Az egyik legjobb  magyar folyóirat az Élet és Tudomány. Amióta az eszemet tudom, jár a családunknak. Jó lenne egyszer beköttetni az összes számot, mert a régiekben is számos kiváló cikket lehet még ma is felfedezni. A lap stílusa mindig is kiegyensúlyozott és tárgyilagos volt, és sok neves magyar tudós is publikált, publikál benne. Ha van időm, mostanában is szívesen olvasgatom, mert igaz ugyan, hogy a net mindent elénk tálal, de az ember óhatatlanul elsősorban a saját munkájával kapcsolatos dolgokat vadászgatja a világhálón. Ha belelapozunk az ÉT aktuális számaiba, akkor viszont a régészettől a csillagászatig, az orvostudománytól a legfrissebb társadalomkutatási eredményekig mindig találhatunk valami érdekességet, aminek aztán utána lehet még olvasni a weben. Minap az online kiadásban keresgéltem, amikor rátaláltam az alábbi írásra. Nekünk, zenével fertőzött népeknek mindig jól jön egy kis önigazolás :)

http://www.eletestudomany.hu/content/angliai_levelek_20090605__zene_ereinknek

    Jómagam nem vagyok nagy futball rajongó, és a mostani VB-ből is legfeljebb akkor látok pár epizódot, ha a távirányítót nyomkodva épp meccs jön be. Az idei VB egyik fő jellemzője, hogy akusztikusan sokkoló hatású. A kommentátorokat alig lehet hallani, a szokásos szurkolói kiabálást, buzdítást, éneklést, dobokat pedig én még nem is bírtam felfedezni a sok ezer vuvuzela zsongító hangjában.
Aki még nem ismerné ezt a hangszert, az az angol és a magyar nyelvű Wikipedián is talál érdekes cikket róla. Meg is lehet hallgatni, annak, akinek még nincs tele a hócipője vele. Az lenne a  kérésem a szinti gyártók felé, hogy ha lehetséges, akkor ennek a hangszernek a hangját ne akarják beletenni egyetlen új hangszerbe se! Akinek nagyon kell, az majd lemegy Dél-Afrikába, és bemintázza jól. Másrészt, ha ismertek olyan szintetizátort, ami ezt presetként tartalmazza, akkor legyetek szívesek kommentbe megírni!
 

    Tudjátok, az egy tök érdekes dolog, hogy járnak hozzánk egy csomóan az üzletbe, akikről tudjuk, hogy csapkolódnak valamiféle bandában, de nyilvánvaló módon nem mindig vagyunk tisztában azzal, hogy kik vannak együtt egy adott csapatban. Aztán nagy meglepetés, amikor egy fellépésen kiderül, hogy "ja, ti együtt vagytok ebben a zenekarban!". Így jártam tegnap is, amikor elnéztem egy kicsit a bagodi falunap esti rendezvényeire. A sztárvendég után és a bál előtt nagyrészt ismerős emberek nagyrészt ismerős (tőlünk vásárolt) hangszereket kezdtek pakolni a színpadon. Az eredeti műsorban nem szerepeltek. Mint kiderült, a zenekar neve Soldier Side. A 3 lány + 2 fiú a klasszikus 2 gitár, basszusgitár, dob szólóének felállásban nyomják. Nagyon fiatalok valamennyien, így, akárcsak amint múltkor a Téglagyári megálló kapcsán írtam, nézzétek el nekik a hibákat, hiszen nagyon kevés színpadi fellépés van még mögöttük. Ráadásul valami előkészítetlenség miatt a hangosítás sem jól jött össze, minden alkalmi megoldásokkal volt kirakva a rendszerre. De hát nem ez a lényeg, hanem az, hogy a lányok és a srácok teljesen meg tudták fogni a közönséget, és pár nótában megcsillantották, hogy ígéretes csapatról van szó. Magam nem videófelvételre készültem, a tömegben a fényképezőgéppel sétafikálva vettem fel az anyagot. Ezért például egyik-másik nótát nem sikerült egyben rögzítenem, mert meglöktek, vagy a hangfal előtt (még a többihez képest is ) rosszabb lett a hang. De mindentől függetlenül, érdemes odafigyelni a társaságra, mert ha ilyen lelkesedéssel folytatják tovább a próbákat, akkor még akármi is lehet belőlük. Ja, és külön kiemelném, hogy saját nótáik is vannak már, és egészen jók! Szóval hajrá!

    Ha a gépetek elég erős, nézzétek a videókat HD-ben! 

    Előrebocsátom, hogy a cím nem egy újonnan induló, az ismeretlenség homályába burkolózó tőkéscsoport által birtokolt rádióadóra utal. A gyakran netezők pontosan tudják, hogy mit jelent. Általában így szoktuk írni, hogy RTFM!, és a fórumokban kérdezgető embereket egy picit mindig bántja, ha a kérdésükre válasz helyett ezt kapják. Akik nem ismernék a rövidítés tartalmát, azok itt találhatják a megfejtést. A linkelt cikkben a felsorolt három közül az utolsó a klasszikus értelmezés. Röviden: olvass, mielőtt kérdezel! Sokszor úgy érzem, hogy valamiért az emberek nagy része a magyaros virtustól idegen geekségnek vagy nerdségnek tartja a készülékekhez, hangszerekhez adott leírások áttanulmányozását. (Megint két idegen szó. A meghatározásukra itt kapunk egy okos diagramot némi magyarázó szöveggel, bár annyit hozzátennék, hogy a hétköznapi szóhasználatban többnyire durvább jelentéseket társítanak mindkét kifejezéshez :)
    Akik ismernek, azok tudják, hogy elég sok hangszeres, hangtechnikai fórumon jelen vagyok. Sok esetben válaszolok olyan kérdésekre, amelyek egy adott készülék vagy szoftver valamilyen funkciójával, beállításával kapcsolatosak. Gyakran megkapom, hogy "Ja, könnyű neked, te ismered ezeket mind!" A valóságban persze szó sincs ilyesmiről. Tény, hogy a számítógépes rendszerünkben csilliónyi dokumentáció benne van, tehát többnyire a válaszhoz megnyitok egy PDF fájlt, beütök a PDF keresőjébe egy szót, és megírom a kérdezőnek a fórumba, hogy a dokumentáció hanyadik oldalán találja meg a választ a kérdésére. Ha még sincs meg a doksi a gépeinkben, akkor a netről maximálisan 3 perc alatt lejön a fájl, és ismét Minden Tudás birtokosai lehetünk. Sok mindent utálok a 21. századi kifordult világban, de ez a lehetőség az információk azonnali beszerzésére kétségtelenül naggggyon jóóóó. Különösen azért tudjuk mi, régebbi kiadású egyedek ezt méltányolni, mert emlékszünk, hogy milyen volt 8-10 évet várni telefonra, amikor pedig megvolt, a vonalra várhattunk, amikor felemeltük a kagylót. Ehhez képest most minden percek alatt a képernyődön vagy a vinyódon lehet.
    Sokan a nyelvi problémákra hivatkoznak. Nos, valóban nem ártalmas valamilyen idegen nyelven érteni, de nem kell ezt a dolgot túlparázni. Egy csomó ismerősöm van, akik sohasem tanultak angolt, de az egyszerűbb szövegekkel azért szépen elboldogulnak. De ha valaki németül, spanyolul, oroszul vagy olaszul tud, akkor is rengeteg mindent megtalál ezeken a nyelveken. A kínai nyelvről most ne beszéljünk, de muszáj lesz megtanulni. Tudnunk kell, hogy bár a kínai gyártói oldalakon sok minden megvan angolul, a legfrissebb információk első körben kínai nyelven kerülnek fel. A fordításban igénybe vehetjük a Google fordítóját is, de azért ismerjük ennek a korlátait is. A Google sem képes egyelőre minden PDF-et lefordítani, illetve amit lefordít, az sem mindig jól néz ki, esetenként furcsán tördelt oldalakat kapunk. Úgy tűnik azonban, hogy ez a fordító technika egyre jobban fejlődik, és hamarosan eljön az idő, amikor nem lehet már arra hivatkozni, hogy nem áll rendelkezésre magyar nyelvű dokumentáció.
    Sok esetben ott is van a magyar leírás az illető kezében, de akkor sem olvassa el, arra hivatkozva, hogy nem érti. Néhány gyártó azt találta ki, hogy készít egy nagyon rövid bevezető füzetkét a legfontosabb kezelési tudnivalókról, és egy részletes könyvet a készülék összes tudományáról. Ha a kedves felhasználó nem akar az adott készülékről doktori disszertációt írni, akkor többnyire elég a részletes manualból csak azt a pár fejezetet átnézni, ami adott kérdések kapcsán előjön. Azonban sokszor van az, hogy ehelyett inkább feldobnak a netre egy kérdést, vagy ha nálunk vették a cuccot, akkor felhívnak, vagy bejönnek személyesen. Nincs is ezzel semmi baj, mert szívesen elmagyarázzuk a dolgot. Fogjuk fel úgy, hogy a mi magyarázatunk jobban érthető az ügyfél számára, mint a gyári leírás :) Van olyan kedves ügyfelünk is, aki diplomás műszaki szakember, de tudjuk, hogy ha valamilyen hangszert vásárol, akkor elejétől a végéig egy bentlakásos tanfolyam keretein belül minden menüponton végigmegyünk vele. Aztán otthonról még majd úgyis telefonál, meg elhozza a hangszert, újabb kérdésekkel.  Kiválóan tud németül és angolul is, de hogy miért idegenkedik akár a magyar kézikönyv elolvasásától is, azt nem tudjuk.  Nem probléma, mert a vevőt ez megilleti. Igazából akkor vagyunk kicsit bajban, amikor a következő történik. Bejön egy vevő, kipróbál egy hangszert, megtetszik neki, megkérdi az árát, majd mondja, hogy oké, pár napon belül jön érte. Azonban nem emiatt jön a következő alkalommal, hanem hozza a máshol (kicsikét olcsóbban) megvett hangszerét, hogy ezt és ezt nem érti rajta, magyarázzuk már el neki. Ha finoman megpróbáljuk rávenni, hogy a supportot ott vegye igénybe, ahol a vásárlás történt, akkor gyorsan megkapjuk, hogy ne szórakozzunk már vele, mert mi ajánlottuk a hangszert, és lám ő meg is vette. Az, hogy nálunk pár ezressel többe került volna az egyébként több százezer forintos készülék, az a mi bajunk. Nehogy már ne értsük meg, hogy ott veszi meg, ahol olcsóbb! Nos, az ilyen esetekben azért a közös gépkönyv olvasgatások el szoktak maradni, ám az ügyfél többnyire szemmel láthatóan nem érti, hogy miért, és mi vagyunk a rossz fiúk. Így jártunk.
    A másik rendszeres probléma az, hogy egy hangszer vagy készülék kezelési útmutatójától sokan egész érdekes dolgokra számítanak. Elvárható egy ilyen silabusztól, hogy megtanulj billentyűzni belőle? Naná, hogy nem. Elvárható egy keverőpult leírásától, hogy megismerd a hangtechnikai alapfogalmakat, amik nélkül értelmezhetetlen az egész? Ha megveszel egy professzionális zenei számítógépet a kiegészítőkkel, akkor te már profi stúdiós lennél? A helyzetet úgy szoktam megfogalmazni, hogy attól, hogy valaki autót vesz, nem kap hozzá automatikusan jogsit is. Ott van az új kocsiban a leírás, hogy hol vannak a kapcsolók, melyik bizgentyű mire való, de egy szó sincs benne a kreszről. Pláne nem ad arra nézve támpontot, hogy miként kéne hátrafelé bejárni a szűk és kanyarodó bejárón a garázsba.
    A készülék ismerete tehát mindig csak alap ahhoz, hogy használjuk. Viszont, visszatérve az előbbi hasonlatra, lehet valaki bármilyen képzett és tapasztalt sofőr, akkor is érhetik meglepetések egy ismeretlen kocsiba átülve. De nem lehet gond, ha ott a kesztyűtartóban a manual. 
    Az eredményes munkához tehát mindenképpen alaposan ismerünk kell a hangszereinket, berendezéseinket. Ekkor is lehetnek persze mindenféle problémák és kérdések, de ha már pontosan tudunk fogalmazni és kérdezni, akkor kaphatunk gyorsan választ a szaküzletben vagy a netes fórumokon. Szokták mondani persze, hogy a lustaság fél egészség, de ebben az esetben ez nem célravezető. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy az új készülékkel, vagy akár szoftverrel való ismerkedést mindenképpen úgy kezdje, hogy átolvassa a leírást, vagy akár a HELP-fájlt. Ha kérdés merül fel, akkor célszerű a netet kissé átkutatni, majdnem biztos, hogy más valahol már belefutott az adott problémába, és megszületett rá a megoldás is. Számtalanszor látjuk, hogy egy fórumon többször is felteszik ugyanazt a kérdést. Nemhogy a neten, még az adott fórumon sem csekkolták, hogy mi a pálya. Pedig gyakran minimális erőfeszítéssel meglenne a kérdésünkre a válasz, és el lehetne kerülni a  sok redundanciát, vagyis ugyanannak a tartalomnak a sok helyen történő megjelenését.
 

    Korábban már belinkeltem itt a Kocsmazaj zenekar egyik jó kis klipjét. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok visszajelzést kapok, nagyon sokaknak teszett szám és a zenekar is. Stro-B barátomat pedig annyira megihlette a nóta, hogy gyorsan csinált rá egy remex remixet is.
    Most egy másik dalukat, a "Hello" címűt teszem közkinccsé a Bitzenede látogatói számára. A klipet Szkok István rendezte. A vele rögzített beszélgetés 3. részében mesélt filmes dolgairól.
 

REVerence

    Amikor valaki elkezd kicsit komolyabban soksávos hangfelvételekkel foglalkozni, az első sikerélmények akkor érik, amikor összejönnek végre az önállóan "jól szóló" felvett sávok. Jöhet tehát a keverés és az effektezés. A nagy csalódások, éjszakákba nyúló görcsölések akkor szoktak kezdődni, amikor a külön-külön elfogadható hangszer és éneksávok nem kívánnak együtt valamiféle normális produkcióvá összegyúródni. Vérszegény a dob, élettelen a basszus, döglött a gitár, az ének katasztrófa. Hogy a keverés és a további munkafolyamatok során mit lehet és mit kell csinálni a sávokkal, majd az egész anyaggal ahhoz, hogy konzumálható terméket adjunk ki a kezünkből, arról rengeteg könyv, szakcikk, internetes fórum és blog szól. Egyetlen bejegyzésben még a beleugatás szintjéig sem juthatnánk el, ezért most csak egy picike, de nagyon fontos részlettel foglalkozom, a zengetéssel.
    Azt már a régi rómaiak (görögök, egyiptomiak, inkák, neandervölgyiek, dinoszauruszok, stb.) is tudták, hogy a zárt tereknek sajátosan zengő akusztikájuk van. Ha egy falakkal határolt térben elhangzik egy szó, leesik egy kavics, akkor a keletkező hangot a falak visszaverik, és a visszavert hang is újból és újból visszaverődik, míg nem energiáját veszítve elenyészik. Brutális pongyolasággal megfogalmazva ez a zengés jelensége. A térben ide-oda futkározó, és a felületekről visszaverődő, egymással interferáló hanghullámok viselkedését a fizika egészen jól tudja modellezni. A baj az, hogy a visszaverő felületek formája, felületi minősége, anyaga, egymáshoz viszonyított helyzete végtelenül sokféle lehet, és még egy halom paramétert figyelembe kell vennünk, ha modellezni szeretnénk a természetes terek zengését. De egyáltalán miért van erre szükség? Nos, a hangfelvételek és a rádiós közvetítések őskorában már rájöttek arra, hogy ha egy hangzó produkciót jól akarnak közvetíteni vagy rögzíteni, akkor két megoldás létezik. Az egyik, hogy némi keresgélés után olyan helyszíneket választanak, ahol az akusztika erre a célra optimális, vagyis az elhelyezett mikrofonok úgy veszik a műsort, hogy a rádió, vagy a 78-as lemez hallgatója azt szépnek, érthetőnek, élvezhetőnek értékelje. Igen ám, de erre nincs mindig lehetőség! Itt jön be a másik verzió. Vagyis olyan semleges akusztikájú, nagyon csillapított felvevő helyiségeket alakítottak ki, ahol szinte minden produkciót jól lehet rögzíteni. Azonban ezek túlságosan sterilek, élettelenek voltak azokhoz képest, mint amiket természetes, jó akusztikájú helyeken vettek fel. A problémát mesterséges zengetéssel igyekeztek orvosolni. Kezdetben vala a zengető kamra (chamber), ahol volt egy hangszóró meg valahol egy mikrofon, és ezekkel addig játszottak, míg a hangszóróra rávezetett "natur" hangra egy kellemesnek tűnő zengés rá nem ment. Ezek a kamrák elég nagyok voltak, a használatuk pedig macerás. Következett a lemezes zengető (plate), ami sok esetben kampókon lógó vaslemezt jelentett. Ezt olyasformán rezgették egy tekerccsel, mint a hangszóró membránját, csak a tehetetlensége és a kialakítása miatt lecsengő rezgések keletkeztek rajta, hasonlóan a rendes zengetéshez. Jöttek aztán a rugós zengetők, amiket a gitárerősítőkben még ma is megtalálunk.
    A digitális technika megjelenésével pillanatok alatt kifejlődtek a digitális zengetők. A digitalizált jelet nagyon jól lehet memória IC-kben tenni-venni, forgatni. A gyártók különféle algoritmusokat alkottak, melyekkel a jól hangzó természetes terek zengését kísérelték meg utánozni. A legismertebb nevek erről a területről: Lexicon, TC, Alesis, Digitech, Eventide, de a KORG, a Roland és a Yamaha is letette a maga koncepcióit az asztalra.

    Visszatérve az alaphelyzetre, amikor a saját felvételünk utómunkálatai során ahhoz a ponthoz érünk, hogy mesterséges tereket használunk, akkor egyre kevesebben kötözgetnek már a számítógépre külső effektprocesszorokat, hanem megpróbálják inkább a PC-n belüli lehetőségeket kihasználni . Az egyik mód a natív processzálás (amikor a számítógép processzora számolgatja a tér szimulációt, a modellezést, magyarán a zengetést), a másik pedig a DSP-s kártyák kínálta lehetőség, mint a TC PowerCore-ról szóló bejegyzésben írtam.
    Aztán mostanság van még egy harmadik út is. Ez a konvolúciós zengetők használata. Miről is van itt szó? Egy picike matematika keveredik a történetbe. Ha egy bármilyen akusztikájú helyen egy nagyon éles csattanást keltünk, majd annak a hangját a visszavert jelekkel együtt rögzítjük egy bizonyos ideig, akkor az így keletkezett jel tulajdonképpen az adott terem akusztikai lenyomatának tekinthető, és belőle matematikai eljárások segítségével vissza tudjuk nyerni azokat a paramétereket, amik a zengetés szimulálásához szükségesek. A folyamat a konvolúció nevű műveleten alapul. A tényleges számolgatáshoz pedig FFT, illetve inverz FFT algoritmusokat használnak többnyire. (FFT = Fast Fourier Transformation). Elméletileg egy végtelenül rövid időtartamú impulzussal kell a hatást kiváltani. (Ez a Dirac-delta, és tanulmányainkból tudjuk, hogy egy nagyon hegyes tüskéről van szó az idő tengelyre merőlegesen. Olyannyira, hogy az egyetemi vicc szerint, ha véletlenül beleülünk, akkor borzasztóan szúr :) A gyakorlatban nyilván ezt csak megközelíteni lehet, de azért a dolog nem annyira veszélyes. A csattanásról megfelelő módon elkészített pár másodperces (tehát véges idejű) hangfelvételeket az impulzustechnikából átvett kifejezéssel impulzusválasznak (angolul Impulse Response, IR) nevezzük. Ezek a fájlok a konvolúciós zengetők tápanyagai. A konvolúciós zengetők az utóbbi 5-6 évben terjedtek el. Nem hagyományos hardver eszközökről van itt szó elsősorban, hanem számítógépes programokról, pluginekről. Aki keresgél a neten, az talál többféle ingyenes vagy fizetős konvolúciós zengetőt is, tudásuk, "etethetőségük" összevetésével egy csomó szakmai fórum foglalkozik. 
     A Cubase5 tulajdonosok ingyan és bérmentve kapnak egy jópofa konvolúciós zengetőt, a REVerence névre hallgató plugint.

 Bevallom, hogy korábban csak a REVerence saját presetjeit próbálgattam, de az egyik barátom felhívta a figyelmemet arra, hogy a netről már bőségesen lehet IR-eket szemezgetni. Nem csak valós terekről raktak fel egy csomó impulzusválasz-fájlt, hanem a stúdiós körökben kedvelt effektprocesszorokkal is elkészítették az IR-mintákat. A történet műszaki, akusztikai, esztétikai és szerzői jogi kérdéseiről gyakran fellángolnak a viták. Mindenesetre letöltögettem egy halom ingyenesen hozzáférhető IR nyersanyagot, és jó párat ki is próbáltam. Ehhez a Lexicon cég jó kis teszt CD-jén levő minta kollekciót használtam, vagyis a rajta található hangszeres és ének sávokra aplikáltam a különféle tereket. (Allah növessze hosszúra a Lexicon szakállát, hogy ezt a CD-t annak idején megcsinálták!)
    Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki a REVerence adta lehetőségeket! Azonban, mint a legtöbb zengető esetében, itt is finoman kell bánni a paraméterezéssel. Továbbá a természetes és mesterséges terek megítéléséhez csakis jó minőségű monitor ládákat, illetve fejhallgatókat használjunk, különben értelmetlenné válik az egész. Némi keresgélés és próbálgatás után nagyon jó szimulált tereket találhatunk, amiket aztán később kiválóan  hasznosíthatunk a projektjeinkben. 
    A zengetésről és a teremakusztikáról persze borzasztó sokat lehetne beszélni. Kellene is, mert látom, hogy volna rá igény. Majd apránként visszatérek egy-egy konkrét területre. Akit érdekel a téma, annak nagyon jó szívvel ajánlom Tarnóczy Tamás: Zenei akusztika című alapművét. Igazából ezt a könyvet mindenkinek végig kéne olvasnia, aki zenél, hangosít, stúdiózik. Tiszta, érthető és precíz.

    Május 17-én 98 éves korában elhunyt Prof. Dr. Fritz Sennheiser. Pár éve láttam egy riportfilmet valamelyik német tévében vele. Az öregúr talán az utolsó volt azon zsenik sorában, akik egy kicsike vállalkozásból egy világcéget hoztak létre. Nagyszerű mérnökember volt, rengeteg ötlettel, innovációval, aki a műszaki problémák megoldásán túl képes volt a pénzügyeket és a marketinget is profin kezelni. Ugyanakkor kutatóként, egyetemi professzorként is maradandót alkotott. Aki bármilyen felületesen is kapcsolatba került a hangtechnikával, az megismerte a nevét. 

    A magyar Sennheiser képviselet oldalán olvashatunk bővebben életéről és munkásságáról.

    A remixelés érdekes megnyilvánulása a zenei kreativitásnak. Amint stro-B kollégával a múltkoriban megbeszéltük, nem minden remix arany, ami fénylik, de számos ötletes, jó produkciót lehet felfedezni, ha az ember kicsit keresgél a neten. Említhetném pont stro-B projektjét, vagy Endoril szájtját, nem beszélve az Audioporn Central-ról, ahol remix és mashup hegyek zúdulnak ránk. A remixekkel való munkálkodás mindamellett nagyon sok tapasztalatot is ad. Megtanít bennünket a számítógépes zeneszerkesztő rendszerekkel és egyéb kütyükkel való hatékony munkára, aminek aztán jó hasznát vehetjük saját produkcióink rögzítésénél és kidolgozásánál is.
    Ha az ember szétnéz a neten, akkor szinte mindig van néhány érdekes remix verseny. Érdemes odafigyelni ezekre a lehetőségekre, mert a díjakon kívül megtörténhet, hogy rákerül az ember gyerekének a produkciója egy albumra vagy egy maxira, ami aztán újabb, immáron névre szóló megkereséseket eredményezhet.
    Az alábbi linket már régebben fel akartam tenni, bár, aki szorgosan remixel, az valószínűleg úgyis ismeri:
A Remix Comps oldalon mindig találunk egy halom futó remix versenyt. Követhetjük a határidőket, megtalálhatjuk a trackek forrásait, láthatjuk az értékeléseket, és természetesen meghallgatjuk az elkészült és publikus anyagokat. Most fut például egy Peter Gabriel contest is, ami a Games Without Frontiers körül zajlik.
Mint korábban is említettem, ha tudtok valami jópofa zenei vagy remixer versenyt, itthon vagy külföldön, akkor legyetek szívesek, kommentáljatok, hogy akit érdekel, rácsobbanhasson!

    Kezdődik a nyár, ami ugyebár a rendszervezérlő processzorok idénye is. Az ok nagyon egyszerű. Sorra jönnek a nagyobb koncertek, meg egyéb, hangosítós rendezvények. A technikusok ilyenkor szokták azt mondani, hogy "most pedig ideje kidobni a nagy rack dobozt a keverő jobb oldaláról, kiárusítani a benne rejlő ezeréves és kontakthibás kacatokat, és bekötni egy jó rendszervezérlő procit!"
    Van is ebben filozófia, hiszen az utóbbi pár évben megjelentek a piacon az elfogadható árú és emellett jó minőséget produkáló hangrendszer-vezérlő processzorok. Nevezhetik ezeket gyártótól függően system controllernek, loudspeaker management systemnek, meg ahogy akarják, a lényeg mindenképpen az, hogy egy készülékbe számos olyan funkciót beleépítettek, amikre szükségünk van a hangrendszer üzemeltetése során.
    A leggyakoribbak:

• Crossover (általában váltható az utak száma)
• Grafikus EQ
• Parametrikus EQ
• Limiter
• Dinamika kompresszor
• Gerjedésgátló
• Spektrumanalizátor (jó esetben mérőmikrofonnal, de mindenképpen ennek lehetőségével)

    Mindezen funkciók kis helyre, vagyis 1 - 2 U magasságú rack készülékbe építését a DSP technika teszi lehetővé, amiről épp a minap írtam a TC kártya kapcsán. Az alapelv roppant egyszerű! Vegyünk 2 jó minőségű A/D átalakítót, a keverőpultról jövő sztereó jelet ezek segítségével vigyük rá a nagy teljesítményű DSP-re, annak mondjuk meg (okos algoritmusok formájában), hogy mi az, amitől már épp boldog lesz a hallgatóság, és amitől még épp nem durrannak el a hangfalaink. Az eredményként kapott digitális jelfolyamot annyi jó minőségű D/A átalakító párra vezetjük a DSP-ről, ahány sávra bontott hangrendszerrel dolgozunk. Az alapkoncepció tehát elég egyszerű, a megvalósítás azonban nem annyira. Kipróbáltunk egy halom rendszervezérlőt, és azért nem mindegyiktől jön be a katarzis érzése. 
   Alapvetően fontos a nagyon jó minőségű analóg-digitál és digitál-analóg konverterek és kiváló analóg áramkörök alkalmazása. Másrészt borzasztóan jól kidolgozott algoritmusok kellenek a DSP-hez. A legfontosabb paraméter természetesen a hangminőség, azonban  szem előtt kell tartani azt is, hogy mint minden digitális jelfeldolgozásnál, itt is időigényes műveletekről van szó. Magyarul, a kilépő hang valamennyit késni fog a bejövő jelhez képest. Ez a késés (latency) csak akkor nem zavaró, ha nagyon alacsony értéken tartjuk. Alacsony késést pedig csak nagyon gyors DSP-vel érhetünk el.

   Van aztán még egy látszólag szubjektív, ám nagyon fontos szempont, mégpedig a kezelhetőség. Amikor az ember mellett ott tornyosul a rackekben a sokféle egyedi kütyü (EQ-k, kompresszorok, limiterek, gatek, analizátorok, effektek, stb.) akkor mindig tudjuk, hogy probléma esetén mit ellenőrizzünk, mihez kapjunk. Az ilyen komplex készülékeknél azt kell tudnunk, hogy mikor melyik gyorsmenübe kell behatolnunk, és pillanatok alatt elvégezni ugyanazt a beállítást, mint amit a hagyományos rendszeren eszközöltünk volna. Ha a készülékünk okosan van kialakítva, akkor ez a korrekció gyorsan, a produkciót figyelő közönség által észrevétlenül megoldható. Ha szerencsétlen a menürendszer vagy a kezelőfelület, akkor a bénázásainknak akár több ezer tanúja is lehet, és azt sem tesszük zsebre, amit majd a színpadról levonuló zenészektől kapunk.
    A "vidéken is elfogadható árú" kategóriában nekünk a legjobban a dbx DriveRack PA sorozata jött be. A hangminőség az árukhoz képest tényleg nagyon jó, és ha az ember a kezelésüket megtanulja, akkor nagyon hatékonyan tud velük dolgozni.

  
   Így néz ki a DriveRack PA+, amivel 2X2 vagy 2X3 útra tudunk crossolni, vagyis sztereóban 2 (mély - magas) vagy 3 (mély - közép - magas) sávra vághatjuk a jelutat. A készüléket használhatjuk "gyalogosan" is, vagyis az összes paramétert fülre, illetve a műszerekre hagyatkozva egyenként beállítgatjuk, akár a hagyományos felépítésű hangosító rendszerek esetében. A nagy truváj azonban a mérőmikrofonos beállásban rejlik. Ha ezt az ember kicsit begyakorolja, akkor megtáltosodik az addig kissé gyengécske hangrendszerünk is, az igazán jó erősítőkkel és hangfalakkal összeállított rendszer pedig úgy szól, ahogyan mindig is szerettük volna. Nem arról van szó, hogy egy mikrofonos mérés után az ember nem korrigál ezt-azt, de kiindulásként mindig nagyon jó szokott lenni az automatika által generált értéksor, és ahhoz képest általában csak finom változtatásokat kell kézzel csinálni. Többnyire ezt is a mérőmikrofon tökéletlensége, vagy a nem optimális mérési körülmények miatt.
    Ezeket a készülékeket sokan azért dicsőítik, mert le lehet tárolni az adott beállításokat. Amikor a következő alkalommal ugyanazon helyen kell beállni, akkor már nem muszáj mérni, kiindulhatunk a korábbi, jól szóló beállításokból. Az sem mellékes, hogy a kütyü presetként tartalmazza egy halom (nyilván elsősorban a Harman-családba tartozó) hangfal és erősítő optimális beállításait, így a rendszerünk alapbeállítása is könnyebbé válik.

 A képen látható Plus jelzésű DriveRack PA hátulján pedig már ott van az USB csatlakozás is, aminek szintén jó hasznát vehetjük. Könnyen frissíthetjük a firmware-t is, ami a mai világban ugye igen nagy előny.
   A hangrendszerek processzoros beállítása során sok érdekes tapasztalatot szereztünk, melyek szétfeszítenék ennek a blog kereteit, de ha visztek tőlünk egy ilyen készüléket, akkor persze szívesen megosztjuk veletek a tudományunkat :)
 

    A hétvége két pozitív változást is hozott. Egyrészt befejeződött (remélhetőleg) az esős évszak, másrészt végre volt egy csöpp időm arra, hogy belerakjam a zenei tesztszámítógépbe a TC PowerCore Expresst, ami már pár hete sírdogált és nyafogott, hogy munkába kellene fogni, mert nem rendeltetésszerűen dekkol ő egy papír dobozban.
A mostani bejegyzés nem igazán sorolható a gyorsteszt kategóriába, mivel a PoweCore szériával már megjelenése óta foglalkozunk, ismerem hát elég jól a kártyát is, meg a hozzá járó okos plugineket is. A kíváncsiságomat az okozta, hogy ez az első PCI Express PowerCore, amit kipróbálok. A gépemben ugyan van egy Windows XP-s vinyó is, azonban ma már elsősorban Windows 7-en dolgozom. Az izgatott tehát, hogy a gépemben a Win7 felületen a szintén PCI Express csatlakozású E-MU 1212m mellett hogyan fog viselkedni a kartyinka. Nos, a hozzá adott CD-n levő 3.0-ás szoftverrel elég gyorsan lelombozódtam, mert bár az installáció végigfutott, de a kezelőfelület nem jelent meg. Uninstall, 3.2-es szoftver letöltése a TC oldalról, install, és voilá, megy minden, mint a karikacsapás! Erre nem is érdemes túl sok szót vesztegetni, install kipipálva. Ja, még annyit, hogy a TC oldalon ezt a szoftvert csak XP-re és Vistára garantálják. Várható tehát egy Win7 kompatibilis verzió is majd, de a lényeg, hogy addig is kiválóan lehet dolgozni.
    Érdemes viszont pár szót úgy általában a DSP-s kártyákról szólni. Elég régóta forgalomban vannak már a stúdiótechnikában használatos audio DSP kártyák, de azt tapasztalom, hogy sokan még mindig nem egészen értik, hogy miről is van itt szó. Először is, a DSP nem valamilyen szélsőséges német párt nevének rövidítése, hanem a Digital Signal Processor rövidítése. Vagyis digitális jelfeldolgozó processzor. Ezeket nem csak a hangtechnikában használják, hanem rengeteg más területen is, a képfeldolgozástól a haditechnikán át az űrkutatásig. Bennünket elsősorban persze a hangfeldolgozás érdekel. Valamilyen primitív DSP igazából sok kommersz hangkártyán is található, amik alapvető feladatokat látnak el a ki- és bemeneti jelek kezelésében. DSP funkció van azokban a chipekben is, amelyek a közönséges hangkártyákon például téreffekteket, vagy a bikicsunáj funkcióhoz szükséges "Center Cancel" műveletet végzik. Az E-MU 1212m kártyán már jóval rafináltabb DSP-t találunk. Ez támogatja a kártya leglényegesebb tartozékának, a Patchmix szoftvernek és a hozzá tartozó effekteknek a kezelését.  Sokan tévesen azt gondolják, hogy egy ilyen kártya azért jó, mert a számítógép processzorát felszabadítja rengeteg művelet alól. Ez csak részben igaz az E-MU esetében, mivel igazából olyan feladatokat lát el, amiket egyébként egy külső keverővel és külső effektekkel valósíthatnánk meg. Persze, ha valaki befogja a DAW szoftverében használatra az E-MU effekt készletét, akkor valóban kevesebb nativ (a processzor által kiszámolgatott) effekt funkciót kell használnia. Az E-Mu kártyákat azonban nem annyira a velük kapott effektek minősége miatt kedveljük, bár bizonyos helyekre azokat is hasznosíthatjuk.
    A TC PowerCore szériája azonban kifejezetten arra született, hogy nagyon jó minőségű effekteket és szoftver hangszereket futtathassunk a host rendszerünkön (Cubase, Nuendo, ProTools, Logic, stb.) belül. Ezek a kártyák nem tartalmaznak hangfrekvenciás csatlakozásokat, feltételezzük tehát, hogy a gépünk már tartalmaz egy jó minőségű hangkártyát. A TC erőssége a nagy teljesítményű DSP-k alkalmazásában rejlik.
  A kártyán 4 db izmos Freescale  DSPB 56367AG150 chipet találunk. Akit érdekel a chip tudománya, az letöltheti a teljes doksit hozzá. A régi Powercore kártyákkal ellentétben ez egy egészen rövid kártya, a technológia fejlődésével sikerült az első szériás PCI kártya hosszát is csökkenteni, a PCIe modell pedig már bármelyik asztali PC-be belefér. De a TC gyárt FireWire csatolású PowerCore modelleket is, tehát akinek valamilyen okból nem praktikus a gépbe tenni az eszközt, az választhat a különféle teljesítményű külső dobozok közül is.
    A stúdiósok és a hangmérnökök nem véletlenül szeretik a PowerCore szériát. A TC a rendszer megkonstruálásában nyilván az általa gyártott igen kiváló "vas" effektprocesszorok tapasztalatait vette figyelembe. Maga a kártya azonban csak egy lehetőség. Az igazi érdekesség a kártyához járó szoftverekben van. Igen jó kollekciót kapunk a kártyával  a legfontosabb zengetőkből, visszhangból, dinamika processzáló és egyéb pluginekből, amivel nagyszerűen dolgozhatunk a legkülönfélébb DAW szoftverek alatt. Külön kiemelném a MasterX3 névre hallgató mastering plugint. A mastering a szakemberek és a netes fórumok látogatói körében állandó marcangolás tárgya. Egy biztos. Az ember nem mastering szakemberként születik, és ha a hangfelvételi, keverési, effektezési, EQ-zási szabályokat el is sajátította, a mastering még sokáig magas labda marad. A MasterX3 erre kínál egy megoldást. A dolog a maga egyszerűségében persze nem tekinthtető általános, mindenre alkalmas gyógyírnek, de kis stúdiós projektekben meglepően jó anyagokat adhatunk ki ennek segítségével. Van neki egy nagyobb testvére, a MasterX5, ami már nem "köretként" jár a PowerCore-hoz, hanem külön meg kell venni. Na, az már igazi spéci megoldásokat kínál, amikkel nagyon sok műfajban, nagyon sokrétű és finom masteringet állíthatunk be. Ha már a külön megvásárolható pluginekről beszélek, a másik kedvencem a Virus szintetizátor PowerCore verziója. Röviden: állat. Szépen beetethetjük vele az Access Virus patcheket, és szól is, ahogyan kell.
    Az árakat tekintve a vasak és a külön megvásárolható szoftverek is nagyon kellemesen olcsósodtak, meg az utóbbiakból időnként vannak komoly akciók is a regsiztrált kuncsaftok részére.
    A TC oldalán találunk egy nagyon jó összefoglalást az egész PowerCore koncepcióról. Nemrég pedig beindult a magyar TC Electronic site is, tehát aki nem tud angolul, innen is tájékozódhat, de még egyelőre nem annyira részletes, mint a cég oldala.