A hangkártyák zajáról

    Kampókéz barátunktól kaptam egy kérdést, ami nagyjából azt feszegeti, hogy a számítógépes hangkártyák közül melyik szerencsésebb választás zaj szempontjából: a külső, vagy a belső? A kérdés már hosszú évek óta erősen napirenden van, ezért terveztem is egy bejegyzést erről a témáról.
    Először is azt akarom leszögezni, hogy itt most nem a termikus zajjal akarok foglalkozni, vagyis a félvezetők és egyéb alkatrészek "saját", hőmérséklettel arányos zajával. Ez ugye az a "súgás", amit bármilyen elektronikus készülékből hallunk, ha eléggé felerősítjük a jelet, és a töltéshordozók hőmozgásának következménye. Amivel foglalkoznunk kellene, az a fajta zaj, amit a digitális környezettel körbevett analóg jelfeldolgozó egységek szednek össze.
    Amikor elkezdték alkalmazni az első PC-be való hangkártyákat, nagyon gyorsan előjött ez a probléma. Amint piacra kerültek az első 16 bites A/D, D/A konverterrel szerelt kommersz kártyák, már megismerhettük azt a fajta cicergést, pattogást, aminek a forrása tipikusan a kártyát körülvevő számítógép. Ha kétségünk lett volna a zaj eredetét illetően, elég volt megmozdítanunk az egeret, vagy kiváltani egy vincseszter műveletet, máris hallhattuk ennek következményeit a hangszóróban vagy a fejhallgatóban.
    Mi is okozza ezeket a zajokat?
    A számítógép belsejében ma már hatalmas sebességgel pörögnek a processzorok, és hasonló, 100 MHz és GHz nagyságrendű frekvenciák találhatók a grafikus processzorok valamint a rendszervezérlő chipek háza táján is. A memóriákkal folytatott adatátvitel és a bus rendszerekkel (PCI, PCIe) folytatott kommunikáció szintén ilyen magas frekvenciákon zajlik. Megjelentek aztán a SATA, USB, FireWire, LAN kapcsolatokhoz kapcsolódó soros átviteli szabványok is, amelyek szintén egyre gyorsabban működnek. Az adatforgalom persze nem úgy működik, mint a rádió, hogy folyamatosan egy fix frekvencián sugároz az adó, hanem az órajel frekvenciájának megfelelően rengeteg alacsonyabb frekvenciájú komponens is kimutatható, valamint sok aperiodikus jel is. Ahogyan éppen a gép működése és a futó szoftver azt meghatározza. A digitális rendszer működése nagyon "kemény", ami alatt azt értjük, hogy egy áramköri kivezetésen, ami aztán meghajt egy buszt, vagy más áramköröket, a "0" és '1" állapotok közti váltás rettentő gyorsan következik be. Muszáj, hogy így történjen, mert a nagyon magas működési frekvencia mellett csak akkor lehet megbízható a működés, ha egy 0 -> 1 átmenet vagy a fordítottja valódi, határozott négyszögjellel történik, a jel szélességéhez képest elhanyagolható idejű lefutással, felfutással. Mint tudjuk, az ilyen határozott négyszögjelek számos felharmonikust tartalmazó szinuszos komponensből tehetők össze a Fourier transzformációnak megfelelően. Ha mondjuk egy 1 kHz-es órajellel meghajtott digitális jelvezetékre, mint hangforrásra csatlakoznánk rá egy spektrumanalizátorral, ezeket a komponenseket mind ki tudnánk mutatni.
    A fenti eszmefuttatással nagyjából mindenki tisztában is van, azt azonban sokan nem értik, hogy miként jutnak rá ezek a rusnya, digitális eredetű jelkomponensek a hangkártyára, vagyis a rögzített vagy a lejátszott jelbe?
    Alapvetően két útja van ennek. Az egyik a már említett, rádiószerű sugárzás. Az IC-k lábai, a nyomtatott áramköri fóliacsíkok antennaként kisugározzák a zavaró spektrumot, a hangkártya hasonló méretű és kialakítású alkatrészei pedig gondosan össze is szedik ezeket.
A sugárzás útján átadott zajt árnyékolással lehet csökkenteni. Az ábrán például az E-MU 1212m PCIe kártyán nem öncélú dizájn elem az árnyékoló lemez, hanem valódi jelentősége van, hiszen árnyékol, és a hűtésben is szerepet játszik. Igaz, hogy a két panel közül csak az egyiken van ilyen. Azonban a tervezők a nyomtatott áramkör kialakításával, árnyékoló fóliákkal és a beültetett alkatrészek elhelyezésével is csökkenthetik az antenna hatást. A dolog mindig kétoldalú: a kibocsátó eszköz (pl. alaplap) felől is törekedni kell az alacsony sugárzásra, másrészt pedig a zavarérzékeny eszköz, (pl. hangkártya analóg része) felől is fokozottan észnél kell leniük a tervezőknek. Amúgy a számítógépek és más digitális berendezések tervezésekor is szempont az, hogy kifelé ne keltsen a megengedettnél nagyobb zavaró térerőt. Csak ugye a PC ház árnyékoló ketrec módjára valamelyest eleve gátat szab a kijutó zavaró jeleknek, a hangkártya pedig bent csücsül a zavarkeltés központjában.
    A másik védekezési módszer a hangkártya oldalon az analóg áramköri részeknél az alacsony impedanciás tervezés (LowZ). Ezzel megfelelő konstrukció esetén a termikus zajt is szépen csökkenteni lehet, és sokkal kevésbé lesz érzékeny a külső, digitális eredetű zavarokra az áramkör. Az egy másik kérdés, hogy a stúdiótechnikai megfejtő emberek manapság gyakran szapulják ezt a módszert, mondván, hogy füllel hallható hangminőség problémákat okozhat a jelben. Ennek a kérdésnek a részletes, pláne objektív taglalása messze kifeszítené a blog kereteit. Tény az, hogy a hangkártyák esetében nincs sok alternatívája az alacsony impedanciás analóg áramköri tervezésnek.
     Már jó pár éve rájöttek persze ezekre a dolgokra, hiszen amikor az első valóban stúdió minőségű kártyák megjelentek, a gyártóknak szembesülniük kellett a ténnyel, hogy hiába készítenek kiváló, gondosan megtervezett konvertereket, az analóg jel beszennyeződik ezzel a csúnya digitális szeméttel, és tönkreteszi a felvételeket. Ekkor kezdtek olyan megoldásokat alkalmazni, hogy vagy a teljes analóg részt kívül hagyták egy dobozban, vagy pedig kis impedanciás, szimmetrikus vezetékeken hozták be a már mindenképpen vonalszintűvé alakított jelet, ami aztán már sokkal kevésbé volt zavarérzékeny.

     A zavarok másik forrása nem az antenna-szerű sugárzás, hanem a digitális tápfeszültségbe "visszapofázó" áramkörök sok esetben "megrángatják" az analóg eszközök tápfeszültségét is. Az analóg áramkörök pedig ennek hatására hasonlóan viselkednek, mintha a sugárzott zavarjel a bemenetükre kerülne. Ez ellen szintén mindkét oldalon igen gondos áramköri kivitelezéssel, szűrő tagokkal (hidegítő elkók, szűrő induktivitások) lehet védekezni. Továbbá olyan műveleti erősítőket kell alkalmazni, amelyek eleve erősen elnyomják a tápoldali zavarokat. A kérdés persze itt sem roppant egyszerű, technológiai szinten elég nehéz korrekt megoldásokat kiagyalni, amik a gyakorlatban és elfogadható áron kivitelezhetők.

    Ezek után nagyon logikus lépésnek tűnik, hogy kihelyezzük a hangkártyát a gépből teljes egészében, és USB vagy FireWire kapcsolattal használjuk. Vagy mégsem? Ne felejtsük el, hogy az említett soros kapcsolatok is soros digitális kapcsolatot jelentenek. Vagyis a külső doboz is tartalmaz legalább egy USB vagy FW csatoló chipet, egy vagy több DSP-t a kiszolgáló alkatrészekkel,valamint az A/D és D/A konvertereket, és csak utána jön az analóg áramköri rész. Tehát itt ugyanúgy szembesülünk a digitális zavarok minkét fajtájával, a sugárzással és a tápon átmenővel. A különbség csak annyi, hogy hogy itt kisebb digitális zavarforrással van összezárva az analóg rész, igaz, hogy többnyire szorosabban is vannak egymás közelében.
    Bejön aztán még egy rettenet is, a földhurok. Ezzel persze csak akkor kell bajlódnunk, ha a külső egység (akár a PCI kártyás belső kártyához kapcsolódó doboz, akár az USB-n vagy FW-n kapcsolódó külső hangkártya) gagyi tápegységgel van ellátva, de ma már nagyon mást nem igazán gyártanak, csak ezeket a gagyikat. A földhurok annyival cifrázódik, hogy nem csak a hálózati 50 Hz-et hozza el nekünk igényesnek szánt felvételünkbe, hanem a tápegységek által a konnektoron át kinyomott digitális eredetű nagyfrekis zavarokat is.

    Mit lehetne tehát konklúzióként mondani? Megoldást jelent-e zavarok szempontjából a külső hangkártya? A saját tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy önmagában ez nem jelent feltétlenül zavarvédettséget a digitális cicergésektől. Vannak nagyon jó belső kártyák és nagyon jó külső kártyák is, meg mindkettő ellenkezőjére is tudok példát. A külső eszközöket a notebookos használat lehetősége miatt mindenképpen lehet preferálni,  azonban ha asztali géppel dolgozunk, egyáltalán nem biztos, hogy egy jó drága külső eszközt kell befognunk a zavarvédettségre tekintettel. Az olcsóbb kütyükkel pedig tutira nem leszünk előbbre. 

    Mostanában leginkább autóban hallgatok rádiót. Már jó ideje kiszúrtam egy magyar zenekart, akiket azonban sose tudtam beazonosítani, mert vagy nem volt fel- illetve lekonferálás, vagy volt ugyan, de nem hallottam rendesen, mert dumáltunk, vagy épp a forgalom kötötte le a figyelmemet. Jó kis húzós gitáros-szintis-akusztikusdobos-énekes számaik vannak, nagyjából ennyit tudtam róluk. Most végre hallottam, hogy bemondják a zenekar nevét: Carbonfools. Megtaláltam hát a honlapjukat is, ahol meg lehet nézegetni és hallgatni a dolgaikat, pl. a következő klipet:

    Adott ez a jó régi, szakállas vicc:

- Bácsi, magának milyen a hallása?
- Római katolikus, fiacskám!

    Szóval zsonglőrködünk itt a zenékkel, hangokkal, hangrendszereket és stúdióeszközöket minősítünk, közben pedig gyakorta megfeledkezünk arról, hogy mindezeket a fülünk közbeiktatásával tesszük, ami bizony elég sérülékeny érzékszerv. Az idő előrehaladtával, betegségek miatt folyamatosan romlik a hallásunk. Azok az emberek, akik tartósan és hosszan nagy hangerőnek vannak kitéve (lásd: zenészek, hangtechnikusok, DJ-k) biztosak lehetnek abban, hogy a hallásuk egyre jobban romlik. De mit is jelent ez? Gyerekkorunkban többnyire nagyon széles frekvencia határok között halljuk a hangokat. Az emberi hallás jellemzésére a Fletcher-Munson vagy a Robnison-Dadson görbéket szokták használni. Amint látható, ez egy görbesereg, aminek az értelmezése eléggé egyszerű. A 0 dB a hallásküszöb, tehát az a hangnyomásszint, ahol épp meghalljuk az 1 kHz-es tesztjelet. Látható, hogy ennél mélyebb frekvenciákat csak nagyobb hangnyomás szintek esetén hallunk meg. Növelve a frekvenciát, egy darabig a fülünk érzékenyebbé válik, majd 5-6 kHz-től felfelé ismét jelentősen növelni kell a hangnyomásszintet ahhoz, hogy meghalljuk. A többi görbe pedig 10 dB-es lépésekben azt ábrázolja, hogy mekkora jelszinteknél érezzük azonosnak a frekvencia függvényében a hangosságot. A 20-25 Hz alatti tartományt egyáltalán nem halljuk, bár a testünk érzékelheti, a 20 kHz feletti részt pedig csak a fiatalok szokták meghallani, maximum 22-25 kHz-ig.  A legfelső görbe már a fájdalomküszöböt jelzi. Ebben a tartományban a nagy hangnyomás már fizikai fájdalmat okoz. A görbesereg minden embernél természetesen más és más, változik az életkor előrehaladtával, és ráadásul a két fül között is lehetnek különbségek. Az meg még további adalék, amit magamon figyeltem meg, hogy a hallásom erősen függ attól, hogy mennyire vagyok pihent vagy fáradt.
    Akit érdekelnek a dolog részletei, továbbá a hallás fiziológiai folyamataival kapcsolatos ismeretek, annak nagyon jó szívvel ajánlom az egyik bejegyzésben már korábban emlegetett könyvet, Tarnóczy Tamás Zenei akusztika című alapvető művét.
    A mostani bejegyzés apropóját egyébként az adta, hogy a neten megint kutakodtam, és a keresés "melléktermékeként" bukkantam a Siemens oldalán egy online hallástesztre. Ne várjátok persze, hogy ez fel fogja venni számotokra a precíz hallásgörbéket! A valódi méréshez speciális fejhallgatók és generátorok, komoly kalibrált mérő és kiértékelő rendszer kellene. Ez inkább csak egy játék. De azért ki lehet próbálni, és a "varázsló" segítségével végigmenni a tesztfolyamat lépésein.
 

Alkalmazott termodinamika :)

    A címben feltett kérdésre a válasz az, hogy természetesen fűthetünk Cubase-zel, én például szinte csak azzal fűtök. Télen - nyáron. Mielőtt még meggyanúsítanátok, hogy valami problémák léptek fel nálam odafenn, elmondom a mostani bejegyzés apropóját.
    Szorgalmasan konfiguráljuk ugyebár a zenei számítógépeket, és ezekről köztudott, hogy állandóan maximális teljesítményre vannak állítva. Míg az irodai és a játékra szánt gépeknél mindenféle rafinált energiagazdálkodási profilt alkalmazhatunk, a zenei gépeknél ennek a lehetősége nagyon korlátozott. Csak a gyakorlott felhasználók (aka Windows guruk) számára szoktuk ajánlani, hogy a kifejezetten zenére kifaragott profil mellett használhat egy takarékosabb verziót is. Bizony, a zenei gépek fújják magukból a meleget, és ha nem elég halk hűtést használunk, akkor a ventilátorok surrogása bántóan hangos is lehet, különösen nagy nyári melegben.
     A napokban az egyik ismerősöm arról kérdezgetett, hogy lehetne-e csökkenteni úgy a zenei gépek teljesítményfelvételét, hogy az ne menjen a gép teljesítőképességének rovására. Nála egész nap reggeltől estig megy a stúdióban a gép, amikor egy projekten dolgozik, a villanyóra pedig ugye elég rendesen pörög. Akkor hasraütősen azt mondtam neki, hogy nyakatekert megoldásokkal talán minimális energiatakarékosságot el lehetne érni a pécénél, de jobban jár, ha inkább kompakt izzókra cseréli a világítást, és a folyton áram alatt levő outboard cuccokat csak akkor kapcsolja be, amikor valóban kellenek. (A kompakt izzókról csak zárójelben jegyzem meg, hogy komoly elektromos zavarforrások, így a stúdiókészülékekben nem kívánt zajt okozhatnak!)
    Igazából eléggé régen mértem már a számítógépek valódi teljesítményfelvételét munka közben, ezért csináltam tehát most néhány egyszerű méricskélést, mennyit is zabálnak mostanában ezek a jószágok. A méréshez praktikusak az olcsón beszerezhető teljesítménymérők, például a Brennenstuhl kínálatából. Az okos kis kütyükön 1 kWh árát akár forintban is beállíthatjuk, és akkor leellenőrizhetjük, hogy egy készülék, vagy készülékcsoport mennyit is fogyaszt.
     Azt is tudnunk kell, - és itt jön a képbe a termodinamika - hogy a számítógépünk által felvett teljesítmény szinte teljes egészében hővé alakul, vagyis a lakás fűtésére fordítódik. Télen tehát egy járulékos lakásfűtést üzemeltetünk a számítógéppel, az épp érvényes áramszolgáltatói tarifával. Nyáron pedig extra hőt termelünk jó drágán, teljesen feleslegesen. Pláne, ha ennek hatását légkondival ellensúlyozzuk.
    A valódi kérdés tehát az, hogy mekkora teljesítmény is fordítódik a munkánk melléktermékeként fűtésre, és hogy a zenei gépek által eldisszipált teljesítmény tényleg sokkal nagyobb-e a "hagyományosan" beállított, többé-kevésbé energiatakarékos gépekénél?
    A méricskélésről készítettem egy amolyan werkvideót is, ami itt látható:

    Néhány konklúzió:

1. A zenei célra optimalizált PC (illetve Windows) teljesítményfelvétele állandóan elég magas, de nem vészes.
2. A régebbi, sokkal szerényebb képességű gép kábé ugyanannyi villanyt zabál, mint a meglehetősen új, többszörösen nagyobb teljesítményű.
3. Az mindenképpen tévhit, hogy a zenei gépen egy Cubase futtatása közben nagyon erősen megnő a gép teljesítményfelvétele. Legalábbis a zenei célú gép esetében. Egy kifejezetten energiatakarékos géphez képest persze a zenei optimalizálás egyértelműen nagyobb teljesítményigényt jelent. Az elég húzós pluginekkel megspékelt demó kb. 10%-kal lökte fel a teljesítményfelvételt.
4. Körülbelül ugyanekkora teljesítménytöbbletet (és villanyszámla járulékot) okoz, ha bőszen nézegetjük a flashes reklámoktól hemzsegő weboldalakat. Csak míg ezek nézegetése vagy nullszaldós, vagy veszteséges a családi kassza nézőpontjából (ha vásárolunk is valamit a reklámok hatására), addig a zeneszerkesztés nullszaldós, vagy nyereséges (ha meggazdagszunk a szerkesztett zenék jogdíjaiból). Na jó, ez az utóbbi mondat kissé cinikusra sikeredett :)
5. Monitor nélkül néztem a teljesítményt. A nálunk levő LCD monitorok 25-40 W közötti teljesítményt vesznek fel, a régi monitorok akár ennek többszörösét is. Az LCD monitorok teljesítményfelvétele egy adott beállításnál alig változik a megjelenített tartalomtól.

    A fenti méricskélés persze nem nevezhető sem szakszerűnek, sem reprezentatívnak, ám valamennyire mégis tanulságos. A régi gépekhez képest számomra is meglepő volt, hogy 130 - 150 W közötti teljesítményfelvételnél nem jelentkezett nagyobb a Cubase futtatásakor. A régi, kisebb memóriával, egymagos és lassú procival szerelt gép esetében majdnem a dupláját zabálta a megelőző tesztgép. Nem kell annyira parázni tehát a korszerű zenei gépek esetében attól, hogy a sok "gépezéstől" csődöl be a család. Figyelemre méltó viszont, hogy a flash majdnem ugyanannyira megnöveli a böngésző alatt a gép fogyasztását, mint egy intenzív zenei alkalmazás. Erre én akkor figyeltem fel, amikor az irodai munkagépem szünetmentes tápegységén levő indikátor az alsó két ledről a negyedik-ötödikig felugrált ilyen oldalak nézegetése közben. Nyilván a különféle gépek másként reagálnak az ilyen jellegű teljesítmény igényekre. Ha a notebookokat nézzük, akkor pedig különösen megmutatkozik azok visszafogottabb teljesítményigénye, igaz, ez időnként  egyben lagymatag működési sebességet eredményez.

    Összefoglalva azt tudom mondani, hogy bár a zenei célú gépek esetében is próbáljunk környezettudatos megoldásokat alkalmazni, és nyilvánvalóan szempont a takarékosság, nem kell azért szélsőséges megoldásokat alkalmazni. A korszerű alaplapok, új fejlesztésű processzorok és adattároló eszközök elődeikhez képest jóval hatékonyabbak energiafelhasználás szempontjából. Az irodai és otthoni "netezős" gépeknél pedig maximálisan kihasználhatjuk a gyártók és az operációs rendszer fejlesztők különféle energiatakarékossági megoldásait. A mai korszerű számítógép tápegységek mind passzív vagy aktív PFC-vel vannak ellátva, ami csökkenti a meddő teljesítményt. Ahol sok számítógépet üzemeltetnek, ott a sok kicsi tételből már kW nagyságrendű eltérések is adódnak, érdemes tehát odafigyelni mindenre.
    A közelgő tél előtt tehát emígyen kalkulálhatunk a számítógép alapú lakás-, stúdió-, illetve irodafűtés lehetőségeivel. Vagy megfordítva a dolgot, a nyáron improduktív zeneszerzők most akkor is hasznosan tevékenykednek, ha egész nap előtt ott kuksolnak a gép előtt, egy ütem normális zene megalkotása nélkül. Ha platinalemezt nem is, legalább meleget termelnek. A globális felmelegedésért nem ők lesznek felelősek :)

    Pár éve kicsit meglepve tapasztaltam, hogy többen is keresték nálunk a Guitar Hero -t. Mikor mondtuk, hogy mi játék konzolokhoz való szoftvert nem árusítunk, akkor páran csodálkozva kérdeztek vissza, hogy miként lehet ez, mikor hangszerbolt is vagyunk, és mindenféle zenei szoftverrel is foglalkozunk? Aztán megjelent a Guitar Hero PC-re is, és akkor már tudtuk mondani, hogy mind a szoftvert, mind a rekvizitumokat (gitárféle kontroller) tudjuk immáron hozni. Az árat sokallták a potenciális vevők, így aztán frankón nem adtunk el egyet sem belőle. Az új szoftver viszont nemzetközileg mégis csak nagy siker lett, a fejlesztő Harmonix értékesített belőle egy halommal, és folyamatosan alakították, bővítették is. Kihozták aztán a Rock Band - et, nemrég pedig megjelent már ennek a 3. kiadása is.
   Az új verzióban a gitárok és az ének, vokálok "menedzselésén" túl már billentyű is belép a zenekarba. Néhány dologgal túlléptek azért a bikicsunájkodás küszöbszintjén, a gitárokat már húrokkal lehet használni, sőt, a program valódi szintetizátort (vagyis hát annak valamiféle modellt) is tartalmaz, és annak vezérlése midin történhet, a megvásárolható midi konverterdoboz használatával. Van immáron a kontrollereik között direkt ehhez való kis két oktávos keyboard is, de természetesen más fajta midi billentyűzettel, illetve elektromos dobbal is használható a játék. Valamiért ez a rendszer a MIDI DIY fanek fantáziáját is beindította, mert mindenféle kontrollereleket kezdtek barkácsolni a programhoz. Például itt is láthatunk egy ilyen kütyüt.
     A magam részéről továbbra sem nagyon vágom, hogy ebben a játékban mi az, ami annyira magával ragadja a népet, de ez nyilván saját korlátaim miatt van, mert már a karaokét sem nagyon tudnám az élvezetes dolgok közé sorolni. Azt gondolom, hogy aki tud énekelni, az általában énekel is valamilyen módon: pávakörben, rock zenekarban, templomi kórusban. Aki pedig nem tud énekelni, azt nem annyira szórakoztató hallgatni, pláne, ha én vezetek, és nem ihatok :) Na mindegy, aki szereti, persze, miért ne csinálja, ez is egy fajta önkifejezés. Aztán a dolog a Rock Band 3 -ban csúcsosodhat ki, amikor már egy teljes félautomata zenekart hozhatunk össze a haverokkal. Aki nem ismerné a játékot, valahogy így néz ki: 

    Azt hiszem, mi megmaradunk a hangszereknél...

    Amikor az embertől rég nem látott ismerősei megkérdezik, hogy "Hogy vagy?", arra ugye nem kezdi el az ember sorolni a bajait, hogy itt fáj, ott fáj, hanem rávágja, hogy "Kösz, jól! És te?", aztán a dolog formai része ezzel rendben is van. Ha tényleg kíváncsi vagy az állapotomra, akor hallgasd meg a következő vidám KFT nótát! Annak idején, amikor először meghallottam, majdnem lehemperdetem az ágyról a röhögéstől. Most már mélyebb tartalmakat is felfedezek benne :) 

    Azt gondolom, hogy mostanában a stúdiós világban ez a legérdekesebb hír. Megjelent az AVID a Pro Tools HD Native rendszerével a piacon. Valószínűleg nem én voltam az egyetlen, aki aztán többször is megnézte, hogy jól olvasta-e a kütyü nevét. Mert ugye az elmúlt sok évben a Pro Tools rendszerrel kapcsolatban keletkeztek bizonyos beidegződéseink. Vannak ugye a "native" (vagyis a számítógép processzorán ketyegő) rendszerek (pl. Cubase, Nuendo, Logic) és a hardver-orientált rendszerek, melyeknek klasszikus példája a Pro Tools. Ez a rendszer tipikusan úgy épült fel, hogy a külső audio interfészek a számítógépbe helyezett speciális DSP kártyákhoz kapcsolódva kommunikáltak a gép digitális rögzítő rendszerével. A Digidesign az első Pro Toolst 1991-ben jelentette meg. Akkor 4 sávos, 16 bites, 44,1 Khz-en dolgozó rendszerről beszéltünk. A DSP-s megoldás azért volt lényeges, mert az akkori gépek nem voltak alkalmasak a professzionális hangfeldolgozásra. Sem a számolási teljesítményük, sem a hangkártyák nem voltak méltóak arra, hogy egy komolyabb stúdió környékén felbukkanhassanak. Eleinte természetesen a PT is csak Mac környezetben futott. Aztán viharos gyorsasággal fejlődött a rendszer, mégpedig valamennyi komponensét tekintve. 1997-ben már 48 sávon lehetett dolgozni 24 biten, ami azt eredményezte, hogy ipari szabvánnyá vált a rendszer. Közben átkerült Windows platformra is, megjelentek "lájtos" verziók, kijött például az M-Audioval közösen fejlesztett "M-Powered" változat.
     A "rendes" Pro Tools azonban filozófiájában mit sem változott - mostanáig.
A múlt héten aztán bejelentették a Pro Tools HD Native nevű reinkarnációját. Amint a képen is látszik, ez azért persze nem tisztán egy szoftver, vagy driver, hanem van itt egy jól fejlett PCIe kártya, amin keresztül a Pro Tools HD rendszer külső komponensei kapcsolódhatnak a számítógéphez. A nagy áttörést itt az jelenti, hogy az AVID emberei azt gondol(hat)ták, hogy a jelenlegi PC procik teljesítménye mellett már nem feltétlenül érdemes a DSP alapú kártyákkal hadakozni. Bár, mint tudjuk, a DSP teljesítmények is egyre növekednek. Az AVID most mégis úgy döntött, hogy egy új, nagy sebességű DSP-kel teletömött új core card-ot fejleszt, hanem egy viszonylag egyszerű illesztő kártyát PCIe platformra. Ezzel a megoldással 192 hangsávos, 64 I/O portot kezelő rendszert ad a felhasználó kezébe. A gyár filozófiája szerint ez egy teljes funkcionalitású, ám nagyon olcsó Pro Tools HD megoldás. A nagyon olcsó azonban nem azt jelenti, hogy három pálcika tartja a búcsúban, hiszen a kártya + a PT szoftver + az interfészek ára azért valószínűleg el fogja kerülni a millió forintot. A pontos kondíciókat és árakat pár napon belül fogjuk megtudni.
    Van itt persze néhány érdekes dolog. Az egyik, hogy a Native nem kezeli a TDM plugineket. Ezek ugye tipikusan a DSP-s core kártyák tartozékai voltak. Használhatók azonban továbbra is az RTAS pluginek, szoftverek és egyéb kiegészítők. Az is említésre méltó, hogy hardver szinten a rendszer Core Audio és ASIO kompatibilis, így ugyanazon a gépen, és persze a PT interfészeket használva futhat például Cubase vagy Nuendo is. Új idők. Lehet, hogy ez az új csapásirány jellemzi az AVID elképzelését, miután megszűntette a Digidesign-t, mint brand nevet?
    Azt gondolom, hogy ezzel a megoldással nyitottak a kisebb költségvetésű, de komoly minőséget célként kitűző stúdiók felé. A konkurens, javarészt native rendszerekkel dolgozó cégek, pl. a Steinberg az utóbbi időkben jelentős fejlesztéseket végeztek, kihasználva, hogy a számítógépek CPU teljesítménye, memóriamérete (különösen 64 bites rendszerekben), tárolási sebessége jelentősen megnőtt. Így még az olyan "antimuzikális" operációs rendszerekben is, mint a Windows, lehetségessé vált professzionális stúdiószoftverekkel hatékony és minőségi munkát végezni. Az elmúlt években ugyanakkor pont e fejlesztések következtében kezdett meginogni a Pro Tools egyeduralma a nagy stúdiókban. Személy szerint is több olyan profi stúdiót ismerek, ahol a PT után váltottak Cubase-re, Nuendora vagy Logicra. Természetesen valami igen jó minőségű A/D-D/A megoldást használva. Többször fellángoltak a viták a PT fix pontos, és a többi audio szoftverben elterjedten használt 32 bites lebegőpontos számolás és az összegző mechanizmusok "hangzását" értékelve. Erre én csak annyit szoktam mondani, hogy mindkét platformon készült anyagok között hallottam csapnivalóan rosszat és kiemelkedően jót is.
    A Pro Tools - hívők számára mindenesetre jó hír az új, HD Native változat megjelenése, teljes kompatibilitást adva (a TDM-en kívül) a PT rendszer komponenseivel, a kontrollerekkel, és a PT alapú stúdiókkal. A Core Audio és ASIO szintű lehetőségek pedig még jobban kibővítik a rendszer rugalmasságát. Kíváncsian várom, hogy a piac miként reagál erre az új fejlesztésre.

Ismét versenyt szervez a Softsynth.hu oldal! Ez alkalommal saját, elektronikus zenei eszközöket is bevető szerzeményeitekkel lehet pályázni. A részvétel feltételei itt találhatók meg részletesen leírva. A főnyeremény egy Wusikstation v6 szoftver, vagyis egy nagyon erős "rompler" progi, ami a v6 verzióig igen erősen kiforrotta magát, és mindez 15 GByte-nyi hangminta könyvtárral nyakon öntve. Hajrá tehát! A november 30-i határidő lehetővé teszi, hogy jól kidolgozott, komolyan megcsinált anyagokkal jelentkezzetek. Ez nem azt jelenti, hogy "á... akkor tökre ráérünk vele molyolni majd...", hanem, hogy tessék szépen máris nekiállni! :) Ahogy az oldalt nézem, érkeztek  is már be szerzemények.

     Nehogy menet közben még mi is felajánljunk nyereményként valamit...
Tudom is már mit: egy EarMaster 5 Essential-t ajánlunk fel, amit a szervezők saját megítélésük szerint adhatnak majd át valamelyik díjazottnak! Ez egy tök jó és szórakoztató hallásfejlesztő és szolfézsoktató program, amit minden zenész, vagy zene iránt érdeklődő ember eredménnyel használhat. (Magyarul is műxik.)
     Jó alkotó munkát és sikeres versenyzést kívánok hát mindenkinek!
 

     A mostani post csak annyiban kapcsolódik a zenéhez, hogy tanulmányaim hajdani színhelyén, a BME-n történt eseményről van szó. Ott pedig ugyebár állandóan szól valamiféle zene a kollégiumok szobáiban, a klubokban, és általában mindenhol. Az egyetemen minden karnak megvannak az "ereszd el a hajamat!" jellegű megmozdulásai. Mi, vegyészek a Shows Sonka alatt tettünk tanúbizonyságot felkészültségünkről mindazon tudományokról, melyeket tanáraink nem éreztek fontosnak, mi viszont igen. Csupa olyasmit csináltunk ekkor, amit egyébként elítélnénk, és ami még ennél is rosszabb, a tanerőket (professzorokig bezárólag) is hasonló dolgokba ráncigáltuk bele. Valahol egy régi Intravénás Szénkúp (ballagó magazinunk) megsárgult lapjain engem is felfedezhettek egy teherautó platóján rettenetes bőrszerkóban és nyakamban villanygitárral, amint a Stoczek utcán fergeteges koncertet adtunk, mint "Piramis Tribute Band", vagy valami hasonló. Annyira emlékszem, hogy a "Kóbor angyal" c. számot nyomattuk kissé átköltve "Jó bor babbal" címmel. Tudjátok: "fáradt voltam, úgy éreztem, széjjel tép a szél..." stb. Na, az volt az utolsó eset, hogy több száz, vagy ezer ember elé hangszerrel kiálljak :)

      Természetesen a Villanykarosoknak is megvan a maguk hasonló népi szórakozási formájuk, a Schönherz Qpa. Ebből az alkalomból rendszerint kijelzővé alakítják a kollégiumukat, nemzetközi médiaeseménnyé kürtölve a vidám egyetemi mulatságot. Idén színes display lett a kolesz ablakaiból:

Hamarosan kapható lesz az üzletekben - talán nálunk is - a Tascam új hangolója, a TC-1S. Ez egy kromatikus hangoló, elég sok szolgáltatással, és elég jó jellemzőkkel, de ezzel önmagában nehezen emelkedne ki a digitális hangolók özönéből. Ami viszont megkülönbözteti a szokásos hangolóktól, az az, hogy akkumulátort tartalmaz, amit USB-ről, vagy a rászerelt napelemről tud feltölteni. Tekintve, hogy ezeknek a készülékeknek az áramfelvétele nagyon kicsi, átlagos fényviszonyok mellett biztosan hamar fel fog töltődni. Viszont nem ajánlatos zsebrevágni, mert ott többnyire sötét van :) Ezt a tervezők is sejthetik, mert karabinerrel ellátva kapható a kütyü. Így ösztönözik a zenész népeket, különösen a gitárosokat arra, hogy használat előtt nyakba akasztva sétáltassák meg a hangolójukat. Egészséges és környezetbarát! :)