit is foglalkozott már a témával, az tudja, hogy millió apró nüansz adja a jellegzetes hangzásokat. Az igazi nehézség abban rejlik, hogy a gitáros mozdulataira valóban úgy reagáljon a hangszóróból kijövő hang, mint ahogyan azt az eredeti gitárral, erősítővel és hangfallal megszoktuk. Elmondhatjuk, hogy a Line6 ennek a célnak az érdekében valóban nagyon komoly munkát végzett. Ráadásul a készülékei színvonala folyamatosan javul. Ők az egyik olyan cég a hangszerpiacon, akik még mindig hatalmas energiát fektetnek az innovációba, és ez meg is látható, illetve hallható a termékeiken. Az új  Spider4 szériájú erősítőknek is nagyon örülhetünk. Alacsony árfekvésben nyújtanak kimagaslóan jó minőséget. Azoknak a gitárosoknak javasoljuk őket, akik sokféle zenei világban mozgolódnak, de nem kívánnak tonnányi felszerelést magukkal cipelni. A választék olyan, hogy a kezdők olcsó kis gyakorló kombóitól a profiknak, színpadi fellépésekre szánt modellekig mindent megtalálunk benne. Az ortodox gitárosok persze néha fanyalognak ezektől a modellektől. De többnyire ők is elismerik, hogy a hangjuk nagyon meggyőző, csak a kezelésük értelemszerűen eltér a hagyományos erősítőktől, és emiatt vannak fenntartásaik. Azonban elmondhatjuk, hogy nagyon könnyű megszokni a kezelőszerveket, és egy ilyen készülék után gyakran a megszokott régieket érezzük fapadosnak.  

Érdemes tehát kipróbálni a Spider4 erősítőket, meg természetesen a Line6 többi modelljét is. A Syncopa hangszerboltban mindig igyekszünk reprezentatív választékot tartani belőlük. A bolt oldalán megtalálható az aktuális árlista is.

   A félreértések elkerülése végett rögtön az elején leszögezem, nem azt csinálom, hogy egyidejűleg nagy halom programot és drivert gyömöszölök egy számítógépre, hanem én működök "multitasking" módban. Vagyis 8 db számítógép között szaladgálok, mindegyikre rakom fel az operációs rendszert, a drivereket, kiegészítőket, miegymást. Kicsit összesűrűsödtek a számítógépes megrendelések. 10 db gépet kell sürgősen  készre konfigurálni. Ebből kettő már kész, 7 db eléggé előrehaladott állapotban, a nyolcadik még eléggé várakozó pályán van.

   Közben pedig igazából a 11. géppel foglalkoznék a legszívesebben, amelyik a zenei tesztgépem :)

    Ma ugyanis megérkezett a régvárt E-MU 1212m PCIe, a sokak által ismert és kedvelt 1212m PCI Express változata. Amint lesz egy lélegzetvételnyi időm, ki fogom próbálni XP és Windows 7 alatt. Kíváncsi vagyok, miként viselkedik a hagyományos verzióhoz képest. Az eredményekről természetesen be fogok számolni itt is.

Ma egy régi barátunk azzal keresett meg bennünket, hogy szeretne vásárolni pár drótnélküli mikrofont a közeljövőben, és ehhez kérne tanácsot. Jól tette, hogy eljött beszélgetni, mert sokan először vásárolnak, azután csodálkoznak. Néhány lényeges dolgot ugyanis tudni kell a vásárlás előtt. Tényleg csak a legfontosabbakat gyorsan összeszedem most egy csokorba azoknak, akiket érdekel a téma.

   Hány darab az annyi?

   Kezdjük a leggyakrabban felmerülő kérdéssel! Sokan azt hiszik, hogy vesznek egy darab vevőt, meg egy adót aztán majd igény szerint vásárolgatnak hozzá további adókat. Nos, ez sajnos nem így működik. Alapesetben egy vevő egy adót szolgál ki. Ha valaki olyan készülékkel találkozik, ami képes két adót is egyidejűleg venni, akkor biztos lehet abban, hogy a dobozban 2 db vevőt helyeztek el. Léteznek négyes vevő egységek is. De ne rajongjunk automatikusan az ilyenekért! Egyrészt sok esetben az egybeszerelt cucc drágább, mint 2 vagy 4 darab egyedi készülék. Másrészt vannak itt műszaki szempontok is, amikre hamarosan rátérünk.

    Hatótávolság

    Azt, hogy az adókészülékünkkel mennyire tudunk biztonságosan eltávolodni a vevőtől, alapvetően három tényező határozza meg:

1. Az adó teljesítménye
2. A vevő érzékenysége
3. A vevő kialakítása (diversity, vagy nondiversity rendszer)

    Az első két pont ugyebár nem szorul különösebb magyarázatra. Legfeljebb annyit tehetünk hozzá, hogy minél nagyobb a teljesítmény, annál jobban zabálja az elemet a készülék. Elméletileg az EU - ban 10 mW adóteljesítmény alatt nem kell külön frekvencia engedély a mikrofonokhoz. Léteznek nagyobb teljesítményű rendszerek is, ezek esetében egyedileg tudjuk megmondani, hogy mi a teendő. Ami pedig a vevő érzékenységét illeti, nagyjából az a lényeg, hogy az érzékeny vevő többnyire drága. Érdekesebb a diversity - ről beszélni egy kicsit. Mondhatjuk, hogy a diversity a kétantennás rendszert, a nondiversity pedig az egyantennás rendszert jelenti. Azonban használják még a "true diversity" kifejezést is, ami arra utal, hogy a dobozon belül a teljes vevőrészt megduplázták. Mire jó ez az egész hókuszpókusz? Ritkán fordul elő az a helyzet, hogy a vevő antennájához zavarmentesen érkezik a jel. Ha a közelben fém rudak, vezetékek, vasbeton szerkezetek vannak, ezek az adó által kisugárzott jeleket visszaverik, a vevőnél interferenciát okozva. Ez azt eredményezheti, hogy az antennához nagyon meggyöngült jel érkezik. Ha viszont van egy másik antennánk, akkor nagyon kicsi az esélye annak, hogy mindkét antennához gyenge jel érkezzen. A diversity rendszerű vevő inetelligens módon kapcsolgat a két vevőrész között, mindig azt a jelet adva a kimenetre, amelyik erős és tiszta. Így elérhető, hogy jóval nagyobb távolságra mehetünk adott teljesítményű mikrofonunkkal anélkül, hogy megszűnne a jel. Továbbá ha olyan produkcióról van szó, ahol az előadó sokat mozog, táncol, ugrál, akkor is a diversity rendszert kell használni, ha nem távolodik nagyon el a vevőtől, mert szintén megnő a káros interferenciák kialakulásának veszélye.

    Itt kell visszatérnünk az egy házba épített több vevőhöz. A legtöbb olcsó, úgynevezett "dual" készülék ugyan két antennát tartalmaz, de ezek egyszerűen a kettő, de ugyanabba a házba rakott nondiversity vevőhöz tartoznak. Néhány gyártó készít ugyan diversity - s dual vevőket, ezek azonban nem olcsók, néha többe kerülnek, mint kettő szimpla vevő.

    Frekvenciaválasztás

    Az egyik legfontosabb kérdés. A lényeg, hogy egy adott frekvencián egymás közelében csak egy adó - vevő páros dolgozhat. Amíg nincs is szükség többre, addig a frekvencia kiválasztásában különösebb más szempont nincs is, legfeljebb arra ügyeljünk, hogy ne használjunk olyan sávot, amit a környezetünkben valami erősen zavar. Bár a frekvenciaszabályzás törvényileg elvben biztosítaná a készülékek zavarmentes üzemeltetését mindenütt, néha mégis akadnak gondok. Tudunk olyan területekről, ahol valami erős zavart generál egy sávban, ezért oda bizonyos frekvencián üzelemelő berendezéseket nem fogunk ajánlani. Másrészt, ha valaki bombabiztos akar lenni atekintetben, hogy bárhová mehet fellépni úgy, hogy ne akadjon össze senkivel és semmivel (már rádiófrekvenciás értelemben), ne zavarja semmi a műsorban, akkor változtatható frekvenciájú rendszert vegyen! Harmadrészt azért tudjuk, hogy forgalomba kerültek idehaza is nem kis számban más területekre gyártott készülékek is. Önmagában nem okoz ez gondot, de előfordulhat, hogy a nem Európába szánt rendszer elkapja egy tévé adónak vagy mobilátjátszónak valamelyik "parazita" frekvenciáját, és ez gondot okoz.

    Amennyiben pedig több vezetéknélküli rendszert akarunk együtt használni, akkor már terveznünk kell! Akkor is, ha a bővítést időben nem azonnal csináljuk, hanem később szeretnénk meglépni. A téma túl bonyodalmas ahhoz, hogy itt és most részletesen kielemezzük, de a lényeg az, hogy minden komoly gyártó (AKG, Shure, Audiotechnika, Sennheiser, Beyerdynamic, dB, LD System, stb.) kidolgozta a saját készülékeire vonatkozó frekvencia összeférhetőségi szabályzatot. Többnyire szoftver segítségével lehet összehozni a megfelelő társítást, de néhány mikrofon esetében táblázatból is sikerülni szokott a dolog. Vigyázat, nem egyszerűen arról van szó, hogy kerüljük ki az azonos frekvenciákat, hanem a kvarcoszcillátorok felharmónikusai által okozott zavart is ki kell iktatni! A különféle gyártók rendszereinek összeházasítása szintén nem egyszerű. Minél több mikrofont használunk, annál nehezebbé válik a biztonságos sávkiosztás. A fix frekvenciás rendszereknél a sáv meghatározása a vásárláskor eldől, ezzel később már nem tudunk mit kezdeni.

    Squelch

    Ez a fura szó nagyon fontos dolgot takar. A kicsit is komolynak nevezhető vevőkön van egy ilyen névre hallgató potméter, néha elrejtve alul egy lyuk mögött. De lehet ez egy menüpont is a készülék kezelőfelületén. Magyarul zajzár küszöbszintnek fordíthatnánk. Képzeljünk egy vevőt enélkül! Kezdjünk az adóval távolodni a vevőtől! Bizonyos távolság után a vevőnél a térerő erősen lecsökken, és ekkor a hangszórókból éktelen sistergés tör fel, amitől garantáltan mindenki beparázik. Ez volt az a jelszint, amikor a vétel megszűnt. A sistergés ugyanaz a hang, mint amit a tévéből adásszünetben hallunk, vagy ha nincs behangolva az FM rádiónk. A squelch segítségével beállíthatunk egy küszöbszintet, aminél kisebb bemenő antennajel esetén a vevő kimenete egyszerűen elnémul. Ilyenkor ugyan semmi sem hallatszik a beszélő vagy az énekes előadó produkciójából, de legalább nem kap frászt a közönség. Mármost, ha ezt túl magas szintre állítjuk, akkor lehet, hogy akár 3 m távolságból is lenémít. Ha pedig túl alacsonyra, akkor igaz ugyan, hogy jó messze elmehetünk, de esetleg mégis bejön a nagy zaj. Az optimumot az adott helyszínen érdemes belőni. Ha nincs a készüléken semmiféle küszöbszint állítási lehetőség, vagy automatikus squelch, akkor gagyi berendezéssel állunk szemben. 

    Funkció

    A drótnélküli rendszerekből nagyon sokféle létezik. Színpadra, előadások hangosítására legtöbbször a kéziadós és a zsebadós verziókat használjuk. A zsebadóra csíptethető mikrofont vagy fejpántos mikrofont kapcsolunk a leggyakrabban. A színészek többnyire arcukra vagy frizurájuk alá rejtve viselik a parányi kapszula mikrofont. Vigyázat! Ilyen célra az olcsó, kommersz kapszulák nem alkalmasak! Speciális igény a nedvességet, izzadságot tűrő mikrofon kapszula. A sport edzők, animátorok számára az úgynevezett aerobik mikrofonokat ajánljuk. A hangminőség itt másodlagos, az élettartam és a megbízhatóság viszont lényeges. A zsebadós rendszerekre gyakran gitárt, basszusgitárt is rá lehet kapcsolni.

    Hangminőség

    Ha már szóba került a minőség, akkor ejtsünk erről is néhány szót! A vezetéknélküli rendszerek által produkált hangminőséget a következők határozzák meg:

1. A használt mikrofonbetét, vagy kapszula minősége. A gyárak ezeket általában drótos mikrofonokban is használják, tehát tudhatjuk, hogy mire számíthatunk, ha ismerjük a vezetékes alapmodellt.
2. A nagyfrekvenciás átvitel minősége. Ide beleértjük az adóban a modulátort, és a vevőben a demodulátort is.
3. Az adó és a vevő analóg áramköreinek minősége. Speciális áramkörök ezek, illik őket nagyon gondosan megtervezni és kivitelezni.
4. A kompresszor / expander működése. Minden vezetéknélküli rendszerben dolgozik egy ilyen. A mikrofonban összenyomják a dinamikát, a vevőben visszaalakítják. A jelenség általában érzékelhető, de nem kellemetlen, sőt, néha jót is tesz az énekesnek. Ideális esetben persze úgy kellene átvinni a jelet, mint ahogyan egy jó minőségű kábel teszi, vagyis semmit sem befolyásolva a bemenő jelen.

    Sok mikrofon együtt

   Amikor együtt használ az ember egy csoport vezetéknélküli mikrofont, arra külön szabályok vonatkoznak. Először is a fent már tárgyalt frekvencia összeférhetőséget kell kialakítani. Másodszor pedig meg kell találni a készülékek elhelyezésének megfelelő módját. Elég nyomasztó dolog, amikor a hangtechnikus kipakol maga elé 7 - 8 vevőt, amik az egész keverő környékét ellepik, és hol az egyik, hol a másik esik le, dől fel, arról nem is beszélve, hogy a párhuzamos antennák erdeje egymás ellen hat. Profi körülmények között 3 - nál több készüléket már rackbe szerelünk, ellátjuk antenna elosztóval (splitter), antennaerősítővel, központi tápegységgel, és az ideális helyre felszerelt nagy antennákkal zavartalanul lemegy bármilyen műsor. Az így összeállított rendszer gyorsan le - és felszerelhető, kizárhatjuk a véletlen meghibásodásokat.

    Hangsúlyozom, hogy az elmondottakkal csak a felszínébe kapirgáltam bele a témának, remélve, hogy felhasználói szinten adhatok némi segítséget. Konkrét berendezésekről és felhasználói szempontokról lehet aztán mélyebb eszmecseréket is folytatni. 

Ma egy régi barátunk azzal keresett meg bennünket, hogy szeretne vásárolni pár drótnélküli mikrofont a közeljövőben, és ehhez kérne tanácsot. Jól tette, hogy eljött beszélgetni, mert sokan először vásárolnak, azután csodálkoznak. Néhány lényeges dolgot ugyanis tudni kell a vásárlás előtt. Tényleg csak a legfontosabbakat gyorsan összeszedem most egy csokorba azoknak, akiket érdekel a téma.

    A minap egy ügyfél számítógépén a vincseszter hiba miatt szétesett Windowst akartam összefoltozni, és közben belefutottam egy problémába, ami elő szokott fordulni ehhez hasonló helyzetekben. A sérült, illetve elvesztett fájlok között vannak olyanok, amelyeket nem lehet csak úgy kipótolgatni, hanem speciális módon kell utólag visszabiggyeszteni az operációs rendszerbe. Emlékeztem, hogy az én konkrét problémámra egyszer már találtam megoldást, irány tehát a Google! Természetesen ki is dobott jó pár találatot, csak az volt a furcsa, hogy az első három helyen egymásnak némileg ellentmondó tanácsokat kaptam. Még furcsább volt, hogy az első helyen kidobott fórumban a hozzászólásokban azt írták az emberek, hogy az ismertetett módszer egyáltalán nem oldotta meg a problémájukat. Azért próba szerencse, én is végigvittem az eljárást, de nekem se jött be. Közben viszont halványan felderengett, hogy én ezt a fájlt korábban miként szoktam életre lehelni, és lám, úgy össze is állt a mutatvány. Azért megnéztem a 2. és 3. helyen kidobott találatokat (egyik magyar, a másik angol nyelvű volt). A másodikban nyilvánvaló szintaktikai hiba volt, meg némi értelmezhetetlen utalások a mentés módjára, a harmadik pedig a fent említett hibás módszert írta le.

   Mindezt azért tartottam leírásra érdemesnek, mert a jelenség korántsem egyedi. Amikor az ember a neten keresgél, elképesztő mennyiségű téves információt talál. Ez önmagában még nem lenne tragikus. Még azt sem mondom, hogy szándékosak ezek, mert a kifejezetten megtévesztésként fölrakott hülyeségek viszonylag ritkák, a dezinformációk túlnyomó részét jó szándékkal rakják fel segítőkész emberek. Nézzük egy kicsit meg, hogy hogyan is generálhatunk például a fentihez hasonló esetet:

• Hallottam, hogy az ismerősöm ismerősének bejött egyszer ez a dolog. A pontos körülményeket ugyan nem ismerem, de talán segíthet valakinek. Azonban ezeket a "talán" és "ha" kitételeket már nem teszem bele a kommentbe, nem fogok egy litániát leírni.
• Nekem valóban összejött így egyszer, azonban a folyamatot csak emlékezetből írtam le, kihagytam pár apróságot. A másik embernél pedig az ilyen felületesen leírt procedúra esetleg komoly károkat fog okozni.
• Minden klappol, csak nem írtam bele, hogy a leírtak pl. az SP2 - től fölfelé másként működnek. Azért, mert sohasem csináltam SP1 - nél újabb rendszeren.
• Magam ugyan sohasem csináltam, de kerestem ennek az embernek a problémájára a neten egy megfejtést, idecopyztam, hadd örüljön!

    Egyre gyakrabban találkozunk azzal, hogy ügyfeleink csapatostul ugyanazzal a tévinformációval fordulnak hozzánk. Nézzünk néhány példát:

    Megjelent a piacon egy bizonyos midi kontroller. Rögtön az elején hoztunk belőle, hogy ki tudjuk próbálni. Kiderült, hogy a driverével igen komoly bajok vannak, amik használat közben durva lefagyásokat okoznak. Ezt az információt közzé is tettük egy eléggé látogatott fórumon, mert többen kértek tanácsot vásárlás ügyben. Ennek ellenére nagyon sokan keresték nálunk az új cuccot, de mi azt mondtuk, hogy addig nem adunk el belőle egy darabot sem, amíg a gyártó rendbe nem teszi. Erre a vevőink egy része úgy reagált, hogy nem értik, mit vészmadárkodunk, hiszen a neten megjelentek értékelések, és kivétel nélkül nagyon jókat írtak róla. Megvették tehát máshol. Persze, be is faragtak vele, mert az általunk is megtapasztalt balhék bejöttek. Sokan szóvá is tették ezt mindenféle fórumokon. Eltelt egy fél év, a gyártó kidobta a friss, immáron hiba nélküli drivert, és láss csodát, a készülék frankón működött! Eddigre azonban a témával foglalkozó fórumok megteltek annak taglalásával, hogy ez a készülék mekkora trágya, és mindenki potom pénzért eladogatta. A gyár egyáltalán nem verte nagy dobra, hogy kijött a használható driverrel. Mi természetesen ahol tudtuk, szétkürtöltük az infót, páran hálásan meg is köszönték. De még egy év elteltével is az volt a helyzet, hogy ha egy vevőnknek ezt a típust ajánlottuk, akkor egyből előjött a dumával, hogy a net tele van a rossz referenciákkal, fél ettől a cucctól.

    Egy másik példa, még mindig a számítógépes stúdió cuccoknál maradva. Egy népszerű fórumon az egyik fő hangadó szétszidta az egyik legismertebb szoftvert, mert az ilyen és ilyen problémákat produkál. Mások felhívták a figyelmét arra, hogy a gépet megfelelően be kell állítani ahhoz, hogy az alkalmazás megfelelően fusson. Pont arról beszéltek, mint amit mi is írtunk az előző bejegyzésben. Erre az illető reakciója az volt, hogy akkor is egy ócska dolog ez a program, mert neki, mint ezer éves tapasztalattal rendelkező szakembernek ne írkálják egy szoftver manualjában, hogy miként állítgassa gépet a programhoz, hanem fusson a program a sima Windowson. Mármost, ha egy, a témával most ismerkedő kölök elolvassa ezeket a dumákat, egyből el is fordul ettől a programtól. Csak halkan jegyzem meg, hogy a fórumon ez a meghatározó hangú illető most is ezzel dolgozik.

    A dezinformáció halmaz azért a legborzasztóbban a gitárosokat sújtja. A számítógépes szoftverekről, hardverekről, sőt, még a szintikről is le lehet írni egy csomó objektív dolgot. A gitárokról viszont baromi keveset. Milyen anyagból van a teste, a nyaka, a fogólapja, milyen pickupok vannak benne, aztán nagyjából ennyi. Az igényesebb gyári adatlapokból kiderül még esetleg pár finom részlet, a képeken pedig egyöntetűen csodaszép gitárokat láthatunk. No, ezek után jönnek a gitáros fórumokon ugyanazon gitárokról az egekbe dícsérő és lehúzó vélemények tömegei. Szerencsétlen potenciális vásárló ezután még tutira megnéz pár okos videót a Youtube - ról. Ezek információ tartalmának 90% - a gitárosra, 5% - a szobára vonatkozik, a maradék 5% talán hordozhat információkat a gitárról is. A témáról megjelent egy jópofa bejegyzés a modoros.blog.hu - n.

    Valamennyiünk fő kútforrása, a Google is okolható a jelenségért, de ne essünk abba a hibába, mint amikor a postást ütnénk agyon, ha rossz hírt hoz! A keresőmotorok automatikusan működnek, és sokszor nem tudjuk, miért a rossz infót dobja ki először, a jót pedig miért hatszázhuszadikként. A Wikipédiát sokáig nagyon jó és megbízható forrásnak tarthattuk, azonban újabban ott is megjelentek téves információk, sőt, kiderült, hogy néhányan arra szakosodtak, hogy szándékosan baromságokat helyezzenek el rajta.

    Sokan mondják, hogy ez a jelenség az Internet törvényszerű velejárója. Bár valamilyen szinten ellenőrzik, moderálják az oldalakat, mégis óhatatlanul nagyon sok dezinformáció helyt kap. Vannak, akik az egész rendszer szigorú felügyeletéért kardoskodnak. Azt hiszem, erre ma már nincs lehetőség, és talán sajnálnunk se kell, mert ki a franc kívánja már vissza diktatórikus dolgokat. 

    Hogyan lehet akkor ebből a gigantikus adathalmazból kihalászni az igazságot? Nem mindig könnyen. Sajnos, aki egy kattintással meg akarja tudni a frankót, az igen nagy eséllyel mellé tenyerel. Az én javaslatom mindenki számára az, hogy a gyors informálódás helyett próbáljunk mindig alaposan körülnézni a neten! A Google ugyan igen hatékony, de sokszor megéri a többi keresőmotort is megjáratni. A legfontosabb szerintem az, hogy MEGBÍZHATÓ forrásokat kutassunk fel! Nagyon jók pl. a fórumok, de ami a fórumokon elhangzik, az sokszor maga a moderálatlan marhaság. Nekem viszont sokszor segített az, hogy ha egy kérdésben kutakodva szakmai fórumon megtaláltam az adott kérdést szemmel láthatólag vágó ember e-mail címét, akkor felvettem vele a kapcsolatot, és kellőképpen körbe tudtam járni vele a témát. Abból kell kiindulni, hogy aki a nyilvános fórumokon részt vesz, az valamennyire vállalja az ilyen fajta segítségnyújtást. Mi is több fórumon jelen vagyunk, és ha szakmai kérdésben segíteni tudtunk, sohasem utasítottuk el a megkeresést. A tisztességes gyáraknak is jó és informatív weboldaluk van, az adatlapok és manualok rengeteg tévhitet eloszlatnak. Érdemes levadászni a minket érdeklő PDF - eket. A gyártók egy részénél nagyon jó helpdesk is működik, és többnyire segítőkész emberek gyorsan válaszolnak a kérdéseinkre e-mailben, esetleg néha érdemes telefonon is megkérdezni őket. Azon viszont ne háborodjunk fel, ha a törött szoftverünkhöz nem nyújtanak supportot!

   Szóval nagyon jó dolog az Internet kínálta információ szabadság, de legyünk körültekintőek, alaposak és kritikusak! Ne felejtsük el, hogy itt mindenki azt publikál, amit akar. Én is :)