A mostani bejegyzésnek az lehetne a címe, hogy "Valami tök mást keresgéltem a Youtube-on, aztán nézzétek csak, mit találtam!" Gondolom, sokaknak ismerős az érzés :)

    Tényleg nem tudtam, hogy ez a klip fönt van. Most megosztom veletek is. Még egy érv, hogy Szkok Pistit elhívjam egy beszélgetésre. 

    Miért szól förtelmesen a hangrendszerre csatlakoztatott notebook?   

    A múltkori földhurkos bejegyzésben nem sokat meséltem a részletekről, de aki elolvasta az idézett cikket, az elég sokat megtudhatott a rusnya földhurkok természetéről és elhárításuk módjáról. 

    Nagyon gyakran probléma van viszont a notebook számítógépekkel, ha a hangjukat ki szeretnénk erősíteni. A probléma látszólag nem magyarázható földhurokkal, a hatás alapján viszont mindenki azonnal földhurokra gyanakszik.

    Egyre jobban terjednek a hordozható kis gépek a zenészek körében is. Vegyünk egy végtelenül egyszerű példát. Valaki azt találja ki, hogy koncertre visz egy laptopot, amit rácsatlakoztat a keverőre. Felveszi a koncertet, a szünetben, vagy a buli előtt pedig valami kis háttérzenét nyomat be a rendszerre. Azonban abban a pillanatban, ahogy rácsatlakoztatja a gépet a keverőre, megszólal a csúnya brummos, zizis földhurkos zaj a hangszórókból. Emberünk hallott már valamit a jelenségről, ezért a tápegységet kihúzva akkumulátorról használja a gépet, és lám, meg is szűnt a probléma. Felmerül azonban a kérdés: ha a notebook tápját sima, védőföld nélküli dugóval oldották meg, akkor miként jöhet létre földhurok? 

    Tudnunk kell, hogy ez a jelenség nem túl régóta zavarja a laptoposok életét. Nagyjából 10 éve kezdték el a régi, hagyományos trafót tartalmazó, nehéz tápegységek helyett a kicsi és könnyű kapcsolóüzemű notebook adapterek gyártását. Ez még önmagában nem lenne baj, hiszen - elvben legalábbis - a kapcsolóüzemű tápegységekben is galvanikusan elkülönül a primer és a szekunder oldal, tehát nem szabadna létrejönnie a zavaró földhuroknak. Azonban a távol-keleti gyártók a kicsi és könnyű megoldásokat hajszolva olyan tápegységvezérlő IC-ket kezdtek felhasználni, melyek működéséhez egy kondi a szekunder részt közvetlenül összeköti villásdugó valamelyik csatlakozójával. Igen, ezáltal 50% esélyünk van, hogy a hálózati feszültség megjelenjen a tápegység csatlakozóján, attól függően, hogy hogyan sikerül bedugnunk a dugót. Ez a feszültség azonban nem életveszélyes, mert a kondi rendszerint elég kicsi értékű, így csak picike áram tud rajta átfolyni. De ha láttatok már szikrát, amikor USB-s nyomtatót, hangkártyát, scannert csatlakoztattok a számítógéphez, akkor most már tudjátok, hogy az emiatt van. Ugyanis azokhoz is hasonló tápegységeket gyártanak. Ha ez a megoldás nem is életveszélyes, néha ijesztően megrázhatja az erre fel nem készült embert. 

    Ebből azonban két probléma is fakad. Az egyik a "Plug-and-Play" eszközök csatlakoztatása során lép fel. Hozzánk már számos olyan készülék került javításra, ami így szállt el. Hiába lehet tehát elvben a készülékeket szabadon összedugdosni, a gyakorlatban mi azt javasoljuk, hogy minden olyan berendezést, ami önálló tápegységgel rendelkezik, kikapcsolt, sőt, konnektorból kihúzott állapotban csatlakoztassunk, és utólag kapcsoljuk be őket! Mondhatja erre valaki, hogy számos USB és FireWire eszközt a driver installációjának egy bizonyos szakaszában kell feldugni a gépre. Ilyenkor azt javasoljuk, hogy a dugó fém árnyékoló részét érintsük először a csatlakozó aljzat fém házához, így kiegyenlítve a potenciálkülönbséget, majd azonnal dugjuk a helyére a csatlakozó dugót.

    A másik probléma a hanggal foglalkozók számára az idegesítőbb. Kialakul a fent vázolt földhurok, annak ellenére, hogy nincs is védőföldes hálózati dugó az adapteren. Azonban a kondi kicselezi ezt, és valamilyen mértékben a hálózati kábeleken keresztül zavaró jeleket cirkuláltat a hangrendszer felé.

    A megoldást a jól ismert leválasztók jelenthetik itt is.  A színpadi gyakorlatban ugyebár DI-boxokat alkalmazunk, melyek egyszerre szimmetrizálnak és elvégzik a galvanikus leválasztást is. Egyszerűbb esetben (például az említett koncert rögzítős / zene beadós példánkban) elég egy jó minőségű vonal transzformátor. Mi elsősorban a Monacor típusokat javasoljuk, mert tényleg jó minőségűek az árukhoz képest.

A második képen látható FGA-40HQ nevű eszközt elsősorban autókba szánták, és 600 ohmos, de érdemes megpróbálni hangrendszerekbe is. Az első képen pedig a kifejezetten audió rendszerekhez tervezett FGA-102 látható, aminek 12 kohm-os a bemenete és kimenete is. Mi ezzel jó tapasztalatokat szereztünk. A hangot csak nagyon picikét színezi, sokkal kevésbé, mint a legtöbb DI box. Arra viszont érdemes ügyelni, hogy ne hajtsuk meg túlzottan nagy jelekkel, mert a trafó viselkedése nem lineárisba fordulhat, magyarán megjelennek a kimeneten a torzítások. Továbbá ne használjunk hosszú vezetékeket a kötözgetések során.

    Még egy pár szót kéne szólni a notebookok hangchipjeiről. Általános elvként elmondható, hogy ezekre nem sok gondot fordítanak a tervezők. Megelégednek azzal, ha elfogadható minőséget produkál, képes megszólaltatni a picike és igénytelen belső hangszórókat, aztán kész. Aki jó minőségű hangot szeretne laptopról hifi készülékre, karaokéra, vagy színpadi rendszerre kivinni, az mindenképpen jól teszi, ha vesz egy külső, USB-s vagy FireWire-es hangkártyát. Az a tapasztalatunk, hogy még a fapados és olcsó Behringer UCA-202-vel is sokkal jobb lesz a kimenő hang, mint a belső hangkártyával. Ha pedig felvételt akarunk készíteni, akkor ne is spekuláljunk a saját bemeneten, használjunk mindenképpen külső eszközt! Ha komolyabb célokra is be akarjuk vetni a gépünket, például zeneszerkesztés, LiveAct, vagy bármi más, ahová ASIO-s cucc kell, akkor számtalan M-Audio, E-MU, ESI és Cakewalk interfész közül válogathatunk. Ebben a kategóriában a kis kedvenc nálunk az olcsósága és sokoldalúsága miatt a Cakewalk UA1-G.

Most kifejezetten a zaj problémák orvosáláról akartam beszélni, ezért nem megyek bele abba témába, hogy milyen notebook gépek alkalmasak zenei szoftverek futtatására és milyenek nem, mert ez egy jó nagy lélegzetű történet. Majd arra is sor kerül. 

     Egyetlen dologra még célszerű odafigyelni, ha a notebook saját kimenetérthasználjuk, és a fent említett vonaltrafók bevetésére készülünk. A legtöbb notebookon kombinált vonal / fejhallgató kimenet van, ami nagyon alacsony impedanciát jelent. Némelyik típuson azonban át lehet kapcsolni a kimenetet, hogy fejhallgató, vagy vonal szintet produkáljon. Ilyenkor a vonaltrafó által képviselt terhelő impedanciát már figyelembe kell vennünk.  Járjunk el tehát körültekintően! Egy egyszerű próbával is eldönhtejük, hogy mi lesz a jó megoldás.   

    A Windows 7-tel foglalkozó bejegyzésben már kifejtettem, hogy nem túlságosan egyszerű korrekt zenei PC-t összehozni Windows környezetben. Ugyanakkor, ha azt állítom, hogy nem túlságosan egyszerű, azzal azt is mondom, hogy nem lehetetlen. Manapság mindenki ért valamennyire a PC-hez, sokan gondolják úgy, hogy nincs ebben semmi ördöngösség. Össze kell hozni egy jó erős gépet, bele kell dugni egy alkalmas kártyát, fölrakni rá a szükséges programokat, és kész. Nos, aki előtanulmányok nélkül kezd egy zenei gépet összeállítani, az teljes bizonyossággal csalódni fog. A fent hivatkozott részben nagyjából elmagyaráztam, hogy miért. A Syncopa "PCMjúzik" oldalán ezelőtt sok évvel kifejtettem elég részletesen ezt a problematikát. Az a poén, hogy bár a cikk megírása óta millió hardver, szoftver változott már, az alapvető megállapítások mind a mai napig helytállóak.

    Elég gyakran megvádolnak azzal, hogy gizda vagyok, mivel nem árulom el, hogy miként is kell ezeket a zeneszerkesztésre, stúdió munkákra alkalmas pécéket összerakni. Erre azt szoktam mondani, hogy összerakni akárki képes, aki rendelkezik egy csillagcsavarhúzóval. A valódi probléma a hardverek és a szoftverek kiválasztásán, összehangolásán múlik. Erre hamar rájön bárki, aki belefog egy zenei gép összeállításába. Amikor valaki egy ilyen gépet szeretne, akkor valószínűleg az az elképzelés lebeg a szemei előtt, hogy legyen egy nagyon olcsó, nagy teljesítményű és stabil gépe. Érdekes módon a történet mégsem annyira a pénz körül forog, mint azt sokan képzelik. Az általunk konfigurált zenei gépek kábé ugyanannyiba kerülnek, mint amennyiért a különféle számítástechnikai cégeknél ugyanazt a konfigurációt meg lehet kapni. (Szándékosan nem említem a multi diszkontokat, a zöldséges stand mellett kiakciózott gépeket, és hasonlókat, a mazochistákat ugyanis nem tekintjük potenciális ügyfélnek ebben a relációban.) Sokan úgy próbálnak spórolni, hogy alkatrészenként a lehető legolcsóbb forrásokból összeszedik a géphez valót, aztán összeállítják maguk. Ez esetben valóban kijöhet egy kicsit olcsóbb ár, de garantáltan lesz nem sokkal olcsóbb, ha csak nem az épp frissen kirámolt kamionból származik a szajré. Ilyesmivel mi persze nem foglalkozunk, hiszen a megbízható források és a stabil garancia nyújtja azt a biztonságot, amit a vevők felé tovább adhatunk. Minket elsősorban azok választanak, akik számára a zenei gép munkaeszköz, és egyszerűen nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy kiessenek a melóból egy dög gép miatt. Ha egy stúdióidő beosztást át kellett már faragnotok géphiba, instabilitások, rejtélyes fagyogatások miatt, akkor tudjátok, hogy miről beszélek. De az otthon zenét szerkesztő, komponáló emberek sem azért veszik a gépet, hogy azon gondolkodjanak, miért nem megy valami, hanem mert alkotni szeretnének.

    A képlet tehát egyszerű: ha profi vagy számítástechnikában, nagyon vágod a Windowst, pontosan ismered a zenei szoftvereid és a hangkártyád igényeit, akkor némi net tanulmányozás és kísérletezés után eljuthatsz egy jól működő rendszerhez. Vagy nem. Majd kiderül. De ha a darabonként összebogarászott konfighoz képest rászánsz még egy csekély pénzt, akkor tőlünk, vagy mástól, aki a kérdésben járatos, vehetsz egy testreszabott konfigot, és ráadásul majd akkor is válaszolni fognak a kérdéseidre, amikor menet közben valahol elakadsz, vagy variálni szeretnél a rendszeren. Ha pedig nem vagy számítógépes guru, akkor mindenképpen a készre konfigurált zenei gép a járható út. Ahhoz a szokásos felhasználói szintű Windows tudáson felül nem kell extra ismeret. (Bár néhány rossz májú ismerősöm azt szokta mondani, hogy egy kis zeneelmélet még sokszor jól jön... :)

    Nem arról van szó tehát, hogy nem akarom elmondani a zenei gépek konfigurációs szabályait, mert nekünk az biznisz, hanem arról, hogy nem vagyok képes rá. Óriási mennyiségű információról van szó. Az alapelveket szükséges ugyanis ismerni, és azokat nagyon alaposan. A számítógép működésével, időzítési mechanizmusaival, az operációs rendszerekkel, azok tweakelési módszereivel, a különféle gyártók midi - és hangeszközeivel teljesen tisztában kell lenni. Aki szeret búvárkodni, annak szívesen megadok néhány fontos forrást, hozzátéve, hogy mint korábban említettem, a neten leírt dolgok sem feltétlenül jelentenek szentírást. Előrebocsátom, hogy mi elsősorban Cubase rendszerekhez konfigurálunk gépeket, tehát az infók elsősorban erre a területre vonatkoznak.

• Steinberg - DAW Components oldal: lényeges dolgok, de korántsem adnak teljeskörű információt 
• Cubase fórum: ez egy nagyon gyorsan burjánzó fórum, és sok fontos infót csak itt tárgyalnak ki, érdemes tehát kihámozni belőle az igazságot, ha kissé fáradságos is
• RME: a német cég élen jár az ASIO-s hardverek fejlesztésében és gyártásában, tudják, hogy mi merre hány óra...
• TC Electronic: ők szintén sokat tudnak arról, hogy mi zajlik a zenei PC-ben, pláne, ha DSP - s rendszerekről van szó. A fórumukat is kell nézni!
• KVR: az egyik legnépszerűbb zeneszerkesztéssel, pluginekkel foglalkozó portál
• Intel: amit a procikról és a chipsetekről tudni KELL
• Thesycon: sajnos, erre is szükséged lesz
• Blackviper: hogyan tekerd ki a Windows nyakát?
• Centrance: inenn lehet letölteni az ASIO latency méréséhez szükséges progit
• PC Music guru: sajnos nem ad annyi hasznos infót, mint amennyit a cím alapján sejthetnénk, de azért meg lehet nézni
• Gearslutz: elég színvonalas fórum a zenei PC témákról

    A fentiek mellett nagy gondot kell fordítani a HDD, a RAM és a videokártya megválasztására is. Ne felejtsük el, hogy a gépünkben minden eszköz valamilyen módon hatással van a másikra! Az RME-n kívül nem jelöltem meg az ismert hangkártya gyártókat, de értelemszerűen minden esetben kötelező a tervezett hangkártya oldalán is tájékozódni, elolvasni az ott található gyári intelmeket. Természetesen nem árt a fórumokból a negatív tapasztalatokat sem összeszedni, mert bizonyos sumák problémákról csak ilyen körben esik szó.

    Az alapos informálódás után pedig ne rettenjetek meg a kísérletezéstől! Ha egy új gép beállításánál nem érted még el a 100. restartot, akkor ne zúgolódj! A tudomány ezáltal halad előbbre! :)

    Mint említettem, a neten valakik által egyszer tutinak nevezett konkrét konfigurációs ajánlásokra mindig fenntartásokkal kell tekinteni. Ne felejtsük el, hogy milyen sok változó befolyásolja az összműködést. Elég, ha a mi konkrét cuccunkban egyetlen eszköznek más a driver verziója, vagy egyéb apró különbség bekavar, és már fejre állhatnak a dolgok. Azért kell az alapokat ismerni, hogy értelmezni tudjuk a problémákat, és tudjunk lépni a megoldás irányába.

    Jó kísérletezést!

Half-duplex beszélgetés Szöllősi Jánossal

    A blog indításakor elhatároztam, hogy rövidke interjúkat fogok készíteni olyan emberekkel, zenészekkel, stúdiósokkal, akiket a hangszerbótolás kapcsán ismertem meg, és akiktől magam is sokat tanultam. Számíthattam véleményükre, szakmai tapasztalatukra, tanácsaikra, segítségükre, és úgy érzem, mások számára is érdekes dolgokat tudnak elmondani.

    Első "áldozatom" Szöllősi János, Janó. A netes közösségekben Prophecy néven aktív. (Igen, a nick név választásnak van köze a kis durva Korg szintihez :). Ő is azok közé tartozik, akiket sajnálok, hogy elmentek a környezetünkből, de ugyanakkor örömmel látom, hogy költözködései és döntései egyértelműen segítették zenei pályafutásán. Közös ismerőseink, egerszegi rajongói gyakran érdeklődnek sorsa felől. Következzék tehát a beszélgetés. Előljáróban még annyit, hogy nem akartam teletömködni az írást link és videó hegyekkel, de aki keres, az talál! Janó munkásságáról rengeteg dokumentum van a neten.

- Mik voltak a zenei indítatásaid ? (Család, suli, haverok, stb)

- A szüleim indítottak el a zene útján, méghozzá komolyzenei vonalon, több mint tíz évig csellóztam és nagybőgőztem.

- Mikor kezdtél először foglakozni az elektronikus zenével?

- Középiskolában vásároltam az első szintetizátoromat, innentől számítom az elektronikus zenei „korszakomat”. Az első egy Roland JX-3P volt - egy analóg szörny, 3 hang polifóniával és egy sáv stepsequencerrel, azt hiszem Ő fertőzött meg az oszcillátorok és a burkológörbék vírusával.

- Kik voltak korábban a meghatározó zenészek, zenekarok az életedben? Kiket hallgatsz mostanában a legszívesebben?

- Kraftwerk és a Depeche Mode volt, aki a legtobb inspirációt adta a kezdetekben, amúgy zenei „mindenevő” vagyok, mostanában sok klasszikust hallgatok. Gyakran kerül Rammstein, 30 Seconds to Mars, U2, Madonna és Lady Gaga dal is a lejátszómba.

- Az EGO nevű csapatoddal találkozhattunk a Villany Weekenden. Akkoriban nagyon ígéretesnek tűntek a zenekar előtti lehetőségek. Mi történt az EGO–val?

- Az EGO egy baráti társaságból alakult zenekar volt, amiből megpróbáltuk kihozni a legtöbbet. Rengeteg tapasztalatot, barátot gyűjtöttem abból az időszakból. Sok lehetőség volt még a zenekarban, de külföldre költözésem után már nem tudtam a részese lenni, így kiléptem. Utána még fél évig működött az EGO.

- Pár éve elköltöztél Londonba. Mik voltak a legfontosabb hatások, amik odakint értek? Nem csak a zenei téren szerzett benyomásokra gondolok.

- Elég nehéz az itt szerzett hatásokat pár mondatban összefoglalni. London az új kor babilonja, az utcán sétálva szinte alig hallani angol szót, mégis valahogy rendezetten és rendben működik az egész. Ez a rendszer, ami rám nagy hatással van.

- Igaz – e még az a közhely, hogy Londonban óriási a zenei élet pezsgése? Van, aki azt mondja, lanyhult a helyzet, és már  nem London Európa meghatározó zenei központja.

- Az itt eltöltött öt évet tudom alapul venni, annyira nem érzek lanyhulást, sőt, a közelgő olimpia még jobban erősíti a zenészekben, hogy érdemes dolgozni. Talán a zenei piac körül kialakult új helyzet az, ami a nagy előadókat visszavetette. Az amatőr és kisebb zenekarok továbbra is az internetet  és az élő fellépéseket választják legfontosabb reklámozási és (ön)megvalósítási formának.

- Rövid angliai tartózkodás után már meghívást kaptál egy igen kiváló bandába, a „The Faces of Sarah”–ba. Ez egy eléggé komoly stílusváltást jelentett a zenei világodban, de úgy tűnt, nagyon otthonosan mozogsz ebben is. Egyesek azt mondják, hogy billentyűsként meghatározó embere lettél a zenekarnak. Te miként látod ezeket a dolgokat?

- A gothikus rock egyáltalán nem állt messze tőlem, az EGO-val is voltak már hasonló próbálkozásaink, csak ott az elektronikus alapok jobban domináltak.

Az elmúlt két és fél év  során rengeteg energiát fektettünk abba hogy a 2006-ban megjelent Lament album dalait átültessük egy kicsit frissebb hangzásba, hogy a koncerteken ütős legyen. A közönség visszajelzéseiből ítélve ez sikerült, viszont a tavalyi évben már összegyűlt rengeteg új dal ötlet, amit szeretnénk egy album formájában hamarosan megjelentetni. Azóta már a zenekar teljes jogú tagjává váltam, olyannyira hogy a  készülő album hangmérnök/producere lettem.

- Hol tart most a Faces Of Sarah? Mi várható? 

- Egy négy hónapos szünet után nekiálltunk a dalok hangszerelésének, illetve a felvételek előkészítésének. Szerencsére több kiadó is élénken érdeklődik a tevékenységeink iránt, kíváncsian várják a fejleményeket. Az év első harmada a hangszereléssel, a próbákkal illetve a hangfelvétel előkészítésével fog telni. A többi még legyen titok. :)
Majd foglak téged zaklatni úgyis azzal, hogy hallgasd meg a keverést amit csináltam, és várom a kritikákat...

- Természetesen izgatottan várom az újabb anyagokat!

Mit tudsz javasolni azoknak a fiataloknak, akik nem érzik túl inspirálónak a jelenlegi itthoni zenei helyzetet, és Angliát célozzák meg annak érdekében, hogy fejlődhessenek? Mennyire nehezedett a megélhetés a válság miatt?

- Én minden fiatalnak csak javasolni tudom, hogy ha nem is évekre, de pár hónapra mindenképp menjen külföldre. Az a tapasztalat amit az ember egy másik országban szerez ez idő alatt nagy mértékben kinyitja a szemet, a szívet és a fület az újra és a másra.

Ahogy korábban említettem, London az új kor Babilonja, sok kultúra keveredik itt, szinte mindenki megtalálhatja magának azt az ösvényt amit keresett, de ez a többi nagyvárosra ugyanígy jellemző lehet. 

A megélhetés, mint mindenhol, nehezebb a válság miatt, de hol nem nehéz egy új országban új/tiszta lappal elindulni? 

- A zenélés mellett hangmérnökösködtél nagyon komoly stúdiókban is. Szeretnéd  - e ezt a vonalat tovább építgetni, vagy most elsősorban a zenére koncentrálsz? 

- Egy nagyon régi álmom az, hogy a saját stúdiómban dolgozhassak. Ez részben már Budapesten megvalósult, de ennél tovább szeretnék menni. Jelenleg prioritások között a zene van előtérben, de az új album munkálatai miatt ez az év közepe felé át fog billenni a stúdiózás irányába.

- Milyen újdonságokra számíthatunk a közeli jövőben? (Koncertek, lemezek, klipek.. stb…)

- Az új albumon kivül egyelőre most nem tudok bővebb információt adni. Rengeteg „ongoing” dolog van, ami még nincs abban a fázisban, hogy közszemlére kerüljön. Akit érdekelnek ezek, a www.facesofsarah.com oldalon tudja figyelemmel kísérni a tevékenységünket.

- Köszönöm a beszélgetést!

    A nemgitárosok számára a címről egy kis magyarázattal tartozom. A talking box egy különleges effekt, amivel ötvözni lehet a gitár hangját az emberi hanggal. Arra szolgál, hogy a szájunk segítségével moduláljuk a gitár által kiadott jelet. A konstrukció nagyon egyszerű. Adott egy zárt dobozban egy hangszóró, amit a gitárerősítő hajt meg. A dobozból egy műanyag cső jön ki, aminek a vége egy mikrofonra van párhuzamosan ráerősítve. Ha jól ügyeskedünk, akkor a csövön kiáramló hangot a száj nyitogatásával és formálásával módosítva tudjuk visszajuttatni a mikrofonba, és létrehozzuk az "éneklő gitár" hangzást.

    Ma este abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a talking boxot az egyik legkiválóbb használója, Tátrai Tibor műsorában hallhattuk. A dolog úgy esett, hogy Glaser Péter meghívta a stábot az esti egerszegi koncertre a Zsinagógába. Péterrel régóta jó kapcsolatban vagyunk, és örömmel fogadtuk el a meghívást, mert koncerten még nem hallottuk. Most pedig a Tátrai Trend bőgőseként végre alkalmunk nyílt erre. 

     A képen látható a csapat: Tátrai Tibusz, Czibere József, Pintér Tibor és Glaser Péter. Az egyik múltkori postban pont azon nyafogtam, hogy mennyire lepusztult Egerszeg zenei élete az elmúlt években. Most örömmel tapasztalhattuk, hogy az erős havazás dacára igen szépszámú közönség gyűlt össze a Zsinagógában. A Jazz-szerda rendezvények szokás szerint fehér asztalos - társalgós - iddogálós hangulatban zajlanak, most sem volt ez másként. A zenéhez illett is ez a körítés, mert a négy muzsikus igazi klub feelinget hozott az egyébként tiszteletet parancsoló hangversenyterembe. Változatos stílusban zenéltek. Jazzes, latinos, rockos és bluesos elemeket egyaránt hallhattunk. Tátrai nem nevezi jazznek ezt a zenét, de tök mindegy, hogy minek hívjuk: kellemes, hangulatos, élettel teli kompozíciókat hallhattunk profi zenészek előadásában. Mind a négyen hatalmasak az improvizatív játékban, és ezzel sikerült is magukkal ragadniuk a közönséget, aki maximálisan vevő volt erre a zenére.

     De hogy visszatérjünk a szájgitározáshoz, meg lehet nézni, hogy Tibusz például egy másik formációjában, a Magyar Atom - ban miként nyomja ezt a dolgot:

    Egyik régi buli előtti beállás jut az eszembe. A gitáros azon kesergett, hogy valahol elhagyta a spéci gitárkábelét, és most mi lesz? Tartalék kábel nincs, elkunyizza hát a billentyűs egyik kábelét. Minek neki kettő, elég lesz oda egy is. Amikor itt tartottunk a megoldás felé vezető úton, megjelent egy enyhe alkoholos befolyásolás alatt álló srác (délután négy óra lehetett még csak), kezében egy toldozott-foltozott, mocskos, ám szigszalaggal gazdagon borított kábellel. A versike, amivel átadta:

- Itt van ez a príma kábel, most húztam ki a kukábel!

   Mint kiderült, a színpad elé pottyant a kábel a kipakolás közben, és valaki szemétnek vélve kidobta, szemfüles emberünk pedig kifigyelte a jelenetet. A gitáros nagyon megörült, fizetett is egy fröccsöt a megtalálónak. Amint azonban bedugta az erősítőbe, én egyből kihúztam, és gondosan visszaraktam a helyébe, a kukába. Inkább ott a helyszínen készítettem neki egy ideiglenes kábelt, már csak azért is, hogy ne idegesítse a billentyűst. Tudjátok, az ilyesmi buli előtt nem szül jó vért :)

    A kábelekkel kapcsolatos kérdések azóta is mindennaposak nálunk a zenészek, dj-k, hangtechnikusok részéről. A hifistákról most ne is beszéljünk, az ugye egy másik kaszt. Az általános kérdést úgy lehet megfogalmazni, hogy mennyi pénzt érdemes kiadni kábelre? Általános választ persze nem lehet adni, de nézzünk azért néhány szempontot!

    Alapelv: sérült, recsegő, kontakthibás kábelnek színpadon semmi helye sincs. A stúdióknak pedig még a környékére se vigyük őket! Ha a produkciót tönkreteszik a recsegő, zajos, kihagyó kábelek, az katasztrofális tud lenni. A vezetékekre épp úgy vigyázni kell, mint a legfinomabb hangszerekre. A buli végén mindig szépen letisztítva és szabályosan föltekerve tároljuk el a kábeleinket! A retek kikezdi a burkolatot, és sérülékennyé válik, nem tudja betölteni mechanikus védő funkcióját. A tisztogatás közben észreveszzük azt is, hogy ha esetleg valami megsértette a külső szigetelést, esetleg még az árnyékoló harisnyát is. Ilyen esetben tegyük félre a gyanús darabot, és tesztelés nélkül ne vessük be újra! A legegyszerűbb teszt módszer, hogy rákötünk a gyanús madzaggal egy hangforrást (CD, keverő, bármi) egy erősítőre, és szisztematikusan végig mozgatjuk. Ha hibás részhez érünk, akkor elhallgat a hang, vagy legalábbis recsegést, zizegést hallunk. El lehet játszani a próbát egy egyszerű multiméterrel is. Ha szakadást, vagy az ellenállás időnkénti megnövekedését látjuk a mozgatás hatására, akkor a kábel nem jó. Az ilyen hibát ritkán lehet javítani, és akkor is többnyire csonkolás a dolog vége. Toldozgatást még ideiglenesen se használjunk! Ilyenkor bizony cserélni kell.

    Igen ám, de milyenre? Itt jön a kérdés az árról, a hangminőségről és az élettartamról. Nézzünk például egy sima árnyékolt kábelt! Nagyon olcsótól iszonyú drágáig mindenféle kapható. Hol érdemes megállni a válogatás során?

    Azt szoktuk mondani, hogy az áram a legolcsóbb kábelen is elfolyik, és a legcsodásabb gitár sem tiltakozik az ellen, ha valami gagyi kábelt dugunk bele, mert nem tud. De vannak szempontok, amiket érdemes figyelembe venni.

• Élettartam. A jobb minőségű kábel garantáltan hosszabb ideig tölti be funkcióját, mint a gagyi. Az ellen persze semmiféle bevonat nem óvja meg, hogy ha székeket húzkodnak rajta, vagy teherautóval közlekednek a betonra fektetett dróton, de ugyanolyan igénybevétel mellett biztosan tovább megőrzi a minőségét, mint az olcsó.
• Elektromos paraméterek. Az árnyékolt kábeleknél nagyon fontos a méterenkénti kapacitás. Különösen a gitár és basszusgitár kábeleknél kell erre ügyelni. A dedikáltan gitárosoknak készített kábelek mindig alacsony kapacitásúak. A billentyűkhöz, effektekhez, dob modulokhoz nem kell ennyire finnyásnak lenni - ha csak nem hosszú vezetékeket használunk. Amúgy fontos szempont, hogy a lehető legrövidebb kábeleket alkalmazzuk. Ez nem azt jelenti, hogy emiatt feszüljenek a kábelek a színpadon, de például ne használjunk 10 m-nél hosszabb gitárkábelt még akkor sem, ha nagyon drága termékről van szó! Van még egy ritkán emlegetett elektromos paraméter is. A kábel vezető ere (erei) és az árnyékolás között mérhető kicsike elektromos vezetés. Az öreg, gyenge minőségű vezetékeknél ez már jelentősebb is lehet, és bizony beleszól a hangzásba is.
• Mechanikai paraméterek. Ide sorolhatjuk a hajlékonyságot és az árnyékoló harisnya rugalmasságát. Vannak olyan szigetelések, amik hidegben törékennyé válnak, és utána a drótot már rendeltetésszerűen nem lehet használni. A vezetékeket egyébként is óvjuk a szélsőséges hőmérsékletektől! Tárolás közben is. Lényeges szempont lehet az is, hogy egy viszonylag kicsi húzó hatásra ne nyúljon meg jelentősen a drótunk, ne szakadjon ki a dugóból.
• Ha csak lehet, mikrofont mindig szimmetrikus kábellel használjunk! A fantom táplálású kondenzátor mikrofonok még érzékenyebbek a kábel hibáira, azokhoz tehát a leggondosabban válasszuk meg a vezetéket!
• A profi kábel csak a siker felét jelenti. A csatlakozó dugókon nem érdemes spórolni, ha jó megoldásra törekszünk. A minőségi dugók gyakran túlélik a kábelt, és felszerelhetjük őket az új kábelre is. Az ócska dugók pedig gyakran előbb megadják magukat, mint maga a vezeték.
• Nem szabad szélsőséges drótőrültnek lenni. Előfordult, hogy valaki a roncs, ezer sebből vérző Musima gitárjához akart méregdrága kábelt venni. Egy rosszul árnyékolt, recsegő - ropogó elektronikájú gitár hangján az ilyen megoldás semmit sem segít. A profi hangszerek és mikrofonok viszont a lehető legjobb kábelt érdemlik, amit még megengedhetünk magunknak.

      A hangfalkábelekről is ejtsünk pár szót.

• A hangfalkábel vezető erének átmérője kritikus paraméter. Az átvinni kívánt teljesítmény, a hangfal(ak) impedanciája és a kábel hossza határozza meg, hogy mi az a legkisebb átmérő, ami még egészséges. A túl hosszú és túl vékony hangfalkábel eldisszipálja (hővé alakítja) az erősítő teljesítményének jelentős részét, továbbá lerontja a hangfal illeszkedését az erősítőhöz. Nagyon vastag kábeleket viszont azért nem alkalmazhatunk, mert nem tudnánk befogni a csatlakozókba, vagy a dugókba.
• A jó minőségű dugók itt hasonlóan fontosak, mint az árnyékolt vezetékeknél!
• Hangfalkábelnek még véletlenül se alkalmazzunk árnyékolt drótot! Lehet ugyan ilyesmivel találkozni gagyi távol-keleti hifik esetében, de a zenekari hangosításnál ennek semmi helye. Gitárosok hajlamosak rá, hogy a fej és a láda közé befogjanak egy "talált" gitárvezetéket. Nagyon helytelen gyakorlat. A hangfalkábel mindig legyen jó izmos kéteres vezeték. Az árnyékolás nem teljesítmény átvitelére való.
• A tisztán tartásra és a rendezett felgöngyölítésre ugyanúgy figyeljünk, mint az árnyékolt drótoknál! Ezt a gondosságot hosszabb élettartammal hálálja meg a kábelünk.

       Egyeseknek feltűnhetett, hogy semmiféle ezoterikus kábelekről nem esett szó. Manapság a hifista gyakorlatból egyre többször szivárognak át a pro-audio világába is ezek a dolgok. Miről is van szó? Aki nem járatos a High End hifi világában, annak elmondom. Az audiofil népek gyakran esküsznek arra, hogy olyan dolgok is befolyásolják a hangzást, amelyek fizikai paraméterekkel nem jellemezhetők, vagy jellemezhetők, csak semmi közük az elektromossághoz. Például a kábel színe, hogy be van - e vonva pamuttal, csíkos, vagy pöttyös, stb. Nem is beszélve a vezető szálak számáról, sodrásáról, a húzás irányáról, az ötvözet típusáról, mert ezek valóban hordozhatnak a hangfrekvenciás átvitelt befolyásoló tulajdonságokat. Az egy más kérdés, hogy füllel ezek a hatások meghallhatók-e? Ha igen, akkor milyen körülmények között? Ilyenkor szoktam elakadni, amikor valaki az egyébként tucat minőségű hangszerét, elektroakusztikai berendezését ezoterikus kábellel akarja felspécizni. Ne hagyjuk persze figyelmen kívül a gyártók különleges technológiáit, figyeljünk oda a valódi fejlesztésekre, de tartsuk szem előtt, hogy a hangtechnikai láncunk leggyengébb szeme fogja meghatározni a végén hallható minőséget. Igyekezzünk a berendezéseink minőségéhez illeszkedő kábelezést választani, és nem fogunk csalódni. Egyelőre a Maxwell - egyenleteknél jobbat még nem tudunk az elektronikai jelenségek leírására. Azokat viszont jó szem előtt tartani.

      A fenti kis eszmefuttatást természetesen elsősorban a kezdőknek szántam. Ha valakinek konkrét kérdése van, megkísérlek rá válaszolni itt, vagy e-mailben.

    Aki ismeri Gyuri kollégámat, az tudhatja, hogy náluk elég komoly kultusza van az ehető hangszereknek. Rafinált tortákat készítettek  különféle hangszerekről korábban is. Minap épp akkor toppantam be hozzájuk, amikor Zoli nyolcadik születésnapját ünnepelték.

    Íme, az alkalomhoz illő dobos torta. Vagy dobostorta. Tanúsíthatom, hogy nem csak jól nézett ki, de nagyon finom is volt :)

    Gyuri a zöldségekért nem rajong túlzottan, ellentétben a Vienna Vegetable Orchestra tagjaival, akik a koncertre való felkészülést a piacon kezdik:

    Ha pedig feszélyezett volna a fenti kissé klasszikusokat idéző zene, a következőben nyomnak egy kis zöldséges technót:

    Jó étvágyat!

    Ahhoz, hogy az ember otthon érezhesse magát egy városban, szükség van zenés helyekre. Kellenek hangversenytermek a szimfonikusoknak, színházak a zenés darabokhoz, sportcsarnokok a pop és rock koncertekhez, táncházak, és természetesen a kis jazzklubok, blueskocsmák. Kellenek az élőzenés bárok, a diszkók, és azok a vendéglők is, ahol mulatós zene szól. Ha ez mind adott, működik, és színvonalas, akkor a város rendben van. 

    Sajnos, Zalaegerszegen az utóbbi években, és nem csak kifejezetten a válsággal összefüggésben, begubóztak az emberek. Régebben természetes volt, hogy ha van egy jó koncert, akkor ott a helyünk. Egy átmelózott nap után beültünk lazítani egy vendéglőbe vagy egy klubba. Most aki dolgozik, az estére hullafáradt. Aki munkanélküli, annak pedig, ha kedve lenne is, pénze nincs szórakozni menni. Lepusztultak hát a város zenés helyei. Nehéz helyzetben vannak a kiváló városi szimfonikus zenekar tagjai is. Szépszerivel a maguk kedvére örömzenélnek néha, mert fellépési és próbahelyhez is nehezen jutnak. Erősen megcsappant a korábban jól működő klubok száma is. Voltak itt kiváló próbálkozások, mint például a Krumplirózsa, vagy a Grabowsky, de hát a széllel szemben nem nagyon ment a dolog.

    Hogy ne csak a rossz irányú folyamatokról beszéljek, azt azért el kell mondanom, hogy a negatív trend ellenére mindig van néhány friss tehetség, akiknek a felbukkanása újra feldobja a zenei közéletet. Zenekarok alakulnak, akik nagy kedvvel muzsikálnak, és nem szegi kedvüket a ritka fellépési lehetőség, sem a gyéren látogatott koncertek. Szóval a zene itt bujkál azért a városban, és ha egyszer megint  béke lesz, akkor kitör majd. Az emberek ismét járnak majd koncertekre, buliba, sorra nyílnak a klubok, színvonalas élő zene lesz nyári estéken a romantikus kerthelyiségekben, és az emberek arcáról lekerül a savanyú ábrázat, ami a zenemogvonás miatt van. Mert bizony mondom néktek: nem elég iPoddal mászkálni az utcán, meg a Youtube előtt puposkodni éjjelente. A zenét meg kell élni!

    Ha már szóba kerültek a blueskocsmák, akkor egerszegi viszonylatban feltétlenül szót kell ejteni a Shabby Blues Band - ről. Bár a zenekarban voltak kisebb-nagyobb személyi változások, azért mégiscsak elismerésre méltó, hogy 1991 óta megszakítás nélkül nyomják a bluest. Közben eljutottak számos fesztiválra és megjelentek lemezeik is, de ők továbbra is ugyanazok az arcok maradtak. Egerszegen mindenki ismeri őket, és ha mennek az utcán, percenként kérdik tőlük, hogy "figyu, hol lesztek legközelebb?", de ez az őszinte érdeklődés mégsem elég ahhoz, hogy egy állandó blueskocsmát életben tartson. Jó lenne, ha lenne egy weboldaluk is, ennek hiányában csak közvetett infót taláunk róluk a neten.

    Manapság mindenki kjúbézezik. Van, aki dicséri, van, aki szidja. Van aki véresre keresi magát vele, van, aki azt mondja, hogy hajítófát sem ér. A tisztességesebbek megveszik, a kevésbé tisztességesek letorrentezik a feltört verziót. A Steinberg cégről és a Cubase programról mindenki hallott, aki, ha bármilyen felszínesen is, de kapcsolatba került a zeneszerkesztéssel és a stúdiótechnikával.

    Jól emlékszem még arra az időre, mikor a saját gyártású C64 interfészek teszteléséhez kölcsön kaptam egy ismerőstől egy Steinberg PRO16 programot. Akkoriban ez olyasmi volt, mintha ma valaki kapna tesztelésre egy komplett Protools rendszert, tokkal - vonóval. Bevallom, megkíséreltem lekoppintani a szoftvert. Tudtam jól, hogy néhány eszközzel szinte minden C64 program megadja magát. Bár akkoriban sem voltam egy hacker típus, de itt túl nagy volt a kísértés. Csak pár napig szórakozhattam a progival, de túlságosan hozzám nőtt. Akkortájt viszont a kezdő mérnöki fizetésemhez képest kb. 3 évi spórolásból tudtam volna összekuporgatni az árát. Aztán néhány álmatlan éjszaka után rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog menni. A másolásvédelem módjára ugyan rájöttem, de a feltörésre képtelen voltam. Tudtommal senki sem tudta a korabeli módszerekkel reprodukálni a PRO16 - ot. Volt rá hát egy hetem, hogy megismerjem a programot, és hogy rájöjjek, mennyire fontos a másolásvédelem. Hiszen ha simán lehet másolni a kódokat, akkor odavész a befektetett munka. Akkoriban úgyis eléggé frusztrált voltam, mert egy iskolaszámítógépes pályázatra beadott Z-80 - as programomat egyáltalán nem is díjazták, majd hamarosan megjelent egy szoftver, ami egyértelműen rengeteg megoldást, formai sajátságot és kezelési megoldást ebből lopott. Nem háboroghattam, mert a pályázati kiírásban benne volt, hogy a beküldő lemond a program tulajdonjogáról, de mégis rosszul esett, mert valakik a pályázatot ötletgyűjtésként használták. Ma is vannak ilyen rafinált "pályázatok", szóval a világ nem sokat változott. 

    Karl Steinberg cége viszont kétségkívül a zeneipar egyik sikertörténete lett. Hogy mind a mai napig élnek, működnek, és a zeneipar csúcsán vannak, az a jól használható programokon kívül annak is köszönhető, hogy megfelelő védelemmel tudták és tudják ellátni a programjaikat. Mind a mai napig nem lehet jól feltörni a szoftvereiket. A crackelt verziók minden esetben valamilyen problémával küszködnek, profik tehát semmi esetre sem vesződnek velük. Sokan utálják a Steinberg céget e masszív védelem miatt. Azonban ha nem ilyen massívra alkották volna meg, akkor ma se Steinberg, se ASIO, se Cubase nem lenne, meg mi sem erről a témáról beszélgetnénk.

    Megnyílt a Steinberg virtuális múzeum. Érdemes és tanulságos körülnézni benne.

    Kevés utálatosabb dolog van, mint a földhurok.

    Szerintem nincs olyan zenész, stúdiós, vagy hangtechnikus, aki még ne tapasztalta volna meg a földhurok áldatlan következményeit. Akkor beszélünk földhurokról az audio rendszerekben, hogyha az egyébként önmagukban kifogástalanul működő készülékeinket összedugdosva zavaró brummok, cicergések és ezek mindenféle kombinációi jelennek meg a hangrendszerünkben. A földhurkok szakszerű elhárításához alapesetben elég megfordítani egy villásdugót, bonyolultabb helyzetben viszont nem árt tisztában lenni az elektronika alaptörvényeivel, és mivel a kérdés életvédelmi funkciókat is érint, a büntetőjoggal :)

    A földhurkokról egy jó összefoglaló írást találtam a Hobbielektronika oldalán. Szűkebb területünkhöz kapcsolódva még annyit hozzáfűznék a cikkhez, hogy a vége felé ismertetett midi hurokmentesítő kapcsolás nem szükséges, ha az ember szabványos midi kábelt használ. Midi rendszerben ugyanis a midi kábel árnyékolásán keresztül képződik a hurok. A szabvány kábel árnyékolása csak a kábel egyik végén van bekötve, ezzel meggátolja a hurok kialakulását.

    Gyuri kollégámmal elég szépen körbejártuk az elmúlt évtizedekben ezt a földhurkos mizériát, ezért a cikkhez kapcsolódva fogunk még különféle kiegészítéseket és gyakorlati javaslatokat tenni.

     Egy fontos dolgot ne felejtsetek el: a földhurok megszüntetése során az érintésvédelmi rendszabályokat soha sem szabad figyelmen kívül hagyni! Ha valakit kevéssé motívál ez a szempont a szakszerű megoldásra, akkor gondoljon arra, hogy ha valami ráz, akkor a hőn szeretett és drágán megvett berendezésere is káros lehet ugyanaz a feszültség :)