A mindenféle tehetségkutató versenyeknek köszönhetően egyre többekben alakul ki az az érzés, hogy ők a világot jelentő deszkákon fognak jelentős karriert elérni. Nincs is ezzel semmi baj, majd úgy is kiszűrődik az a pár ember, aki valóban tehetséges. Vagy nem. Mert azért ez a fajta szelekció nem feltétlenül arra hivatott, hogy a legnagyobb tehetségek útját egyengesse. Mondom ezt annak ellenére, hogy az utóbbi években valóban kaptunk néhány igazi sztárt ezekből a műsorokból.
    Azonban nem a tehetségkutatónak álcázott túlélőshow műsorok dömpingjéről szeretnék értekezni, hanem arról, hogy ezeknek a műsoroknak a hatására, meg ettől függetlenül is egyre többen kapnak késztetést arra, hogy mikrofont ragadjanak, és énektudásukat kisebb-nagyobb színpadokon, közönség előtt csillogtassák. Ide akár a karaoke fellépéseket is besorolhatjuk. Azt is nagyon jól látjuk, hogy sokak számára a kihangosított éneklés nagy nehézségeket okoz. Tekintsünk most el a lámpaláztól, hiszen akik önként bevállalják ezeket a dolgokat, azokban általában működik annyi exhibicionizmus, hogy leküzdi a fellépéssel járó izgalmakat. Tegyük fel, hogy tökéletesen megtanultam a dalt, a bandával ezerszer elpróbáltuk, jó formában vagyok, de mégis, amikor ki kell állnom a színpadra, az azért nem olyan egyszerű. Lent ott van a nézősereg, akik mind elvárásokkal tekintenek a produkcióm elé, képembe világít egy csomó reflektor, és ott van még egy gázos dolog: a mikrofon.
     Most elsősorban a fenti problémákkal szembenéző kezdők számára szeretnék adni néhány egyszerű kis tanácsot, remélve azt, hogy legalább a "gonosz" mikrofonnal (és általában a hangosítással) szembeni ellenséges érzéseket sikerül megszüntetni, és akkor már igazán csak a produkcióra lehet koncentrálni. Gyakran találkozom ezer éve a színpad világában élő, nagyon sikeres előadókkal is, akik még mindig fóbiával viseltetnek a mikrofonnal, hangrendszerekkel (és a hangtechnikusokkal :) szemben. Balul sikerült fellépések esetén is gyakori bűnbak a mikrofon. Pedig, mint minden fóbia esetében, ha megismerjük a félelmünk tárgyát, akkor azonnal elmúlik a félelem, és könnyedén, lazán tudjuk használni. Az egy másik kérdés, hogy rosszul megválasztott mikrofonnal, illetve gyenge hangrendszerrel szinte garantált a szívás.
     Régóta hangoztatott rögeszmém, hogy amikor az ember belép egy koncertre, buliba, lakodalomba, bárhova, ahol élő éneklés folyik, legelőször az énekhangra figyel, aztán kis idő múlva kezdi csak a zene többi részét, meg egyáltalán a megszólalást analizálni. Nagyon fontos tehát, hogy ez a benyomás a legjobb legyen. Ha az énekes tisztában van azzal, hogy kifelé a produkciója szépen szól, akkor az nagyfokú magabiztosságot is ad.

    Nézzünk tehát néhány tudnivalót a színpadi mikrofonokkal kapcsolatban!

1. Mikrofonválasztás

1.1 Vezetékes, vagy vezetéknélküli?
    Aki nem sokat mozgolódik a színpadon, annak én mindenképpen drótos mikrofont javasolok. Lehet ezt állványban vagy kézben tartani. Sokkal kevesebb probléma és meglepetés érheti az embert, ha nincs a rádiós rendszer közbeiktatva. Meg aztán olcsóbb is. Hangminőségben pedig csak a komolyabb vezetéknélküli rendszerektől várhatjuk el azt a színvonalat ugyanazzal a kapszulával, mint amit a drótos nyújt. Aki persze sokat mozog, ugrál a színpadon, annak mindenképpen a drótnélküli kell. A kiválasztásról és a használatról  egy korábbi bejegyzésben írtam már néhány gondolatot itt és itt.

1.2 Kézi, fejpántos, vagy csíptetős?
     A legegyszerűbb az élet természetesen egy jó kézi mikrofonnal. Vannak persze szituációk, mikor a fejpántos mikrofon nagyon jól jön, például dobosok, billentyűsök, gitárosok előszeretettel használják, ha nem akarják az egész bulit a mikrofonhoz szögezett módon végigállni vagy ülni. Mások pedig azért kedvelik, mert vezetéknélküli rendszerrel teljes szabadságot ad a színpadi mozgáshoz, és mindkét kéz szabad. Azt azonban tudni kell, hogy ha színpadi énekléshez választunk fejpántos mikrofont, azt nagyon gondosan kell megtennünk. Nem létezik nagyon olcsó és egyben elfogadható énekhangot produkáló fejmikrofon. Másrészt ezek szinte mind kondi kapszulával működnek, így hosszú használat alatt a szájból kiáramló párától vagy például egy nyári szabadtéri bulin (a levegő nedvességétől éjjel) fokozatosan elgyengül és eltompul a hangjuk. Kiszáradás után többnyire működnek rendesen, de aki kínlódott már ilyesmivel egy nagggyon hosszúra nyúlt buli vége felé, az tudja, hogy milyen gáz. A csíptetős mikrofonok használatára is sokan gondolnak, de azok nem igazán színpadi éneklésre valók. A színházi gyakorlatban sokszor találkozunk az arcra vagy a hajba rögzített parányi mikrofon kapszulákkal. Ezekből csak a profikat szabad megvenni, a többivel garantáltan problémák lesznek.  Ne felejtsük el, hogy a színházakban, nagy koncerteken jól képzett technikus ügyel ezekre. Kezelő nélküli hangrendszerrel ne is gondolkozzunk ilyesmiben.

1.3 Dinamikus vagy kondenzátor?
    Általános színpadi használatra mindenképpen jó minőségű dinamikus típust javasolok. Egyszerűbb vele az élet. Persze, a kondenzátor mikrofonokkal gyakran lehet nagyon szép énekhangot produkálni. Azonban én itt is arra hívnám fel a figyelmet, hogy kondi mikrofonnal csak akkor érdemes nyomulni, ha egy figyelő technikus ül a profi hangrendszer keverője mögött. Vagy, használhatják vendéglátós muzsikusok is, akik tudják, hogy minden lehetséges fellépési helyszínen el tudják rendezni a hangfalaikat úgy, hogy ne lépjen fel gerjedésveszély. Erről a problematikáról is beszéltem már a blogban.

1.4 Melyik gyár melyik termékét válasszam?
     Számomra mindig gyanús, ha valaki csak egy "tuti" mikrofonról beszél, amivel a világ összes problémáját meg tudja oldani. Kétségkívül léteznek ismert és elismert színpadi mikrofonok, melyekkel nagyot hibázni nem lehet, bárhol is vetjük be őket. A választás azonban nemcsak az "ár - felhasználási cél - megbízhatóság - hangminőség" paramétertérben történik, hanem benne van az előadó maga is. Van aki fényes kosarút, más pedig matt feketét, nehezet, könnyűt, hosszúkásat vagy egyéb külső paraméterek alapján meghatározott modellt keres. Fontos az énekes komfortérzete, és ebbe ezek is beletartoznak. A hozzánk betérőknek mindenképpen a szóba jöhető típusok kipróbálását szoktuk javasolni. Fogja a kezébe, beszéljen, énekeljen bele, érezni fogja a különbségeket. Azt a típust fogja választani, amiben saját hangját a legjobbnak érzi visszahallgatva. Fontos szempont. A különféle mikrofonok számos paraméterrel jellemezhetők. Van, amelyik kevésbé, és van, amelyik jobban színezi a hangot. Hogy ez a színezés pontosan hogyan és miként jelentkezik, mennyire "áll jól" az adott énekes hangjához, ezt érdemes a gyakorlatban is kipróbálni. A nagyon elterjedt mikrofonok általában sok ember hangjához igen jó kompromisszumot adnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem érdemes tágabb kört kipróbálni, hiszen találhatunk a konkrét hangunkhoz nagyon jól illeszkedő darabot ezen a körön kívül is, akár a kicsit olcsóbbak között is. Ilyen megfontolásból tartjuk tehát készleten egy csomó gyártónak olyan reprezentáns színpadi mikrofonjait, melyekből valóban választani lehet. Az ajánlásnál persze kicsit mindig a hangtechnikus helyébe is képzeljük magunkat, hiszen jól ismerjük a drótnak azt a végét is. Ha a technikust akár az énekes, akár a mikrofonon megfejthetetlen feladat elé állítja, akkor a bulinak lőttek. Ezeket a műszaki szempontokat is el szoktuk mesélni, hogy teljes legyen a kép.

2. A mikrofon használata a színpadon

2.1 Ismerjük ki a mikrofonunkat!
    Már a kiválasztás előtt nem árt bogarászni a mikrofonokhoz a gyárak által kiadott adatlapokat. Ezek természetesen minden gyártó weboldalán hozzáférhetők. A paraméterek (pl. iránykarakterisztika, érzékenység) értelmezéséhez segítséget adhat a már említett korábbi bejegyzés. Ugyanakkor nem tartom jó dolognak, ha valaki tisztán adatlap silabizálás és néhány netes fórum meglátogatása után dönti el, hogy neki konkrétan melyik típus lesz jó. Amint említettem, a kipróbálást nagyon lényegesnek tartom. Ha pedig már megvan a mikrofon, akkor a gyakorlatban is igyekezzünk jó barátságot kötni vele. A a próbák és a fellépések előtti beállások jó lehetőséget adnak arra, hogy kitapasztaljuk, különböző helyzetekben miként reagál a mikrofonunk.

2.2 Gerjedések elkerülése
     A legnehezebb problémák egyike. A gerjedés tisztán egy fizikai folyamat, nem ördögtől való, és nem is a mikrofont kell érte a legtöbbször kárhoztatni. A gerjedés akusztikai visszacsatolás, melyről szintén volt már szó a Bitzenede blogban. Ha állványban van a mikrofonunk, és a beállás során kisakkozunk egy alkalmas helyet, ahol nem gerjed, az jó eséllyel úgy is marad. Ha mozgunk a kézben tartott mikrofonnal (pláne a drótnélkülivel), akkor könnyen kerülhetünk olyan pozícióba, hogy beindul a gerjedés. Ki kell tehát tapasztalni, hogy adott színpadi felpakolás esetén hol vannak azok a helyek, ahol nyugodtan mozoghatunk a mikrofonnal. Természetesen, ha menet közben megnöveljük a hangerőt, akkor ez a hely drasztikusan zsugorodni fog.
   Mint a fent idézett bejegyzésben is leírtam, a gerjedés csökkentésének egyik leghatékonyabb módja, hogy ha jó közelről éneklünk a mikrofonba. Ilyenkor a szánkból, mint hangforrásból jóval nagyobb intenzitású jelet kap a mikrofon membránja, mint a hangfalakból és a terem falairól visszaverődő jel. Gyakran 1-2 cm csak az optimális távolság. Az ilyen közelről jól használható mikrofonokat "pop" mikrofonnak is szokás hívni.
     A mikrofonok fontos jellemzője az iránykarakterisztika. Magyarán, hogy ha elfordítjuk a hossztengelyéhez képest, ferdén éneklünk bele, akkor miként változik, gyengül a hangja. A gömb karakterisztikájú mikrofon mindenhonnan veszi a jelet, így borzasztó könnyű begerjeszteni. Színpadon többnyire kardioid mikrofonokat használunk, melyek eléggé határozottan szemből veszik a jelet. Kisebb fejmozgást még persze tolerálnak, de ami lényeg, hogy hátulról nem érzékenyek. Vannak hiperkardioid mikrofonok is, nagyon éles iránykarakterisztikával. Ha mindig jó közelről használjuk, akkor ezzel érhetjük el a legkisebb gerjedékenységet is, de távolabbról (20-30 cm) már érezhető, ha nem pontosan bele beszélünk vagy éneklünk.
     Ehhez kapcsolódik a padlóra vagy oldalra rakott monitorhangfalak pozicionálása is. Ha ésszel helyezzük el a padlómonitort, akkor az úgy van az énekes előtt, hogy a mikrofonjának a "hátuljába" szól, tehát viszonylag nagy hangerő mellett sem fog gerjedni egy kardioid mikrofonnal. De ha énekesünk kikapja mikrofont az állványból, és eszébe jut háttal a közönségnek, mondjuk a dobos felé elénekelni egy lírai részt, az könnyen gerjedésbe fulladhat. Azért mondom, mert volt már ilyenre példa :) Az oldalsó monitorok még gázosabbak, majdnem mindig beleszólnak egy pár mikrofonba. A jól átgondolt és lepróbált elrendezés ilyenkor kihagyhatatlan. 
    Sokszor bejön még egy bosszantó dolog akkor is, mikor gerjedés szempontjából jól be van lőve a cucc. Különösen olyan termekben, ahol a színpaddal szemben nagy csupasz fal veri vissza a hangot, előfordulhat az, hogy az énekes kicsit közelíti vagy távolítja az arcát a mikrofontól, és ettől indul be a gerjedés. Az történik, hogy a szemközti falról visszaverődő hangok az arcról még egy visszaverődés révén kerülnek a mikrofonba. Ilyenkor az énekes kétségbeesetten szokott a technikusra nézegetni, pedig neki ilyenkor más lehetősége nincs, mint lehalkítani a gerjedő mikrofont. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy van a teremben egy ilyen szituáció, akkor ragaszkodni kell ahhoz a mikrofon helyzethez és távolsághoz, amikor még nem gerjed a cucc, és elkerülhető a balhé.
    Vannak olyan mikrofon típusok, melyekről gyártójuk azt állítja, hogy "nem gerjedékeny". Csodát ezektől sem szabad várni, mindössze annyit, hogy pár decibellel több tartalékunk marad. Lehetne olyan konstrukciós megoldásokat alkalmazni, melyekkel a gerjedés veszélye valóban erősen csökkenthető lenne, de az a hangminőség rovására menne, abból pedig jobb, ha a gyártó nem enged.
    Igazából a mikrofon kiválasztáshoz tartozik még egy kérdés, amiről beszélni kell. Vannak olyan énekesek, akik kifejezetten szeretnek inkább hangszermikrofonba énekelni, illetve előfordulhat olyan szituáció, amikor csak hangszermikrofon áll rendelkezésre. Nem kell megijedni. A jó hangszermikrofonnal sem lesz probléma, de azt tudni kell, hogy ezek iránykarakterisztikája nyitottabb. Van, akik pont emiatt szeretik, mert nem olyan problémás, ha össze-vissza mozgatják éneklés közben. Azonban pont ez lehet a hátulütője is, mert emiatt beléphet a gerjedés. Másrészt ritkán van rajtuk kapcsoló. A kapcsoló kérdésről még később szó esik.

2.3 Proximity effektus.
     Más néven közelségi hatás. Másképpen szól a mikrofonunk, amikor tényleg pár centire van a szánktól, és máshogyan, amikor 10 - 20 - 30 centiről éneklünk bele. A nagyon közeli tartásnál kiemelődik a mély tartomány. Hogy ez kinek a hangjához hogyan viszonyul, szintén érdemes a vásárlás előtt kipróbálni. Van, akinél ez hozza meg a "dögöt" a hangba, másnál csúnyán dödöllés lesz a hangzás, rossz beszédérhetőséget eredményezve, pláne egy kis zengető effekttel megkenve. A hangtechnikus ilyenkor le szokta vágni a mélyeket, ám ez nem biztos, hogy helyreállítja a hangzást. A mikrofon távolsággal való okos játék eleve rendkívül fontos a helyes mikrofonozásban. Egy halkan elsuttogott rész szép lehet az említett proximity hatással kiemelve, nagyon közelről. Ha viszont nagy hangerővel ordítunk bele pár centiről a mikrofonba, akkor annak ellenére is trashmetálördögös zúzda hangot kapunk, ha nem az a szándékunk. A mikrofonunk kiismerésének egyik célja pont az, hogy érezzük, milyen hangerőhöz milyen távolság lesz optimális.

2.4 Érzékenység, maximális jelszint
    Ha már a hangerőnél tartunk, tisztában kell lennünk ezekkel a fogalmakkal is valamennyire. A korszerű dinamikus mikrofonok általában nagyjából egységesen 3 - 5 mV/Pa érzékenységi tartományba tartoznak. Minél nagyobb ez a szám, annál nagyobb elektromos jelet adnak ki ugyanakkora hangerejű bemenő jel hatására. A korszerű keverőpultok ezt a tartományt jól tudják kezelni. De ha nagyon halkan, illetve messziről énekelünk, akkor egy viszonylag kevésbé érzékeny mikrofon esetében nem tud a technikus annyi gaint adni, amennyi az arányos megszólaláshoz szükséges lenne, és elvész az ének a kíséretben. Vagy, a másik gyakori szitu, hogy a keverőn még van gain tartalék, de kicsit jobban feltekerve már besípol a rendszer, a fent leírt gerjedési okok miatt. 
    A másik fontos paraméter, amire nem nagyon szoktak odafigyelni, a maximális jelszint. Ez az adat arra utal, hogy mekkora hangnyomást képes a mikrofon még torzítás nélkül elviselni. Énekmikrofonoknál nem tűnik annyira fontosnak ez az adat, de a tapasztalat azt mutatja, hogy vannak, akik folyamatosan nagy hangerővel énekelnek, ráadásul közelről, nekik egyáltalán nem mindegy ez sem. A pulton természetesen vissza lehet venni a túl nagy bejövő jelet, azonban ha már a mikrofon eleve betorzít a túl nagy hangnyomástól, akkor azzal már semmit sem lehet tenni. Így hallja a közönség, és így őrződik meg a felvételeken.

2.5 A mikrofon tartása
    A kézbe vett mikrofon helyes tartását nagyon erősen meghatározza a karakterisztikája. A legjobb hangot általában akkor kapjuk, ha megvalósul a "tengelybe" éneklés. Vendéglátós zenészeknél vagy dobosoknál gyakran látjuk, hogy oldalról közelít a mikrofon a delikvens szájához. Ez a legtöbb mikrofonnál korántsem ad jó hangot, és a gerjedésveszélyt is fokozza. Fejpántos mikrofonoknál pedig általában pont a szájzugot kell megcélozni a legjobb eredményhez. Vannak, akik azt állítják, hogy a mikrofonnal felülről kell a szájhoz közeledni, csökkentve ezzel a nazális zajokat és a lélegzetvétel kiemelését. Csináltunk korábban pár próbát, én a gyakorlatban ennek semmi értelmét nem láttam. Ellenben elég furán tud kinézni egy amúgy szép arcú énekesnő, aki folyamatosan eltakarja az arcát az így fogott mikrofonnal és az azt tartó kezével. Szerintem az operatőröknek is feladják a leckét, akik egy ilyen koncertről felvételt készítenek.
Van aztán egy másik fontos dolog is. Akinek nincs korlátlan költségvetése, az stabilan fogja a kezében a mikrofont! Ha közben leesik, vagy nekiüti a buli hevében valaminek, az  a mechanikai sérüléseken, kopásokon kívül gyakran a precíz kapszulában is kárt okoz. Rossz esetben azonnal vége is a mikrofonnak. A betét persze cserélhető, de a legtöbb típusnál alig olcsóbb, mint ha venne az ember egy újat. 
Vezetékes mikrofonnál arra is ügyeljünk, nehogy a kábel feszülése miatt legyen gond. Rálép valaki, rátaszigálják a monitor hangfalat, összekeveredik a másik zenész kábeleivel. Mindez jó kiindulási alap egy kis rángatásra, ami aztán a kábel sérüléséhez vagy a mikrofon leeséséhez vezethet. A tudatosan felpakolt cucc garancia lehet az ilyen bajok elkerülésére is.
    Különösen kezdőknél fordul elő, hogy egy számban, amikor épp nem énekel pár ütem erejéig, az énekes leengedi a kezében tartott mikrofont, pont "bele" a padlómonitor hangszórójába. Ekkor persze azonnal elindul a gerjedés. Ha tisztában vagyok vele, hogy ezt most én idéztem elő, egy mozdulattal meg is szüntethetem a bajt.
    A mikrofon megfogásával kapcsolatban van még egy észrevételem. Sokan nem a nyélen, hanem teljesen a kosárnál fogják meg a mikrofont, körbemarkolva a kosarat, és így énekelnek bele egészen közelről. A legtöbb mikrofonnak fontos, hogy a kosár mindenütt szabad légtérrel érintkezzen, így van kitalálva a kapszula elhelyezése. Ne csodálkozzunk hát, ha így mesterséges bádogbödön hangot produkálunk amúgy márkás mikrofonunkkal!
Vezetéknélküli mikrofonoknál pedig előfordul (mondjuk többnyire nem énekesekkel, hanem hirtelen a színpadra tévedt közemberekkel), hogy a mikrofon alsó végét markolják meg. Általában itt van az antenna, és időnként ez a fogás elég ahhoz, hogy leárnyékolja az adást. A hiba ilyenkor sem a készülékben van.
 

2.6 A kapcsoló használata
    Kapcsoló nélküli mikrofont csak akkor célszerű színpadon használni, ha számíthatunk az éber technikusra  a pult mögött. Egyébként a kapcsolóval megszüntetjük a vészhelyzeteket, legalábbis a mi mikrofonunk által előidézetteket. Néha a megilletődött művész persze elfelejti bekapcsolni a miksit, ezért van az, hogy a nagy hangosító brigádok, ahol úgyis felügyelet van a rendszeren, inkább a kapcsoló nélküli modelleket használják. Kisebb produkcióknál, ahol nincs külön erre figyelő ember, nagyon jól jön a kapcsoló. Vannak helyzetek, amikor nagyon sok mikrofon van a színpadon. Akusztikus dob, gitárkombók előtt, fúvósoknak, vonósoknak kirakott mikrofonok. Néha az is segít, ha az éppen nem használt mikrofonokat kikapcsoljuk. Csak el ne felejtsük újra bekapcsolni őket szükség esetén!
 

    Ha olyan mikrofonunk van, amin nincs kapcsoló, de szeretnénk használni, akkor kell gyártanunk egy olyan XLR mikrofonkábelt, aminek a mikrofon felőli végére kapcsolós XLR dugót teszünk. Ezekből ismét csak a profikat szabad használni, mert az olcsók többnyire igen gyorsan tönkremennek. A vezetéknélküli mikrofonok esetében a kapcsolást néha durranások kísérhetik. Ezt gyakran háromállású kapcsolóval akadályozzák meg a gyártók. A vezetéknélküli mikrofonok kapcsolói néha rejtve vannak, illetve gyakran van valami tudnivaló a kezelésükkel kapcsolatban. Ha fellépés előtt idegen mikrofont dugnak a kezünkbe, a kapcsolás és a némítás módját kérdezzük meg, mielőtt valami kaland alakulna ki a színpadon!

2.7 Tapizaj
    Minden mikrofon érzékeny valamilyen mértékben a tapogatásra, általánosabban a mikrofon házát érő mechanikai hatásokra. A profibb típusokon mindenféle trükkel a tapizaj érzékenységet erősen vissza szokták szorítani, de akkor is elég rút hangokat lehet előidézni azzal, hogy tapogatjuk, vagy neki kocogtatjuk valaminek a kihangosított mikrofont. Az olcsóbb típusok pedig nagyon durván érzékenyek ezekre. Ettől persze lehet még egyébként elég jó hangjuk, csak a használatuk során erre fokozottan tekintettel kell lennünk. A kapcsoló arra is jó, hogy a segítségével megkíméljük a közönséget a mikrofonkengyelből kivett, vagy oda visszatuszkolt mikrofon, illetve a mikrofon állvány gémjének állítási zajától.

2.8 Mikrofonkengyel
    Ha szóba esett a mikrofonkengyel, álljunk meg itt egy pillanatra! Nincs olyan nap, hogy a mikrofonállványt vásárló zenész megkérdezi, hogy az állványhoz ugye jár kengyel (vagy pipa, ahogyan gyakran hívjuk)?
    Nos, szögezzük le, hogy a kengyel az adott mikrofon tartozéka. A legtöbb mikrofon gyári dobozában ott van a hozzá tartozó kengyel. Akkor sincs persze dráma, ha ezt elveszítjük, vagy eltörik. Azonban a kengyel nagyon fontos tartozék. A se túl szoros, se túl laza befogás, a mikrofon házát jól körbevevő illeszkedés, és esetleg a zajok csillapítása a feladata. A kengyelt mindig az adott mikrofontípushoz vásároljuk tehát. Különös figyelmet érdemelnek a vezetéknélküli típusok, mert azok többnyire testesebbek, nehezebbek, és vannak köztük hengeres, illetve kónuszos befogásúak is.
 

2.9 Szélzaj
     Szabadtéri bulikon nagyon rút hatása lehet a szélnek. Néha az épp csak fújdogáló enyhe szellő is susogva, dörömbölve tör elő a hangfalak által kihangosítva. Kicsit lehet a hatást a mikrofonfejre húzott szélvédő szivacsokkal csökkenteni, de igazából az a praktikus, ha a színpad oldalról és hátulról teljesen szélvédett.

3. A mikrofon tárolása

    Ha használat közben óvjuk a mikrofonunkat a mindenféle nemkívánatos kalandoktól, akkor természetesen a tárolás közben is vigyáznunk kell rá. Szinte minden komolyabb mikrofonhoz jár valamilyen műanyag doboz vagy műbőr védő tok. Ezek nem felesleges kacatok, amiket vásárlás után ki kell dobni, hanem a minimális védelmi szintet jelentik a mikrofonunk tárolása során. Azért mondom, hogy minimálisat, mert ebben sem szabad dobálni, leejteni őket. Ha a zenekarnak vagy a hangosító brigádnak sok mikrofonja  van, akkor célszerű szivaccsal bélelt tároló dobozt használni. A másik lényeges dolog, hogy óvni kell őket a nagy hidegtől és a nagy melegtől egyaránt. A párás környezet pedig elsősorban a kondi mikrofonok ellensége, azonban bármilyen mikrofon amortizációját felgyorsíthatjuk, ha egy nyirkos pincében tároljuk. A vezetéknélküli mikrofonok általában műanyag hordtáskában kerülnek forgalomba. Ezeknél nem csak a kapszulát kell óvni a külső hatásoktól, hanem az adó- és vevőrész elektronikáját is. Ha a vevőt rack dobozba szerelve használjuk, akkor is az adókra külön figyelmet kell fordítani tároláskor, illetve szállítás közben.  

4. Karbantartás

    Túl sok karbantartást a mikrofon nem igényel. Buli után tisztára és szárazra törölve tegyük el! Ha korrodálódott már a kosár, illetve a belső védőszivacs elporladt, azt többnyire ki lehet cserélni, és meg is éri, mert ezek is beleszólnak a hangzásba. Énekesnők esetében gyakran vastag rúzs- és sminkréteg fedi a mikrofon rácsát. Óvatosan leszerelve alkoholos áztatással ki szokott tisztulni a rács. Ha az eredmény nem megnyugtató, vagy a malter alatt már rozsdás a rács, akkor mindenképpen csere javasolható. Ha a csatlakozó rész vagy a kapcsoló körül kontakthiba lép fel, azt célszerű szakszervizben javíttatni, általában nem egy nagy beavatkozás. Amint említettem, a legnagyobb sérülést a leesett mikrofonok szenvedik el. A betét cseréje csak szervizben ajánlott. Számos esetben csak a gyár által kijelölt műhely foglalkozik ilyesmivel. A buherált mikrofon hangja, élettartama sokszor igencsak elmarad az eredetitől. Használt mikrofon vételekor ezért is nagyon fontos ismerni az "előéletét", mert nagy meglepetésekben lehet részünk egy külsőleg tökéletesnek tűnő mikrofon megvételekor is.

    Tudjuk persze, hogy a mikrofonok a zenekari felszerelés talán legsérülékenyebb darabjai. A bulik hevében gyakran kapnak végzetes sérüléseket. Azonban némi odafigyeléssel csökkenteni lehet a veszélyt és meg lehet kímélni az értékes mikrofonokat. 

    A KORG.hu videóit nézegettem, melyek a tavalyi hangfoglaláson készültek. Itt akadtam rá a következő Moldvai Márk interjúra. Márkot ugyebár mindenki a NEO, illetve korábban a Populär zenekarból ismeri. Ezeknek a bandának igen nagy szerepük volt abban, hogy fiatalok több nemzedéke is kedvet kapott a szintibillentyűk nyomkodásához és a potik tekergetéséhez. A beszélgetésben Márk utal is a jó öreg analóg korgokhoz fűződő baráti viszonyára.

Azonban tudjuk, hogy Márk 2004-ben kivált a NEO-ból, önálló producerkedésbe fogott, és amint a fenti beszélgetésből is kiderül, már több éve egy - a korábbi munkásságához képest - teljesen szokatlan dologba fogott. Miczura Mónikával létrehozták a MITSOURA nevű formációt. Többszöri tagcserék után mára már kikristályosodott a jól működő felállás, és nagyon sikeres csapatot alkotnak. Van köztük népzenész, klasszikus zenész, illetve Márk, aki a villanyzene világából érkezett. Zenéjükben az autentikus cigány elemek ötvöződnek indiai és egyéb keleti dallamokkal, motívumokkal. Mindebben persze benne van Moldvai Márk sajátos "zenerajzolása" is (jobb szót hirtelen nem tudok rá), és a különféle indítatású muzsikusok egyéniségének hatása is. Nagyon érdekes és izgalmas zenei világ tárul így fel a hallgató előtt. Leginkább persze a "világzene" mindent magába ölelő stílusvilágába lehetne beilleszteni a produkciókat, azonban azt gondolom, hogy ez a  mára már kissé beskatulyázó és néha degradáló besorolás sokaknak elveheti a kedvét attól, hogy meghallgassák A Mitsoura zenéjét. Pedig akik így döntenek, rosszul teszik. Tegnap este én is meghallgattam a rádióban egy műsort velük. Elmesélték a zenekar történetét, ars poeticájukat, és persze bőségesen hallhattunk zenei illusztrációkat is. Szerintem a zenekar nagyon érdekes színfoltja  a mai magyar zenei palettának.

    A zalai fiataloknak nem kell bemutatni a csonkahegyháti Fáraó klubot. A hely rezidense eddig a Fáraó zenekar volt, azonban pár hete a banda (békében) kettévált. A társaság egyik része továbbra is Fáraó néven fut tovább. A korábbi zenekarvezető, Zelkó Tivadar pedig részben korábbi zenésztársaival, részben új tagokkal létrehozta a Forte zenekart. A klub neve maradt, azonban igen jelentős hangtechnikai és látványtechnikai fejlesztések történtek. Mi is elég sokat dolgoztunk annak érdekében, hogy a klub újranyitására minden összeálljon. Volt itt hangrendszer méricskélés, DMX megfejtések, na és a ledfüggöny idomítása, ami korántsem annyira egyszerű, mint azt első körben az ember elképzelné. A lényeg az, hogy szombatra összeállt a produkció, és lezajlott a nyitóbuli. Egy kis hangulatjelentést közreadunk mi is.
 

     A Steinberg az idei téli NAMM Show-ra időzítette a Cubase új verziójának bejelentését. Az az igazság, hogy amikor átfutottam a 6-os verzió újdonságainak listáját, akkor nem estem le azonnal a székről a rengeteg falrengető újdonság hatására. Úgy éreztem, hogy az 5.5 verzió talán nagyobb lépés volt az alap 5-höz képest, mint most a 6-os az 5.5-höz viszonyítva. Azonban egy pár hete már ízlelgetem az új programot, és van ám ebben egy csomó okosság, azonban ezekre nagyrészt akkor jön rá az ember, amikor tényleg olyan munkát végez, amiben kiütköznek az új funkciók, munkamódszerek és lehetőségek. Nem baj az, hogy az 5-ösnél megismert kezelőfelületek és sémák nagyrészt megmaradtak. Így azok a módszerek, amelyekkel hatékonyan dolgozhattunk, folytathatók tovább is. Az sem utolsó szempont, hogy nemrég jelent meg a Simon Millward által írt Cubase 5 könyv, amit teljesen jól használhatunk a továbbiakban is. (A könyv természetesen nálunk is kapható).
    Szokás szidni a Steinberget, hogy így-úgy kezeli a felhasználói kéréseket, panaszokat. Időnként magam is morgok nekik, ha valami nem tetszik. Azonban az tény, hogy a programjaik fejlesztését egyértelműen a felhasználói visszajelzések alapján végzik. Egyrészt ott van a nagyon jó, bár kissé hatalmasra nőtt Cubase.net fórum, másrészt pedig világszerte vannak olyan "poweruserek", akik kőkeményen nyomják például a Cubase-t, és elregélik a fejlesztőknek, hogy miként lehetne még hatékonyabbá, gyorsabbá, kezelhetőbbé tenni a programot. Bizony, a Cubase már réges régen nem az otthoni zenefarigcsálás szinonímája, nagyon komoly stúdiókban dolgoznak vele. Aztán ugye ott van az elsősorban postprodukciós célokra kitalált Nuendo, amit kifejezetten a profi videó- és filmes utómunkáknál használnak. Mostanra a két rendszer nagyon sokban közeledett egymáshoz, számos tekintetben azonos módon működnek, azonos minőséget produkálnak, csak a két szoftver némileg más eszköztárral van felruházva a különböző felhasználási célok miatt. De erről már beszéltem egy korábbi bejegyzésben.
     Amint említettem, a Cubase fejlesztésében egyre jobban érvényesülnek a professzionális felhasználók igényei. Az otthon, illetve kis stúdiókban tevékenykedő emberek számára viszont sokszor "ágyúval verébre lövő" eszköz a Cubase, mivel a lehetőségeknek a töredékét sem használják. Emiatt már régebb óta bevezette a Steinberg az egyszerűsített változatokat is. Korábban Cubase Studio névre hallgatott a lájtosabb Cubase. Mostantól Cubase Artist lett ennek az alig kevesebbet tudó, ám lényegesen olcsóbb verziónak a neve. Azt gondolom, hogy nem indokolatlan a névváltás. Sokan korábban azt hitték a név alapján, hogy a Studio a komolyabb verzió. Most az "Artist" név enged következtetni arra a célközönségre, akiknek szánták: az otthon zenéket szerkesztő, hangszerelő zenészekre. Akik aztán természetesen bármikor bevihetik a projekjeiket egy nagy stúdióba, ahol azonnal folytatható a munka. Illetve ha mégis szükségét érzik a "nagy" Cubase által biztosított lehetőségeknek, akkor upgradelhetnek gyorsan egyet.
     Van egy Cubase Essential verzió is, amiről sokan azt vélik, hogy nagyon primitív, pedig szó sincs róla. Gyakran ez is bőségesen megfelel az otthoni stúdió céljaira. Például szoftszinti pluginjeinkkel való munkákhoz, nem túl rafinált midi és audio szerkesztésekhez. Hangminőségben semmiféle visszafogást nem alkalmazott a Steinberg a nagy tesókhoz képest. Az Essentialnak egyelőre még csak az 5. verziója fut, de nyilván kint lesz majd az Essential 6 is.
     Nézzük tehát át nagy vonalakban, hogy kinek érdemes és miért érdemes átnyergelni az új verzióra! Mondhatnánk, megnézzük, hogy érdemes-e ötről hatra jutnunk? Előljáróban annyit, hogy szerintem mindenkinek érdemes meglépni a váltást, mert olyan sok a fejlesztés, de nézzünk néhány tényt:

• A Cubase 6 erőteljesen támogatja azokat, akik akusztikus dobfelvétellel bajlódnak. Igazítani kell vagy midi alapot kéne képezni belőle? Mostantól új algoritmussal nagyon spéci módon képezhetjük a hitpointokat, és a többi lépés (audio kvantálás, tempó meghatározás, dobok cseréje, stb.) is egyszerűbb. Aki csinált már ilyent, az nagyon méltányolni fogja az új technológiát.
• Elősegíti egy varázsló a sok take-ből egy tökéletes sáv létrehozását. Ezt még nem próbáltam ki, de szintén nagyon ígéretes szolgáltatás.
• A korábbihoz képest még hatékonyabban kezelhetjük a sávcsoportokat, vagyis az összetartozó anyagokat.
• A VST szabványt is továbblökte a Steinberg a 3.5 szintre. A Cubase 6 ennek segítségével olyan trükköket enged meg, mint a hangonként egyedileg kezelt kontrollerezés, ami például egy polifonikus anyagnál egészen új hatások létrehozására is jó lehet. A dolog mechanizmusának megértéséhez érdemes megnézni egy animációt a Steinbergnél, ezen a linken.

• A sávokon belüli hangerő és dinamika értékek kezelését egyszerűbben, finomabban lehet elvégezni a kottaszerkesztőben és a Key Editorban is.
• Manapság a gitársávok feljátszása és rögzítése is gyakran teljesen komputerizált módon történik. A Steinberg is tett egy nagy lépést ebben az irányban. A Cubase 6-ban kapunk egy halom erősítőszimulációt és effektet kifejezetten a gitárosok számára. Ide kattintva képet kaphatunk arról, hogy mi minden van a gityós eszköztárban. (Lelki szemeim előtt látom az elégedetten mosolygó gitárosokat, mert tényleg nagyon sok mindent kapunk, és teljesen jól használható hangzásokról van szó. Tudjuk, hogy a villanygitáros szoftverek mezőnye erős, tehát van, mihez képest minősíteni.
   
• HALion Sonic SE. Fontos 900 új hanggal bővül az a készlet, amivel a vásárló kézbe veheti a Cubase programját, és azonnal dolgozhat. Itt álljunk meg egy kicsit! A Steinberg a Cubase-ekhez mindig adott ugyan szoftszinti plugineket, ám a komplett hangkönyvtárat azért célszerű volt megvásárolni, vagy letöltögetni ingyenes programok formájában. Volt (és van) ugye a HALion, ami egy komplett és jól használható sampler, sokféle formátum beolvasására képes. Azonban akik kompaktabb megoldásra vágytak, azoknak célszerű volt megvenni a Wizoo-féle Hypersonicot, ami a maga nemében teljesen jó kis multitimbrális szintetizátor volt. Aztán hogy a Wizoo beolvadt az Avid-ba, a Steinbergnek másfelé kellett gondolkodnia. Megalkották a HALion One-t, ami jó kis dolog, mert az alapvető hangszerelésekhez máris minden rendelkezésünkre állt (Cubase5-től), és akár SMF anyagaink kifényezéséhez is jó volt ez a garnitúra. Aztán megvehető pluginek között kijött a HALion Sonic, ami jól pótolta Hypersonicot. Most a HALion Sonic SE ennek egy ingyenesen hozzáférhető, némileg karcsúsított változata, teljesen jól használható hangszerekkel. 
• Átdolgozott LoopMash. A LoopMash 02 egy grúvok, loopok operálására és variálására, cserélgetésére alkalmas eszköz.  Aki ilyenfajta mintákkal dolgozik, nagy hasznát veszi. Tulajdonképpen egy kis önálló rendszer a Cubasen belül is. Azt mondják, simán lehet ezzel liveactezni is, és elméletben tényleg minden adott ehhez. Hogy a gyakorlatban mennyire válik be, arról azok tudnának mesélni, akik bevetették már.

• Hordozható Mediabay. Szükség esetén az egész Mediabay szőröstül-bőröstül kirakható egy pendrivera vagy külső vincseszterre, és vihetjük magunkkal, majd a másik gépen indexelés nélkül hozzáférhetővé válik a nyersanyag kollekciónk.
   

    Épp csak kimazsoláztam a számomra leglényegesebbnek tűnő dolgokat, de a fentieken kívül még kapunk egy csomó újdonságot, például új szoftszinti plugineket, átdolgozott korábbi plugineket, szebb munkafelületeket. Természetesen kijavítottak számos apróbb hibát is az utolsó verzióhoz képest.
    Lényegesnek tartom, hogy a szoftver mellé jár egy DVD is, melyen két órás video oktató anyagot találunk. Érdemes ezt megnézni, mert nagyon sok információt, ötletet kaphatunk belőle.
    Ajánlhatom tehát minden korábbi Cubase felhasználónak, hogy nyugodtan lépje meg a váltást! Azok számára pedig, akik most tervezik valamilyen komolyabb stúdió szoftver beszerzését, javaslom, hogy nézzék meg a jelenlegi vezető DAW (digital audo workstation) szoftverek összevetését! A Digitalmusicdoctor oldalán egy némileg szubjektív összehasonlítást találunk, itt pedig egy tényszerű felsorolást a paraméterekről és a felszereltségről. A táblázatokban található árak ne tévesszenek meg senkit. Ezek nettó USD árak, és szokás szerint Európában kb. ugyanennyi Euroért juthatunk hozzájuk + ÁFA. Tudni kell továbbá, hogy a komolynak tekinthető stúdiószoftverek egyike sem gyerekjáték ma már. A választásban nyilván a személyes komfortérzet és a megszokás is nagyon sokat számít.

    A napokban egy beszélgetés közben felmerült Szalay András neve. Ha már így eszembe jutott, arra gondoltam, hogy megguglizom kicsit, biztosan kapok egy tonna találatot a nevére, és ki fog derülni, mivel is foglalkozik manapság. Tudjuk, hogy számos vezető hangszeres cég számára folytatott és folytat különféle fejlesztéseket gitárelektronika, effektek, és kiemelkedő fontossággal a gitár - midi konverterek terén. A magyar (és nemzetközi) elektronikus zenei világ meghatározó személyiségéről azonban nagyon kevés találat adódott, illetve mégsem. Ugyanis a Youtube-on nagyon érdekes friss anyagokat leltem az új fejlesztésű vezetéknélküli midi gitár rendszerrel kapcsolatban. Fel is hívtam Andrást, aki röviden elmesélte a rendszer lényegét. A gitáron egy kicsike doboz tartalmazza a nagyon gyors konvertert, a wireless rendszeren tehát már midi jelek közlekednek. Berakok ide egy videót, de érdekes a többit is megnézni, mert képet kaphattok arról, hogy ez a technológia mennyit fejlődött és gyorsult az elmúlt időszakban, köszönhetően András munkásságának is.
 

    Van egy olyan érzésem, hogy a Bitzenede olvasói közt akadnak pár százan, akik boldogan részt vennének egy nagy tapasztalatú hangmérnökök és művészek által vezetett egy hetes ingyenes hangtechnikai kurzuson. Az AKG ismét meghirdeti a pályázatot, lehet tehát jelentkezni a berlini továbbképzésre. Bizonyos feltételek persze vannak, a részletekről itt lehet tájékozódni. Kis kedvcsináló:

     Réges régen, amikor Szintisztán fehér alföldjein hóförgeteget kavart a fekete hegyek között turbulenssé váló szél, az emberek bemenekültek házikóikba a zord idő elől. A kis szobában csak a kandalló tüze lobogott, meg egy kis elemes Casio szintetizátor ledjei pislogtak, merthogy áram sem volt a nagy vihar miatt. A gyerekek öregapjuk köré gyűltek, és kérték:
- Nagypapa, mesélj nekünk a MIDI előtti időkről! Tudod, mikor azokat a nagy fatokos izéket cipeltétek!
- Na jól van gyerekek, akkor ma este a Piano Stringről mesélek nektek!
- Mi az a Piano String, nagypapa? Zongorahúr? Az nem érdekes...
- No, nem úgy van az kisunokám, nézzük például ezt a KORG EPS-1 - et!   

    Aztán nagyapó elkezdi történetét Ádámtól-Évától, de leginkább a '80-as évek elejétől, amikor sorra jelentek meg a különféle gyártók elektronikus billentyűs hangszerei, melyek zongora és vonós hangzásokkal kecsegtettek. Bizony, addig elsősorban az orgonák futottak, és az analóg, főleg monofonikus szintetizátorok. Az elektromos (általában félvezetős) orgonák többnyire full polifonikusak voltak, vagyis minden billentyűkontakt rákapcsolta a megszólaló hangot a kimenetre, helyesebben egy összegző sínre. Némi formálás és szűrőzés árán viszonylag egyszerű volt ebből vonós hangzást faragni. Klasszikus darab volt például a Solina String.Többen bepróbálkoztak aztán olyan hangszerekkel is, melyek a zongora hangzást is megkísérelték így előállítani, például a Hohner String Performer. Nos, ennek a zongora hangjai enyhén szólva elég sok kívánnivalót hagytak maguk után. A KORG EPS-1 Electronic Piano & String a '80-as évek elején született. A mi darabunk EPROM címkéje 1982-es feltöltésről tanúskodik. Apropó, ha van EPROM, akkor természetesen van CPU is. A KORG kedvelte a NEC D780C1 prociját, ebben a hangszerben is ezt találjuk. A kód bonyolultságához elég azt tudni, hogy az EPROM 2, azaz kettő KByte méretű! Akkoriban ennyibe illett egy teljes hangszer működtetését jól beleprogramozni. A CPU-n és az epromon kívül mindössze  öt nagyobb IC-t találunk még a hangszer belsejében. Ezek között van egy 1 kByte-os RAM, egy 8255-ös perifériaillesztő és 3 db 8253-as időzítő. Akkoriban sok hangszerben volt hasonló alapfelállás. Az EPS-ben ezeken kívül csupán egy halom 74LS sorozatú TTL IC-t és 40-es sorozatú CMOS IC-ket találunk. Meg persze a szokásos műveleti erősítő hegyeket, valamint a chorushoz való 3004-es chipeket, meg TO92 tokba zárt tranyókat. A képen egyébként a sárga vezeték köteg csatlakozója felett látható az alaposzcillátor, ami tulajdonképpen egy nagyon egyszerű LC oszcillátor, két tarnzisztorral. Az előlapon található transzpozíciós kapcsoló már a digitális osztásba avatkozik bele. Amúgy ezekben a hangszerekben nagyon ötletes módon használták ki a digitális alap chipekkel megvalósítható lehetőségeket is, élvezetes tanulmányozni a felépítést. A panelek szépen, áttekinthetően épültek fel. Ha az ember felnyitja az EPS-1 tetejét, akkor is azonnal látja, hogy egy '80-as évek elejéről származó KORG hangszerrel van dolga, ha meg sem nézte a feliratokat kívül.  
   Van aztán egy nagyon speciális dolog az EPS-ben. A képen a billentyűzet dinamikus kontaktboardja és a kontaktgumi látható. Ez a csillagszerű elrendezés nagyon ritka, manapság már senki sem használja. Érdekes, hogy a mi hangszerünkben ezek mennyire jó állapotban őrződtek meg. Tudnivaló, hogy az elkoszolódott kontaktokat a zongoristák gyorsan szét szokták verni, utána már csak csere szokott segíteni. Amúgy a dinamika használatára visszatérek még, mert kicsit az is eltér a szokásostól.
Most, hogy nagyjából kitárgyaltuk a doboz belsejét, vessünk egy pillantást a hangszerre kívülről is, és nézzük meg, hogy mit is tud! Az EPS-1 76 dinamikus billentyűvel rendelkezik, a polifóniája pedig 8. A mai hatalmas polifóniafokok ismeretében ez rémisztően kevésnek tűnhet, azonban játék közben egyáltalán nem tűnik vészesnek.

 A hangszer bal oldala alapvetően zongora, a jobb oldala pedig a string rész. Nyolc fajta zongora(szerű) hangszín közül tudunk választani a nyomógombsoron. A hangzáson egy háromsávos EQ segítségével tudunk egyengetni. Van itt még egy "Presence" szabályzó, ami egészen fura helyre van beiktatva a hangkeltő elektronikába. A lényege, hogy ha kihúzzuk a poti gombját, akkor a dinamikától és a poti állásától függő mértékben megnövelhetjük a felharmonikusok arányát. Tehát egyfajta exciternek fogható fel, bár nem az. A zongorákhoz tartozik még egy Chorus és Tremolo effekt is, mert azok ugye kellenek. A zongora szekció szabályzószervei után két olyan poti következik, amelyek a hangkeltés egészére befolyással vannak. Az egyikkel a billentyűzet dinamikaválaszát tudjuk szabályozni, a másik pedig a már említett transzponáló tolókapcsoló. Jön aztán a "String" szekció.  Nem misztifikálták túl: egy kétsávos EQ és egy Attack, valamint egy Release poti az egész. Mondjuk az Attack potméter azért ravasz, mert ha kihúzzuk, akkor az attackunk dinamikaérzékeny lesz. Természetesen a zongora- és a vonós szekciót is külön-külön kikapcsolhatjuk, illetve szabályozhatjuk a hangerőiket.
   A hangszer hátulján külön is kijön a vonós rész hangja, de van sztereó kimenetünk is, meg fejhallgató is csatlakoztatható. Damper pedált is köthetünk az EPS-re, és még a hátfalon kapott helyet a finomhangoló trimmer poti is, amivel az alaposzcillátor frekvenciáját állíthatjuk be szükség esetén.
   Nem lényegtelen, hogy a hangszerhez gyárilag tartozik egy igazi gurulós flightcase is, ami úgy van kialakítva, hogy elég a felső részét levenni, és máris szabaddá válik a billentyűzet. Ez a tok a képeken nem látszik.
   Megkértem Bokor Gyuri kollégámat, hogy tapogassa a billentyűket a hangszeren, én pedig nyomkodtam a gombokat és beledumáltam abba, amit csinált. Mindezt még hevenyészett videóra is felvettük, hogy láthassátok, miről van szó. A hangfalak kicsit távolabb voltak, így a fényképezőgép eléggé kihangsúlyozta a kapcsolási zajokat, billentyűzet kopogást, de a lényeg azért szerintem átjön.

    Újabb DSP-s rendszert ért el a déespétlenítés. Az SSL nem is túlságosan régen hozta forgalomba a Duende rendszert, mellyel pluginek szintjén a számítógépünkbe tehettük a legendás cég keverőiben és outboard eszközeiben megvalósított hangzásokat. Az angol SSL valószínűleg jól okoskodott, amikor azt gondolta, hogy a korábbi évtizedek meghatározó "tranzisztoros pop" soundját produkáló nagy mixereit meg a kapcsolódó dolgokat (EQ, dinamika, stb.) a DAW szoftverek alá szelídíti némi DSP segítségével. Az SSL által képviselt hangzási ideál ugyanis nagyon nyerő volt hosszú éveken át, és bár vannak, akik vitatják, hogy  ez ma is a friss akusztikai élménnyel kecsegtető stúdiótermékeket eredményezne, mások meg arra esküsznek, hogy ebben a környezetben lehet igazán jól szóló produkciókat megvalósítani számos stílusban. Az SSL-ről persze azt sem árt tudni, hogy úttörő munkát végzett a keverőautomatizálás terén, és számos megoldását később más gyártók is koppintották. Igencsak otthonosan mozognak tehát a digitális technikában is, akár a vezérléseket, akár a hangfeldolgozást tekintjük. A korábbi években DSP-s hardverhez kötött rendszert mostantól felváltja a Duende Native. Hogy kinek mennyire jön be az új megoldás, azt könnyen el lehet dönteni, ugyanis a cég oldaláról letölthető egy 30 napos (kissé rafináltan hosszabbítható) demó, és ezt aztán kipróbálhatjuk VST, AU, illetve RTAS pluginként kedvenc host programunkban. Tutira ki fogom próbálni, és persze kíváncsi vagyok mások véleményére is.  

KORG microSTATION gyorsteszt

     Amikor nagyjából egy évvel ezelőtt először megláttam a microSTATIONt a KORG téli NAMM újdonságainak képei között, egy futó pillantás után azon gondolkoztam, hogy miért olyan furcsa rajta a kijelző? Vagyis, ha csak két soros, akkor miért ilyen nagyok rajta a karakterek? Vagy ez csak egy üzemmódja? Aztán rádöbbentem a specifikációk elolvasása közben, hogy ez egy minibillentyűs hangszer, és akkor a szokásos 2 sor X 16 karakteres LCD kijelző pontosan olyan, mint amilyen lenni szokott. Naná, hiszen ezért micro ez a STATION!
    Ezek után persze azon spekuláltam, hogy akkor ez most mire is való tulajdonképpen? Aztán nemrég kicsit alaposabban is kipróbálgattam, meg átnézegettem a hozzá való tudományos közleményeket, és így már összeáll a kép.
    Egészen pontosan persze nem tudom, hogy a KORG tervezői mire is gondoltak, amikor megalkották ezt a hangszert, de ismerjük a japánok kicsike kütyük iránt érzett elkötelezettségét, biztosan benne volt ez is tehát a motivációk között. Meg akarták mutatni, hogy ők képesek megalkotni egy 2,5 kilós, kisméretű, de ugyanakkor komplett, teljes funkcionalitású zenei workstationt, ami kiváló hangminőségre képes. Az igazi kérdés természetesen az, hogy ez a koncepció mennyire jön be, mire jó, és kinek jó?
     Nézzük meg tehát alaposabban, mit is tartogat nekünk ez a hangszer?
     Legelőször természetesen a billentyűzetet próbáltam ki. Van bennem valami rossz előítélet a minibillentyűzetekkel szemben, természetesen a korábbi élmények miatt. Pedig régebben nem csak gyerekeknek szánt hangszerekben alkalmaztak kicsi billentyűket, gondoljunk csak például a Casio CZ230-ra, vagy a Yamaha számos kísérőautómata keyboardjára! Viszont az én nagy méretű mancsommal kicsit mindig kényelmetlennek éreztem ezeket a szintiket. A microSTATION billentyűzete viszont egészen jól játszható, ha az ember megszokja. A lényeg pedig az, hogy ez egy dinamikus keyboard, szó nincs arról tehát, hogy fapados feljátszó billentyűzetet kapnánk a hangszerhez! Nagy ódákat persze nem zengenék erről a mini keyboardról, de ha más, hasonló szerkezetekhez viszonyítjuk, akkor tényleg korrekt. Azt gondolom, hogy némi gyakorlás és alkalmazkodás után egészen jól le lehet rajta játszani komplikáltabb dolgokat is. Ez azért is jó hír, mert én magamban úgy könyveltem el, hogy a microSTATION leginkább úgy értelmezhető, mint egy olyan hangmodul, amire a poén kedvéért rászereltek egy 5 oktávos minibillentyűzetet is. Így is felfoghatjuk persze, mivel ha van egy jó billentésű, ám kissé avíttas szintink vagy digitális zongoránk, akkor máris birtokába jutottunk egy EDSi hangforrással rendelkező, nagyon korszerű hangmodulnak, amit midizve sok mindenre rávehetünk. Akkor csak hab a tortán, hogy önállóan is használhatjuk.
    Itt álljunk meg mindjárt egy pillanatra! Mi is ez az EDS? A rövidítés az "Enhanced Definition Synthesis" szavak rövidítése. Az EDSi pedig az "integrated" szóval kiegészített verzióra utal. Az EDS hangkeltési technológiát a KORG először az M3, majd az M50 munkaállomások esetében alkalmazta. Az EDS a "HI" szintézist váltotta fel, amely a Triton szériában dolgozott. Az új technológia és a HI hangkeltés közti különbségen számos helyen csemegéznek a szintis népek különféle netes fórumokon. A különbségek nagyjából az alábbiakban foglalhatók össze:

• Az EDS mintaméretei nagyobbak, ugyanakkor általában nincs olyan sok, mint a HI szintik esetében.
• Szebbek, kifinomultabbak a magas hangok, jobbak a dinamikai átmenetek.
• A fenti két sajátság miatt is van az, hogy tisztábbak, kifejezőbbek, természetesebbek az akusztikus hangszerek hangjai.
• Sokkal jobb a szűrőzés.

   Tudjuk persze, hogy a HI szintézis is nagyon jól tudott ám szólni. Viszont, ha valaki nekem azzal jön, hogy az EDS hangszere nem szól jobban, vagy még annyira se, mint a korábbi HI, akkor azt javasolnám, hogy sürgősen vizsgáltassa át a hangrendszerét! Egy dolog ugyanis biztos. Ezeket a hangzásbeli finomságokat gyenge hangszórókon, vagy általában véve gagyi hangrendszeren soha nem fogjuk tudni értékelni. Mindig is értetlenül néztem, mikor egy nagyon jó minőségű hangszert vacak hangcuccon szólaltattak meg, ráadásul még kritizálva is a hangszer hangzását. Tudjátok, itt is a leggyengébb láncszem határozza meg, hogy mit érzékelünk.
     Visszatérve a hangkeltésre, a microSTATION EDSi-t tartalmaz, és ez az "i" betű némi egyszerűsítéseket is jelent. Az M50-ben például 256 MByte multisample lakik (1074 db), míg a kistesóba csak 49 Mega került (360 db), és kevesebb a dob minta is, valamint csökkentették a sztereó minták számát is. Ugyanakkor paraméterek tekintetében nagyon hasonlónak, vagy azonosnak tűnik a két rendszer. Első ránézésre az effektséma is nagyon hasonló. Érdekes még a microSTATION hangkeltő rendszerének paramétereit összevetni a PS60-nal. Utóbbi multisample tára is 49 MByte, de csak 136 darab mintát raktak bele, dobmintát pedig egyáltalán nem. Kirajzolódik tehát egy séma, hogy a KORG az EDS és EDSi engine felhasználásával hogyan skálázza a hangszereit teljesítmény szerint. Ez alapján nyilvánvaló, hogy a microSTATION a csökkentett mintatárhelyen azért elég átfogó mintakollekciót tartalmaz, és ebből következően nem lesz azért ugyanaz a hangminősége, mint a nagyobb daraboknak. Azonban ne vonjunk ebből le hibás következtetéseket, mert a kis munkaállomás így is nagyon dögösen tud szólni, a hangminőséggel nem lesz baj. Összességében erőteljes és tiszta a hang, akár a sima programokat, akár a (max. 16 timbre-ből álló) combikat, akár a komplett hangszereléseket tekintjük.
     Eleinte kicsit idegenkedtem a kezelőszervektől is. Némi ismerkedés után azonban a kicsi, de határozott érintésű gombocskákkal nagyon gyorsan tud az ember navigálni, és könnyű kiismerni a menürendszert is. A programok és a combik, meg az effektek szerkesztése ugyan a panelről csak a legfontosabb paraméterek szintjéig érhető el, de a szintit lazán össze tudjuk kötni egy számítógéppel USB-n, és innentől kezdve szabad a vásár, azt csinálunk az editor programmal, amit akarunk. És itt el is érkeztünk egy nagyon fontos ponthoz. A microSTATION ugyanis elsősorban a számítógépes kis házi stúdiók okos darabja tud lenni. Nem szükséges nagyon erős gép, lehet egy olcsó laptop is, amin a microSTATION hangkészletét és effektjeit felhasználva teljesen komoly hangszereléseket alkothatunk. Egyszerűbb dolgokat a workstation saját szekvencerén is össze tudunk dobni, tehát próbahelyi, nyaralási vagy egyéb mobil szituációkban sem kell számítógépet hurcolászni magunkkal. De a microSTATION mégis szerintem elsősorban a házi stúdiók számítógépei mellé kívánkozik. Ráadásul igen sok esetben nagyon csekély hely jut a hangszerek elhelyezésére. Azt mindjárt leszögezhetjük, hogy ezzel hangszerrel mindenképpen sokkal előbbre járunk, mintha valami minibillentyűs kontrol keyboarddal támogatnánk meg a számítógépünket. A kiváló saját hangkeltés és effektezés mellett azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a microSTATIONt szépen felszerelték realtime kontrollerekkel, és ezeket ragyogóan felhasználhatjuk a szoftver hangszereink menedzselésére is. Olyan szinten támogtja ezt a funkciót, hogy presetként előhívhatjuk a legtöbb szekvencer program, illetve plugin használatához szükséges kontroller kiosztást. Csak a silabuszokat bogarászva derül ki, de a hangszer tudja a GM2-t is, amit sokan nem tartanak fontos dolognak, viszont a gyakorlatban számtalanszor igen praktikus dolognak bizonyul. SMF dalainkat egyből szépen meg tudja szólaltatni, és könnyen kezelhető hangszereléseket dobhatunk össze pillanatok alatt az összes létező szekvencer programmal. 
     Egy valamirevaló workstation persze nem lehet meg hatékony tárolóeszköz nélkül. A microSTATION SD kártyát tud fogadni. Ez ma teljesen jónak nevezhető, és elmondhatjuk, hogy újabb felhasználási területek nyílnak meg a playback, félplayback, zenekari alapok tárolása, bejátszása és a gyakorlás irányába.  
     Összességében tehát egy nagyon jól kihasználható, kicsi, könnyű, jó hangú, mobil, kezelhető és szerethető munkaállomást kapunk a microSTATION-ben. Fel lehet fogni úgyis, mint amolyan svájci bicska a zenészek számára. Egy kreatív dobos vagy gitáros számára például több, mint elég ahhoz, hogy a zenei ötleteit jó minőségben megalkossa. A kevés hellyel rendelkező zenészeknek megváltást jelenthet ez a kis hangszer. A billentyűsök másodhangszerként, hordozható munkaállomásként ezer módon tudják hasznosítani.
    Az egyetlen problémám tulajdonképpen az vele, hogy szerintem a KORG kicsit magasra árazta ezt a készüléket. Csak ugyebár az a helyzet, hogy a szintetizátort nem térfogatra vagy hosszra mérik, jól tudjuk, hogy egy ilyen kis hangszer előállítása alig kerül kevesebbe, mint a nagyobb, ugyanilyen tudású társaié. Végül is egy teljesen kompakt, jól kidolgozott, igényes hangszert kapunk az árért. Ha a zenei koncepciónkhoz, zenekari- vagy stúdiógyakorlatunkhoz illeszkedik ez a kis okos munkaállomás, akkor nagyon meg fog dolgozni az áráért. Jól lehet használni az oktatásban is, hiszen kicsi mérete miatt optimális darab lehet olyan zeneiskolai rendszerekben, amelyek egyaránt alkalmasak a szolfézs gyakorlásra, komponálásra és kottagrafikai alkalmazásokra is.