A címet olvasva minden vitorlázó felhorkan, hogy ilyen nincs! Lehet széllel szemben hajózni, de akkor lavírozni kell. Pedig lehet ám széllel szemben egyenes vonalban is hajózni, csak le kell engedni a vitorlákat, és evezni kell keményen. Jó esetben beindítani a motort. A fenti gondolatok a cégünk alapításának huszadik évfordulója kapcsán jutottak eszembe. Nem csináltunk semmi hacacárét az évfordulón, sőt, igazából én egy későbbi időpontra terveztem egy kis összejövetelt, a munkatársaim azonban suttyomban készítettek egy  tortát, amivel sikerült nagy meglepetést okozniuk, és azért koccintottunk a jeles dátumra, majd végeztük a dolgunkat, mint más napokon.
      Az évforduló természetesen nagyon sok emléket felhoz. Nem hogy egy blogbejegyzésre, de egy rendes regényre is elég lenne, ami ez alatt történt a Syncopa életében és a mi életünkben. A világ is hatalmasat változott. Akik a cégünk alapításakor születtek, ma már felnőttek, és nem is mindig értik, hogy az akkori dolgok hogy is voltak. Mobiltelefon és Internet nélkül, a ma "retro"-nak titulált világ fura díszletei között.
       A legnagyobb kérdés természetesen akkor is az volt, hogy lehet-e, vagy szabad-e egy zalai faluban zenei elektronikára szakosodott vállalkozást indítani? Az ötletet elég bizarrnak tartották a budapesti ismerőseim és a szomszéd Mariska néni is. Addigra Zalaegerszegen több magántulajdonú hangszerbolt is bezárt, és összetöpörödött az egykor jól menő állami üzlet utódjaként működő bolt is. Úgy tűnt, hogy az osztrák határ közelsége, a szabad határátkelés lehetősége miatt nincs sok értelme ezzel az üzleti profillal foglalkozni. Nekem pedig pont az osztrák boltok adták az ihletet. Minden városban több kisebb-nagyobb hangszerbolt van, és a falvak jó részében is megtalálható egy. Lehet, hogy ezek nem nagyok, de általában specializálódott a kínálat, minden üzletnek van valami sajátos profilja, erőssége, ami miatt az ember szívesen bemegy és körülnéz. Úgy gondoltam, hogy ez nálunk a zenei elektronika lesz, nagyon kemény számítástechnikai háttérrel. Akkoriban a Logitron kft-ben profi szinten fejtettük meg a mikroszámítógépek, PC-k, mikrokontrolleres ipari vezérlések hardvereit és szoftvereit. Hősi időszak volt, hiszen a Cocom-lista miatt (emlékszik még valaki erre?) sem fejlett rendszereket, sem ezek dokumentációit nem lehetett korábban átadni Magyarországnak, ezért az így-úgy bekerült berendezések nagy részét hatalmas szellemi munka árán kellett a szó szoros értelmében megfejteni. Emlékszem, hogy ha bekerült hozzánk mondjuk egy speciális mikroszámítógépet tartalmazó meghibásodott marógép vezérlő panel, akkor az illető processzor dokumentációját egyedül Budapesten az OMK-ban lehetett kikérni, és személyes átvétellel elhozni jó pénzért. Aztán kiolvastuk az EPROM tartalmát, és többnyire a kódlistán végiglépegetve kitaláltuk a vezérlési funkciókat, míg rá nem jöttünk, hol a hiba. Mindent magunknak kellett kitalálni és a hackeléshez szükséges berendezéseket is mi építettük meg. Ekkor jöttem rá, hogy az akkor újnak számító szintetizátorok is nagyrészt a felderített mikrokontrollerekre épülnek, így megvoltak az alapok arra, hogy a bennük fellépő hibákat is hasonló módszerekkel felderítsük, illetve hogy megvalósítsunk bizonyos bővítéseket, módosításokat. A dolognak gyorsan híre ment. Elég alaposan benne voltam a zalai és vasi zenészek társaságában, meg az ország más részeiben is sok zenész barátom volt már a '80-as évek végén. Amint egy korábbi bejegyzésben írtam, 1990-ben pedig minimális propaganda mellett is jelentős tömeg gyűlt össze a "Midi Show" nevű rendezvényünkön. Akkoriban az internet előtti világban ez úgy működött, hogy egyik zenész szólt a másiknak, és a válasz mindig az volt, hogy "persze, ott leszek!". Bárkitől kértem segítséget, szívesen állt rendelkezésre, igaz, én is sokszor futkároztam az éjszakában, hogy a bulik rendben lemehessenek. A helyszíni műszaki improvizációkról ismét csak lehetne egy könyvet írni :)
     Vidám időszak volt ez. Az emberek, főleg a fiatalok a rendszerváltást követően tele voltak optimizmussal. Azt hittük, hogy elhárult az akadály, mindenki sikeres lehet azon a területen, ahol kedve és tehetsége van valamit alkotni. Nagyon sok jó zenekar volt, és a koncerteket, bálokat rengeteg ember látogatta. Ezeknek a buliknak a hangulata ma már szinte visszaidézhetetlen. Akik egykor részesei voltak, azok tudják, miről beszélek, akik nem, azoknak hiába mondom. Ebben az euforikus időszakban egyáltalán nem tűnt számomra lehetetlennek egy kis faluban csúcstechnológiát menedzselő zenei elektronikai céget alapítani, hiába károgtak jó páran, hogy nem lesz ennek jó vége. Igazából a fő problémát a telefon jelentette. Nekünk a lakásunkban már 1990-ben némi protekcióval lett telefonunk. A céget azonban pár száz méterrel odébb, első kollégám nagyszüleinek családi házában indítottuk. Nos, oda vezetékkel nem tudtuk levinni a vonalat, be kellett hát ruházni egy nagy hatótávolságú drótnélküli telefont, ami bizony elég durva pénzbe került. Így is a töredéke volt azonban egy "üzleti" MATÁV vonal árának. Ezért indult csak 1992 júliusában a cég, és nem korábban.
      Emlékszem az akkori nagyker cégek reakcióira. voltak, akik lelkesen támogattak bennünket, és voltak akik rangon alulinak tartották, hogy holmi falusi kócerájokkal tárgyaljanak. Aztán az utóbbiak elég gyorsan rájöttek, hogy a piac túlságosan komolyan vesz bennünket akkor is, ha ők nem. A kis cég tehát az első időszakban szépen és dinamikusan fejlődött. Rohamosan nőtt a vevőkörünk, egyre több terméket forgalmaztunk és a szerviz is állandóan csúcsra járatva működött. Jöttek aztán a bajok. Családi tragédiák sorozata, majd a Bokros csomag. Az embereket és a cégeket felkészületlenül érte, hogy egy célt nem saját bénaságuk, hanem az úgynevezett gazdaságpolitika miatt nem tudnak elérni. Megszűnt sok frissen indult vállalkozás és sajnos a Logitron kft is, hiába volt akkoriban az ország legismertebb számítástechnikai cégeinek sorában. Elképesztően jó szakember gárda volt ott. A  környéken ma működő számítógépes cégek magva tőlünk került ki. Azt hiszem, valamennyien ott sajátítottuk el a hatékony és kreatív csapatmunka módszereit, és ez nagyon fontos mindenféle rendszerépítésben, akár hardverről, akár szoftverről legyen szó. A Logitron megszűnése tulajdonosként nekem nagyon durva csapás volt, de akkoriban a magán jellegű problémáim annyira lekötöttek, hogy nem is éreztem igazán, mekkora is a baj. Ezek után próbáltam csakis a Syncopára koncentrálni, és "rendes" céget építeni a Bokros által megtépázott, de azért szuperáló vállalkozásból. 
      Megnőtt a helyigényünk, 1995-ben költöztünk a mostani épületbe. 1996-ban egy fegyveres rabló elvitte a cég teljes készpénz mennyiségét. Annyira mégsem voltunk faluban, hogy ilyen nagyvárosokban szokásos gengszterizmus ne találjon ránk.  Jó lett volna, ha kiér az első rendőrautó, ugyanis telefonon riasztottam őket, mikor még a rabló kollégát feltartóztattam. Azonban az első szirénázó autó elcsapott egy Wartburgot még a városban, mire a többiek kiértek, arra emberünk már valahol a Zala réten szaladt, aztán nyoma veszett. Fura volt utána a rendőrségi vizsgálat is, de ez már egy másik történet. Beráncigálták például a személyleírásnak nagyjából megfelelő ügyfeleinket a rendőrségre, engem pedig úgy kezeltek, mintha én lettem volna a bűncselekmény mögött. Hiába magyaráztam nekik, hogy bármilyen értéket elvittek volna, arra lett volna érvényes biztosításunk, kivéve készpénzre, továbbá semmiféle racionális magyarázattal nem lehetett kitalálni, miért tettem volna egyik zsebemből a másikba a pénzt egy rabló segítségével. Komoly volt a pénzveszteség is, meg az is, hogy a nyomozás miatt hetekig nem tudtunk kinyitni.
     Aztán sikerült valahogyan ezen is túljutni, megdupláztuk az üzlet területét, jött az Internet, és 1996-tól ez meghatározó lett az életünkben. Mindig is valami ilyenre vágytam, hiszen a net jelentősen csökkenti a vidékiségből fakadó hátrányainkat. Ettől még persze nem csökkent a Budapesttől mért távolságunk, egyre növekvő üzemanyag árakkal futkározunk áruért és ügyeket intézni, mondjuk az M7 elkészülte óta kicsit csökkent ezen kalandtúrák időigénye, de hát a pályán sem ingyen közlekedik az ember. A bajokat mindig megpróbáltuk még több és még hatékonyabb munkával kompenzálni. Az aktuális gazdaságpolitika pedig gondoskodott róla, hogy a rengeteg munka és a tökéletességre való törekvés soha ne legyen elég. Ha az egyik kormány kijelölt egy fejlődési irányt a gazdaságban , a másik lerombolta azt. Ennyi volt csak a biztos az elmúlt 20 évben, minden egyéb lutri. Ja, és még annyi, hogy a vidéki vállalkozásokat egyre lehetetlenebb helyzetbe hozták. Minden ismerősöm azt firtatta, miért nem viszem a céget Pestre, vagy még inkább külföldre, ahol ennek az eléggé speciális profilnak sokkal jobb élettere van. Számos ismerősöm meg is lépte ezeket, többségük számára kiválóan be is jött a váltás. Nekem ez azonban olyan súlyos magánéleti döntésbe került volna, amit nem akartam semmiképpen meglépni. Maradt hát a maradás, és a "széllel szemben" történő utazáshoz igyekeztem olyan kollégákat összeválogatni, akik bírják ezt a durva sportot. A szakmailag igen magasan képzett, elkötelezett kis csapat jobb helyen és jobb időben hatalmas teljesítményre lenne képes. Momentán annyi, hogy álljuk hullámokat és evezünk a széllel szemben. 
     Gyakran megkaptam, hogy ha ennyire sok munkával jár a cég fenntartása és az államkassza intenzív gyarapítása mellett sok hasznom nincs belőle, akkor miért csinálom? Nos, erre nehéz racionális magyarázatot adni. Gazdaságilag mindenképpen gáz. Azonban ortodox és unortodox gazdaságpolitikák jönnek és mennek, a dolgok valós értékét hol erre, hol arra térítik ki, időnként azt gondolja az ember, hogy már semminek sincs értéke. Aztán a gyümölcsöt, zöldséget, gabonát, húst mégis meg kell valahogyan termelni, a meghibásodott autót meg kell javítani, a tetőn a cserepet ki kell cserélni, és épp így a zenészek és hangtechnikai szakemberek problémáit is meg kell oldani. Mostanság a mi munkánkat nagyon alacsonyra értékeli az itthon kialakult gazdaság értékelosztása, de bízunk benne, hogy ha valamit jól csinálunk és azt sokak igénylik, akkor talán előbb vagy utóbb helyreáll az egyensúly. Tudjuk jól, hogy ehhez a mi vásárlóinknak, vagyis a zenészeknek, zeneiskoláknak, művelődési intézményeknek kell először erőre kapniuk. Bízunk abban, hogy az embereknek ismét lesz kedvük, idejük és pénzük koncertekre és bulikba járni. Nem csak Budapesten és nem csak a nagy bizniszfesztiválokra. Ettől fogva a mi szakértelmünkre és munkánkra megint szükség lesz. Nagyon sok kedves zenész barátunk került rendkívül nehéz helyzetbe az utóbbi évekbe. Kiváló művészek, sikeres vállalkozók, hangtechnikai szakemberek, stúdiósok tengődnek méltatlan körülmények között. Mi "csak" ennek a levét isszuk. Azonban remélem, hogy rájuk is ismét szükség lesz, és nem éjjeliőrként, közmunkásként, hanem zongoraművészként, tanárként, hangmérnökként, mint békeidőben. Persze, mindenkinek gondoskodnia kell magáról, de amikor azt látom, hogy magasan kvalifikált szakemberek valami másfél osztály általánossal is elvégezhető melót találnak csak a  "keress munkát" szlogen jegyében, akkor azért elgondolkodom, hogy igen jól megy a mi társadalmunknak, ha ezekről az emberekről ilyen könnyedén lemond. A cégünk húsz éves fennmaradását pont azoknak a kiváló embereknek köszönhetjük, akik e hosszú időszak alatt megtiszteltek bennünket. A munkakapcsolatokból számos barátság született. Nehéz szívvel nézzük az ő gondjaikat is, és próbálunk a tőlünk telhető módon segíteni nekik. Persze nekik és nekünk nem csak a gazdasági helyzet problémás, de a digitális média világában a művészi produktumok értékvesztése is súlyos fejtöréseket okoz.
     Fiatalabbaktól gyakran hallom, hogy fejlődni kell, alkalmazkodni kell az új helyzethez! Sokan azt sem értik, hogy minek kell egy céget húsz éven át erőlködve fenntartani, mikor közben mások ezalatt az időszak alatt már ötször céget, köpönyeget, színt, lakóhelyet, nemzetiséget, feleséget váltottak. Felsorolhatnám az objektív okokat is, amelyek megkötöttek, de egyszerűbb, ha másként közelítem meg a dolgot. Annak idején a cég alapítást megelőző időszakban rákaptam ennek a dolognak az ízére. Ahogyan a fizika,a mérnöki tudományok, az informatika és a művészek találkozása során az ember tud valamit tenni annak érdekében, hogy ebből valami jó dolog süljön ki. Ez egy borzasztó érdekes világ, akár a műszaki, akár az emberi oldalát tekintjük. A kollégák is ebben a szellemben tevékenykednek és képesek nagyon nagy áldozatokra az "ügy" érdekében. Jobb híján nevezzük magunkat hangszerboltnak :) Események, koncertek, kiállítások, találkozások kiváló művészekkel, gyárak szakembereivel, sikeres nagy munkák, hangrendszerek, bonyolult számítástechnikai problémák megoldása: ezek jelentik az örömforrást a mi munkánkban, meg persze az ügyfeleink visszajelzései, amikor megköszönik az együttműködést és biztatnak bennünket akkor is, amikor épp  nehézségek vesznek körül minket - meg valószínűleg őket is.
     Az elhangzottak eléggé nyomott hangvételűnek tűnhetnek, pedig tele vagyunk nagy ötletekkel, és dolgozunk is sok mindennek a megvalósításán. Ezek a folyamatok nyilvánvalóan felgyorsulnak, ha a magyar gazdaság ismét működni fog, de addig is lesz egy-két dobásunk. 
    Most következne egy nagyon hosszú lista mindazok nevével, akiknek sokat köszönhettünk az elmúlt két évtizedben. Remélem, akik érintettek, és olvassák ezt a bejegyzést, érzik most enélkül is, hogy nagyon hálásak vagyunk, és igyekszünk a magunk módján viszonozni is a támogatásukat.  Sajnos, sokan már nem lehetnek közöttünk, őket megőrizzük emlékezetünkben.
   

     Ennyi szubjektív kidöccenés után pedig folytathatjuk a hangszerek, hangcuccok és szoftverek viselt dolgainak kitárgyalását, mint rendesen! Aztán meg természetesen várjuk a hátszelet, de legalább valami oldalról fújót, hogy egy kicsit lerakhassuk az evezőket.

    Mi van, ha a bárzongorista szabadnapos? Többnyire az van, hogy a pultos bekapcsol valami rádiót vagy MP3 lejátszót. Hogy legyen valami zene. De hát ugye az nem az igazi. Az előbb találkoztam a Facebookon ezzel a réges régi zenészviccel:

Vadnyugati kocsma, a zongora tetején ül a zenész idomított majma, és a majom farka belelóg a zongorista whiskys poharába. Odazuhan egy részeg cowboy:
- Hé, öreg, azt tudod, hogy a majom farka belelóg a whiskybe?
- Még nem hallottam, de megpróbálhatom... Majom farka belelóg a whiskybe... bádumdum... duumduumduááá...

     Igen, a régi vágású bárzongorista eljátszotta, amit a bárpult mellett kornyadozó vendég kért tőle. Egy géptől persze nem lehet számokat kérni. Most ne gyertek nekem a kocsmai pénzbedobós MP3 lejátszóval, mert az azért mégis más, amikor a zongorista elklimpírozza a kért művet. A fent vázolt komoly problémán segít a PianoDisc cég.
     Amikor először találkoztam velük Frankfurtban, kicsit viccesnek gondoltam a történetet. Beépítenek bármely zongorába egy szerkezetet, ami aztán merőben új funkciókat ad a hangszernek. Mindenek előtt képes arra, hogy zongorista hiányában a hangszer maga eljátsszon egy darabot. A billentyűk rendesen mozognak, a pedál is reagál, ahogy kell. Persze a fejlett robottechnológiákat ismerve nem tűnik olyan nagy kunsztnak, hogy a midi fájlokat egy processzor vezérlésű elektromechanikus rendszer meghajtására használjuk. Vagyis a billentyűket tulajdonképpen szolenoidok mozgatják. A gyakorlatban ez nagyon kényes és precíz szerkezet. Ismerjük a zongora mechanikákat, tehát elismeréssel kell adóznunk a fejlesztőknek és a gyártóknak, hogy a meglevő rendszer átalakítása és a játékérzet módosulása nélkül meg tudták oldani az átalakítást. A szerkezet beépítése persze komoly hangszerészi gyakorlatot feltételez, csak meghatalmazott műhelyek végezhetik világszerte a műtétet.  
      A dolog másik része pedig a "digitális zongorává" alakítás. Ez esetben a billentyűk leütését optikai szenzorok figyelik, a billentyűmátrix jeleit egy midinél gyorsabb saját rendszer adja át a beépített hangmodulnak. A húrok megszólalását egy, a kalapácsok leütését gátló szerkezet akadályozza meg.
     A magától játszó zongora sok zongoristában megütközést kelt, sokan azt mondják, hogy az ilyen jellegű parasztvakítás tipikusan az amerikai milliomosok partijain lehet csak autentikus. Amikor beszéltem a PianoDisc embereivel, elmondták, hogy Európában is egyre nő a megrendelések száma, és minket is igyekeztek rávenni, hogy foglalkozzunk ezzel a technológiával.
     A "QuietTime", vagyis a lehalkított zongora viszont sok gyakorló zongorista számára lehet érdekes, két okból is. Először is a hagyományos zongorán sokan nem tudnak a lakásukban anélkül gyakorolni, hogy ne zavarnák a a családtagokat vagy a szomszédokat. Másodszor a digitális érzékelők beépítése nem változtatja meg a megszokott billentésérzetet, ami ugye nagyon fontos. Léteznek persze digitális zongorák, melyekben igazából egy "rendes" pianínó billentyűzete lakik, de hát azok a modellek sem olcsók. Felmerülhet tehát, hogy valaki inkább ragaszkodik a megszokott zongorájához, mintsem vásárol még egyet az éjszakai gyakorlás lehetőségével. A zongorák átalakításához szükséges kit ugyanis nem olcsó, és a munkaköltség sem csekély. A PianoDisc kínál eleve ezekkel a tudományokkal felvértezett modelleket is. Tulajdonképpen megéri ezeket megvásárolni, mivel elég jó minőségű hangszereket kínálnak, és összességében jobban jövünk ki, mint  ha külön vennénk meg egy hasonló képességű hangszert és azt alakíttatnánk át. Persze ha valakinek a szívéhez hozzánőtt mondjuk a Steinway zongorája, akkor nyilvánvalóan abba fogja kérni az extrák beépítését.
     Az évek során a lejátszás vezérlésének forrása jelentős átalakuláson ment át. Kezdetben vala a kazettás rögzítő (gondoljunk a régi személyi számítógépek adatrögzítőjére), aztán jött a floppy, a CD, majd a pendrive és a flash kártyák. A korábbi infrás távvezérlők helyett ma már vezérelhetjük a szerkezet iPadról, iPhoneról, és a vezérlésen kívül itt már adatátvitel is lehetséges.
     A PianoDisc tehát megoldotta a kor színvonala szerint, amit meg lehetett ebben a témába oldani. A magától játszó zongora persze azért sok kérdést felvet. Ha otthonra veszek egy zongorát, akkor én biztosan azért veszem, hogy saját magam szerencsétlenkedjek a billentyűzeten. Ha valamiféle haladást érek el rajta, akkor boldog vagyok. Ha csak meglevő profi anyagokat akarok lejátszatni kiváló előadók interpretációjában, akkor arra tökéletesen elég egy digitális zongora is plusz hozzá egy szekvencer vagy egy tetszőleges számítógép. Megjegyzem, természetesen van a digitális zongorák között is olyan, amelyik pendrive-ról vagy más forrásból lejátssza a zenéket, például a Roland komolyabb modelljein egy elég nagy LCD képernyőn akár a kotta is megjeleníthető. Sőt, a Roland RG-7 R még a magától mozgó billentyű hatást is tudja, ha valaki mégis erre vágyik. Ráadásul ebben kalapács érzet is nagyon kifinomult.
     Kinek való akkor végül is a magától járó billentyűzet? Talán a zongoraművész házastársának, hogy amíg a párja turnézik, addig se maradjon el a feeling? Szállodák halljába, ahol a jövő-menő embereket a zongorázáson kívül a maguktól járó billentyűk látványával is szórakoztatni akarják? Lifestyle attribútumként újgazdagék kérójába? Vagy a bárba, ahol szabadnapos a zongorista? Nem igazán tudom. Mindenki döntse el maga... :)
 

     A mostani téma már jó két hónapos, vagyis a mai világban nem számít hírnek. Arról van szó, hogy a Roland kidobott egy iPad appot, mellyel editálható a Jupiter 80 és a Jupiter 50 is. Május közepén, amikor megjelent ez a dolog, nem is tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki. Már többször kifejtettem, hogy nem túl sok értelmét látom annak, hogy egy olyan hangszerhez, mint például a Jupiter, érintőképernyős táblagépre csináljanak editort. A közelmúltban volt nálunk egy jó öreg Roland JX-3P. Aki ismeri, az tudja, hogy önmagában eléggé macerás editálni ezt a szintit, a színpadon történő valósidejű kapirgálást pedig nyugodtan nevezhetjük felejtősnek. Ezért aztán a Roland csinált hozzá egy "vas" editor egységet. A PG-200 névre hallgató kis kütyü tartalmaz minden tekerentyűt és kapcsolót, ami a hangszínek szerkesztéshez szükséges. A készülék áttekinthető és azonnal képet ad az összes paraméter állapotáról. Manapság a valósidejű tekergetés miatt kapták fel ezt a segédeszközt. Hiszen a hangszínszerkesztés a csupasz szintin is megoldható, csak kényelmesebb és gyorsabb a bogarászás, ha van egy ilyen editor egységünk. Ha viszont színpadi körülmények között, élőben akarunk például szűrőparamétereket állítani, akkor egyszerűen pótolhatatlan ez a kütyü.
     Mindezt azért írtam le, mert 25 évvel ezelőtt még azon filozofáltam, hogy vajon ki fog ennyi extra pénzt kiadni a PG-200 megvásárlására, amikor tulajdonképpen a szintetizátoron minden paraméter hozzáférhető és beállítható? A tapasztalat azt mutatta, hogy az ismerősi körben kábé minden tizedik embert érdekelt ez a kérdés olyan mértékben, hogy hajlandó volt ezért komolyan áldozni. Jó, abban az időben ritka volt, hogy színpadon valaki ne az előre leprogramozott hangszínekkel nyomta volna végig a nótákat, de ismertem zenészeket, akik paraméter szinten matatták a hangszíneket élőben már akkor is.
     Ha összevetjük a Jupiter-80 kezelőfelületét a JX-3P-vel, akkor azért óriási különbségeket láthatunk. Először is, a Jupiternek van egy szép, okos és informatív kijelzője. Meg egyáltalán, VAN neki kijelzője. Ugyanis a JX-3P-n a gombokba ágyazott ledek villogása igazított csak el bennünket. Amúgy nagyon szerettem ezt a hangszert. A JX esetében tehát nagyon logikus volt egy editor egység befogása, pláne, ha valaki elég lusta és elég gazdag volt ahhoz hogy szükségét is érezze és meg is tudja finanszírozni.
     A Jupiter-80 és a Jupiter-50 tulajdonosok ingyen letölthetik az editor alkalmazást. "Mindössze" egy iPaddel kell rendelkezniük. Gyanítom, hogy minden Jupiter user, akinek van ilyen táblagépe, le is tölti ezt a cuccot, már csak azért is, mert ha ingyen van, akkor miért ne? Az ember azt a hátsó gondolatot is felfedezni véli a Roland filozófiájában, hogy ez tulajdonképpen ingyenes bónusz minden Jupiter vásárlónak, hiszen MINDENKINEK van iPadje. Na ugye ezen a ponton azért kicsit borul a rendszer, mert hiszen sokan Android alapú gépeket hurcolásznak, és nem hiszem, hogy emiatt most beruháznának egy iPadre.
     Pedig sokan azt mondják, hogy ez itt most a trend, és egyre több hangszergyártó fog touchscreenes táblagépre kezelőfelületet csinálni. Nos, hogy ez mennyire lesz igaz, arra majd a következő időszak adja meg a választ. Magam részéről nem sok értelmét látom ennek a filozófiának. Azokat a hangszereket szeretem, amelyeken van egy szépen felépített érintőképernyős menürendszer, mindenhez gyorsan hozzá lehet tehát férni, de a finom paraméter állítások potikon, enkódereken és fédereken van megoldva. Ez gyors, hatékony, áttekinthető, realtime használat mellett is csekély sanszot ad a mellépiszkálásra. Számomra nem annyira életszerű, hogy egy buli hevében mondjuk a billentyűs az üveglapot simogatja, amikor egy modulációmélységet vagy egy rezonanciát állít. Természetesen nagyon sok minden múlik a GUI-n, vagyis a kezelőfelületen. Szerintem az iPad határeset, hogy lehet-e egy bonyolult szinti számára praktikusan kezelhető GUI-t programozni rá, vagy sem. Amikor az ember otthon bogarászik, akkor persze nem érdekes, ha mondjuk a rezonancia "potin" véletlenül túlhúzva az ujját kikapcsol egy oszcillátort, legfeljebb visszapöcögteti. Élőben viszont gáz lehet belőle. Pláne, ha aztán a zenészt ez a kezelőfelület piszkálgatás elvonja a zenéléstől. Láttunk már billentyűst, aki  kék-zöld foltjait a gitárostól szerezte :) A táblagépek rajongótábora persze egyre nő. Jordan Rudess például fogadatlan prókátorként népszerűsíti ezeket a jószágokat a zenészek körében is. Bizonyosan sokak számára a "másféle" kezelés alternatívája teszi annyira vonzóvá a tabletes megközelítést. Aztán hogy ez mennyire praktikus, vagy mennyire csak múló divat, azt majd meglátjuk.

     Jó, akkor mindjárt az elején tisztázhatjuk, hogy ez nem egy munkavédelmi tárgyú bejegyzés lesz roadok részére, bár az sem lenne rossz téma.
      Mit szólnál egy olyan hangfalhoz, ami megváltoztatja a hangkarakterét, ha elfordítod? Nem is hülyeség, ugye? Hiszen más hangkép kell, ha frontnak használjuk, és megint más, ha padlómonitorként. Eddig ez úgy ment, hogy a komolyabb aktív hangfalakon benyomtunk egy gombot, és ezzel elvégeztük a szükséges üzemmódváltást. Kevésbé komoly hangfalak esetén addig piszkáltuk a keverőpultot, amíg a hatás előállt. Mostanság mindenki ismeri az okostelefonokban és táblagépekben használt gravitációs szenzorokat, melyek a képernyőt automatikusan befordítják a készülék tartásának megfelelően. Ezeket a pár éve még csillagháborúsnak tartott érzékelőket ma már olcsón ontják a gyárak, miért ne lehetne beépíteni a hangfalakba? Akkor nem feledkezne el az ember az üzemmód átkapcsolásról!
      Ez jutott eszükbe a Line6 fejlesztőinek is. Csináltak tehát egy aktívhangfal családot, felvértezve ezzel a tudománnyal. Azonban ez csak egy apróság abból a sok okosságból, amit az új hangsugárzók tudnak. Most a jóérzésű gitárosok persze felkapták a fejüket, hogy mi van, hogy keveredett a Line6 a színpadi hangosítás piacára? Nos, azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy ez a cég a modellező technikák fejlesztése terén olyan nagy innovációkat végzett az elmúlt időszakban, hogy nem kell meglepődni ezen a lépésváltáson. Olyan szinten kitanulták a DSP technikát, sőt olyan szinten új fejezeteket írtak ebbe a tudományba, hogy a magam részéről semmi  rendkívülit nem érzek abban, hogy a tudományukat ezen a területen is kamatoztatják. 
      A StageScape keverő és a StageSource hangfalak egy újfajta "intelligens" megközelítést hoznak a hangtechnikába. A magamfajta régi kockák persze nagyon szeretik maguk bekapcsolgatni és megtekergetni a szükséges dolgokat, de az átlag felhasználók számára mindez idegesítő és stresszes dolog. Nem csak az iskolák, színjátszó körök, művelődési házak hangrendszereinek gyakran teljesen laikus kezelőiről beszélek, de a zenészek egy része is szükséges rosszként tekint a hangtechnikára, ami extra figyelmet igényel, és sohasem olyan, mint amilyennek szeretné, és baromira nem akar elvégezni egy hangmérnök kurzust ahhoz, hogy tisztességesen szóljon kifelé a CUCC. Amióta digitális technika a végfokok birodalmába is befurakodott, tulajdonképpen nem volt annak akadálya, hogy a hangfalba eleve beépített DSP-ket ellássák valamiféle intelligens vezérléssel. Szerintem viszont kellett azért némi bátorság ahhoz, hogy egy gyártó kijöjjön egy ilyen jellegű újdonsággal. Talán a hagyományos és az automata sebváltó kérdéséhez hasonlítanám a történetet. Az automata persze baromira kényelmes, meg minden... de mégis. A bennünk élő F1 pilóta jobban érzi magát a manuális váltóval :) Vagy más megközelítésben azt is mondhatnánk, hogy az automata váltónak nagyon profinak kell lennie, hogy ne jöjjön a fanyalgás és a "bezzeg, a régi milyen jó volt!" nosztalgia.
       Nézzük, hogy mit ígérnek a Line6 új hangfalai!
      Mindenek előtt hatalmas teljesítményt. A StageSource 1400 Wattja elég durván hangzik a kisméretű falak láttán. De tudjuk, hogy a JBL PRX600 és a QSC K vagy a hazai fejlesztésű Trevis Audio rendszere is nagyon nagy teljesítményre, és ami még fontosabb, nagyon nagy, torzítatlanul kiadott hangnyomásra képes. A StageSource 2 + 1 hangszórós triamplifikált rendszer, így a teljesítmény előtt nem kell hasra esni, elég simán örvendezni neki. A 132 dB max. SPL így más nem is tűnik olyan rettenetesen soknak. Ne feledjük el, hogy 26 kilós, nem túl nagy méretű, "egyemberes" falakról van szó. Ráadásul a gyártó nagyon masszív, zenész- és roadtűrő kivitelt ígér.
      Az igazi érdekességek az üzemmódváltó gombok megpillantásakor tűnnek fel:

• Reference / PA: hagyományos fronthangfal a színpad két szélén
• Playback: konzerv zene megszólaltatásához
• Floormonitor: klasszikus lábmonitor üzemmód
• Electric guitar: nem egyszerűen hangfal, hanem gitárerősítő a megszokott Line6 okosságokkal
• Acoustic guitar: ugyanez akusztikus gitárra
• Keyboard: billentyűerősítő vagy monitor

    A fenti Smart Speaker Mode funkciókra még ráérez a már említett gravitációs szenzor, illetve a hangfalállvány meglétének érzékelője. A csodák felsorolásának azonban még koránt sincs vége. A Line6 kitalált egy L6 Link névre keresztelt digitális kapcsolati rendszert, mely a StageScape keverőtől jöhet, és felfűzhető rá a teljes rendszer subostul, monitorostul. Erről még nem találtam sok infót, de mindenképpen a rendszer nagyon fontos komponensének tűnik, hiszen automatikus konfigurációt, crossolást és sok más okosságot tesz lehetővé. A maximum 15 m-es digitális (AES/EBU formátumú) kábel viszont nem túl hosszú. Kapunk aztán a hangfalon egy egyszerű, de azért effektes keverőt is, ami ugye nem rossz, ha csak egy kisebb rendezvényt kell hangosítani. Van gerjedésgátló is, élő műsoroknál sokszor életmentő lehet.
      Az új koncepció tehát nagyon sokat ígér, de természetesen akkor látunk (és hallunk) tisztán, majd ha megtesztelhetjük őket. Az idei MusikMessén bemutatott rendszer iránt minden esetre nagy az érdeklődés, és információink szerint nem sokára itthon is forgalomba kerül. Az egyes komponensek árai nem tűnnek vészesnek, de várjuk meg a végleges árak kialakulását! Remélhetőleg a gyakorlati tapasztalatokról is beszámolhatok majd nem sokára.

    A Korg Kronosban rejlő lehetőségek óriásiak. Mi magunk is gyakran örvendezünk "jé, ezt is tudja" hangsort hallatva, mert mindig felfedezünk valami újat ebben a hangszerben, és a többi Kronos tulajdonostól is folyamatosan jönnek az infók, tippek és trükkök. Valahogyan eddig az audió bemenetekkel nem nagyon foglalkoztunk, pedig ez még egy külön világ. Szerencsére mások ezt is nekiálltak kivesézni. A következő videón azt láthatjuk, hogy mit lehet csinálni, ha a Kronos audió bemenetét egy elektromos gitár jelével kínáljuk meg, alkalmazunk egy MS 20 EXi-t, az effektet pedig a Karma funkcióra bízzuk. Alatta aztán mehetnek persze valamiféle dobpatternek, grúvok vagy bármiféle zenei alap, szintén a Kronosból.
     A produkció művészi értékét nem akarom túlértékelni, de meghozta a kedvemet arra, hogy magam is kipróbáljam ezt a dolgot. A Kronos routolási és modulációs lehetőségei, az effektek és a Karma funkciók hatalmas játszóteret adnak azoknak, akik szeretik kipróbálni a kreatív zenei lehetőségeket.   

Érdemes megnézni a következő, klasszikus gitáros megfejtést is: 

    Nem is zavarnám a népet a pünkösdi punnyadásban, de ezt muszáj megmutatni. A recept a következő. Végy egy 1929-es RCA teremint, a kimenetet kösd rá egy EH Talking Machine-ra, azon állíts be a formáns szűrővel egy nyitott "ah" hangot, aztán eljátszhatod Puccini Turandotjából a Nessun Dormát. Ha nem menne minden tökéletesen, hívd Peter Pringle-t, ő megmutatja a frankót.
    Valaki azt mondta erre az előadásra, hogy olyan, mintha Pavarotti elfelejtette volna a szöveget :)

 

Az élmény azonban még fokozható. Itt a 3 rádiós lomi-teremin:
 

Casio XW-P1 gyorsteszt

     Bevallom, nagy kíváncsisággal vártam a Casio új szintetizátorát. Már évek óta hallottuk a pletykákat, hogy a gyárban erősen dolgoznak egy "rendes" szintetizátoron. Itt meg is kéne állnunk egy pillanatra, hiszen sokan mondhatják, hogy a Casio ontja a szintetizátorokat, mi ebben a pláne? Nos, aki régóta figyeli a billentyűs hangszerek kínálatát, az jól tudja, hogy a Casio az egyik legrégebbi gyártó, aki digitális hangszereket forgalmaz. Miközben a gyár mindig is ontotta a házi szórakoztatásra szánt keyboardokat, a professzionális területen is nagyot alkottak. A '80-as évek közepén találták ki a Phase Distortion Synthesis nevű eljárást, ami lehetővé tette számukra, hogy igen komoly szintetizátorokat fejlesszenek ki, és itt a szintetizátor szót valódi értelmében használhatjuk, vagyis a felhasználó képes volt újszerű hangokat saját paraméterezéssel előállítani. A fázistorzításos szintézis lényegében nagyon hasonló a Yamaha által használt FM szintézishez. Mindkét esetben az történik, hogy egy adott hullámforma (lehet szinuszos vagy más) PCM mintájának "kisöprési" sebességét egy másik jel segítségével moduláljuk. Így az alapjel felharmonikus tartalma időben változni fog. Mint azt korábban a KORG 707 szintivel kapcsolatban is írtam, az FM szintiket annak idején a fényesebb, gyorsabb tranziensekre képes hangszínek miatt találták ki, de aztán hamarosan rájöttek, hogy az áhított e-piano, gitár és hasonló hangszínek mellett kiváló fúvós és vonós hangokat is ki lehet belőlük hozni. A Casio fázistorzításos szintetizátorai, a ma már klasszikusként emlegetett CZ és VZ széria szintén ezekben a hangszínekben volt nagyon jó. A zenészek több ok miatt is szerették ezeket a hangszereket. Hangzásban nagyon hasonló dolgokra voltak képesek, mint a Yamaha DX sorozata, de lényegesen olcsóbbak voltak. Sokkal könnyebb volt a programozásuk is. Míg a DX-ekhez többnyire megvásárolta a nép a profik által készített hangszíneket kártyákon, addig a CZ szintiken elég gyorsan össze lehetett rittyenteni egy saját hangzást különösebb tudományoskodás nélkül is. Midi szempontból is jók voltak a CZ-k. Az első multitimbrális szinti, ami a kezembe került egy CZ-1 volt, és emlékszem, hogy akkor még nem teljesen értettem, mi abban a pláne, hogy külön midi csatornákon el lehet érni az egyes hangszíneket. Persze amint összekötöttem a C64-es midi interfésszel, azonnal kiderült, hogy ez mekkora királyság. Jöttek aztán a CZ széria kisebb-nagyobb darabjai, majd a VZ-1 és modul változatai. A VZ még kifinomultabban csinálta azt, amit a CZ hangszerek tudtak, nagyon kulturált kinézetű, elegáns szintetizátor volt, szerettük azt is. Ha már belemélyedtünk a Casio történelembe, el kell még mondani, hogy ebben az időben gitárszintetizátorokat, dobgépeket, elektromos dobokat is gyártott a cég, teljesen ott voltak a professzionális hangszergyártók között.
    Aztán egyszer csak úgy határoztak, hogy kizárólag a kísérőautomata billentyűk és a digitális zongorák gyártására koncentrálnak. Nem hiszem, hogy elemezni kéne, hogy ez a döntésük piacilag jó volt-e, meg hogy jó időben hozták-e meg, tény, hogy az elmúlt években a Casio az automata keyboardok és a zongorák területén is rengeteg modellt gyártott és nagyon sikeres volt üzletileg. A profi zenészek persze fanyalogtak, mert mindenki várta régi sikerek folytatását. A gyárban természetesen folyamatosan zajlottak a fejlesztések, és tanúi lehettünk, hogy kb. 4-5 éve a hangszerek igen komoly minőségi javuláson estek át. Az új modellek már tényleg kihasználták a mikroelektronika fejlődése miatt olcsóbbá váló nagy processzorteljesítményt, meg nem kellett takarékoskodni a memóriával sem. Egyértelműen sokat javítottak a hangminőségen, és kezelhetőséget, felhasználói felületeket is használhatóbbá, praktikusabbá tették. Megjelentek a kártyás tárolási lehetőségek és az USB csatlakozások, nyitottabbá váltak az adatbevitel szempontjából korábban kissé bezárt keyboardok és zongorák is.
     Lehet, hogy a Casio fejlesztői egy napon azt mondták: "nézzétek, itt ez a sok jó alkatrész, megvannak a technológiáink, megvannak a jó hangmintáink, miért nem csinálunk megint szintetizátort?". Az is lehet, hogy üzleti szempontok alapján gondolta úgy a Casio, hogy érdemes ismét feleleveníteni a régi hagyományokat. Érdekes dolog ez, mert megfigyelhetjük, hogy a szoftver szintetizátorok elterjedésével kissé visszaestek a hagyományos "vas" szinti eladások, igazából már csak néhány nagy cég és tucatnyi kisebb manufakturális vállalkozás gyárt professzionális szintetizátort. Amik viszont piacra kerülnek, azok nagyon profik. Ebbe a mezőnybe durrant most bele a Casio az XW-P1 szintetizátorral. Nézzük meg kicsit közelebbről!
     A külsejét tekintve egyáltalán nem hasonlít a Casio keyboardokra, bár közelebbről megnézve a billentyűzet és néhány kezelőszerv hasonlónak tűnik azokhoz, mint amiket a legújabb CTK modelleken láthatunk. Az összbenyomás szerintem jó, a szintetizátor kedvelő népek nem rettennek meg attól, ha sok kezelőszerv van kint, sőt, azt igénylik. A hangszer bal oldalán kék fénysáv jelzi, hogy melyik üzemmódban vagyunk. Van egy szóló szintetizátor mód, ez ugyebár önmagáért beszél. Van egy "Hex Layer" mód nagyon összetett hangzásokra, meg van egy "draw bar" orgona mód is. A kezelőszervek az üzemmódnak megfelelő funkciókat vesznek fel, pl. orgonamódban a sliderek regisztrációt intéznek értelemszerűen. Az XW-P1 emellett fel van vértezve egy erőteljes PCM hangforrással is. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert több gyártónál láttuk, hogy hasonló kategóriába szánt hangszernél csak a "futottak még" kategóriába tartozó PCM mintákat raktak eldugva, esetleg csak midiről elérhető módon. Itt minden teljesen ki van pakolva, és ez így tök jó, mert igény szerint válogathatunk hangszíneket, jól összerétegezhetjük őket. Meg egyáltalán. Ha például színpadon időnként zongora vagy fúvós hangszín kell, nem muszáj amiatt egy másik hangszert is odavinni, ebben teljes a választék.
     Az embert elsősorban persze a megszólalás érdekli. A virtuális analóg technológiával előállított szóló szintetizátor hangszínek nagy gazdagságban vannak, 100 presetet kapunk 100 user lehetőséggel. Az alapbeállítások nevükben visszautalnak a hajdani legendás szintikre, természetesen bőséges Casio CZ modellel. Erőteljes hangzású, meggyőző szinti hangok jönnek az engine-ből. Aki a szóló részt meghallgatja, az nagyjából már el is dönti ezen a ponton, hogy kell neki a hangszer. Pedig a vadállat hangokat a Hex Layer módban kapjuk. Ez az a hely, ahol könnyedén tudunk kikotyvasztani vadi új hangzásokat. Nem kell hozzá tanult soundesignernek lenni, hogy megadjuk a zenénk újszerű hangzását, csak egy kicsit körül kell nézni a szinti lehetőségeiben. Azért érdekes ez a dolog, mert manapság bármilyen zenéket mutatsz Vájtfülű Stúdiós barátodnak, az azonnal kiböki, hogy ilyen-olyan szintiből vagy pluginból származnak a hangjai. Most ezzel az új szintivel kicsit be lehet bolondítani a népet, mert tényleg új soundokat tudunk kihozni belőle. Ráadásul ezekkel a friss hangzásokkal nem csak a stúdiófelvételek során rukkolhatunk ki, hanem a színpadon is. Nagyon fontosnak tartom, hogy igen színpadképes szintetizátorról beszélünk, minden porcikáját úgy alkották meg, hogy az élő zenélés során a lehető leghasznosabb legyen. Emiatt tartom fontosnak a már említett PCM hangkeltést is, illetve még erre támaszkodhat a beépített SMF lejátszó is, amivel az SD kártyáról le tudunk játszani valamiféle zenei alapokat szükség esetén. Tulajdonképpen hangfájlokat is lejátszhatunk a kártyáról, csak ehhez előbb a szokásos WAV formáról konvertálnunk kell a Casio által használt formátumra. A színpadi zenész számára jól jöhet a draw bar orgona is, mert például rock zenében, jazzben ez gyakran kell.
    A hangkeltés tehát kellően sokoldalú, és kellően rugalmas is, vagyis finoman tudjuk programozni a hangzásokat, és szintén nagyon fontos, hogy valós időben is jól bele tudunk nyúlni a produkcióba.
    Az XW-P1 egyik legnagyobb erősségét azonban a "mozgó" hangok adják. Van a hangszerben egy igen egyszerű, de nagyszerű 8 sávos, 16 lépéses step szekvencer. Természetesen a szekvenciákat láncba is fűzhetjük, 100 lehetőségünk van erre. Van aztán egy szokásosnak nevezhető arpeggiátorunk is, ami szintén alapkövetelmény ilyen kategóriájú szintetizátorban. Van aztán egy "Phrase sequencer" üzemmód is, amikor egy billentyű lenyomására valamilyen cifraságot játszik a gép, ez is programozható. Mondani sem kell, hogy groove orientált zenékhez ezek a dolgok nagyon hasznosak.
     Összességében azt mondhatjuk, hogy a Casio egy rendkívül nagy tudású, sok zenei stílusban kiválóan használható igazi szintetizátorral rukkolt ki. Már egy ideje szórakozunk a hangszerrel, de annyi lehetőség és tudás van benne, hogy a mélyebb megismeréséhez bizony elég sok idő kell. Kiemelném, hogy a klasszikus, "kötelező" dolgokon kívül nagyon sok, a modern zenékhez szükséges hangzást és ritmikai megoldást is tartalmaz a szinti, példának okáért a dubstepet nyomó zenészeket is igencsak inspirálni fogja.  
     Számomra abszolúte pozitív benyomásokat tett az XW-P1. Ha mégis kéne tenni néhány kritikai megjegyzést, akkor talán azt említeném, hogy mivel tényleg nem egy egyszerű szintetizátorról van szó, a viszonylag kicsi kijelző helyett el tudtam volna képzelni egy nagyobbat. Vagy a meglevőt úgy kialakítani, hogy amikor programozás módba megyünk, akkor a teljes display a menükijelzésre fordítódjon. Így is el lehet persze navigálni rajta, csak tovább tart a dolog, és nagyobb figyelmet követel. Kaphatott volna aztán a szinti egy aftertouchos billentyűzetet - mert megérdemelte volna. Amúgy a billentyűzet nem rossz, kényelmesen játszható, jó a dinamikája is, de ha már lúd, legyen kövér! A paraméter állító sliderek (amik időnként draw bar szerepet is betöltenek) szabályzása helyenként kissé darabos, mint ahogy azt a komolyabb CTK és WK modelleken is megtapasztalhattuk. Ezek azonban egyáltalán nem vészes dolgok, és ha azt nézzük, hogy a hangszer ára mindössze 159.900 Ft, akkor nincs semmiféle kérdés. Ennyi pénzért egy ilyen univerzális, nagy tudású, jó hangú és modern szintit bizony meg kell venni. Hozzáteszem, hogy most tényleg csak nagyon a felszínét kapirgáltam meg a dolgoknak, hiszen sem a hangkeltés paramétereiről, sem a bevitt audió jel feldolgozásáról, sem az effektezésről nem esett szó. Javaslom, hogy akit komolyan érdekel az XW-P1, töltse le a gépkönyvet, és tanulmányozza alaposan át. Európában pár hete került forgalomba a készülék, és máris nagyon jó referenciák jönnek számos helyről. Mi először a már emlegetett nagykanizsai hangszerkiállításon próbálhattuk ki, ahol egyébként a kiváló billentyűs, Nagy János mutatta be az érdeklődőknek.  Az erről készült felvételt még sajnos nem volt időnk megvágni, de remélhetőleg hamarosan fel tudjuk majd tölteni. Addig a neten található számos demóból talán ezt az angolt ajánlom: 

    Április 27. és 29. között lezajlott Nagykanizsán a II. Országos Elektroakusztikus-zenei Verseny. Amint az előző bejegyzésben is írtam, a versenyt körülvevő rendezvények közül a hangszerkiállítások és az esti hangszerbemutatók szervezésében és megvalósításában jutott nekünk feladat.
    Úgy gondolom, hogy mindenképpen szólni kell a versenyről, mert borzasztóan alulreprezentált mindenféle médiában, pedig nagyon fontos dologról van szó. A magyar zeneiskolai oktatás fontosságáról korábban is ejtettem pár szót a blogban. Nagyon nehéz lenne túlbecsülni a magyar zeneiskolák rendszerének fontosságát és a közoktatásban betöltött szerepüket. Minden évben gyerekek ezreit vezetik be a zene világába. Van, aki előadóművészként kerül ki, van, aki lelkes amatőrként, és van, aki "csak" műveltebb, teljesebb emberként a zeneiskolából. Az bizonyos, hogy mindenkinek és főleg a társadalom egészének bizonyíthatóan előnyére válik a zene- és művészeti iskolák rendszere. Azonban ezek az iskolák manapság szinte kivétel nélkül igen komoly gondokkal küzdnek. A legtöbb helyen a sok évtizedes intézmények megmaradása a tét. A pedagógusok bérezése, az üzemeltetési költségek hatalmas problémát jelentenek az intézmények vezetői és a fenntartók számára. Amikor az iskolák igazgatói és tanárai manapság találkoznak, leggyakrabban ezek a problémák kerülnek elő. Közben pedig folyik az oktatás, hiszen a gyereknek nem lehet azt mondani, hogy "figyu, bocs, te ebbe a béna válságos korszakba születtél, érd be Mozart, Liszt, Bach nélkül, ne akarj hangszeres zenét, zeneelméletet és szolfézst tanulni!" Azt hiszem, ilyen megközelítéstől a gyerekek és a szülők is egyaránt kiakadnának. A zenepedagógusok tehát végzik a munkájukat, gyakran irreális körülmények között, alulfizetve, alacsony presztizzsel. Korábban, amikor zenetanárok társaságában voltam, majdnem mindig a különféle tantervi, pedagógiai kérdések megvitatása volta fő téma, gyakran heves csatározások zajlottak a tanítás elméleti és gyakorlati kérdéseiről. Manapság elsősorban a különféle túlélési technikákról szólnak a beszélgetések, többnyire halkan és egymást segítve. 
     Ezt a bevezetőt azért tartottam szükségesnek, mert akinek nincs belelátása ebbe a világba, az el sem tudja képzelni, hogy milyen nagy szó az, hogy Magyarországon a jelenlegi gazdasági körülmények között a zeneiskolák falain belül sok helyen folyik szintetizátor oktatás is. Márpedig vannak országszerte kiváló műhelyek, ahol elhivatott pedagógusok igen sikeres munkát végeznek az elektronikus hangszeres képzés során. A dolog lényegét én abban látom, hogy a zeneiskolák klasszikus hagyományokra épülő oktatási módját képesek a modern szintetizátorokra is alkalmazni. Rávezetik a gyerekeket arra, hogy csak egy fajta zeneelmélet van, ugyanazok az alapszabályok uralkodnak az ősi eredetű népzenéktől a klasszikus műveken át a legmodernebb kortárs zenei alkotásokon át a popzenéig. Most persze felhördülhetnek a zeneértő népek, hogy ne keverjem már itt a reneszánsz zenét Stockhausennel meg főleg Pinkkel. Azonban azt gondolom, hogy azok a gyerekek, akik fejben képesek összerakni az összhangzattan és a zeneelmélet alapjait, könnyen eligazodnak mindenféle műfajban. Mondvacsináltnak tartom a hagyományos akusztikus és az elektronikus (elektroakusztikus) hangszerek között egyesek által hangsúlyozott ellentétet. A zeneiskolákon belül is vannak konzervatívabb tanárok, akik a szintetizátort nem tartják az iskola szellemiségébe illeszkedőnek, hibának tartják az oktatást. Mások túl kommersznek, populárisnak vélik, azért nem támogatják. Vannak aztán olyan tanárok, akik bevallják, hogy az elektronikus hangszerek műszaki részleteibe nem akarnak beleveszni, mert nem azért lettek zenetanárok, hogy villamosmérnöki vagy informatikai ismeretek birtokában kelljen zenélniük.
     A gyerekek pedig - ki hitte volna? - oda vannak mindenféle elektronikus kütyüért, beleértve a szintetizátorokat is. Számukra egy kicsit sem rémítőek a rajtuk levő gombok, a kijelzőn megjelenített menürendszer. Viszont roppant hálásak azért, ha valaki megtanítja nekik azt, hogy ezekből a hangszerekből miként lehet szép zenét elővarázsolni. Azt gondolom, hogy a pedagógusoknak nagyon oda kéne figyelniük  erre az igényre, és kihasználni, hogy a gyerekek borzasztóan nyitottak és motiváltak a szintetizátorokon és egyéb digitális hangszereken való zenélés megtanulására. Nagyon sokan ugyanakkor úgy vélekednek, hogy a szintetizátoron való játékot a leghatékonyabban a YouTube-ról vagy a szomszéd Pista bácsitól lehet megtanulni. Sok gyerek a számítógépén mindenféle billentyűzet nélkül, egérkattintgatásokkal szerkesztget zenét, vagy éppen a telefonján rakosgat össze valamit, ami neki épp tetszik. Nincs persze ezzel se semmilyen baj, belőlük is lehet még kiváló zeneszerző vagy ünnepelt sztár. Viszont aki részesül a zeneiskolai oktatásban, az sokkal tudatosabban és eredményesebben, mondhatnánk, hogy sokkal jobb esélyekkel kezd neki a zeneszerkesztésnek is.
     A hazai zeneiskolákban folyó szintetizátor oktatás sem igazán egységes, mert többféle tanterv szerint foglalkoznak a gyerekekkel. Van, ahol a kísérőautomata keyboardokra helyezik a fő hangsúlyt, máshol a szintetizátort mint a hangszintézis eszközét tanítják meg, de folynak kamara szintetizátor képzések is. Ez szerintem teljesen rendben is van, minél több lehetőség kínálkozik a gyerekek számára, annál jobb. Az a baj inkább, hogy a mostani helyzetben a zeneoktatásnak ez a korszerű formája nem igazán tud abban a tempóban kibontakozni, mint ahogyan néhány évvel ezelőtt gondoltuk. Pedig számos kísérletező zenetanárral együtt én is azt hiszem, hogy ebben az oktatási ágban óriási lehetőségek vannak, nagyon sajnálatos, hogy most megtörni látszik a lendület.
     A kanizsai versenyen persze pont nem a lendület megtörését láthattuk, hiszen itt voltak az ország zeneiskoláinak legjobbjai a maguk kategóriájában és korcsoportjában. A verseny a külső szemlélő, "civil" nézők számára is érdekes és szórakoztató volt. Számomra ezerszer nagyobb élményt ad, mint a túlélőshowra formált tévés vetélkedők. A gyerekek itt a saját közegükben versenyeztek, de általában nagyon magas színvonalon produkáltak, és élvezték az előadásokat. A korábbi és a mostani verseny kapcsán is az merült fel bennem, hogy a szerény és belterjes szakmai nyilvánosságon felül jóval nagyobb publicitást érdemelne a rendezvény. Már csak azért is, mert a nagykanizsai zeneiskola tanárai Baráth Zoltán igazgató vezetésével most is nagyon professzionális szervezéssel biztosították, hogy minden mozzanat pontosan és a forgatókönyv szerint történjen. A hangosítás profi QSC rendszeren történt, az Interton szakemberei mindent megtettek annak érdekében, hogy a versenyzők és a közönség is a lehető legjobb minőségben hallhassanak mindent. Azt gondolom, hogy a versenyre bejutott gyerekek egész életre szóló szép élményt kaptak. Nem zenei témában ugyan, de én is versenyeztem sok mindenben diákkoromban, tudom, hogy mennyire fontosak ezek a megmérettetések. 
     A rendezvény tehát az elektronikus zenét tanuló gyerekek körül forgott, de a hangszer forgalmazó és a hangtechnikai cégek is egyre jobban odafigyelnek rá, hiszen a fiatalok hamarosan aktív felhasználók és vásárlók lesznek. Az általunk tartott hangszerkiállításon is megfigyelhettük, hogy a gyerekek nagyon komolyan érdeklődnek a szintetizátorok iránt. Az esti demókon is szép számmal jelen voltak, pedig nehéz és fárasztó nap állt mögöttük. A demókról remélhetőleg majd még tudok feltölteni megvágott videó anyagot a netre.
      Összefoglalva azt mondhatom, hogy nagyon komolyan támogatásra méltónak tartom ezeket a versenyeket és általában a szintetizátor oktatás népszerűsítését. Csak remélni tudom, hogy a rendezvény a jövőben méltó támogatást kap majd, és a versenyen kívül a szintetizátoros zenészek találkozóhelye is lesz, mint ahogyan idén is igen sok neves zenésszel találkozhattunk. Baráth Zoltán rövid történeti előadását is élvezettel hallgattuk, ennek mintájára is el tudnék képzelni további hasonló prezentációkat, melyek a gyerekeken és a szaktanárokon kívül a nagyközönségnek is érdekesek. A verseny tehát nagyon kiváló szakmai összeröffenés is, és bízunk benne, hogy békésebb években majd még nagyobb tömegeket mozdít meg az elektronikus zenélés népszerűsítésére. 
 

(A képek egy részét a korábbi versenyen készítettem)

    Az elmúlt időszakban nem nagyon publikáltam itt, mert az egy nap alatt rendelkezésre álló 48 óra kevés volt. Szóval igencsak elfoglaltak vagyunk, aminek több oka is van.

    Az egyik nagyon lényeges ok, hogy péntektől vasárnapig (2012. április 27-29.) Nagykanizsán leszünk, a II. Országos Elektroakusztikus-zenei Verseny lebonyolítását igyekszünk segíteni. Maga a verseny is nagyon érdekes program, mindenki figyelmébe jó szívvel ajánlom ajánlom. Mi a mellette futó kiállításokat és bemutatókat szervezzük. Az előkészületek elég sok energiát igényeltek tőlünk, de bízunk abban, hogy meglesz az eredménye, és akik eljönnek, kedvükre dúskálhatnak majd a legújabb hangszerekben. Merthogy nagyon sok szinti és digitális zongora lesz a kiállításunkon a Roland, a Korg és a Casio választékából. Lesz Kronos, PA3X, Jupiter-80 V2, Gaia, a még "forró" Casio WX P1, és még számtalan csemege. A billentyűsökön kívül a dobosoknak és a gitárosoknak is tartogatunk érdekességeket. Pénteken és szombaton este a versenyprogramot követően igen kiváló zenészek tartanak majd hangszerbemutatókat. De nem nagyon akarok elmélyedni a program ismertetésében, hiszen a részletes infók már fent vannak az oldalunkon. A Facebookon is csináltunk ehhez egy eseményt, tessék nyugodtan csatlakozni,aztán eljönni! Mindenkit szeretettel várunk, a programok megtekintése ingyenes
     Ez a hétvége a billentyűsök örömünnepe lesz Nagykanizsán!

     Kedvcsinálónak pedig egy nagyon friss video. A KORG PA3X-hez is kiadta a gyorstalpaló tanfolyamnak és promóciónak egyaránt használható video manualt:

    A KORG kellemes húsvéti ajándékkal lepte meg a Kronos tulajdonosokat. Végre kijött a hangszerhez a számítógépen futó szerkesztő program. Sokan persze értetlenkedtek, hogy ugyan minek is kell a Kronoshoz számítógépes editor, mikor a saját grafikus, érintőképernyős felületén annyira szépen, gyorsan és áttekinthetően lehet dolgozni. Elég sokan vannak azonban, akik teljesen a PC-hez vagy a Mac-hez nőve dolgoznak, és szeretik a nagy képernyőn egerészve elérni a paramétereket, és a lehető leggyorsabban, leghatékonyabban megcsinálni az új program hangszíneket, combikat. 
    Az új szerkesztő progi nem más, mint egy Kronosra aplikált SoundQuest. A feltelepítése nem igényel semmiféle hokuszpókuszt, installáltam, rádugtam a PC-re a Kronost USB kábellel, és azonnal ment is az egész. Helyesebben egy lépésnek meg kellett előznie a telepítést, mégpedig az új 1.6.0 sorszámú operációs rendszer feltöltésének. Az új OS ugyanis néhány apróbb bugfixen és az EXS Uninstall funkción kívül pont azért jött ki, hogy támogassa az editorral való együttműködést. 
    A szerkesztő program kialakítása, ablakai és grafikája teljes mértékben a Kronos megszokott felületére támaszkodik, így nem kell két fajta kezelőfelületet megtanulni. Vannak persze még hasznos extrák, mint például a midi monitor ablak, melyben mindig követhető, hogy mi minden zajlik a hangszer és a számítógépünk között.
    Az editor - mint a Korg hasonló újabb programjai általában - kétféle módban működik. Elindíthatjuk simán standalone módban, amikor minden más programtól függetlenül csakis ezt futtatjuk. Tipikusan ezt használjuk, ha hangszín barkácsolásnak állunk neki. A folyamat hatását természetesen valósidőben hallhatjuk. Használhatjuk viszont az editort VST vagy AU pluginként is megszokott stúdiószoftverünk alatt. Cubase-be behívva is mindenféle adjusztálás nélkül azonnal szuperált a program. A plugin szintű használat azért borzasztó praktikus, mert amikor egy adott projekten dolgozunk, a kiválasztott sávon kényelmesen  menedzselhetjük az adott hangszínt úgy, hogy tökéletesen megfeleljen a projektbe tervezett hangzási elképzelésnek. Magam részéről a plugin szintű futtatási lehetőséget fontosabbnak gondolom, mint a standalone módot. 
    A szoftver és az OS upgrade is ingyenesen letölthetők a KORG oldaláról.