Elég fura érzékszervünk a fül.
    Minden, amiről ebben a blogban írok, a Windows hangrafoghatóságától a belinkelt riportokig a füllel érzékelhető világról szól. A minap Zsolt barátunk stúdiójában voltunk egy kis hallgatózásra. Tudjátok, a normálisabb népek meló után focizni, sörözni, csajozni mennek, a kevéssé normálisak pedig a fülüket mereszteni, és ráadásul nagyon érdekli is őket a dolog. A kíváncsiskodás három mikrofonelőfok hangjának összehasonlítása miatt terelte össze a kis társaságot a stúdióba.
Ha az ember mikrofonelőfokok hangjáról akar véleményt formálni, akkor nem árt ugye valami tisztességes mikrofon, megfelelő akusztikájú feléneklő helyiség, és kell ugye valamilyen hangforrás, ami lehet hangszer vagy emberi hang. Nekünk szerencsénk volt, ugyanis Zsolt meginvitálta Erikát és Eriket, akik biztosították nekünk a kiértékeléshez szükséges hanganyagot. Mindkettejükről készítettem a telefonnal képet, de csak Erikáé lett jó. Jól van na, legközelebb Erikre is jobban figyelek majd!
A három tesztelésre befogott előfok a következő volt:

 1. Digidesign Control24 előfokjai (Focusrite gyártmány)

 2. Focusrite ISA One

 3. UAD Solo 610

    A szeánsz elég alapos volt, és számos hasznos tanulsággal gazdagabban térhettünk haza. Most biztosan azt várnátok, hogy hosszadalmasan taglaljam, hogy az "A" készülék miben és mennyire bizonyult jobbnak, mint a "B", és miért verték mindketten a "C"-t? Szándékosan keverem most a számokat és a betűket, mert nem erről szeretnék most beszélni, bár izgalmas lenne az is.
     Az igazán érdekes az volt, és erre legalábbis ugyanannyira figyeltem, mint a készülékek hangjára, hogy melyikünk miként vélekedik a monitorokból, illetve a felvett sávokról szóló anyagról? Volt köztünk zenész, nemzetközileg jegyzett DJ, producer, jómagam, mint vegyészből lett hangszerbótos, az énekeseink, meg az éppen betoppanó emberek. Az volt a közös bennünk, hogy valamennyien munkaeszközként használjuk a hangot, ezzel kelünk és ezzel fekszünk. Az eszközök hangjának megítélésében tulajdonképpen alig volt különbség. Nagyobb eltérések voltak már az interpretációban. Mert amikor a megszólalások mellé az árat is odabiggyesztettük, mint választási szempontot, akkor már differenciálódott a kép. Magyarán, az emberek nagyjából azt értékelték, hogy szerintük az egy forintra eső hangminőség javulás mekkora volt. 
    Igazság szerint jóval nagyobb véleménykülönbségekre számítottam, mivel jó pár hasonló szeánszon résztvettem már, és tudom, hogy sokszor eléggé kiélezett viták szoktak kialakulni arról, hogy egyáltalán melyik eszköz a jobb a másikhoz képest? E tekintetben most teljesen azonos véleményen voltunk, sőt, még a minőségi lépések nagyságát is hasonlónak ítéltük meg.
    Zsolti azonban egy halk sóhaj közepette egyből átszámította az árakat a stúdió óradíjra, mondván, hogy neki azt kell mérlegelnie, hogy egy adott eszköz beruházása mennyi gályázással térül vissza. Mert egyrészt vonzza a lehetőség, hogy a megismert jobb hangzásokkal könnyebben alkosson szépen szóló anyagokat, másrészt a piac a lehető legalacsonyabb árak felé tolja a stúdiók óradíját is. Záporozhatnak persze az ellenpéldák is, mondván, hogy X vagy Y egy picike sufniból kialakított low-budget stúdióban egymás után készíti a nagy nevű előadók menő albumait, felesleges tehát túlmisztifikálni a stúdiótechnikai beruházásokat. Szóljon az anyag elfogadható módon, legyen dögös a sound, jó hangos az egész, aztán csók a családnak!
    Nehéz az ilyen érvelést megcáfolni, mert a gyakorlatban tényleg találhatunk példákat arra, hogy a kiskonyhában, alaplapi hangkártyával, tört Cubase-zel (jó régivel, mert az újhoz gyenge a gép), picike Behringer keverővel, olcsó dinamikus mikrofonnal felvett produkció befut a piacon. A sokat emlegetett "piac" ítélt, és jónak találta a produkciót. A szakma persze prüsszög, mert az anyag ezer sebtől vérzik, primitív hangzásában egy jobb garázszenekari demó szintjét sem éri el.
    Most jönne az a rész, hogy a vásárlóközönség azt kapja, amit igényel, és amit megérdemel, de nem mondom ezt. Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztam azzal a témával, hogy vajon a sok tömörített zene hallgatása rontotta-e az emberek hallását, helyesebben a képességüket a hangminőség megítélésére? Az idézett kísérlet szerint nem, tehát a mostani fiatalok is képesek kiválasztani a hangzó anyagok esetében a legjobbat. A kommentekben és a személyes visszajelzésekben pedig olyanokat hallottam, hogy a 20-30 évvel ezelőtti Sokol rádiós és nyekergő kazettás hangminőséghez képest a mai digitális világ olcsó portékái is magasabb szintet jelentenek. A fülünk tehát alapvetően nem változott.
    Viszont amikor előszedegetem a régi felvételeket, mindig rá kell döbbenjek arra, hogy az adott korban ('70-es - '80-as évek) a mai szemmel nagyon avíttnak tűnő stúdiótechnikákkal mennyire jól szóló anyagokat tudtak készíteni az akkori hangmérnökök. De ennek van egy másik olvasata is. Mégpedig az, hogy a vacakul szóló produkciók nem voltak piacképesek. A gyengén szóló lemezeket keményen lehúzták a szakfolyóiratok kritikusai, legyenek azok klasszikus zenei, rock, vagy pop lemezek. De visszagondolva arra a korszakra, a társaságban is beszédtéma volt mindig, hogy ez vagy az a lemez mennyire jól szól. Tehát az elhangzó zenei anyagon túl mindig szóba került a hangzás is. Lehet, hogy nem volt reprezentatív ez a közeg, és én mindig olyanok között forgolódtam, akik erre figyelmet fordítottak, de nem valószínű :)
    A fenti eszmefuttatást pusztán amiatt írtam le, mert egyre inkább úgy látom, hogy a szépen szóló anyagok elkészítése már csak a szűk szakma belügye kezd lenni. Egymás között jó eldumálgatunk a különféle technikai kérdésekről, nagyjából mindenki tudja is a szempontokat azonban amikor arra kerül a sor, hogy el kell dönteni, egy adott technikai fejlesztést érdemes-e meglépni, akkor a beszűkült piac egyből odanyom egyet, hogy "NEM"! A helyzet persze árnyalható stílusok, előadók és egyebek szerint. Azonban ismét egy ördögi kör belsejében találjuk magunkat. A stúdiók nagyon visszafogottan fejlesztenek, mert a piac nem tolerálja a komoly beruházásokat. Ezáltal szerényebb lesz a keletkező hanganyagok minősége is. A nép hozzászokik, és már pláne nem igényli a profi megszólalást.
    Aztán hamarosan ismét kiakaszthatjuk a spárgára kötött Sokolt a konyhaablak kilincsére :)
  

Még egyszer a vezetéknélküli mikrofonokról

    Amint az előző bejegyzésben is írtam, zajlik a sok fesztivál, szabadtéri koncert, mindenféle össznépi banzáj országszerte. Ma már alig van olyan színpad, ahol a fellépők ne használnának vezetéknélküli mikrofon- vagy monitor rendszereket. A meglepetés akkor következik be, amikor ezeket csak szeretnék használni, ám nem működnek. Arról korábban már beszéltem, hogy az ilyen kellemetlenségek forrása a legtöbb esetben a közelben használt azonos, vagy interferáló frekvencián üzemelő másik készülék. De lehet műsorszóró adó, telefonátjátszó, radar, meg sok más kütyü is, ami ugyan eltérő frekvencián üzemel, de a kisugárzott spektrumában mégis vannak olyan komponensek, amik blokkolják vagy zavarják a mi rendszerünket. A fix helyen üzemelő drótnélküli készülékek gazdái az első alkalommal kiszűrik az ilyen problémákat, és utána már sor kerülhet valamiféle megoldásra. Azonban azok a fellépők, akik gyakorta más helyszíneken szerepelnek, nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy "majd a helyszínen kiderül, jó-e a készülékem frekvenciája!" Ha már a színpadon jön elő a hiba, az nagyon nagy malőr. Lehet, hogy a szervezőktől sikerül szerezni valamiféle mikrofont, de ettől  a ténytől is változhat a szokásos program, koreográfia. Számukra tehát feltétlenül változtatható sávokkal dolgozó rendszereket ajánlunk.
    A frekiváltós rendszereknek van még egy előnyük. Mostanában terjed az a gyakorlat, hogy a különféle erősítőkbe, keverőkbe kapcsolóüzemű tápegységet építenek. De ezen kívül a szokásosan analóg készülékekben (erősítők, keverők, crossoverek) is megjelenhetnek digitális részegységek. Nem beszélve a digitális pultokról, effektekről, CD-, DVD játszókról és a színpadra felcipelt notebookokról. Mindezek ki vannak tömve digitális elektronikákkal, és ezek ha tetszik, ha nem, ontják magukból a rádiófrekvenciás zavarokat. Régebben az volt a divat, hogy a digitális paneleket tartalmazó részegységeket a gyártók gondosan árnyékolták, hogy az elektromágneses hullámok ne menjenek át az analóg panelekre, illetve ne lépjenek ki a készülékházból. A belső tápfeszültség ellátást és kábelezést is úgy oldották meg, hogy erősen megfogják a panelek között a zavaró jelek terjedését, és megakadályozzák, hogy a készülék hálózati kábele meg a hangfrekvenciás kábelek akár direktben, akár antennaként szétpancsolják a zavarokat a környezetben.
     Ezek az óvatos és előrelátó tervezési szempontok ma már nagyrészt a múlt homályába vesznek. A kínai konstruktőrök gyakran jelentősen leegyszerűsítették a sok, látszólag felesleges cullanggal ellátott készülékeket, vagyis kidobálták az európai, amerikai és japán mérnökök által betervezett zavarszűrő megoldásokat. A zavarszűrés eszköze sokszor a paneltervezés geometriai megoldásaiban rejlik. Nem mindegy, hogy egy nyomtatott áramköri csíkot erre, vagy arra kanyarítok. Ha csak pusztán a kapcsolási rajzot tekintem, akkor nincs gond. De az áramkör kialakítása, az alkatrészek egymáshoz viszonyított elhelyezése nem csak a formatervezőt érdekli, hogy milyen alakú dobozba tudja a terméket belesuvasztani, hanem a zavarok csillapítása szempontjából is elsőrendű szerepet játszik. A kereskedelmi forgalomba került készülékek persze mind magukon viselik az FCC, ISO, meg egyéb tanúsítványokat. De tehetünk egy egyszerű próbát. Ha egy bármilyen digitális audió készülék mellé teszünk egy AM sávot fogó zsebrádiót, akkor a skálát végigtekerve a középhullámon és valószínűleg a hosszúhullámon is találunk majd jó pár olyan frekvenciát, ahol rút kerregést, sípolást hallunk. Amikor ezek a zavarok rövidhullámon is bekavarnak, akkor már problémáink lehetnek. Ha pedig URH-n is jelentkezik a dolog, akkor lesznek is. Van olyan keverőpult, hogy nem hallunk ugyan zavart URH-n a közelében, de ha bekapcsoljuk, akkor a CCIR sáv alsó részén elnémulnak az adók. Van olyan powermixer, amiről tudjuk, hogy olyan zavarspektrumot produkál, ami nem engedi működni az egyik leggyakrabban használt drótnélküli mikrofont.
    A potenciális felhasználók persze morognak, mert általában nem számítanak ilyesmire. Az importőrök széttárják karjaikat, mondván, a készülék rendelkezik minden szigorú engedéllyel és tanusítvánnyal, ami az európai forgalomba hozatalhoz elő van írva. Mi itt a rendszer "felhasználóközeli" végén csak annyit tudunk tenni, hogy felhívjuk az ügyfeleink figyelmét az ismerten problémás készülékpárosításokra, meg arra, hogy akinek tuti biztonság kell, az vagy soksávos rendszert vásároljon, vagy tartson magánál biztonsági mikrofont drótos kivitelben.
     A zavaró jelek behatárolásához még egyszerű esetben is nagyon komplikált és drága mérő felszerelés szükséges, amit elvileg ugye csak a szakhatóságoknak kéne tartani. Nem valószínű tehát, hogy "Hívjon házhoz zavarspektrumot mérni!" feliratú autókkal rohangáló vállalkozók mondanák meg a frankót kérdéses szituációkban.   
    A helyzet pedig biztosan nem fog egyszerűsödni. A rengeteg mobiltelefon, a mindenhol jelenlevő WIFI, a terjedő digitális műsorszórás, a háztartásban fellelhető vezetéknélküli cuccok (riasztó, kapucsengő, garázsnyitó, egyebek) mind csak növelik és telítettebbé teszik az elektroszmogot, amiben élünk. A digitális színpadi vezetéknélküli rendszerek pedig még egyelőre eléggé lassan terjednék és jó drágák. Nem tehetünk mást, mint hogy erősen odafigyelünk az elmondott szempontokra is, amikor a színpadi rendszereinket összekombináljuk. Akkor esélyünk lesz rá, hogy ne kerüljünk zavarba a színpadon. Legalább rádiófrekvenciás zavarba ne :)

     Hétrétország neve mesebelinek hangzik. Pedig létező dologról van szó. Az Őrség erdős domboldalai, patakvölgyei, tavacskái és ligetei között évente egyszer testet ölt ez a különleges ország, ahol a legfőbb érték a kultúra, és folyamatos párbeszéd zajlik a művészek, illetve a közönség között. Aki az Őrségben kóborol, az különösebben nem is lepődne meg, ha a mesebeli táj időnként varázsütésre átalakulna. Az átalakulás mögött azonban természetesen emberek állnak. Művészek, akik itt élnek, vagy idejönnek fellépni, illetve olyan emberek, akik ezt az egész folyamatot irányítják. Tulajdonképpen az itteni őslakosok is művészek, hiszen az Őrségben mindig is nagyon nehéz volt az élet, igazi művészet megélni és megvívni a mindennapi küzdelmeket. A Hétrétország a "Porták és szerek fesztiválja", a látogatók tehát betekintést nyerhetnek az őrségi emberek egykori és mai világába is. A vendég persze idillikus állapotokat talál, mert a gondos házigazdák valóban arra törekednek, hogy a pár napra ideérkezők felüdüljenek a nyugalmat és békességet árasztó környezetben.
    Hétrétországban az egy négyzetméterre eső kultúra mennyisége extrém magas. Érdekes megfigyelni, hogy az itt bemutatott művek - legyenek azok színházi produkciók, zeneművek, vagy képzőművészeti alkotások - egy kicsit átalakulnak. Ezen persze az ország mesebeli jellegét ismerve nem lehet csodálkozni. Az átalakulás jótékony hatással van a szerzőkre, az előadókra, és természetesen a közönségre is. Itt minden egy kicsit másként működik, mint "odakint", és ez jó. Sajátos szellemisége van az egésznek, ami alapvetően megkülönbözteti egy csomó hasonló rendezvénytől, fesztiváltól.
    A fentiek alapján nehogy azt gondoljátok, hogy ez egy ilyen "elvont", és pihentagyúak meg nem evilágra  való széplelkek számára kiagyalt rendezvény! Pont az benne a pláne, hogy mindenki találhat itt a kedvére való programokat, jól érezheti magát, és felfedezheti azt a bizonyos extra adalékot, amit Hétrétország hozzátesz a különféle műsorokhoz, programokhoz, kiállításokhoz.
    Mint említettem, a Hétrétországgá alakulás nem varázslat, hanem emberek munkája révén következik be. Egy lelkes kis csapat dolgozik egész évben azon, hogy a Hététország és a másik fantasztikus fesztivál, a pünkösdkor szokásos Virágzás Napjai minden évben megvalósulhasson. Az ő munkájukba már jó régóta betekintésem van, hiszen a kezdetek óta próbáljuk segíteni a műszaki háttér megvalósításában a csapatot. Tudjuk, hogy időnként nem éppen könnyű körülmények között dolgoznak. Ám legalább elmondhatják, hogy a munkájuknak kétségtelenül értelme van. 
    A stáb vezetője és a rendezvények szellemi atyja Sülyi Péter. Már javában folytak az idei Hétrétország előkészületei, amikor Péterrel egy kis beszélgetésre félrehúzódtunk a Zala partra. Ez nem biztos, hogy jó döntés volt, mert a felvételbe belehallatszik az esőzésektől jól megduzzadt folyócska csobogása meg egy közeli fűnyíró is, de legalább nem zavartuk az épületben folyó munkát, és kaptok egy kis őrségi previewt :)  

    Ha már őrségi preview, akkor nézzétek meg ezt a kis trailert, ami tavaly készült:

    Itt pedig a Sülyi Péterrel készített beszélgetés első része: 

   A továbbiakban az aktuális műsorból csemegéz néhányat Péter:

Majd a rádiózásról és a dalszövegekről faggatom: 

Péter most ünnepli 60. születésnapját. Isten éltesse sokáig, őrizze meg fiatalokat megszégyenítő munkabírását, és alkosson még sok jó dolgot valamennyiünk örömére!

    Tavaly volt 100 éves az Audi autógyár. Úgy gondolták, hogy ebből az alkalomból megajándékozzák magukat valami emlékezetes csecsebecsével. A gyár dizájn részlege felvette a kapcsolatot a Bösendorferrel, és a közös munka eredményeként elkészült az Audi koncepciózongora. Látszólag távol áll egymástól az autó és a zongora, azonban minden bizonnyal sokat segített a tervezőknek az a tény, hogy mindkét szerkezeten három pedál van. :) A projektről itt van egy jó kis videó: 

Szerintem persze meg is lehetne fordítani a koncepciót. Az Audi készíthetne Bösendorfer autót. A három pedál ugye adott. Az Audi számára készített zongorán ugyebár nincs kerék, bár a szokásos zongorákon szoktak lenni a lábak végén kerekek. Mármost, a koncepicióautón lehetne pár tisztességes kerék. Hogy ebben az esetben a három vagy a négy kerék lenne-e hűségesebb a tradíciókhoz, nem tudom. A kormányzást simán meg lehetne oldani a billentyűzettel. Amerre kopácsol az ember a billentyűzeten, arra kanyarodik az autó. Esetleg a legalsó és a legfelső billentyűvel lehetne kezelni az indexet. Aztán fel lehetne szerelni mindenféle extrákkal: ABS, kipörgésgátló, négykerék hajtás, (vagy három, ha annyi lesz neki), tolatóradar, GPS, 7.1-es hifi, plusz egy szekvencer, ami MP3-at is tud :)

    Csuka Attila, (aki egyébként bagodi), a fejébe vette, hogy bekerül a Guiness rekordok könyvébe. Mégpedig azzal, hogy a lehető leghosszabb ideig nyomatja lemezlovasként a zenét. A dolog nem annyira könnyű, mint amilyennek első hallásra tűnik, ugyanis kialalakultak már és elég kemények ennek a versenyszámnak a szabályai. A világrekordot jelenleg a skót DJ Alan D tartja, kemény 124 óra folytondizsivel, ezt a csúcsot igyekszik Attila megdönteni. Korábban volt már egy kísérlete, akkor 93 óráig jutott el, ami ugye nem rossz elsőre :)
    Ma, amikor bent jártam Egerszegen, megnéztem, milyen is egy ilyen non-stop versenydiszkó.

Eboardmuseum - Klagenfurt

     Kevesen tudják, hogy itt a "szomszédunkban", az ausztriai Klagenfurtban található Európa legnagyobb szintetizátor múzeuma. A szomszédság kérdése persze relatív, de tőlünk, Bagodból tényleg nincs túl messze. Az ember egy nagyobbacska gázfröccsel kiugrat az osztrák A2-re, aztán nagyon szép tájakon autókázva elég hamar lent van Klagenfurtban, Karintia tartományi székhelyén. Nem kell tehát se Los Angelesig, se Londonig, de még Berlinig se röpködnünk, ha a zenei elektronika páratlan emlékeit akarjuk megnézni, és természetesen meghallgatni.
     Az Eboardmuseum létrehozója és a kincsek birtokosa Gert Prix, aki maga is aktív muzsikus. A múzeum már jó pár éve működik, én 1997-ben látogattam el egy barátommal oda. Garantálom, hogy minden billentyűs talál kedvére való érdekességeket a gyűjteményben! A "vaspárti" szintiseket nehéz lesz kivonszolni onnan, a megszállott gyűjtők pedig csak orvosi felügyelettel menjenek, mert Gert nem ad el semmit :)
   Számomra az egyik legnagyobb élményt a Hammond kollekció számos darabjának meghallgatása jelentette. Előtte alig hallottam élőben Hammond-orgonát. Hangfelvételen, vagy akár koncerten kihangosítva más ám egy ilyen jószág! Ide kérném a szoft-hammond párti embereket egy szeánszra, majd kíváncsian hallgatnám a véleményeket. Oké, hogy ezek nem férnek el egy pendrive-on, ám a hangjuk még sok év után is libabőrt eredményez.
    Nem akarom idenyomni a múzeum összes képét, hiszen a honlapon ti is megnézhetitek őket. A sok csemegéből csak pár kedvenc:

   A Yamaha CS szintiket mindig nagyon bírtam. CS-80-at viszont egyedül itt láttam, mert nálunk az üzletben és a szervizben csak a kisebb tesók fordultak meg. Aztán vannak ott ARP, Moog, PPG, Kurzweil, ELKA és egyéb ritkaságok, mindegyiknek megvan a saját története. Nem csak a klasszikus analóg és elektromechanikus, hanem a digitális hangszerekből is találunk itt szép számmal. A múzeum a neve alapján elsősorban billentyűs hangszereket gyűjt, de vannak itt gitárok, gitárelektronikák, effektek, és mindenféle más zenei elektronikai kütyük, ami szem, száj és fül ingere.

   Az egyik legnagyobb relikvia a Roland System-100 M moduláris rendszere. Az összeállításban megtalálható valamennyi moduláris egység, amit a Roland gyártott.
Igen, a képen hátulról Robert Moog mosolyog, mert a rakás tetején az ő moduljait láthatjuk. 
 

     Az én korosztályom számára ezek a hangszerek kultikus jelentőséggel bírnak. Mivel megvásárlásukra nem is nagyon gondolhattunk, ezért  inkább a lekoppintásukon törtük a fejünket éjjel és nappal. Született is pár érdekes szintetizátor, miközben megismertük a működésük elvi és gyakorlati alapjait.  A fiatalabbak számára is csak javasolni tudom, hogy ismerkedjenek meg a hajdani ős-szintikkel. Így fogják majd igazán látni, hogy ez a technológia miben változott és fejlődött az elmúlt 25-30 évben.
    Azért is szóltam most az Eboardmuseumról, mert a nyár végéig még sokan fognak Olaszországba utazni Klagenfurt érintésével. A múzeum honlapján megtalálhatjátok a látogatási időt, de nem árt Gerttel egyeztetni. Időnként koncertek és egyéb rendezvények is vannak, ezért is érdemes előre tájékozódni. Másrészt Klagenfurt és Karintia egyébként is rengeteg látnivalót, kulturális programot, túralehetőséget kínál. Ezért érdemes pár napra "csak úgy" is leruccanni. Fürdőgatyát vigyetek, mert a Wörthersee nagyon király! Akik gyerekekkel mennek, azok feltétlenül látogassanak el a Minimundusba is, ahol a világ legjelentősebb építményeit, ipari létesítményeit lehet kicsiben megnézegetni.

   Mindezeket azért is mondom el, mert stabil érvrendszerrel kell előállnotok a család, feleség vagy  barátnő előtt, mielőtt ráveszitek őket arra, hogy ruccanjatok le szinti múzeumot látogatni :) Azonban biztosra ígérhetem, hogy mindenki jól fogja érezni magát egy ilyen kiránduláson. Ha lesz egy szusszanásnyi időm, akkor magam is elmegyek ismét. A tóparton és a Minimundusban készült képeket két éve fotóztam, de ha jól emlékszem, épp költözködött a múzeum, így akkor ki kellett hagynom. Jó szórakozást!

 

    A német Doepfer céget a szintiberhelőknek szánt sorozat tagjaként szeretném bemutatni. Igaz, hogy ez egy erőteljes sarkítás, mert a Doepfer névhez a billentyűsök elsősorban az analóg szintetizátorokat és a spéci billentyűzeteket aszociálják. Azonban az ősöreg cég mindig is nagyon erős volt "megoldó" eszközökben a zenei elektronika és a midis berendezések terén.
Találhatunk náluk egy impozáns táblázatot, ami időrendi sorrendben tartalmazza a termékeiket 1979-től. Számomra az abszolut csemege az A-100
moduláris analóg szintetizátoruk, amit Frankfurtban volt alkalmam megcsodálni. De számos olyan izgalmas dolgot fedezhetünk fel még náluk, amik a gyakorló szintiőrülteket pillanatok alatt felvillanyozzák.

    Érdekes projekt a "csináld magad" DIY szintetizátor csomag. Ha valaki szeret elektronikákat összeszerelni, akkor egy ilyen készülék megépítése nagyon tanulságos tud lenni. Nem győzöm ismételgetni, hogy amikor az ember a gyakorlatban valósít meg áramköröket, kísérletezik, variál velük, az ezerszer többet ér a működés megértése szempontjából, mint pusztán az elmélet olvasgatása.
Arról nem beszélve, hogy kiváló szórakozás, és a végén ott a sikerélmény :) El lehet persze azon morfondírozni, hogy ma, amikor a mosógép is processzorokkal és DSP-kel működik, van-e értelme analóg szintiket barkácsolni a konyhaasztalon? Azt mondom, hogy akit érdekel a téma, annak feltétlenül. Szerintem az analóg egységek funkcióit, kapcsolódását mélységében megértve leszünk képesek arra, hogy DSP szinten hatékonyan foglalkozunk a szintézismódokkal, modellezős ügyekkel. Meg egyébként is. A jó öreg "vasak" nagyon élvezetesek tudnak lenni. Szóval, aki kedvet érez az ilyesmihez, annak hajrá! :)

    Bár a KORG már a Frankfurti Vásáron bemutatta az újdonságok között a PS60 névre keresztelt új szintetizátorát, a hangszer csak mostanában került gyártásba, és a következő napokban kerülnek piacra az első darabok. Egyelőre tehát mi is várjuk a kis jószágot, mert erőteljesen szeretnénk megtesztelni. Azért a felfokozott várakozás, mert a KORG mindig is nagyon erős volt a "kis" színpadi szintikben. Gondoljunk csak az X5-re, az X5D-re, vagy az újabb X50, illetve MicroX modellekre. Ennek a vonalnak lehet a folytatása a PS60 is. Vagy mégse? A furcsának tűnő "PS" elnevezés a "Performance Synthesizer" szavakból származik. Tehát ezt a szintit kifejezetten az élő színpadi produkciók hangszerének szánják, és a kezelés, kialakítás, hangkészlet tervezés szempontjait is ennek rendelték alá. A mérte és az ára alapján persze elsősorban az induló zenekarok billentyűseit célozzák meg, de láttuk már a korábbiakban is, hogy gyakran lettek népszerűek a KORG alap szintre tervezett szintetizátorai a menő zenekarokban is, mivel igen praktikus kis jószágok voltak ezek.
    A jövő héten reményeim szerint már közzéadhatok egy gyorstesztet a szintiről. A KORG oldalon persze már ott van az adatlap, így a paramétereket ismerjük, de mégis csak kipróbálva fogjuk megtudni, milyen is az új koncepció?
    Addig is nézzétek meg a KORG hivatalos demó videóját, ami nemrég került fel a netre. A japán narráció és feliratozás nagyban megkönnyíti a megértést :) 

    A következőknek semmi kapcsolódása nincs zenei témákhoz, egyszerű, mindennapi drámák. Az alap szituáció: nálunk a cégnél nincs titkárnő, nincs telefonközpont, hanem a rengeteg telefont mindig az kapja fel, aki éri.

1. Az alap verzió

- Jó napot kívánok! Plutty Manióka vagyok és a Trixubli Flusnex KFT megbízásából telefonálok. Zavarhatom egy percre?
- Miről lenne szó?
- Szeretném önnek röviden bemutatni a cégünket, és ismertetni rendkívüli kedvezményes ajánlatunkat.
- Ne haragudjon, tele vagyunk ügyfelekkel, nem igazán alkalmas az időpont!
- Ó, sajnálom, akkor mikor kereshetem? Esetleg egy negyed óra múlva?
- Ja, neeeem, itt egész nap ügyfelek vannak, ez egy hangszerbolt. De gondolom, ezt úgy is tudja, ha már felhívott bennünket az ajánlatával.
- Kérem, én ezt nem tudhatom, a LISTÁN csak a cég neve szerepel!
- Ejnye, hát Önök csak úgy vaktában telefonálgatnak? Azt gondoltam, hogy tudják, kit érdemes, kit szabad felhívniuk...
- Kérem, nekem csak egy lista van itt telefonszámokkal, nem tudhatom, ki mivel fogalalkozik. Mikor hívhatnám esetleg egy nyugodtabb időszakban? - Kicsit elkeseredett a hangja.
- Este tíz után már eléggé csend van. Akkor megpróbálhatja.
- Na, én akkor már nem dolgozom!
- Sajnos, én még igen!

     Mondanám még neki, hogy pont azért, mert naponta egy halom ilyen béna hívást próbálok kivédeni. De nem tehetem, mert letette. Biiip-biiip-biiip. Vissza a munkához!

2. Ugyanaz másnap, miután még páran bepróbálkoztak a hívogatással

- Jó napot kívánok, Kerbenci Luncseon vagyok a Trixubli Flusnex KFT-től! Az ügyvezető igazgatóval szeretnék beszélni!
- Jó napot, miben segíthetek?
- Röviden szeretném bemutatnia cé...
- Ne haragudjon, tegnap már egy kollégájával letisztáztuk, hogy a mi cégünk számára nem érdekes az ajánlatuk. Azt hittem, hogy ezek után levettek a LISTÁRÓL.
- Öööööö... Megkérdezhetem, hogy miért nem találta érdekesnek az ajánlatunkat?
- Tudja, ez itt egy hangszerbolt, és viszonylag kevéssé izgat bennünket az alaszkai rozmárnyál részvények árfolyamának alakulása, azonkívül van itt néhány türelmetlen ügyfél, akik már várják, hogy szóbaállhassak velük.
- Akkor foglalkozzon velük, ha annyira jól megy az üzlet, mi igen kiváló befektetéseket kínálunk. De ha nem érdekli, akkor viszonthallásra!

3. Új startégia

- Jó napot kívánok! Bungyuli Lizellina vagyok a Turbróker ZRT-től! Azért hívtam önt (nagyon csábosan mondja ám mindezt), mert rendkívül kedvező ajánlatunk lenne alaszkai rozmárnyál részvényekkel kapcsolatban. Ha gondolja, szívesen átküldök önnek egy tájékoztatót e-meilben, csak kérnék szépen egy címet!
- Köszönömhogymegkeresettnemkéremazajánlatotviszonthallásra!

   Gondolnánk, hogy ezzel a sztorinak vége, de nem, mert pár perc múlva jön a mail a rozmárnyállal. Hogy miért kellett neki az e-mail cím, amikor ott volt előtte a LISTÁN, az rejtély.

4. Folytatás

- Üdvözlöm, Tas Huba vagyok a Turbróker ZRT-től, mi képviseljük a Trixubli Flusnex Kft-t is. A kolléganőm átküldött önnek pár napja egy 198 oldalas összefoglalót a rozmárnyál részvények kereskedésével kapcsolatban. Szeretném megkérdezni, hogy volt-e alkalma áttanulmányozni az anyagot?
- Sajnos nem, mivel az ilyen jellegű anyagokat azonnal törlöm a levelezésből.
- Megkérdezhetem, hogy miért?
- Mert olyan mérhetetlen mennyiségben jönnek, hogy a törlés is rengeteg energiát elvesz a munkidőből, olvasgatni pedig pláne nincs időm. Apropó, törlés! Megtenné azt a szívességet, hogy a cégünket leveszi a LISTÁRÓL?
(Zavart recsegés-ropogás)
- Természetesen. Köszönöm a türelmét! Viszonthallásra!

5. Nem csüggednek

- Jónapot kívánok, Plutty Manióka vagyok a Trixubli Flusnex Kft megbízásából...
- Ejnye! Akkor mégsem töröltek bennünket a LISTÁRÓL az ígérettel ellentétben? Panaszt fogok tenni!
- De uram! Azt állítja, hogy hívták már önt ajánlatunkkal kapcsolatban?
- Persze! Többek között ön is!
(Papírzörgés, kis csend, majd alig hallható sóhaj)
- Akkor további szép napot!

Aztán még sokszor, nagyon sokszor hívnak.

6. Telekommunikáció

- Üdvözlom, Iksz Ipszilon vagyok a Magyar Telenyom megbízásából, és a jelenlegi percdíjnál sokkal kedvezőbbet szeretnék ajánlani önöknek.
- Igen? Ez azt jelenti, hogy a most megkötött egyedi szerződésünkhöz képest kedvezőbbet tud kínálni?
- Maguknak egyedi szerződésük van? És most kötötték?
- Igen. De ezt ön sokkal jobban tudhatja, hiszen gondolom, ennek ismeretében teszi meg ajánlatát.
- Neeem, nekem csak egy LISTÁM van itt azokról, akiket fel kell sorban hívnom.
- De miért nem tájékozódnak előtte, hogy csak azokat az ügyfeleket hívják, akik számára valóban kedvező ajánlatot tudnak adni? A maguk számára is hatékonyabb lenne a munka, meg minket sem zaklatnának folyton hiába.
- Uram, nekem csak ez a LISTÁM van! Bíííp-bíííp-bíííp

    Rendületlenül cseng a telefon, mondják a ragyogónál ragyogóbb ajánlatokat, özönlik a sok spam az Inboxba, közben pedig az ügyfeleink várakoznak, határidős dolgaink csúsznak. Ha az ember egyszerűen lenyomja a telefont, akkor képesek visszahívni és lebunkózni, hogy micsoda eljárás ez! Ha emberi hangon válaszolok, akkor úgy érzik, nyomon vannak, bekaptam a csalit. Szóval ez az egész egy csapdahelyzet, és mint minden csapda, utálatos.
    Viszont az a megfigyelésem, hogy valószínűleg a legtöbb bértelefonálónak percdíj alapú lehet a számlázása, mert ha érzik, hogy határozott ellenféllel állnak szemben, akkor 57-59 másodperc körül befejezik az akciót. Ennyi is képes persze az embert kizökkenteni, ha például egy fontos megbeszélést szakított félbe a hívás miatt. Gyuri kollégámat is szoktam sajnálni, amikor egy ezerlábú IC-n hajt végre nagyító alatt agyműtétet, és egy ilyen baromság miatt kell lecsatolnia a földelő csuklópántot, félretenni a szerszámokat.

    Nekem még mindig furának tűnnek azok a cégek, ahol nem adnak meg nyilvános telefonszámot és csak netes kapcsolattal dolgoznak, de néha már kezdem irigyelni őket.
    Ja, és még egy megfigyelés. A válság alatt az egy vásárlóra, vagy érdeklődőre eső telefonmarketinges hívások száma jelentősen megnőtt. Gondolták a "megbízók", úgy sincs ügyfél a cégeknél, több idejük van a cégvezetőknek ilyen szórakozási formákra. Adják-veszik a LISTÁKAT, aztán ebből gazdagodnak durván. 
    Kívánom, hogy a válság enyhülésével azoknak a szerencsétleneknek is legyen ismét rendes munkahelyük, akik most a telefonon tolják az igét, a "megbízók" pedig inkább fogjanak termelő tevékenységbe, aztán mindenki jól jár. Pláne mi.

     Ma reggel megint elég fejfájósan ébredtem. Hiába, a korral együtt jár bizonyos frontérzékenység :) Olyan érzésem volt, mintha egy komplett diszkó dolgozna a fejemben. A feelinget az Erik Sumo Band énekelte meg szépen:

     Hogy konkrétan milyen volt a fejbe ültetett diszkó? Előző este valaki átküldte nekem ezt a videót. Talán ez :) 

     Döntse el mindenki saját ízlése alapján, hogy ez most jó volt nekem, vagy sem?