WaveLab 7

    Először azt akartam blikkfangos címként beírni, hogy hangszereléshez, azonban ezt csak zalai-vasi tájszólással kimondva, zárt "e" betűkkel kimondva tudnám megkülönböztetni a pestiek által is érthető dialektusban előadott "hangszerelés" szótól, melyben mindkét "e" betű nyílt. Írott szövegben "ë" betűként is jelölik a nyelvészek a zárt "e"-t, más forrásokban pedig pont a nyílt "e" betűt, így téve átláthatóvá a jelölésmódot :) Befejezve a nyelvészkedést, arra akartam kilyukadni, hogy míg az utóbbi kifejezés ugyebár azt jelenti, hogy egy zenemű szólamait megfelelő hangszerekre osztja szét a szerző, vagy a hangszereléssel megbízott szakember, én "hangszërëlés" alatt hangjavítást, hangbuherálást, hangberhelést, hangbarkácsolást, a hangon és a hanggal végzett mindenféle procedúrát értek. A WaveLab ugyanis ezekhez a munkákhoz ad nekünk egy komplett szerszámkészletet.
Egy ilyen készlet létfontosságú minden hanggal foglalkozó mesterembernek. A szakma nagyjából a WaveLab-ot és a Sound Forge-ot tartja a leghasználhatóbb munkaeszköznek. Az aztán egyéni ízlés kérdése, hogy ki melyiket tartja saját számára kézreállónak. Magam mostanában a mindennapi ügyeim intézéséhez a WaveLab-ot használom mostanában. Ezért is vártam kíváncsian, hogy milyen újdonságokkal jelentkezik a Steinberg a WaveLab 7 kibocsátása során? Tavasszal mutatták be a 7-est, de csak most került piacra, és tehettem fel a zenei tesztgépre.
    Nos, eléggé átkoncepcionálták az egész programot. Most én is még kapkodom a fejemet, hogy mit hol is találok? Nem csak a dizájnt alakították át alaposan (közelítve az új Cubase, illetve Nuendo kinézetéhez), de a működés és a felépítés rendszerét is. Persze, aki már dolgozott a korábbi verziókkal, annak azért nem nagy művészet megtalálni a megszokott dolgokat, de célszerű megismerkedni az új "workflow" elemeivel, magyarán megtalálni a mi konkrét feladataink elvégzéséhez szükséges eszközöket, ablakokat, menüket, azok praktikus behívási módjait. Az új WaveLab-ot egyértelműen a nagyobb hatékonyság jegyében gyúrták át. Talán a legfontosabb újdonság, hogy négy új "Workspace"-t, vagyis munkahelyet találunk, amik tulajdonképpen bizonyos feladattípusokra optimalizált munkakörnyezetnek tekinthetők. Így van a hangfájlokkal való alapműveletekhez, a vágáshoz, összeillesztéshez, a podcasthoz, illetve a batch műveletekhez kialakított munkahely.
    A megszokott eszköztár is jelentősen átalakult, bővült. A legfontosabb újdonságok nagyon röviden:

- kivételes mastering eszközök
- profi analizáló funkciók
- hangrestauráló eszközök
- új VST3 processzorok
- 384 kHz, 32-bit támogatása
- korszerű kezelőfelület
- új CD- és DVD-író motor

    Az újdonságokról 7 részes videót találhatunk a YouTube-on: 

Behringer Xenyx X2222USB keverő gyorsteszt

    A Behringer az idei év elején mutatta be az új Xenyx X USB keverőcsaládját. A keverők immáron itthon is megvásárolhatók, és mivel épp szükségünk volt egy adott funkcionalitású mixerre egy feladathoz, le is csaptunk egy Xenyx X2222USB-re. Még mielőtt elkezd itt valaki azon fanyalogni, hogy minek kell a Behringer keverőkre szót vesztegetni, azért szeretném azt kihangsúlyozni, hogy az első MX keverőkhöz képest az UB, majd a Xenyx széria egyértelmű fejlődést jelentettek. Javult a hangminőség, kevésbé koptak a potik és a kapcsolók, kíváncsian vártuk tehát az új szériát.
Első, felületes információként csak annyit tudtunk, hogy a Behringer keverőkhöz eddig külön dobozkaként járó USB audio interfészt ezekbe a keverőkbe beépítették, továbbá a monó csatornák kaptak egy inzertált kompresszort. A mi konkrét projektünkhöz szerettem volna belekukkantani a keverő blokkdiagramjába. Nagy meglepetésemre a gyár oldalán nincs fent blokkséma, pedig már korábban írtam, hogy egy keverő felépítését ebből a legkönnyebb megérteni. Régebben a Behringer keverőkhöz vagy a user manualban, vagy egy külön mellékletként ott volt ez a hasznos információ. Megpróbáltam hát elővarázsolni valahonnan egyet, de az itthoni képviselet emberei sem tudtak segíteni. Írtam hát a gyárnak, és meglepetten válaszoltak, hogy jé, tényleg nincs hozzá blokkdiagram :) Amúgy a letölthető, illetve hozzáadott többnyelvű manuallal sem megyünk semmire. Mint már említettem valamelyik bejegyzésben, a keverést nem lehet megtanulni egy keverő használati utasításából, ez egy téveszme. Az viszont tény, hogy nem lehetetlen jól használható és áttekinthető manualt készíteni egy keverőhöz. Korábban a Behringernek sem esett nehezére. A mostani viszont tragikusan rossz. A készülékhez kapott többnyelvű helyett a gyár oldaláról letölthető angol nyelvűt ajánlom inkább mindenkinek. Csak abban reménykedünk, hogy a magyar nyelvű majd jobb lesz, mert erre is volt már példa.

     Nézzük azonban a lényeget, a keverőt! Külsőre egész jó a dizájn, rendesen össze van rakva, és szokás szerint árban foglalt tartozékként járnak hozzá a rack beépítő keretek. Első fülelésre a hangzás rendben van, nincsenek bántó zajok, vagyis a csatornákat és az összegzést tisztességesen csinálták meg. Azt írják a fülszövegben az EQ-ról, hogy "Neo-classic "British" 3-band EQs with semi-parametric mid band for warm and musical sound". Nos, igazságtalanok lennénk a gyárral, ha azt mondanánk, hogy a régebbi eléggé borzasztó EQ-k hibáit ne javítgatta volna folyamatosan. Ez már tényleg használhatóbb, mint a korábbiak, de én addig szeretem őket, amíg középállásban figyelnek, legfeljebb egész finoman vannak csak eltekergetve. Ezt a most tesztelt pultra is érvényesnek érzem, de mások lehet, hogy másként látják.
     A monó csatornák inzertálhatók, ez pozitív. Kíváncsi lettem volna arra, hogy a beépített kompresszor miként szabályoz, teljesen kiiktatódik-e, ha letekerjük az egy szem gombot, meg hogy mikor kezd világítani a mellette levő LED, de erről homályosan ír csak valamit a silabusz. Az AUX-ok és a routoló nyomógombok kivitelezése logikus, legalábbis a csatornákon. Jó dolog, hogy a középső AUX átkapcsolható postfade / prefade módok között.
     A mixer tartalmaz egy effekt processzort is, ami a korábbi Behringer pultokhoz képest némileg rafináltabb megoldások közül enged választani. Ezt a részt nem próbáltam ki, valószínűleg használható egyszerűbb feladatokra, akár az elődök esetében volt.
      Az igazi kérdőjelet számomra a beépített USB csatlakozás jelentette. Amíg a külső dobozkát adták a keverőkhöz, addig azt csatlakoztathattuk a főkimenetre, subra, AUX-ra, ki hova akarta. Most a 2track-re tették a kimenetet és a bementet egyaránt. Rafinált, mert ha például a számítógépről be akarunk valamit játszani a hangrendszerre, az csak úgy lehetséges, hogy benyomjuk a "2track/USB to Main" kapcsolót. Ekkor csak a PC-ről USB-n jövő jel fog szólni, a pult többi része leválik. Nem lehet tehát keverni más anyagokkal. Ez kár. Amikor ezt a kapcsolót benyomjuk, akkor a 2track kimenet is elnémul, ami egészen addig a főkimenet jelét adta ki. Ez nem baj abból a szempontból, hogy nem cirkulál vissza a számítógépre az onnan kiküldött jel, így nem jön létre gerjedés. Azonban sokan rutinból szokták ezt az RCA-s 2track kimenetet erre-arra felhasználni. Most észnél kell lenni, mert leválik a gomb benyomásakor. Van persze hátul szimmetrikus XLR és jack kimenet, nincs ebből baj, csak épp tudni kell róla. Azt viszont szerintem sokan méltányolnák, ha az említett váltókapcsoló állását egy LED, vagy valami visszajelezné. A kicsi nyomógomb ugyanis ilyen módon némítja a teljes pultot, és egy rosszul megvilágított helyen baromira nem látszik, hogy miért nem szól kifelé a teljes rendszer. (Tudjátok, szilveszteri buliban elhangzik a himnusz, aztán koccintás után nem szól a zenekar :)
    Ami az USB csatlakozást illeti, valószínűleg a korábbi kis dobozkák A/D - D/A átalakítói kerültek a keverőkbe. Szerintem megérte volna a 16 bites konverterek helyett valami jobbat belerakni, de hát ők tudják. Szerintem egyébként kifelé azért egész jó minőségben digitalizál az A/D, de visszafelé nagy különbséget lehet érezni a beküldött jel, és akár egy átlagos asztali PC hangkártyája között is - az utóbbi javára. Tehát aki például egy rendezvény, koncert előtt, vagy a szünetben akar zenét benyomatni a rendszerre, az jobban jár, ha egy fokkal jobb eszközt használ, de szódával azért ez is elmegy.
    Az audió interfészhez természetesen jár szoftver körítés is, és nagy örömmel tapasztaltam, hogy a tartozék DVD lemez nem tartalmaz már vírust, mint a korábbi készülékekhez járó. Az ember már ilyeneknek is örülni tud :) A legfontosabb, amit a lemezen találunk, az a Behringer ASIO drivere. Így a komolyabb szoftverekkel is lehet használni az interfészt. Úgy tűnik, ez a driver is kinőtte végre a gyerekbetegségeit.         A sokféle ajándék pluginen túlmenően kapunk most egy szekvencer programot is. Az EnergyXT - t nem ismerem, így nem tudok róla véleményt mondani, de mindenképpen jó dolognak tartom, hogy kapunk egy szoftvert, amivel egyszerű stúdió feladatokat meg lehet oldani, így azért eléggé kompakt megoldást kínál a Behringer a vásárlóinak.
    Az említett hiányosságokon túllépve azt lehet mondani, hogy a Behringer Xenyx X2222USB nagyon sokoldalú, rugalmas eszközt, amit kellően kiismerve nagyon sok mindenre be lehet vetni. Az ára olyan, hogy az ember ezeket a kisebb gondokat hajlandó elnézni rajta. Csak felmerül, hogy kb. 3% plusz költségből mindezek megoldhatók lennének, és akkor lenne egy nagyon jó kis keverőnk. Talán majd a következő széria...  Addig azért ezekkel is szépen el lehet lavírozni annak, aki viszonylag olcsó, de azért jó minőségű és sokoldalú pultra vágyik.
 

    A zenei elktronikai tárgyú könyveim ismertetését a Synthesizers and Computers című kedvencemmel folytatom. Ezt a könyvet szintén Bécsben sikerült megvásárolnom 1989-ben, és szintén nagyon sok osztrák Schillinget ki kellett érte izzadnom. Viszont nagyon hasznos mű volt, és könnyebben is tudtam vele boldogulni, mint az említett  Aicher-könyvvel, mert angol nyelven sikerült beszereznem. Ez már a "revised edition". Akkoriban nagyon gyors léptekkel fejlődött a zenei elektronika, tehát a szerkesztők az 1985-ös első megjelenés után szükségesnek tartották '87-ben egy átdolgozott kiadás megjelentetését.

     Számomra ez a könyv azért is fontos, mert amikor a cégalapításon gondolkoztam, ott hevert előttem a könyv, és ránézve arra gondoltam, hogy nagyrészt benne is van a címben, hogy mit akarok csinálni a leendő vállalkozásban. Így meglett a cég nevének első öt betűje: "SYN" és "CO" :)

   A könyvet az amerikai Keyboard Magazine jelentette meg, Brent Hurtig szerkesztésében. A könyvben számos olyan témát jártak körbe, ami minket akkoriban nagyon érdekelt, és a fejezeteket elolvasva tényleg megvilágosodtak a dolgok. Ne felejtsük el, hogy a preinternetális korszakban az információszerzés nem egérkattintgatás útján történt, hanem kemény pénzekért újságokat és könyveket vásároltunk, nagy tudású emberek körül sündörögtünk, és rengeteget próbálkoztunk, kísérleteztünk. Azonban ezt a könyvet is érdemes most, több, mint 20 év elteltével is kézbe vennünk. Rá fogunk jönni, hogy egy csomó dolog azóta se változott. Ilyen például a hangszerek midi kommunikációja, aminek fizikai és logikai rendszeréről részletesen olvashatunk. Igazából nem értem ezt, hiszen a midi rendszer szűk keresztmetszeteit már a '80-as évek végén is jól láttuk. Azóta a digitális technológia és a processzorok sok nagyságrendet gyorsultak, a jó öreg midi pedig még mindig tartja magát lassú csoszogásával és illesztési problémáival együtt. Született egy csomó alternatív megoldás, javaslat, számtalanszor fel akarták frissíteni, vagy át akarták írni a specifikációkat, de aztán nagy áttörést egyik javaslat sem hozott.
     A könyv másik érdekes fejezete az, amiben szakemberek - köztük pl. Bob Moog, R.I.P. - magyarázzák el a digitális hangszintézis alapelveit. Akkoriban az analóg cuccok működésével azért nagyrészt tisztában voltunk, de nekem például a digitális szintézisről csak elég halvány fogalmaim voltak. Kísérleteztem a saját építésű Z80-as gépen mindenfélével, de ettől még igen messze volt a billentyűzetről jól megszólaló, rendesen transzponáló és szűrőző hangszer. Az én gépemben 4MHz-ről járt a CPU, és ha megnézitek a korabeli hangszereket, azokban is nagyjából 2 - 4 MHz-es órajellel dolgoztak a procik és mikrokontrollerek. A mérnökök számára tehát az volt a nagy kihívás, hogy ezekkel a nem túl gyors procikkal és a köréjük épített hardverrel csináljanak gyors világmegváltást, és szépen szóló hangszereket. Amit a saját gépemen kísérleteztem, az arra volt jó, hogy a gyakorlati problémákkal mind szembesülhettem. Ebből a könyvből viszont kiderült egy csomó elv arra vonatkozólag, hogy miként lehet a digitális hangkeltést a rendelkezésre álló kütyükből is jól megoldani. 
    Az akkori midis szoftverekkel foglalkozó fejezet ma már nem túl érdekes, inkább mosolyog az ember azokon a programokon, amikkel akkoriban dolgoztunk. Pedig ne felejtsük el, hogy nagyon komoly dolgok születtek akkoriban ezekkel a primitív eszközökkel! Érdekes viszont az a kerekasztal beszélgetés, amiben a korszak főmegfejtői a midis szoftverek jövőjéről értekeztek 1986-ban. Egy csomó akkori elképzelésről ma már nem is egészen értjük, hogy miért lehetett annyira fontos. Érdekes viszont, hogy már akkor is agyalogtak azon, hogy a Commodore és Atari mellett vajon a Mac, vagy a PC lesz-e befutó a zenei piacon?
    Úgy tűnik tehát, hogy néhány dolog nem nagyon változik :)

    A másik érdekes dolog, amit most, a könyv kapcsán tapasztaltam, az már korunk netes forrásaival kapcsolatos. Ha beütjük guglinkba azt, hogy "Synthesizers and Computers Book", akkor a Google előhozakodik könyvkereső szolgálatatásával, és mindjárt találunk pár sort a könyvről, néhány apró részletet is belőle. Aztán ha jobban megnézzük a találati listát, akkor lesz ott még jó néhány érdekes, a témához kapcsolódó könyv. Egy részüket ismerem, más részüket nem. Némelyiknek szinte a teljes tartalma elérhető. Ez a virtuális könyvtár katalógus természetesen nagyon jó szakmai támpontokat ad, ha az ember egy témában kutakodik. No, az ilyen dolgok miatt kedvelem az internetet!  

     A crossover - szép magyar nevén keresztváltó - létéről mindenki tud, aki hangtechnikai rendszerrel valaha is kicsit komolyabb kapcsolatba került. Nekem viszont az a meglepő tapasztalatom, hogy míg a hangrendszer többi komponenséről - mint keverő, erősítő, hangfalak - az emberek nagyon tájékozottak, a crossover használatával kapcsolatban nagyon sok homály és tévhit terjeng. Annyit mindenki tud, hogy ezzel lehet sávokra szétszedni a hangfrekvenciás jelet, mielőtt többhangszórós rendszer egyes hangszóróira ráeresztjük, de a legtöbb esetben itt vége is a történetnek. Sokan valahogyan úgy könyvelik el, hogy ja, crossover az kell, de mindegy, hogy milyen, az a lényeg, hogy legyen. A paraméterei meg a minősége másodlagos.
    Holott a crossover nagyon fontos szerepet tölt be. Az emberek nagy része azt gondolja, hogy ha kellően jó minőségű hangszórók dolgoznak a hangfalban, akkor a hangzás már garantáltan tökéletes lesz. A valóságban a keresztváltók ugyanolyan fontos szerepet játszanak. Nézzük meg egy kicsit, hogy miről is van szó, induljunk el az alapoktól!
    A kérdés tulajdonképpen úgy merül fel, hogy miért kellenek egyáltalán több hangszóróból felépített hangfalak, miért nincs olyan hangszóró, ami az egész hallható sávot le tudja sugározni? A választ, mind minden esetben, most is a matematika és a fizika adja meg. A levegőben egy 30 Hz-es hang hullámhossza kb. 11 m, egy 17 kHz-es hangé pedig kb. 2 cm. Az elv az, hogy egy adott méretű rezgő felület akkor képes a levegőnek jól átadni a rezgést (magyarul megszólalni), ha a mérete nem tér el  több nagyságrenddel a megszólaltatandó hang hullámhosszától. A gyakorlatban ez ugye úgy néz ki, hogy, a mély hangszórók azért kb. 30 cm átmérő esetén elég jól képesek lesugározni 30 Hz-et, de ennél kisebb átmérő esetén már csak trükkökkel, erőlködéssel, és az egyenletes átvitelt beáldozva lehet valamit kihámozni belőlük ebben a tartományban. A kicsi membránátmérőjű magas sugárzókból pedig már 1 kHz alatt is nehéz és értelmetlen dolog mély hangokat kicsiholni. Nekem ezért is mulatságos a "Super Bass" feliratú telefon, meg ezért képtelenség élvezhető hangot kihozni 100 Ft-os érme méretű "hangszórókból" a notebookban meg MP3 lejátszó kütyükben. De ez egy másik terület. A normális hangfalgyártók pontosan tisztában vannak azzal, hogy egyik vagy másik hangszórójuk milyen alsó frekvenciától milyen felső határig dolgozik szépen, lineárisan, és terhelhetően. Amikor hangládát terveznek, annak kialakítása és geometriája is befolyásolja persze az egész történetet, mégpedig alapvetően. Egy dolog biztos: a készülő hangfalba kettő, vagy három hangszórót tesznek, ha át kívánják fedni a teljes hangfrekis sávot. A subláda egy másik kérdés, annak az a feladata, hogy a legmélyebb tartományt hozza jó izmosan.
     Amikor a gyártó eldönti, hogy melyik hangszóróit építi be egy új ládába, és annak milyen a geometriája, kivitele, akkor már kiadódik az is, hogy milyen tartományban, vagy tartományokban kell elszeletelni a hangfrekvenciás tartományt annak érdekében, hogy minden hangszóróra csak az a rész jusson, amit tisztességesen le bír sugározni. 
     Ha hagyományos kétutas, szélessávú és passzív hangfalról beszélünk, akkor egy tekercsekből, kondenzátorokból, ellenállásokból kialakított szűrő kerül a ládába, ez a passzív váltó.  A felépítése nem túlságosan bonyolult, de egyrészt illik nagyon jó minőségű anyagokból és nagyon gondosan megépíteni, másrészt ennek a végleges beállítása igazi művészet. A gyárakban a spéci mérőkamrákban nagyon sokat vacakolnak addig, amíg kiválasztják az optimális összeállítást. Hiába ismerik ugyanis precízen a ládában jelenlevő hangszórók összes karakterisztikáját és a láda jellemzőit, a valós, összeépített ládák mindig kicsit a modellektől eltérően viselkednek. Ezek a kicsi eltérések azonban fülre nagyon jelentősek lehetnek, ezért a műszeres méréseket mindig (legalábbis a jobb helyeken) valódi hangzó anyagokkal folytatott akusztikai tesztelések követik, ahol a cég hivatásos "fülei" sárba gyalázzák a modellezés és a műszerek által tökéletesnek minősített ládákat. Ekkor jönnek még azok a finom adjusztálások, aminek a végére kialakul egy-egy jó minőségű hangfal hangja. Amelyik cég nem e lépések sorozatával csinálja a hangfaltervezést, az komolytalan.
     A napi beszélgetéseink során számtalanszor szóba kerül az otthoni hangfalépítés. Sokan azt gondolják, hogy a neten is megtalálható viszonylag egyszerű hangfaltervező programok segítségével könnyedén elkészíthetők jól szóló hangfalak. Én mindenkinek azt mondom, hogy ezek arra jók, hogy az ember az alapvető baklövéseket elkerülje. Az aztán lehetséges, hogy egy ilyen programmal megtervezett hangfalat utólagos tuninggal nagyon szép hangúra lehet formálni, magam is hallottam néhányat, ami így készült. Azonban a kiváló hangszórók és váltó alapanyagok ilyenkor is nagyon fontosak, tehát a nagyon olcsó kínai hangszórókkal nem sokra megyünk. Másrészt a mérőkamra és a műszerek hiányát millió, füllel elvégzett teszttel tudjuk csak pótolni. Tehát a házi hangfalépítés mindenképpen macerás és időigényes. Azt persze egy szóval se mondom, hogy nem élvezetes hobbi, hiszen munkaként zenét kell hallgatnunk, mégpedig sokat :) Ha valaki megelégszik a "tök mindegy, hogy milyen, csak szóljon!" kategóriával, annak pedig azért nem érdemes házilag hangfalépítésbe fognia, mert készen fele annyiért megkap egy kínai reccskasznit, mint amennyiből az otthoni láda alapanyagai kijönnének.
    Azonban nem akarok belemenni a házi hangfalbarkácsolás témájába, régebben én is szórakoztam eleget vele. Most ugyebár elsősorban a hangváltók konstrukciója a témánk. A hangfalak felépítésével és tervezésével kapcsolatos könyvek szépen leírják a legfontosabb szűrőtervezési elveket. A számítógépes tervező programok pedig a gyakorlatban alkalmazzák ezeket. A komolyabb források kitérnek arra, hogy mi történik a hanggal azokon a frekvenciákon, ahol a hangváltó működésbe lép. A crossoverek nem úgy működnek, hogy egy adott frekvencián tökéletesen levágják az adott pont alatti, vagy feletti frekvenciákat, hanem a kivitelükből fakadóan van egy bizonyos meredekségük. A diagramokon ez jól látható. A meredekséget a szűrő konstrukciója határozza meg, és lehet 6, 12, illetve 18 db/oktáv. Ez egy nagyon szemléletes mértékegység. Annyit mond a szűrő áramkörünkről, hogy kétszeres frekvencia változás esetén hány decibellel nő, vagy csökken a rajta átvezetett jel. Ezeket a szűrőket számítógéppel ragyogóan lehet modellezni. A probléma inkább az, hogy a hangszórók, mint elektromechnanikai átalakítók, korántsem olyan jólnevelten viselkednek, mint a többi elektronikai alkatrész. Elvben tehát pl. a mély hangszórók frekvenciasávjának teteje és a magas sugárzók alsó tartománya geometriailag szépen összefésülhető lenne egy okosan kivitelezett passzív váltóval. A gyakorlatban viszont az eredmény mindig eltér a számítottól. De az amplitúdó görbe hupnijai csak a kérdés egyik részét jelentik. A szűrő töréspont frekvenciája közelében mindkét irányban fázistolások is fellépnek. Ezek a csúszások a hangszórók saját fázistolásával összegezve produkálnak érdekes történeteket a váltási freki környékén. Ráadásul a mély hangszórók esetében mindig valahol a hangszóró saját rezonancia-frekvenciájának közelében matatunk, amikor például a sub láda lecrossolását csináljuk, ez még tovább komplikálja a helyzetet. Tulajdonképpen ezek azok a csúfságok, amiket füllel igen jól meghallunk akkor is, ha az amplitúdógörbét büszkén lobogtatják a mérnökök, mondván, hogy egyenes, mint a nyíl! Illetve máskor meg ugyan kicsit hepehupás görbe mutatkozik a töréspont környezetében,  de mégis kellemesnek érezzük a hangzást. Bizony, a fázismenet hirtelen változásai a fülünk számára nagyon rosszul jönnek ki. Ha a dobot, ütős, pengetős hangszereket élettelennek, furának halljuk, az ének pedig jellegtelen, rosszul érthető, annak sok esetben az az oka, hogy a rendszerben durva fázismeneti hibák vannak. Ezek okai közül persze csak egy a nem jól kivitelezett vagy megválasztott crossover, azonban talán a leggyakoribb.
    Eddig egy kétutas passzív hangfalról beszéltünk. Háromutas hangfal esetében természetesen két töréspont van. Régebben az volt az általános tervezési elv a hangosítási hangfalak terén, hogy jobb a háromutas rendszer, hiszen a már vázolt geometriai és fizikai okok miatt könnyebb dolga van a tervezőnek, ha a magas és a mély hangszóró közé egy középsugárzót is beépít, hiszen így optimálisan oszthatja szét a sávokat. Azonban mostanában már eléggé alacsony frekvenciákat képesek jól kisugározni a korszerű magas hangszórók, és kicsit okafogyottá vált a három út forszírozása. De ebben természetesen az is benne van, hogy a tervezőket a frász kerülgeti a töréspontok környékén, ezért azt mondják, hogy egyszerűbb az élet, ha csak ládánként egy törésponttal kell foglalkozniuk, annak a fázismeneti és egyéb problémáit kézben tartva. Azt magam is megtapasztaltam anno, hogy a háromutas rendszerben az alsó és a felső töréspont váratlan módokon egymásra hatva ronthat az elképzelt megszólaláson.
    Maradjunk még mindig a passzív hangfalaknál! Több gyártó is ajánl olyan rendszereket, amelyekben egy top láda (ami többnyire két utas) alá tehetünk egy mélyládát, és a mély hangfalon keresztül láncolva a két hangfalat egy végfokról járathatjuk őket. Ez látszólag egy borzasztó kényelmes megoldás. Az ilyen rendszerek sub ládáján jól látható módon megkülönböztetik az "INPUT" és az "OUTPUT" csatlakozót, mivel nem mindegy, hogy melyik kábel jön a végfokból, és melyik megy tovább a topládába. A sub ugyanis tartalmaz egy belső leválasztó szűrőt,ami a legmélyebb tartományt (valahol többnyire 80 és 250 Hz között levágva) engedi a a mély hangszóróra, és az ettől megszabadított sávot juttatja a felső ládának. Ez elvben egy praktikus megoldás, hiszen egy végfok elég, olcsó a kábelezés, stb. A legdurvább probléma az szokott lenni, hogy a gyártó a feliratok ellenére kihagyja a szűrőt a mélyládából, és bementi csatlakozó simán össze van drótokkal kötve a kimenetivel. Ilyenkor a teljes hangfrekis sáv rájut a sub ládára is, meg a topokra is. Mondják páran erre, hogy na és akkor mi van? A sub láda úgy se képes nagyon magasra felmenni, a fölötte levő topláda mély hangszórója pedig nem megy nagyon mélyre, pont amiatt kell a sub. Igen ám, de ezekben a rendszerekben a középmély tartomány túlzottan erőteljes lesz, ami EQ-val valamelyest kompenzálható, azonban ettől függetlenül többnyire eléggé zavaros lesz, néha egészen gázos megszólalást eredményezve. A sávok okos szétosztása pontosan arra való, hogy mindegyik hangszóró abban a tartományban dolgozzon, amiben jól tud teljesíteni. A sima párhuzamos kötés esetében ez természetszerűen nem valósul meg. Nézzünk meg egy tisztességes szélessávú kétutas hangfalat, legyen benne mondjuk 12"-os mély! Ha ezt egy végfokkal meghajtjuk, kapunk egy kellemes hangzást, van benne viszonylag elég jó mély tartomány is. Azonban ha ezt szépen összekombináljuk egy jól megcrossolt 18"-os mélyládával, akkor nem csak a legmélyebb hangok fognak dörmögve, és ha kell, ütve megjelenni, hanem feltisztul a felső ládánk hangja is, hiszen innentől csak az a tartomány kerül rá, amit kényelmesen le tud sugározni.
     A "sima" lepárhuzamosításnál bejön aztán az impedancia gond is. A mai sub ládák elég nagy része 4 ohm-os. Ezeket nem jó 8 ohm-os felső ládákkal összepárhuzamosítani, mert az eredő impedanciánk mindössze 2,7 ohm lesz. Az erősítők egy része ezt igen rosszul tolerálja, meg nagyon vastag hangfalkábel is dukálna ehhez az összeállításhoz. Itt még álljunk meg egy szóra. Tegyük fel, hogy a mélyládánk 8 ohmos, valóban tartalmaz frankó leválasztó crossovert, tehát minden rendben van. Ha mindent jól méreteztek volna a gyárban, akkor a papírforma szerint a végfokunk a teljes frekvenciasávban 8 ohmot látna, ha a topládánk is 8 ohmos, illetve a mély váltó konstrukciójától függően esetleg részben 4 ohmot. A gyakorlat azt mutatja, hogy az ilyen passzívan crossolt rendszerekben a terhelő impedancia igen ronda görbe szerint alakul ki, és vannak olyan pontok, ahol csúfosan leesik 3 ohm alá. Természetesen nem a műszerrel mérhető, egyenáramú ellenállásról, hanem az impedanciáról beszélek. Egy olyan végfok, ami csak 4 ohm terhelésre van specifikálva, ilyenkor már nagyon rosszul fogja érezni magát. Többnyire melegszik, torzít, és villogtatja  védelmi áramkörét, esetleg be is húz a védelmi relé. Rosszabb esetben kicsapkodja a biztosítékokat, és tönkre is mehet. Tehát nagyobb teljesítményű, tisztán passzívan crossolt rendszerekbe akkor is érdemes olyan végfokokat választani, amiket 2 ohmra is specifikáltak, ha papírforma miatt nem lenne erre szükség. A fenti okok miatt ilyenkor a hangfalkábelt is célszerű jó izmosra választani, és ne feledkezzünk meg a jó csatlakozókról se. 60 Ft-os kínai jack dugók és "egyszer használatos" aljzatok ne legyenek a környéken! Jó speakon csatlakozókkal nem lesz probléma.
    Az eddig leírtakról egy kétrészes cikket találunk ITT és ITT. Az írás 1980-ban született, de azóta szerencsére a fizikát még nem írták át, tehát nagyjából minden igaz.
     Eddig a passzív váltókról volt szó. Nagyobb rendszereket azonban nem igazán szokás így felépíteni, sőt, manapság már a kisebb összeállítások esetében is gyakran használnak aktív keresztváltókat. Vannak olyan aktív hangfalak is, amelyek biamplifikáltak,  vagyis két végfok van bennük: külön a mély hangszórónak és külön a magasnak. A végfokok előtt pedig természetesen egy aktív crossover dolgozik.

    Színpadi hangrendszernél szinte minden esetben aktív crossovert használunk. Hatalmas előnyei vannak a passzív verzióval szemben. Nézzük meg a legfontosabbakat:

• Szabadon tudjuk változtatni az egyes utakra eső jel erősségét
• Megválaszthatjuk az optimális töréspontot és meredekséget (legalábbis azoknál a modelleknél, ahol ez nem fix érték gyárilag), így különféle hangfalkonstrukciók között is próbálkozhatunk crossolással, nem csak a gyárilag "összelőtt" párosításoknál.
• Mivel a szűrőáramkörök nem a teljesítményerősítő utáni, nagyáramú körben vannak, ezért a működésük sokkal inkább követi a papírformát, kevesebb izgalmat produkál.
• Még 3 vagy több frekvenciasáv esetén is kézben tartható a működés.
• Időnként extra funkciókat (limiter, késleltetés) is tudnak ezek a készülékek.

    Manapság a legfontosabb kérdés az, hogy analóg, vagy digitális crossovert használjunk-e inkább? Az analóg melletti érv lehet, hogy viszonylag egyszerű konstrukcióval is lehet jót gyártani, bár azt tudni kell, hogy ezeket a szűrőket nagyon gondosan kell kivitelezni, ha jót akarunk. Érv lehet az is, hogy mivel nincs A/D - D/A átalakítás, nincs meg az ezekkel esetlegesen együtt járó minőségromlás, és nincs jelkésleltetés (latency) sem. Az egy másik kérdés, amin jól el lehet morgolódni, hogy mi árt többet a jelnek? A jól kivitelezett profi A/D - D/A és a DSP-ben történő szűrőzés, vagy az analóg rendszerek szokásos hibalehetőségei, mint az alaktrészértékek szórásai miatti szűrő tökéletlenség, zajok, stb? Tény, hogy ma már vásárolhatunk igen jó minőségű digitális crossovereket, ezek azonban nem igazán olcsók.
    Viszont megjelentek a digitális redszervezérlők is, amik roppant praktikus módon egyesítik a crossovert sok olyan funkcióval, melyek amúgyis szükségesek a hangrendszernek ezen a pontján. Ha figyelembe vesszük, hogy a "sima" digitális crossoverek áránál alig többért megkapjuk egy dobozban az EQ-t, limitereket, gerjedésgátlókat, jelanalizátort és automatikus optimalizálót, meg még egyéb hasznos készülékeket is, akkor a mérleg nyelve gyorsan a digitális verziók, helyesebben a rendszervezérlő processzorok felé billen. Lecsökken a cipelendő eszközeink száma, és presetként letárolhatjuk a legfontosabb beállításainkat.
    A gyakorlatban tehát nagyon fontos a hangrendszerekben a crossoverek tudatos és átgondolt használata. Sűrűn szembesülünk olyan helyzetekkel, amikor különféle gyártmányú, kivitelű, innen - onnan "jött" ládákból kéne gyorsan valami értelmesen szóló hangrendszert felépíteni. Amennyiben a hangfalaink teljesítményben, impedanciában sávhatárokban nagyon szerencsétlenül vannak összeválogatva, akkor persze a legrafináltabb crossover sem segít. A hangfalak beszerzésekor, illetve rendszerbe állítása előtt tehát mindenképpen azt is meg kell vizsgálni, hogy miként lehet őket normálisan együtt üzemelteni. Ha jó crossoverünk, vagy rendszervezérlőnk van, akkor sokkal több lehetőségünk adódik arra, hogy ezeken a helyzeteken úrrá legyünk a közönség fülének és a berendezéseinknek a károsodása nélkül. 

   Idén új fejezetéhez érkezett a "csináld magad" mozgalom. Potom 8000 USD leperkálása után hozzájuthatunk egy kis csomaghoz, ami egy műhold alkatrészeit tartalmazza. Az ötlet az Interorbital Systems nevű kaliforniai cégtől származik. A történetről az NPR portál számolt be.

Oké, de hogy jön ez az egész egy elektonikus zenei blogba? Mondhatjátok persze, hogy sok hülyeségről írtam már itt, miért pont ezt hagytam volna ki? Azonban minden itteni téma valamilyen módon kötődik a zenéhez, így ez is. Megkérdezték Alex Antunest, aki foglalkozására nézve űrhajós, hogy ő például miért vett egy ilyen pakkot? Nos, ő azt válaszolta, hogy szeretne egy űrhangszert készíteni. A napból érkező töltött részecskék a föld mágneses terével mindenféle érdekes kölcsönhatást idéznek elő az ionoszférában. Ezeket hangokká, helyesebben midi kódokká alakítja, majd szépen lesugározza a földre. Itt aztán már bármilyen hangszerre rá lehet kötni, ami megszólaltatja a jelsorozatot, vagy rögzítheti egy mezei szekvencerrel a későbbiekre. Kézenfekvő megoldás, nem?
    A lényeg persze az, hogy a készlet árában a fellövés is benne foglaltatik, vagyis a kész műhold nem a konyhakredenc tetejét fogja díszíteni.
Mondhatjátok, hogy ez a cucc még egy kicsit drága. Szerintem ez az állapot csak addig tart, amíg a kínaiak neki nem állnak nagy tömegben gyártani. Ők majd 1000 dollárért árulják, sőt, amit fusiban csinálnak műszak után, azt 300-ért is meg lehet majd venni.  Lehet, hogy majd gyalog, vagy biciklivel viszik fel aztán őket az űrbe be nem jelentett feketemunkások, de hát kit érdekel, miként juttatják oda, nem igaz? :)

    Sokan szokták kérdezni tőlem, hogy egy adott témakörben honnan lehet tájékozódni, illetve miből lehet az alapokat elsajátítani. Azért is érdekes a kérdés, mert manapság a netről bődületes mennyiségű információt össze lehet gyűjteni, azonban nekem az a megfigyelésem, hogy ha valaki előtanulmányok nélkül, pusztán az internetről tájékozódva kíván elmélyedni egy témában, akkor gyakran nagyon gyorsan az erdőben találja magát. Talál egy csomó fórumot, ahol elolvashat bizonyos dolgokat, meg ugyanazok ellenkezőjét. Talál blogokat, ahol a téma elsőre szépen kifejtettnek tűnik, azonban ha végigolvassa a kommenteket, akkor már teljesen elbizonytalanodik. Vannak nagyon komoly tudományos szakcikkek is a neten, meg az ezeket cáfolókat is gyorsan megtaláljuk. Különösen a hangtechnikában és a stúdiótechnikában van ez így. Magam is sokszor vagyok úgy, hogy ha egy olyan területen keresgélek, ahol nincsenek meg a szilárd tudásbeli alapjaim, (például képfeldolgozás, digitális videó technika) akkor fennakadok a dezinformációs csapdákon. Ilyenkor rendszerint egy-két, a témában otthonosan mozgó haver szokott néhány mondattal eligazítani, és egyből helyükre kerülnek a dolgok. Egyelőre még nincs az a gugli, amelyik a netes publikációkat valóságtartalmuk, információs értékük alapján minősítve rangsorolná. Egyszer talán majd olyan is lesz.
     Azonban, tudjátok, gyerekek, az Internet előtti korszakban is tájékozódtak ám az emberek, mégpedig elsősorban szakkönyvekből és szakfolyóiratokból. Úgy gondolom, érdekes néhány régi forrásmunkát előkapirgálni, és ajánlani azoknak, akik érdeklődnek az adott terület iránt. Először azt terveztem, hogy egy bejegyzésben megadok pár alapvető publikációt, aztán rájöttem, hogy ez még akkor is szétfeszíti a blog kereteit, ha tematikusan csoportosítva szedem őket össze. Ezért inkább egyszerre csak egy, vagy legfeljebb néhány anyagról beszélek, de ezt a sorozatot aztán rendszeresen folytatom.

Az első, a sok olvasástól salátává alakított mű a sorban Richard Aicher: Das MIDI Praxisbuch című könyve. Bizony, a midiről a '80-as évek közepén itthon még nagyon kevés forrást tudtunk összeszedni. Úgy voltunk vele, hogy használtuk, meg sok mindent kikövetkeztettünk a működésből, a szintik leírásából, de voltak homályos területek. Nekem megvolt másolatban a MIDI 1.0 specifikáció, de nagyjából ez volt sokáig minden. Nagyon örültem tehát, amikor 1988-ban egy bécsi könyvesboltban felfedeztem ezt a könyvet. Hozzá kell tennem, hogy az akkori költségvetésemhez képest nagyon drága volt, de nem bántam meg, hogy megvettem, hiszen rengeteg hasznos információt találtam benne, ami segített eligazodni a különféle midis készülékek, interfészek és hangszerek között. Ma már persze teljesen másként veszi az ember kézbe ezt a könyvet, azonban a téma iránt érdeklődőknek kincsesbánya, mert olyan dolgokat is megtalálhatunk leírva benne régebbi hangszerekről és berendezésekről, melyeket teljességgel hiába keresünk a neten. Ja, hogy német nyelven írták? Aki a zenei elektronikában el szeretne mélyedni, annak nem káros, ha az angol mellett a német szakirodalmat is el tudja olvasni. Tudjuk, hogy a zenei elektronikában nagyon sok minden németektől vagy osztrákoktól, svájciaktól indult el, és most is igen aktívak a német anyanyelvűek a fejlesztés terén. Ma már persze elég sok mindent publikálnak angolul is, de a régebbi anyagokból számosat csak eredeti német formában találunk meg, akár a neten is.
     Érdemes egy kicsit megnéznünk a szerzőt is. Richard Aicher honlapjára rálépve láthatjuk, hogy igencsak sokoldalú emberrel van dolgunk. A zene és a zenei elektronika mellett képzőművészettel és fotózással is foglalkozik. Ugyanakkor nagyon alaposan ismeri a zenei elektronikát a maga fizikai, elektronikai valóságában is. Érdekes, hogy az egyetemen ő is kémiát tanult, és közben szintetizátorokat barkácsolt. Akárcsak én :) A honlapján sok cikket angolul is megtalálunk, de van amit csak németül. A szintetizátorok iránt érdeklődők valóságos kincsesbányát találhatnak itt.
     Az említett könyvről pedig annyit, hogy rettenetesen sokat eladtak belőle, de még mindig be lehet szerezni online antikváriumokban.
 
 

    Az történt, hogy az Index Midi fórumának az Adok - veszek topikjában valaki egy varrógépet kínált eladásra (5101-es hozzászólás). Néhányan, akik törzstagok vagyunk, ebből kifolyólag csúnyán szétoffoltuk az ilymódon megoffolt topikot. Az erősen elítélendő és büntetendő poénkodásra Valérió tette fel a koronát, aki ezt a szép videót linkelte be nekünk: 

    Ha valamennyire is követitek a Bitzenede eddigi témáit, akkor láthatjátok, hogy elég rendszeresen foglalkozom a zenei piac folyamataival. Bizony, az emberiség túlnyomó része még nem fénnyel táplálkozik, így a hangszerboltosok sem. Az eddigi kísérletek szerint ugyan működik ez a fénykajálós dolog, de nálam speciel a palacsinta jobb hatásfokkal tölti be a táplálék funkciót. Valószínűleg a zenészeknél, stúdiósoknál, zenetanároknál is hasonló a helyzet, mert akiket ismerek, valamennyien pénzért lépnek fel, illetve dolgoznak. Ez a tény azonban ma már nem annyira magától értetődő. Ha megnézitek pl. a stro-B - val, Szkok Pistivel, vagy Prophecyvel készített beszélgetéseket, kitűnik, hogy ők, és még nagyon sok társuk is "polgári" foglalkozásuk mellett zenélnek. Sőt, sok esetben ők áldoznak rengeteget a muzsikálásra, ami aztán vagy megtérül, vagy nem, de a legtöbb esetben csak eszmei elismerésben részesülnek. Már az is tök jó.
     Mert ez az igen erőteljesen fortyogva, bugyborékolva, néha mindenféle szutykot is kivetve változó zenei piac most ilyen. A digitális adathordozók és az Internet alapjában átalakított mindent. Teljesen megváltozott a zenének, a zenélésnek a helye az életünkben, és megváltoztak azok a feltételek és lehetőségek is, amik korábban akár a könnyű, akár a klasszikus zenét játszók előtt korábban életpályaként megmutatkozhattak. Bizonyos ajtók kinyíltak, mások nagy durranással becsapódtak.
    Az új feltételrendszer korántsem tiszta és egyértelmű. Számos gazdasági, jogi, művészeti érv és ellenérv merül fel, és ezek bizony gyakran csapnak össze. Gondoljunk például az idehaza dúló Artisjus-vitákra, a Bikicsunáj-jelenségre, a fájlcserélőkkel kapcsolatos folyamatos rágódásokra, vagy a fesztiválok kérdésére.
    Nem szeretnék álszentnek látszani a kérdésben. Mi bizony keményen a zenészekből, a hangtechnikát alkalmazó emberekből és intézményekből, az otthoni számítógépes zeneszerkesztőkből, a stúdiókból, a zenélni tanulókból élünk. Alapvető érdekünk az, hogy NEKIK jól menjenek a dolgaik. Ha valahol recseg-ropog a gépezet, akkor mi is többet szenvedünk. Márpedig mostanában egyáltalán nem nevezhető olajozottnak a működés. Nem pusztán a világgazdasági válságról van szó, hanem általában a zenei piacról. A változásokat nagyon röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy az új rendszerben csökkent az érdeklődés a valóban magas színvonalú produkciók iránt, és a súlypont eltolódott a nagyon igénytelen dolgok felé. Miként érint ez minket? Elvileg tök mindegy, hogy egy adott színpadon, adott felszereléssel mi történik. Lehet, hogy egy Bartók-darabot adnak elő, meg az is lehet, hogy egy tehetséges falusi kocsmatöltelék ritmusra böfög a mikrofonba. Azonban a helyzet mégsem ennyire sima. A "cirkuszi", vagy "maunikás" produkciókat nyilvánvalóan csakis a pénzügyi szempontok motiválják. Nekik hiába van nagyságrendekkel nagyobb bevételük, mint az igényes élő műsorokkal jelentkező előadóknak, jól megfigyelhető, hogy általában technikailag is a lehetséges minimum feltételeket teremtik meg maguknak, tehát a nagyságrendekkel magasabb bevételből elenyésző részt fordítanak a "mivel" és a "hogyan" eszközrendszerére. Akik viszont minden tekintetben színvonalas produkcióra törekednek, azok hangszerre és hangtechnikára, egyéb tárgyi feltételekre is gyakran erőn felül költenek, hiszen tudják, hogy az ő előadásuknak minden tekintetben tökéletesnek kell lennie. Visszatérve az előbbi egyszerű példára, a böfögésnek nem árt, ha a hangrendszerben  van egy-két eldurrant, szénné égett hangszóró, ha a torzítás meghaladja a 10%-ot, és ha toldozott-foltozott minden. A Bartók-mű már teljességgel elpusztulna ebben a közegben, mint ahogy minden más művészi produktum is.
     Lehet persze ellenérveket felsorakoztatni, amikor a nagy koncerteken milliárdos költségvetéssel csillagháborús technológiákat vonultatnak fel, de én most az átlagos magyar viszonyokról beszélek.
    Mindez azért jutott az eszembe ismét, mert megjelent az Indexen egy érdekes cikk egy norvég felmérésről, ami szerint náluk a zenei piac tulajdonképpen fellendült az online letöltögetések ellenére, vagy talán pont azért? Érdemes elolvasni. Nekem persze van egy fajta véleményem arról, hogy ez a trend nálunk miként érvényesül, de kíváncsi vagyok arra is, hogy ti hogyan látjátok mindezt?
     Felmerülhet a kérdés, hogy miért raktam ide utólag ezt a lehangolt és lehagoló képet? Ezzel csak azt az optimista nézetemet illusztrálom, hogy nincs olyan rossz helyzet, aminél ne lenne még rosszabb :)
Ja, és még valami. Ezekről a folyamatokról szól a Kalóz.blog.hu. Sokszor mulatságos dolgokat olvashatunk itt, de tulajdonképpen elég nehéz eldönteni, hogy nevessünk, vagy inkább sírjunk?

     Még alig tesztelgettük a Roland GAIA-t, máris szinte mindenkiben megfogalmazódott a kérdés, hogy mikor lesz ehhez a szintihez számítógépes editor program? A hangszeren ugyanis a hagyományos Roland SH-szériára jellemző felszitázott skálákon kívül nincs semmiféle kijelző, így az editálás során csak ezekre vagyunk utalva. Alapjában véve ezzel sem lenne sok baj, hiszen a régi analóg cuccokon sem volt csilivili display, sőt semmiféle diplay nem volt rajtuk. Azonban a GAIA három darab szintetizátort hordoz a dobozában, amiket csak egy kezelőfelületről tudunk menedzselni. A váltógombok nyomkodásával tudjuk kiválasztani, hogy épp melyik felületen dolgozunk. Ez azért így kissé macerás, meg odafigyelést, illetve jó memóriát követel, mert az épp nem látható paraméterekkel is célszerű kalkulálni, amikor editálunk a kiválasztott felületen.
    Logikus és célszerű volt tehát mindenképpen az editor program megalkotása a Roland részéről. A segítségével valamennyi hangszín paraméterehez hozzáférhetünk, és amint a képen látható, természetesen egyidejűleg ki tudjuk teríteni a három szintetizátor részt a képernyőre.  Arra is lehetőségünk van, hogy az "Action List" funkció segítségével rögzíthetjük és visszajátszhatjuk a szerkesztés lépéseit.
    Azok számára is érdekes lehet a program, akik a hangszintézist tanulják vagy tanítják, ugyanis a "Wave Viewer" funkció segítségével láthatjuk is a képződött hullámformát, ami egyáltalán nem lényegtelen, hiszen megtakarítunk egy oszcilloszkópot. Oktató menüt is találhatunk, ami lépésről lépésre végigvisz bennünket a hangszintézis folyamatán, és ezt különösen azért tartom fontosnak, mert manapság nagyon sok olyan fiatal van, akik csak szoftver szintetizátorokon nevelkedtek, és nem tudatosan bánnak az analóg szintik paramétereivel, csak úgy "gondolom formán". Az ő számukra nagyon letisztul a Gaia programozása, és ezen keresztül az analóg szintik paraméterezése is jóval érthetőbbé válik.
    A lemez tartalmaz egy új hangszínbankot is. Információink szerint a szoftver hamarosan idehaza is kapható lesz.  
 

     Amikor még nagyon rég apám csöves rádiókat javítgatott a kis műhelyében, akkor mutatott nekem egy dolgot. A beteg rádióban a csavarhúzó nyelével finoman megkoccintotta az egyik cső üveg testét, mire a hangszóróból borzalmas hörgő-zörgő hang jött. Elmagyarázta, hogy ez a mikrofónia, vagyis a csőben valami elszabadult, és a legkisebb rezgést is mikrofonszerűen felveszi, felerősíti, lehetetlenné téve a készülék normális működését. Ez tehát az a csúfos jelenség, amivel a csöves készülékek esetében ma is találkozhatunk, és persze mindenki szívből utálja, mert amint jelentkezik, egyből a pénztárca intenzív használata villan be az ember agyában.

    Ha nem lenne ennek a szónak ilyen rossz íze, akkor mindjárt nyithatnék a jobb oldalon egy ilyen nevű rovatot, amiben a mikrofonokkal kapcsolatos dolgokat gyűjtöm össze. Azonban egyáltalán nem szeretném, ha bármilyen rossz feeling is kötődne a mikrofonos eszmefuttatásokhoz, így maradjunk inkább a "Mikrofonok" gyűjtőnél.

    Bizony, a mikrofonok világa borzasztó érdekes. Naponta kérdezgetik tőlünk, hogy most akkor melyik a jó mikrofon? A Shure, az AKG, a Sennheiser, a Beyerdynamic vagy az AudioTechnika? Vagy valamelyik másik márka? Azt a közhelyes választ szoktam adni, ha bármelyik gyár szemetet gyártana, akkor nem tudná eladni, tehát valószínűleg, hogy minden gyár termelési filozófiájában van valami, ami a vevők és felhasználók egy csoportja számára vonzóvá teszi az egyes modelljeiket. Különben nem tudnának megélni. Amúgy sem szeretek gyárakat összehasonlítani, mindig csak konkrét modellekről érdemes beszélni. Úgy gondolom, hogy az a helyes, hogy ha rendelkezésre álló tényleg jó nagy választékból mindenki ki tudja választani az ő konkrét igényének és anyagi lehetőségeinek legjobban megfelelő típust. Ezért tartunk lehetőleg jó sok fajta mikrofont, és például ha ének mikrofonról van szó, akkor arra biztatjuk a vásárlókat, hogy próbáljanak meg nálunk legalább  3 - 4 modellt, amit a tervezett árfekvésben javaslunk nekik. Mindig kiderül aztán, hogy melyik az a modell, amit jónak, kellemesnek, komfortosnak éreznek a hangjukhoz. Hasonlóan széles a választék a hangszerekhez való és a stúdió célú mikrofonokból is, ezekből is igyekszünk hát elég nagy szortimenteket tartani.
     A mikrofon, mivel elektromechanikai átalakítóról van szó, igen nagy mértékben meghatározza azt, hogy az élő vagy a rögzített hang milyen minőségű lesz, illetve hogy például a rögzített hanggal utána miként tudunk elbánni. Vannak, akik erősítőre, keverőre és hangfalakra vagyonokat költenek, de azt állítják, hogy a mikrofon legyen akármilyen "szóljon valahogy" kategóriájú cucc, arra nem érdemes sok pénzt fordítani. Nekik azt szoktam mondani, hogy amikor valaki belép egy koncertre, vagy akár egy vendéglőbe, ahol élő zene van, legelőször az énekes hangját fogja "elemezni", a zene és a megszólalás többi részével csak később és megbocsájtóbban foglalkozik. Nekem ez a tapasztalatom, de cáfoljatok meg, ha másként látjátok! Nem arról van tehát szó, hogy a zenekar egészének ne kellene a lehető legjobb minőségben megszólalnia, de ha nem jó az ének, az mindent agyoncsap.
    

     Itt a blogban is többször szeretnék foglalkozni mikrofonos témákkal, persze, eddig is esett szó már több féle megközelítésben róluk.
    Most azért vált aktuálissá a dolog, mert elkezdtük forgalmazni a RODE mikrofonokat. Helyesebben ismét forgalmazzuk őket, ugyanis évekkel ezelőtt már szépen adogattunk el belőlük, de aztán a hazai képviselet mindig változott, és nem mindig tudtuk követni a kavarodásokat. A RODE ausztrál cég, és elsősorban a stúdiókban, illetve rádióadókban használt mikrofonokkal vált híressé, mondhatjuk legendássá. Vannak fanatikus RODE hívők, és vannak, akik nem szeretnek velük dolgozni. Az én gusztusom szerint nagyon jó mikrofonok ezek, világos, transzparens hanggal, amiből szépen szóló anyagokat lehet keverni, akár énekről, akár hangszerről legyen szó. De hát ítélje meg mindenki a saját füle és ízlése szerint! A világ vezető stúdiói közül rengetegben ott vannak ezek a kondimikrofonok, melyeket sokan például a nagyon alacsony zajszint miatt választanak. Népszerűek a kameramikrofonjaik is. Mostanában kezdett a gyár a dinamikus mikrofonokkal nyomulni, tehát a stúdiók után a színpadi élő hangosításokra is kínálnak profi eszközöket. A korábbi tapasztalataikat nyilván ezen a téren is jól tudják kamatoztatni, hiszen azért tudnak egyet-mást a hangról és az elektromechanikus átalakítókról.
    A RODE mikrofonok nem tartoznak azok közé az olcsó bóvlik közé, amiket a búcsúban három pálcikáról le lehet lőni, ugyanakkor a minőségükhöz képest igencsak jó árakon be lehet őket szerezni. Másrészt ne felejtsük el, hogy ezekre az eszközökre 10 év garanciát ad a gyár, vagyis erősen ellene mennek a távolkeletről terjedő, és általam már többször keményen bírált "vedd meg, aztán gyorsan dobd ki!" elvvel. Ez már önmagában is rendkívül szimpatikus számomra.

      Most ráadásul van egy jó kis akció, aminek a keretében a nagymembrános kondimokrofonok vásárlói jogosultak 1, azaz EGY ausztrál dollárért megvásárolni egy Vicoustic Flexi Screen Lite - ot. Az akció részletei itt találhatók meg. Lehet, hogy sokan láttatok már stúdiókban, vagy akár klipeken ilyen mikrofonállványra szerelhető akusztikai árnyékoló elemet. A legtöbb stúdióban nagyon jól jön az ilyen kütyü, otthoni, vagy kis stúdiós környezetben pedig szinte nélkülözhetetlen. A mikrofon hátoldala mögött elhelyezett speciális akusztikus szivacs ugyanis egyrészt meggátolja, hogy az énekes hangja a mikrofon mögötti falfelületekre vagy az átnéző ablakra kerüljön, másrészt a terem zengése miatt onnan a mikrofont hátulról elérő hangokat szépen lecsillapítja. Anélkül fejti ki tehát jótékony hatását, hogy az egyébként egészséges teremakusztikát elrontaná, zavaros körülmények között (például lakószoba) ez segít egyáltalán elfogadható akusztikai viszonyokat teremteni.